Petőfi Népe, 2009. április (64. évfolyam, 77-101. szám)
2009-04-29 / 100. szám
PETŐFI NÉPE - 2009. ÁPRILIS 29., SZERDA MEGYEI KÖRKÉP • VÉLEMÉNY Túrára indulnak a bajai kerekesek baja Gyöngyvirágtúrára indulnak vasárnap 9 órakor a bringások. A Tesco benzin- kúttól az érsekcsanádi révhez indulnak, onnan a település szabadidő parkjába tekernek, majd hazafelé veszik az irányt. Foci és tollas- labdázás is szerepel a programban, ha a túrázók visznek magukkal sporteszközöket. (K. T.) Mérleget készítenek a közösképviselők Kecskemét Zárszámadó közgyűlést tart holnap a Kecskeméti Társasházközösségek Érdekvédelmi Egyesülete a Teszöv-székházban. A közgyűlés nyilvános, délután három órától az egyesület vezetői és szakértői bárkinek segítenek eligazodni a társasházak kezelésével kapcsolatos jogszabályokban. Molnár Árpád elnök pedig a számviteli törvény által kötelezően előírt „mérleg és eredmény” ösz- szeállítását mutatja be a gyakorlatban. (G. S.) Konténerek, térfigyelő és dtílőutak javítása kerekegyháza A városháza a Zrínyi csemege bolt, a Farkas-bolt és a tűzoltóság elé tervezi elhelyezni a szelektív hulladékgyűjtő konténereket. A javaslatról a képviselő-testület ma dönt. A délután 3 órára összehívott közgyűlés több más témán kívül tárgyal még a városközponti térfigyelő rendszer megépítéséről és néhány külterületi út javításáról is. (M. J.) A pelyhes vadkacsákat is ellopják a tó vizéről nagykörös Mások szeme láttára szedte össze vasárnap a csónakázótó vizéről a pelyhes vadkacsákat egy férfi. Kartondobozba gyűjtötte a kis jószágokat, összesen vagy húszat. Kérdőre vonták a szemtanúk, de.az illető faképnél hagyta őket. Az ismeretlent feljelentették állatlopásért. (M. J.) @ további hírek: www.baon.hu Lángra kapó aljnövényzet erdőtüzek A felelőtlen avarégetések óriási károkkal járhatnak Tegnap szinte állandóan csörgött a telefon a tűzoltóság ügyeletén. A lánglovagokat több mint egy tucat erdőtűzhöz riasztották. Noszlopy Nagy Miklós Három város - Kecskemét, Cegléd, Kiskunfélegyháza - huszonöt tűzoltója és gazdák vettek részt abban az oltásban, amihez tegnap délben riasztották a lánglovagokat Helvécia határába. Mintegy 15-20 hektárnyi területen fák és bokrok alatt égett az aljnövényzet, valamint egy kertészet mögött nagy mennyiségben díszcserjék földlabdái. A lángok a környező tanyákat is veszélyeztették, de szerencsére idejében sikerült eloltani a viszonylag nagy kiterjedésű tüzet. Nem sokkal korábban Kiskunhalas és Zsana között ugyancsak 15-20 hektárnyi erdő aljnövényzete égett. Itt is 3-as kiemelt fokozatú volt a riasztás. Emiatt vonultak Kiskunhalasról, Kiskőrösről, Kiskunfélegyházáról és Kalocsáról is a tűzoltók. A katasztrófavédelem megyei igazgatóságának ügyelete szerint kedden délutánig tizennégy helyre riasztották a tűzoltókat hasonló, kisebb-nagyobb erdőtüzek miatt. A szél ellenére ugyanis a gazdák egy része felelőtlenül avart vagy gazt égetett, és a viharos szélben „elszaladtak" a lángok. A díszcserjék földlabdái is meggyulladtak. A szárazság miatt fokozott a tűzveszély. KÉPGALÉRIA ÉS VIDEÓ: BAON.HU Szemfényvesztés az idegi őssejtek beültetésével A „vattaemberek" nem léptek az egyesületekbe ► Folytatás az 1. oldalról. Az azonban bizonyított, hogy az idegrendszeri károsodást szenvedő gyerekeknél mozgásterápiával eredményt lehet elérni. Sokszor előfordul, hogy haszonlesők ezeket az eredményeket úgy tüntetik fel, mintha azok a drága pénzen megvásárolt, ám egyébként semmit sem érő kapszuláknak volnának köszönhetők. Mint kiderült, az idegi őssejt beültetés az Alzheimer-kór gyógyításában sem volt sikeres. A kongresszus egy másik érdekes témája a gyermekek agresszivitásáról szólt. Bár ilyen mindig is előfordult, az esetek száma egyre szaporodik. Manapság ezeket a gyerekeket már más technikával kell kezelni, mint régen, de ennek módját még nem igazán találták ki. A gyerekeket rengeteg információ éri, amelyektől nehéz őket megvédeni. Agresszióra agresszióval viszont nem lehet válaszolni - tudtuk meg dr. Gádoros Júlia főorvostól. ■ T. V. Már szinte állandósult a tanú meghallgatások forgatókönyve a Zuschlag-perben. A harmadik tárgyalási napra érkeztek az egyesületi „vattaemberek” a Bács-Kiskun Megyei Bíróságra. Tegnap is így történt: beléptek a tárgyalóterembe, majd kijelentették, hogy semmi közük a fiktív egyesületekhez. Nem értik, hogyan szerezték meg a nevüket és a címüket Zuschlag Jánosék. Majd megtekintették az aláírásukat az egyesületi taggyűlési jegyzőkönyvekben a tanúk, és kijelentették, hogy az hamis. Mint ismert: a vád szerint valótlan tartalmú pályázatokkal nyertek jelentős összegű állami támogatásokat a csak névleg működő, illetve kitalált, bírósági nyilvántartásba nem vett szervezetek, és egyesületek. Egy biztos pont van csupán az egyesületek egy részében: Arató Gergely, az oktatási minisztérium államtitkára, Zuschlag egykori irodai-szobatársa neve többnél is ott van az alapítók között, így vélhetőn lesz majd miről beszélnie az államtitkárnak holnap, amikor ő következik a tanúk padján. ■ N. N. M. ■ Fontos, hogy egy gyerek agresszivitását mielőbb észrevegyék. Mihez kell a mi voksunk? sikerrel vitte végig Seres Mária az aláírásgyűjtést, hogy legyen népszavazás a képviselők költségtérítése ügyében. Ez demokratikus. Néhányan megtámadták a határozatot, az Alkotmánybíróság dönt. Ez is demokratikus. Csak kellemetlen. Most Seres Mária azt kéri: ha már egyszer nem lehet az EP választásokkal egyidőben népszavazni, akkor úgy tiltakozzunk a politikusok kiváltsága ellen, hogy a választásoknál az ő Civil Mozgalma mellé ikszelünk. Erről holnap sebtiben tart negyedórás sajtótájékoztatókat - valójában kampánykörutat - országszerte, Kecskeméttől, Debrecenen át Hajdúböszörményig. két eset lehetséges: e tiszteletre méltó fiatalasszony vagy naiv, vagy bennünket akar megtéveszteni. Ezt nem kívánom tovább boncolgatni, csak néhány tényt szeretnék tisztázni. Amikor Seres Mária elindult az aláírásgyűjtő kőrútjára, akkor nem kellett nagyon győzködnie az embereket. Legfeljebb azon vitatkozhattunk, hogy miért kell népszavazás, miért nem elég ehhez az adótörvény. De alapvetően igazat adtunk neki. Most más a helyzet. Sima beetetés, hogy a Civil Mozgalom mellé helyezett ikszel mi a képviselői kiváltság ellen voksolunk. Frászt. Arra szavazunk, hogy Seres Mária milliós fizetésért Brüsz- szelben legyen képviselő. vajon tudja-e, hogy erre már nehezebb lesz több- százezer voksot összeszedni? Mert a magyar még nem bolondult meg teljesen, ami mellesleg kész csoda. Annyit ő is tud, hogy az ember vagy civil vagy politikus, másként nem megy. A kettő pedig oly távol van egymástól, hogy aki egyszerre akarja, az finoman szólva pont olyan hiteltelenné válik, mint azok, akiket eddig támadott. Nyerjen ön is az országos tűzoltónapon! Az országos tűzoltónap alkalmából játékot indít a Petőfi Népe, a Baon.hu és a Gong Rádió. JÁTÉKSZELVÉNY VVálaszok a kérdésekre: 1. 2. 3. 4. 5. NÉV: Részvételi feltételek, feladatok:- ki kell vágni a Petőfi Népe mai számában elrejtett Szent Flórián képet,- válszolni kel a Baon.hu-n megjelenő és a Gong Rádióban elhangzó kérdésekre, a Petőfi Népe mai számában található szelvényen,- a mai napon a kivágott Szent Flórián képet és a játékszelvényt be kell mutatni az Erdei Ferenc Kulturális és Konferencia Központ előtt az országos tűzoltónapi rendezvényre felállított 9-es számú sátorban. A nyeremény ugyanitt átvehető: 2009. április 29-én, 11.00 és 16.00 között. BA0N.hu