Petőfi Népe, 2009. április (64. évfolyam, 77-101. szám)
2009-04-30 / 101. szám
2009. ÁPRILIS 30., CSÜTÖRTÖK 9 GAZDASÁG Vita az étkezési utalványokról fórum Kétszázmilliárd helyett 7,2 milliárd forint lenne csak az állami bevétel Szinte senki nem ért egyet az adómentes utalványok megadóztatásával. A kormány pedig nem tudja pontosan, mit is kezd a Gyurcsány- kabinet tervével. VG-összeállítás A kormány 200-220 milliárd forintos várakozásával szemben összesen mintegy 7,2 milliárd forintnyi költségvetési bevétel származhat az étkezési utalványok megadóztatásából. Ám még ez a csekély összeg is „semmivé olvadhat”, ha figyelembe vesszük az elbocsátások, a beruházások elmaradásának hatását és a helyi iparűzésiadóbevételekben mutatkozó mínuszokat - ez derül ki abból a felmérésből, amely a béren kívüli juttatások tervezett megadóztatásának költségvetési hatását elemzi. A tervezett kormányzati lépésekkel nemcsak a munkavállalók nem értenek egyet, de a munkáltatók sem. Annak ellenére sem, hogy a tanulmány szerint a vállalkozások esetében akár még megtakarításhoz is vezetnének a jogszabály-módosítások. „Politikailag sem szerencsés, hogy az újabb szigorítások bejelentése közepette a kormány - a béren kívüli juttatások megadóztatásával - olyan jogszabály-módosításokra készül, amelyeket a társadalom és a cégek is elutasítanak” - vélekedett az Étkezési Utalvány Forgalmazói Egyesülés (EUFE) által szervezett beszélgetésen Dávid Ferenc, a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének (VOSZ) főtitkára. Hozzátette: több hónapos huzavona és késlekedés után július 1-jétől legalább valami megvalósulni látszik a régóta követelt járulék- csökkentésből, ennek hatását VG-GRAFIKA azonban teljesen „agyonnyomná” a cafeteriaelemek megadóztatása. A tervek megvalósulása újabb pofon lenne az adójogszabályok kiszámíthatóságára irányuló elMÉ6 A GYURCSÁNY-KABINET helyezett kilátásba olyan módosításokat, amelyek szerint az adott természetbeni juttatások fele adóköteles lenne. Ez 62 százalékos szja- és 27 százalékos járulékterhelést jelent, mivel azonban utóbbi a személyi jövedelemadóval növelt ősz- szegre rakódik, a teljes adóteher 105,74 százalékot tesz ki A béren kívüli juttatások egévárásnak is - tette hozzá Dávid Ferenc, és ugyanezt húzta alá a PricewaterhouseCoopers cégtársa is. Lőcsei Tamás szerint az étkezési jegyek rendszere évek óta folyamatosan fejlődik, mára a szére vetítve tehát egy-egy vállalkozás 52,87 százalékos terheléssel számolhat. AZ ÚJ KORMÁNY - elsősorban a pénzügyminiszter - többször úgy fogalmazott, látnak lehetőséget e javaslat átalakítására, ám hogy ez pontosan mit takar, egyelőre nem derült ki. Az azonban már biztos, a módosítások csak 2010-től éreztetnék hatásukat. vállalkozások juttatási politikájának szerves részévé vált, ráadásul - mivel a csekkek fel- használása teljes egészében nyomon követhető - hozzájárul a gazdaság fehéredéséhez is. A béren kívüli juttatások megadóztatásáról szóló, jelenleg a T. Ház előtt lévő javaslatot visz- sza kell vonni - szorgalmazta Hernádvölgyi Andrea, az MSZOSZ alelnöke is, aki szerint a gazdasági szereplők sohasem úgy reagálnak a különböző jogszabályváltozásra, mint ahogy arra a pénzügyi tárcánál a modellek alapján számítanak. A fórumra egyébként hivatalos volt a Pénzügyminisztérium szakértője is, áld azonban végül nem vett részt az eseményen - mondván, a tárcánál még nem alakult ki végleges álláspont e témában. Az étkezési jegyek megadóztatásának hatásai ■ Az utalványok értéke a korábbi mennyiség 30,6 százalékára csökken m A munkavállalók a korábbi utalványérték 12,9 százalékának megfelelő fizetésemelésben részesülnek uA munkavállalók vesztesége a korábbi utalványérték 56,5 százaléka m A munkavállalók 130,5 milliárd forintnyi juttatástól esnek el ■ Az elfogadóhelyek forgalmának csökkenése: 142 milliárd forint m A foglalkoztatottak számának csökkenése: 18 900 fő m Áfabevétel csökkenése: 24,4 milliárd forint Egyelőre bizonytalan a javaslat sorsa Ili Adómentesség az átlagbér arányában (százalék) Portugália Görögország Románia Bulgária Szlovákia Spanyolország Csehország Lengyelország Luxemburg Franciaország Ausztria Magyarország Belgium Átlag (nyolcezer forintos magyarországi adómentességgel és 250 forintos euróárfolyammal számolva) j f FORRÁS: EUFE A BUX index 2009. április 29-én Nyitóérték: Záróérték: 12470 12879 09.00 11.00 13.00 15.00 16.30 FORRÁS: BÉT NYERTESEK Részvény Utolsó ár (Ft) Változás (%) Millió Ft ' Mól 10810 8,2 1817 OTP 2 761 6,15 17 040 TVK 1975 3,94 6 Econet 56 3,70 8 Fotex 280 2,56 4 FHB 575 2,49 27 Pannergy 920 2,33 119 Synergon 490 1,65 0 Mtelekom 510 1,19 1134 VESZTESEK FORRÁS: BÉT Részvény Utolsó ár (Ft) Változás (%) Millió Ft Any 686-0,57 1 A BUX index az elmúlt napokban 13 000 12600 12400 12200 ionnn Ű IL ID/iíjfOJ i2 419 , 12466 12365 ““““ 12060 11800 11600 -------------------------------------------port/04.21 04.22 04.23 04.24 04.27 04.28 ,la*> FORRÁS: BÉT MNB-árfolyamok Hivatalos devizaárfolyam 2009. április 29-én. €/Ft $/Ft CHF/Ft — WM wm 4 4 4 292,02 220,88 193,99-4,23 Ft-6,85 Ft-2,91 Ft Euró-valutaárfolyamok (forint/euró, 04.29.) Vételi Eladási Allianz Bank 285,77 300,43 Budapest Bank 284,46 302,06 CIB Bank 281,51 304,97 Citibank 281,40 304,84 Erste Bank 285,04 301,46 K&H Bank 284,93 301,35 MKB Bank 285,19 299,81 OTP Bank 283,53 298,07 Raiffeisen Bank 285,18 298,00 HIRDETÉS A biztonság a legfontosabb A szőlőtermesztőket igazán próbára tette a 2008-as esztendő. Példátlanul nagy lisztharmatnyomás mellé egyes borvidékeken erős peronoszpóra-fertőzés is párosult. Az enyhe tél valószínűleg nem csökkentette a betegségek átte- lelőképleteinek mennyiségét, így a 2009-es szezonban is csak komplex technológiával, nagy precizitással lehet sikeresen megvédeni az ültetvényeket. A szőlő növényvédelmét az ország nagy részén a lisztharmat határozza meg. Sok év átlagában ez a betegség okozza a legnagyobb veszteségeket az ültetvényekben. Mivel a kórokozó gyors felszaporodásra képes, egy pillanatra sem lankadhat a termelők figyelme. A kulcs a megelőzés. Nem a tünetek megjelenése után kell a hatékony szerekhez nyúlni, hanem már a fertőzésveszélyes időszak elején meg kell akadályozni a gomba felszaporodását a szőlőn. A peronoszpóra - a levegővel terjedő spórái révén - nagyon gyorsan tud nagy területen járványokat okozni. Ezért már akkor védekezni kell ellene, mikor a fertőzés bekövetkezésének valószínűsége magas. Ebben az esetben is figyelni érdemes, sőt kell a hatóanyag- csoportok váltogatására és a kontakt valamint a felszívódó hatóanyagok kombinálására. A botritisz fellépése nagyon időjárásfüggő. A fertőzés szempontjából a virágzás, a fürtzáródás és a zsendüléssel a kiemelten veszélyes időszakok. Ezekben az időpontokban kell olyan készítményeket alkalmazni, amelyek biztos védelmet nyújtanak a kórokozó ellen. Amennyiben zsendülés után csapadékos az időjárás, szükség lehet kiegészítő védekezésre is. Fontos, hogy a fenti betegségek elleni eredményes védekezéshez olyan technológiát kövessünk, amely megfelel a következő három feltételnek: 1. A felszívódó szereket más hatásmechanizmusú kontakt készítménnyel kombinálva ajánlja. 2. A hagyományos technológiákhoz képes csökkenti az azonos hatóanyagot tartalmazó kezelések számát. 3. A különböző hatásmechanizmusú készítmények váltott alkalmazását ajánlja. ...teljes biztonság A GAZDA ...hatékonyság ...................problémára szabott JA BOL technológia FONTOS A... ...ár-érték arány ...szakértői támogatás SZŐLŐTECHNOLÓGIA szoloszem.basf.hu Vívandó Flamenco Rftivral W AOUAFIOW