Petőfi Népe, 2009. május (64. évfolyam, 102-126. szám)

2009-05-14 / 112. szám

PETŐFI NÉPE - 2009. MÁJUS 14., CSÜTÖRTÖK 3 MEGYEI KÖRKÉP • VÉLEMÉNY Magyarok a hang előtt repülés Szuperszonikus sebességgel szállt el fél évszázad Vörösmarty Béla ezredes (jobbra) 1957-61 közt volt a kecskeméti repülőalakulat parancsnoka, Dobos Géza alezredes pedig 1982-ig repült itt. Tegnap Kakas János törzsőrmester segítségével ismerkedtek a MiG-29-essel. ► KÉPGALÉRIA: BAON.HU Ha sikerül neki, most főz utoljára a versenyen Szombaton délután a János- ka-eresztéshez kapcsolódva rendezik meg a Baja Halász- léfőző Bajnoka-versenyt. A Szentháromság téren 15 órá­tól zajló verseny egyik nagy kérdése, hogy Gyurkity Ta­másnak sikerül-e harmad­szor megnyernie a versenyt, és ezzel kiérdemelnie az örök bajnok címet, ami egyben a zsűritagságot is jelenti.- Igaz, hogy ön volt az első, aki jelentkezett a verseny­re? - kérdeztük az utóbbi két verseny győztesét.- Azt nem tudom, de ami­kor megláttam a kiírást, je­lentkezni kellett, hiszen csa­patban szoktunk főzni, és már korábban eldöntöttük, hogy idén sem hagyjuk ki.- Cél az örökös bajnoki cím?- Nem lehet ilyen szándék­kal indulni, mert nagyon sok kiváló főző áll ilyenkor bog­rács mellé. Az elbizakodott­ság veszélyes lehet, főleg ilyen nagy tét esetén. Persze az álszerénység is fölösleges, természetesen nagyon örül­nék, ha sikerülne harmad­szor is a legjobbnak lenni.- Nagyon készült a ver­senyre?- Idén legfeljebb 10-15 al­kalommal főztem. Igaz, az utóbbi két hónapban már edzettem a versenyre, azaz gyakrabban főztem. Remé­lem, jó idő és hangulat lesz sok versenyzővel. Bízom ben­ne, hogy sikerül jót főzni. Van remek paprikám, összehaso­gattam a fát, felkészültem, itt az ideje a versenynek. ■ K. T. Kétszer vésték fel nevét a ván­dorbográcsra Ötven éve röpköd a ma­gyar hangsebességnél gyorsabban. Ezt ünnepel­ték tegnap Kecskeméten. Galambos Sándor A katonai repülés történeté­nek új fejezete kezdődött 1959. június 10-én. MiG-19-es va­dászgépével Bagosi Antal szá­zados a magyar pilóták közül Óvodákban helyezik el a bölcső- dés korú gyermekeket Kiskun­halason. A kilátásba helyezett épületbővítés csak átmeneti megoldás. A kiskunhalasi óvodákban né­hány napja zárultak le a beirat­kozások. Az utóbbi években fo­lyamatos a túljelentkezés az in­tézményekben. Főleg a kiscso­portosok száma emelkedett meg jelentősebben. A református in­tézményben volt ez idáig a leg­elsőként lépte át a hangsebes­séget. Egykori vadászpilóták, légi nagyobb a túljelentkezés. Innen 20 gyermeket kellett önkor­mányzati intézmények felé irá­nyítani.- Az átirányításokkal minden gyermeket el tudtunk helyezni. Nem indítunk új csoportot - tá­jékoztatott Nagy-Apáüné Kuszli Beatrix, a városháza oktatási ügyintézője. A gyermekeket annak ellené­re el tudták helyezni, hogy két intézmény is helyet ad bölcsődei esemény résztvevői a Szent- györgyi Dezső Repülőbázison csoportoknak. A városi bölcső­de ugyanis befogadóképessége határához érkezett. Jelenleg negyven kisgyermek ellátására van mód. Egy folyamatban lévő pályázat sikere révén tíz fővel bővülhet a férőhelyek száma. Ám ezen túlmenően is indokolt a kapacitásbővítés, mivel évente tizenöt gyermeket nem tudnak felvenni. Sőt a gyes és gyed ter­vezett újraszabályozása követ­keztében feltehetően egyre több Az ötven évvel ezelőtt történ­teket Knoll Gyula nyugállomá­nyú ezredes idézte fel.- Áprilisban a mérnökök és a műszakiak, május 4-én pedig a hajózok utaztak az akkori Szov­jetunióba. Tizenketten lettek ki­jelölve az átképzésre - emléke­zett vissza az egykori aranyko­szorús I. osztályú vadászpilóta. - A kiképzés már másnap elkez­dődött, az első önálló repülés Bagosi nevéhez fűződik. anya kényszerül majd minél ha­marabb visszatérni a munka vi­lágába. Az önkormányzatnál ezért fel­merült egy újabb bölcsőde építé­sének ötlete, mivel a jelenlegi in­tézményhálózat épületei nem bővíthetőek tovább. A beruházás forrását uniós pályázat biztosítaná. Az új intéz­mény megépítésére - támogatás esetén is - néhány évet még biz­tosan várni kell. ■ h. a. irányítók és műsza­kiak ünnepelték tegnap Kecskemé­ten a magyar kato­nai repülés egyik legjelentősebb ese­ményét, a hangse­besség átlépésére is képes MiG-19-es vadászgépek had­rendbe állítását. A történelmi ■ A MiG-19-esek tizenhárom évig voltak hadrend­ben, három zu­hant le. találkoztak ismét. Tiszteletükre Ványik Attila száza­dos egy Gripennel hajtott végre légi bemutatót. Az idős tiszteket a házigaz­dák nevében Zsám- boki Tibor ezredes, a bázis parancsnokhelyettese és Orosz Zoltán vezérőrnagy kö­szöntötte. Bölcsődére várva Kiskunhalason helyhiány Az óvodai férőhelyek szűkösen, a bölcsődeiek nem elegendőek Elbaltáztam, most irigykedtek korpótlékot kapnak majd azok a rendőrök, akik szol­gálati idejük alapján nyug­díjba mehetnének, de mégis maradnak. Elgondolkodtam. Lassan húsz éve annak, hogy az egyik fegyveres tes­tületnél felajánlották: beis­koláznak, állományba kerü­lök. Amilyen félkegyelmű voltam, nem éltem a lehető­séggel. Most pedig irigyen bámulhatom azokat, akik már jól megérdemelt nyug­díjas éveiket töltik, miköz­ben én még negyedszázadot dolgozhatok. Legalábbis a legfrissebb nyugdíjszabá­lyok szerint, és örüljek neki, ha időközben még nem jön néhány Bajnai-csomag. szó se róla, nem várom el, hogy például egy komman­dós ötvenévesen profi bűnö­zőket üldözzön. Bármennyi­re jó kondiban lenne, az már nem az igazi. Az sem reális, hogy egy pilóta vagy egy tűzoltó ugyanakkor menjen nyugdíjba, mint egy asztalos. Nekem csak az a gondom, hogy aki nem köz- alkalmazottként, hanem egy fegyveres testület tagjaként szépen elücsörgött egy iro­dában vagy más biztonságos helyen, az ugyanúgy fiata­lon lehet nyugállományú, mint aki mindennap vásár­ra vitte a bőrét. Némi kü­lönbség ugyan létezik a szolgálati évek szorzóinál, de ez ugyanúgy félresikere­dett, mint szép hazánkban minden. Az ifjú nyugdíjasok pedig mit csinálnak? Mivel energiájuk van hozzá bő­ven, hát átmennek például egy önkormányzati céghez, ahol köztisztviselőként kere­sik a mellékest. Nem harag­szom rájuk. Persze hogy megteszik, ha egyszer lehet! játszadoztam kicsit a gon­dolattal, hogy én mivel üt­ném agyon az időt, ha akkor elfogadom az ajánlatot. Azt hiszem, nyugdíjas éveimre gyereket szülnék. Ahhoz a mai világban nem vagyok túl öreg. Uj kapurend félreértésekkel temető A mozgáskorlátozottak forgalmát korlátozták MEGÁLL AZ ESZ A végtagpótlásra szorult félkarú óriást negyedmilliós műtét mentette meg Karcsúsításnak néznek elébe a körösi iskolák Tizenöt pedagógust és más al­kalmazottakat tervez elbocsáta­ni oktatási intézményeiből a nagykőrösi önkormányzat. Hamarosan a városi szenátus elé viszi döntésre az önkormány­zati szakbizottság a pedagógus- és más iskolai státusok csökken­téséről szóló javaslatát. Össze­sen harminc álláshely felszámo­lásáról van jelenleg szó. Meg­szűnne a most is betöltetlen tíz státus és a tanév végén megüre­sedő öt, s mindezen felül továb­bi 15 személlyel karcsúsítanák a foglalkoztatást az új tanévtől. A tervezett intézkedés legin­kább a Kossuth általános iskolát érinti, ott tizenegy álláshely szűnhet meg. ■ M. J. Gyalogosan kellett megközelíte­nie a temetési szertartást egy mozgáskorlátozott párnak múlt héten a kecskeméti Köztemető­ben. A kapuban álló biztonsági őr - a fel­mutatott igazolvá­nyok ellenére - nem engedte őket behajtani a sírkert területére.- Több autóval érkezett csalá­dunk a kecskeméti Köztemető elé - mondja Hajdú János. A má­sik két járműben is mozgáskor­látozottak ültek, a kapuban álló őr már az előttünk haladó húgo­mat sem akarta beengedni. Némi vita után végül neki még hagyta, hogy behajtson, feleségemet és engem nem engedett be, hiába bizonyítottuk igazolványunkkal, hogy mindketten súlyosan moz­gáskorlátozottak vagyunk. Az őr közölte, hogy nem en­gedheti be őket. Ol­vasónk és felesége a temető előtti parko­lóból gyalog volt kénytelen átvágni a sírkerten. Másutt még nem ta­pasztalt ilyen bánásmódot. A panasz kapcsán a közteme­tő üzemeltetőjéhez fordultunk.- Az utóbbi évek egyre gyako­ribb visszaélései miatt folyamat­ban van egy egységes forgalom- korlátozási rendszer kialakítása és bevezetése a köztemető terüle­tén - nyilatkozta lapunknak Her- czeg Anikó. - A változtatások ép­pen az emb'tett napon kezdődtek, így a biztonsági szolgálatot ellá­tó vállalkozó kapuőre még nem rendelkezett pontos utasítások­kal arra nézve, hogy ki hogyan közlekedhet a temető területén. A félreértésért elnézést kértünk a hozzátartozóktól, és megígér­hetem, hogy a jövőben ilyenre nem lesz több példa. Mint megtudtuk, a mozgáskor­látozottak ugyanolyan feltételek­kel hajthatnak be, mint eddig. Herczeg Anikó arról számolt be, hogy sokan illetéktelenül autóz­nak a temetőben, gyakran kiszo­rítják a gyászmenetet, illetve a keskeny utak miatt kárt okoznak a sírszegélyekben is. ■ Bajáki Zsanett Kommunikációs tréning nélkül egy kormányszóvivő félkarú óri­ás. Ha a végtaghiányos állapot megszüntethető egy negyedmilli­ós bevásárlással, akkor nem sza­bad habozni. Cselekedett is a ka­binet, szakértőt hívott, akinek se­gítségével most már kétkarú óri­ásként állhat ki kormányszótvin- ni Szollár Domokos. Az egykori szóvivő, Batiz András másfél na­pig trénerkedett és megállapítot­ta, hogy talpraesett fiú ez a Szollár gyerek, meg fogja állni a helyét, úgyhogy küldi a számlát, és ha szükség van még a szóviv& iskolára, hát nyitva áll annak a kapuja, csak tessék küldeni a ne­bulókat, ki lesz ott tanítva min­denki hiba nélkül. Persze minden, másfél nap alatt keresett 250 ezer forintnak megvan a helye mindannyiunk háztartásában, de tekintsünk most erre az összegre mint apró­pénzre, lássuk be: mindenkinek élnie kell valamiből, és kormány- szóvivőre is nagy szükség van. A közelgő, járványtól terhes idők­ben nehéz szerepek, talán össze- eséstől sem mentes produkciók várnak a kamerák színe elé lépő kétkarú óriásokra. Bajnai Gor­donra is ráférne egy kis edzés, mert igazi államférfiként nemze­tünk egyik legismertebb kapusa nem engedheti meg magának, hogy árnyékra vetődjön majd, amikor szóvivője esetleg össze­rogyni látszik. m Ökrös Csaba ■ A temető veze­tése elnézést kért a hibáért.

Next

/
Thumbnails
Contents