Petőfi Népe, 2009. május (64. évfolyam, 102-126. szám)

2009-05-28 / 124. szám

14 SPORT PETŐFI NÉPE - 2009. MÁJUS 28., CSÜTÖRTÖK Három csapat indulhat, de kevés reménnyel A korábbiakhoz képest eggyel több magyar csapat próbálkoz­hat a labdarúgó UEFA-kupát fel­váltó Európa Liga selejtezőjében, igaz, nehezebb az út a főtáblára. Az a változás, ami a BL-ben a magyar csapatnak - idén a Deb­recennek - könnyebb utat ad, az EL-ban hátrányosan befolyásolja az érintettek - azaz a kupagyőz­tes Bp. Honvéd, a bajnoki máso­dik Újpest és a harmadik Hala­dás - szereplését. Ugyanis a leg­erősebb bajnokságok képviselői is selejtezőre kényszerülnek. A Haladás az első körben kezd. A 2. fordulóban száll be az Újpest, a Honvéd pedig a 3.-ban. Az első két forduló sorsolását jú­nius 22-én tartják. Játéknapok: július 2. és 9., július ló. és 23., jú­lius 30. és augusztus 6. ■ Most sztár lett Mostariban ökölvívás Varjú György idén fölényesen verte tavalyi legyőzőjét A kecskemétiek fiatal tehetsége a nemzetközi siker után sem pihenhetett, mert a hazaérkezését követő napon már edzésen készült a jövő feladataira Varjú György, a Kecske­méti SC 18 éves öklözó'je a boszniai Mostarban - nagy nemzetközi verse­nyen - megnyerte súly­csoportja küzdelmeit. Rajtmár István Kétszeres korosztályos magyar bajnok, kétszeres junior diák­olimpiái bajnok, Európa-bajnoki ötödik, és legújabban a mostari nemzetközi verseny győztese. A fenti, tiszteletet parancsoló eredménylista büszke tulajdono­sa Varjú György, a Kecskeméti SC ifjúsági öklözője, aki nagyon örül legutóbbi sikerének.- A boszniai Mostarban ha­gyományosan kötelek közé lép a 17-18 éves korosztály európai elitje. Nem volt ez másként most sem, tíz országból érkeztek öklö­zök a nemzetközi kupára. Tavaly második lettem, ráadásul az idei nyitányon az elmúlt esztendei le­győzőm várt a ringben - emléke­zett a mostari versenyre az 54 kg-os súlycsoport reménysége. Nos a tavalyi nyertes horvát fiú alighanem álmában sem gon­dolta, hogy röpke tizenkét hónap alatt ekkorát változott a világ, no és Varjú Gyuri tudása: a kemény öklű kecskeméti srác a kezdő­meccsen remek bunyóval, meg­semmisítő, 18:3-as pontozással vágott vissza ellenfelének!- A második mérkőzésemen kiütöttem egy bosnyák fiút, majd következett a súlycsoport döntője. Ellenfelem skót öklöző volt, akiről félelmetes híreket hallottunk. Edzője állítása sze­rint még életében nem vesztett mérkőzést, valamennyi vetély- társát helybenhagyta a ringben. Emiatt még jobban örülök az el­lene aratott győzelmemnek - mondta Varjú György. Ráadásul a KSC reménysége nem is akármilyen különbség­gel nyert: 18:1 volt az eredmény Varjú javára. Az eredmények is­meretében kijelenthető, hogy a kecskeméti fiú úgy lett Mostar­ban első, hogy szinte ütést sem kapott ellenfeleitől.- Nagyon sokan gratuláltak az eredményhirdetést követően. Természetesen örülök a nemzet­közi sikernek, de nincs időm az álmodozásra. Következik június elején a Bornemisza-emlékver- seny Egerben, ami egyben válo­gató is az augusztusi Európa-baj- nokságra, ahol nagyon szeret­nék indulni - jelentette ki hatá­rozottan Varjú Gyuri. Persze ezek csak a közeljövő tervei. A kecskeméti öklöző sze­retne minél hamarabb a felnőt­tek között is jó eredményt elérni, például a decemberi magyar baj­nokságon. Ráadásul a honi leg­jobb ökölvívók seregszemléjét hazai ringben, azaz Kecskemé­ten rendezik majd. A Világgazdaság szerint nem rendeznék meg Magyarorszá­gon a Forma- 1-es Magyar Nagy­díjat, ha az a Pénzügyminiszté­riumon (PM) és az Önkormány­zati Minisztériumon múlna. A lap azt írta, hogy a szűkös köz­ponti források és az emelkedő jogdíjak miatt nem támogatná a két tárca a nagydíj megrendezé­sét 2012-2016 között. A tegnapi kormányülésen nem született döntés a Hunga- roring rendezői jogdíjával kap­csolatos előterjesztésről. Szollár Domokos kormányszó­vivő közölte: a kormány szereti a Hungaroringet, ami nagyon jó dolog. Véleménye szerint poten­ciális esély van arra, hogy Ma­gyarország regionális Forma-1- es központtá váljon. ■ Akarja vagy nem akarja a kormány a Forma-1-es magyar futamot? Szávay Ágnes fölényes sikerrel jutott tovább tenisz A 29. helyen kiemelt Szávay Ágnes bejutott a harmadik fordulóba a fran­cia nyílt bajnokságon, mi­után tegnap villámgyőzel­met (6:2, 6:0) aratott Jelena Vesznyina (orosz) felett. Mizsei György korán elbúcsúzott Jerevántól ökölvívás Mizsei György (50 kg), a Kiskunfélegyházi HTK reménysége az első for­dulóban kiesett a jereváni junior-világbajnokságon. A magyar fiút a dél-koreai Kim Hae Dzsin verte 3:0-ra. Kecskeméti vízipólós a magyar válogatottban vízilabda Szabó Boldizsárt, a Kecskeméti Sportiskola tehetséges pólósát meghív­ták a korosztályos váloga­tott edzőtáborába. Az 1995- ös születésűeknek Czigány Károly, a válogatott edzője június 15-21. között tart foglalkozásokat Egerben. A Kunszállás a kupában nyert, a Borsód a bajnokin labdarúgás A Kunszállás jutott a Magyar Kupa főtáb­lájára miután tegnap 4-3-ra győzött otthonában a Tompa ellen. Bácsborsódon is volt minek örülni szerdán: a he­lyi gárda 4-3-ra verte a Garát a megyei II. osztály déli csoportjának 33. fordu­lójából elhalasztott meccsén. Pécsen szerzett előnyt az Atomerőmű gárdája kosárlabda A vendég Atom­erőmű 83-73-ra legyőzte a Pécset a férfi kosárlabda NB I. döntőjének első mérkőzé­sén. A párharc az egyik fél harmadik sikeréig tart. Jk Több mint 6 milliárd forint uniós támogatás a régió úthálózatának fejlesztésére A települési és a térségi elérhetőség javítása érdekében az önkormányzati tulajdonú közúthálózatok fejlesztésével az ipari területek, mint kiemelt gazdasági súllyal rendelkező területek jobb megközelíthetősége, valamint az önkormányzati tulajdonú gyűjtő utak építése, korszerűsítése, felújítása, megerősítése valósulhat meg a most induló pályázatnak köszönhetően, a kistérségekben, kistérségi központokban, a városi, falusi településeken, a nehezen elérhető településeken, és a zsáktelepüléseken. Mire lehet pályázni? > Külterületi utak fejlesztése esetén: hiányzó bekötő és összekötő útszakaszok kiépítésére, valamint az adott település közigazgatási határán belül a meglévő önkormányzati kezelésű külterületi utak korszerűsítésére, felújítására, megerősítésére. >• Belterületi utak fejlesztése esetén: önkormányzati tulajdonú gyűjtő utak kiépítésére, önkormányzati tulajdonú belterületi utak korszerűsítésére, felújítására, megerősítésére, valamint B.VI. tervezési osztályba sorolt utak fejlesztésének B.V. osztályúra. Kik pályázhatnak? Települési önkormányzatok, és kizárólag konzorciumi tagként a Magyar Közút Nzrt., valamint a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. Mennyi pénzre számíthat? A vissza nem térítendő támogatás mértéke 50 és 300 millió forint között mozoghat. Hogyan lehet jelentkezni? A pályázatot 2009. augusztus 01. és 2009. november 15. között a következő címre kell eljutatni: Dél-alföldi Operatív Program, DARFÜ Dél-alföldi Regionális Fejlesztési Ügynökség Nonprofit Kft., 6726 Szeged, Közép fasor 1-3. A pályázat címe: DAOP-2009-3.1.1./B. További információkat a www.nfu.hu weboldalon talál. Sikeres pályázást kíván a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség! ISS I A projektek az Európai Unió támogatásával az Európai Regionális Fejlesztési Alap társfinanszírozásával valósulnak meg. UMFT Infovonal: 06 40 638 638 nfu@nfu.gov.hu • www.nfu.hu kosárlabda NB I. B-s férfiráját- szás a 17-24. helyért: Nagykálló- Univer Kecskemét n. 94-67 (23-8, 28-10, 23-25, 20-24). NB Il-es férfirájátszás az élvonal­ba kerülésért, visszavágó: Óbudai Kaszások-Kiskunfélegyházi KC 72-48 (22-12, 18-17, 21-11, 11-8). Mivel az első meccset is a főváro­siak nyerték (5 ponttal), így a KKC maradt az NB II-ben, ahol az 5-8. helyen végzett, ez pedig a csapat eddigi legjobb eredménye. birkózás Kiskun Kupa, egyben id. Besze László nemzetközi sza­badfogású utánpótlás emlékver­senyt rendeztek Kiskunfélegyhá­zán, melyen 20 egyesület 136 ver­senyzője indult. A megyebeli győztesek (korosztályukban és súlycsoportjukban): Gyurján Lau­ra és Szőgyi Norbert (Kiskőrös). Sárkány Ágnes, Vidéki Nikolett, Rádi Brigitta, Rádi Nikoletta, Fel­földi Zsanett Pólyák Dániel (mind Kiskunfélegyháza). Kulcsár Eli- zabet és Farkas Mihály (Univer KTE). Elekes Erika és Daszkel Sza­bolcs (Kalocsa). Tóth Árpád és Martin Bence (Bocsa). Csörgő Vil­mos (KTE-Kiskőrös). Ritter Ádám (STE). A csapatversenyt a Kiskun­félegyházi Vasas nyerte. vízilabda A kecskeméti Arany J. Á. Iskola csapata nyerte a városi és a megyei leány sulipoló-fordu- lót, és ezzel bejutott az országos döntőbe. karate II. Fenstherm Kupa kyo- kushin karate ob, Füzesabony. A Rendészeti Kiképzők Szövetsége Bajai Karate Szakosztályának eredményei, formagyakorlat, női: 2. Ercsi Katalin, serdülő: 3. Siket Levente, gyermek L: 3. Ördögh Bence. Ugyanakkor Paksi Lóránt (90 kg) magyar bajnoki címet nyert a fővárosban, így tagja a vá­logatott keretnek. szkander Pelikán Kupa országos verseny, Szolnok. A Fülöpszállási Szkander SE eredményei, junior, Libert Dániel jobb kéz 3., bal kéz 4., Kis Szabolcs jk. 4., bk. 2. Túri Ferenc jk. 2., bk. 1. Felnőtt, 75 kg: Gyenes Sándor jk. 4., bk. 4. - a mozgáskorlátozott sportoló idén minden versenyét megnyerte, és esélyes a vb-n való részvételre. Mi­vel Szolnokon nem volt ilyen ka­tegória, így a felnőttek között in­dult. 85 kg: Kelemen László jk. 2., bk. 1.95 kg: Hazafi Imre jk. 4., bk. 4. +95 kg: Morva Imre jk. 4., bk. 3., Bogdán Róbert jk. 2., bk. 2. Nők: -60 kg: Ledóné Tolnai Tünde jk. 2., bk. 2. Csapatban a fülöp- szállásiak a 3. helyen végeztek. ■

Next

/
Thumbnails
Contents