Petőfi Népe, 2009. április (64. évfolyam, 77-101. szám)
2009-04-21 / 93. szám
14 SPORT PETŐFI NÉPE - 2009. ÁPRILIS 21, KEDD Hozta a kötelezőt a KRC röplabda Jól és pontosan játszott a hazai együttes Csala Bernét (jobbra) meghatározó játékosa volt a Kecskemétnek a Veszprém elleni negyeddöntő első meccsén Kalo MÉH-KRC - Veszprém 3:0 (20,15,18) VILLÁMINTERJÚ Sörös Jenő: azUniver vezetése folyamatosan tárgyal a klub jövőjéről Letaglózta a helyi kosárlabdaszurkolókat az Unlver Kecskemét élvonalbeli férficsapatának kudarca: a sok ezer hívet maga mögött tudó alakulat harmadik éve nem tudja kiharcolni a rájátszás jogát. A csalódásról Sörös Jenő klub- igazgatót kérdeztük:- Milyen volt a klub vezetőinek első reakciója azután, hogy az idén, egy „mester- hármas” végén ismét nem jutott be a csapat a legjobb nyolcba?- Erről majd később szeretnék nyilatkozni, hiszen az Univer Kecskemét vezetősége ezekben a napokban, órákban folyamatosan egyeztet, tárgyal olyan kérdésekben, amelyek a klub életét alapvetően meghatározhatják.- Valóban visszatartottak-e egy jelentős összeget az edzők és a játékosok béréből, amit csak akkor fizettek volna ki, ha bejutnak a rájátszásba?- A pénzvisszatartás tény, ezt már akkor nyilvánosságra hoztuk, amikor a döntés megszületett.- Hogyan tovább? Marad-e az edző, és maradnak-e a külföldi kosarasok?- Holnap délutánra hívunk össze sajtótájékoztatót azzal a céllal, hogy a tárgyalások eredményeiről beszámoljunk és tájékoztassuk a közvéleményt a klub álláspontjáról a kecskeméti férfi kosárlabdával kapcsolatban. Remélem, szerdáig minden, a közvéleményt érintő kérdés eldől, így az edző és a játékosok sorsa is- mondta Sörös Jenő. ■ R. I. Sörös Jenő: szerdáig várni kell Előny a KRC-ncl! A hírős városiak legyőzték a Veszprémet, már csak egyetlen győzelemre vannak a legjobb négy közé kerüléstől. Borbély Károly- Jól és pontosan játszott a Kecskemét, mi sokat hibáztunk - mondta Szabó Gábor, a Veszprémiek játékosedzője. Szó mi szó, csapata valóban rontott eleget. Az első szettben például 5:5-öt követően jöttek sorba a hibáik: hol a hálóba nyitottak, hol csak a pályán kívülre tudtak ütni. Utóbbi persze nagyban annak volt köszönhető, hogy a Somodi- Németh-, vagy épp a Somodi- Csala-blokkot nehezen lehetett átjátszani. Szabó Gábor kérte ugyan sorra az időket az első játszmában, de ezek sem sokat segítettek gárdáján. A második etapnak már a leg elején megrogyott a vendég alakulat. Dorcsák nyitásai és a J Somodi-Németh-duó sáncai 1 okoztak számukra megoldhatatlan feladatot (7:2). A folytatásban Csala szerváinak szeme volt, míg Németh élt a csereként beálló Kása remek feladásaival és könnyedén zsebelte be a szettet a KRC. A befejező játékrészt pedig arra használta ki Gyurkó Sándor, a KRC edzője, hogy a máskor kevesebb játéklehetőséget kapó embereit is pályára küldje. A cseréknek sem okozott különösebb gondot a záró felvonás megnyerése. A versenyszervező módosította Overdose vasárnapi időeredményét. A 12. futama után is veretlen négyéves mén eredeti ideje 52.6 másodperc volt az 1000 méteres galoppversenyen, de ezt két másodperccel rosszabbra változtatták, azonban így is a kontinens egyik legjobb teljesítménye. - A nap egyetlen negatívuma volt, hogy az elavult fogadási rendszer összedőlt a túlterheltség hatására - mondta Vajtó Lajos, a Nemzeti Lóverseny Kft. ügyvezető igazgatója, aki szerint Imperial- Nehezebb meccsre számítottam, de szerencsére még az is belefért, hogy néhány kulcsjátékosom pihentessem. Hoztuk a kötelező győzelmet - mondta Gyurkó a meccs végeztével. Folytatás szerdán Veszprémben. Ha ott is győz a Kalo MÉH- Kecskeméti RC, akkor bejut az NB I-es bajnokság legjobb négy gárdája közé. futásán sem voltak ennyien (huszonötezren!) a Kincsem Parkban. - A 9. és 10. futamra megtett fogadásokat így névértéken váltották vissza. Ez nem először fordult elő, ezért szorgalmazom az országos hálózat kiépítését, s van arra lehetőség, hogy már idén megvalósulhat ez a terv. A magyar ló, amelynek becsült értéke ötmillió euró, május 4-én utazik Angliába, ahol júliusig négy verseny vár rá, s az ascoti versenyekre kell csúcsformába hozni. ■ NB i-ES férfi Ligabajnokság, negyeddöntő, 1. mérkőzés. Kecskemét, 100 néző. Vezette: Bodrogi, Csizmánk. kecskémét: Somodi, Dorcsák, Tóth Gábor, Csala, Bagics, Németh F. Csere: Dömötör A sérült Dragoner Attila helyett Ferenczi Istvánt hívta be az AC Milan ellen készülő labdarúgó- ligaválogatottba Mészöly Géza megbízott szakvezető, továbbá mégis csatlakozhat az együtteshez a korábbi keretszűkítés áldozatául esett Rudolf Gergely. Dragoner, a Ferencváros középső védője szombaton a Vác elleni mérkőzésen arccsonttörést szenvedett, s meg kellett műteni. A szűkített keretnek továbbra is tagja Némedi Norbert, a Kecskeméti TE-Ereco csapatkapitá(liberó), Kása, Jantovics, Hoffart, Szabó A. Vezetőedző: Gyurkó Sándor. Kitűnt: Csala, Kása, ill. Horváth Sz. Az egyik fél két győzelméig tartó párharc állása: 1-0 a KRC javára. nya. A ligaválogatott tagjai ma 11 órakor találkoznak, majd 17 órától sajtónyilvános edzést tartanak a Puskás-stadionban, a mérkőzés napjának délelőttjén pedig a Fáy utcában. A Puskásstadionban szerdán 19 órakor kezdődő találkozót az osztrák Konrad Plautz dirigálja, segítői Vámos Tibor, L. Tóth Lajos és Solymosi Péter. Az AC Milan szerdán délben érkezik Magyarországra, a találkozót követően rögtön haza is repül az együttes. ■ HÍRSÁV Marleen Veldhuis az új holland az úszósprinter rekord Az 50 m pillangó után a táv gyorsúszó számában is világcsúcsot ért el Marleen Veldhuis az amszterdami viadalon. A 29 éves holland versenyző egy századot faragva Libby Trickett addigi rekordján, 23.96 mp- cel ért a célba. Veldhuis korábban pillangón javította 25.33-ra a rekordot. Sajnos súlyos vereséget siirgönyzött a Postás asztalitenisz Tegnap a döntetlen reményében utazott a fővárosba a Kecskeméti Spartacus élvonalbeli női csapata. Ám a meccset a házigazda Postás 6:1-re nyerte, a vendégek egyetlen győzelmét Pergel Szandra érte el Élő ellen. Közel két évet kapott az egykori bringás sztár csalás Adócsalásért 22 hónapos börtönbüntetésre ítélték hazájában Mario Cipollinit, az olaszok immár visszavonult országúti kerékpárosát. A 42 éves világbajnok összesen 1,9 millió euróval károsította meg az államkincstárt, miután állandó lakhelyeként Mon- te-Carlót jelölte meg, miközben valójában az olasz- országi Luccában élt. Nagysolymosi Sándor holnap indul Tbiliszibe cselgáncs Ifjabb Nagysolymosi Sándor kiharcolta az indulás jogát a hétvégén Tbilisziben sorra kerülő Eu- rópa-bajnokságra. A Kecskeméti JC 81 kg-os judokája szerdán utazik és szombaton lép tatamira. Ifj. Nagysolymosi: irány az Eb! Módosították Overdose vasárnapi időeredményét Dragoner helyett Ferenczi került Némediék keretébe KARC: véget értek az interligás csaták rögbi A kecskemétieknek most már csak a bajnokságra kell koncentrálniuk A kecskeméti rögbisek azt az RK Partizánt fogadták az Inter- ligában, akiktől egy hete 30 pontos vereséget szenvedtek idegenben. A visszavágón jobban állták a sarat a hírős városiak, de nyerniük most sem sikerült. KECSKEMÉTI ARC - PARTIZÁN BEOGRAD 7-13 (0-13) Kecskeméti ARC: Sütő (Nagy), Borbély, Bállá (Béni), Asztalos, Szundy (Gyenes), Fehér, Réfi, Baranyi, Hegedűs, Beke, Jámbor (Tóth), Túri, Bartus, Körmöczi (Schrauf), Németh. Edzők: Ada- mik Zoltán, Kovács Attila. A belgrádiakat is meglepte a kecskemétiek kezdeti vehemenciája. Fölényüket azonban nem tudták pontra váltani a kecskeA válogatott Réfi Attila (labdával) küzdelme a belgrádi fiúkkal métiek, sőt az ellenfél talált be büntetőrúgásból (0-3), majd egy apró hibát kihasználva célt értek el a vendégek (0-10). A második játékrészre fiatalokkal frissített az Adamik-Kovács- edzőpáros, ez új lendületet is adott a KARC-nak: helyzetet helyzetre halmozva szegezték harminc percen keresztül célterületükhöz a vendégeket, de csak a hajrában sikerült a fiatal Németh Máténak ötpontos akciót és jutalomrúgást értékesítve szépítenie (7-13). Az Interliga küzdelmei ezzel a mérkőzéssel véget értek a KARC számára, így most már teljes erőbedobással a bajnokságra és a rájátszásra koncentrálhatnak a kék-fehérek. ■ 915. KECSKEMET belvárosi családi ház udvarán összkomfortos, bútorozott garzon hosszú távra kiadó. Ár: 30 E Ft+rezsi+kaució. 30/9555-105.----------------------------------.—----------------------------------------*1023996* S Kecskemét, Dobó krt.-i, 2,5 szobás lakás hosszú távra kiadó. 30/264-7686.--------------------------------------------------------------------------------*1023931* KECSKEMÉT, kertes házban külön bejáratú albérlet kiadó. 30/240-4440.-------------------------------------------------------------------------------*1023975* KM ÉT, Nagykőrösi u. 1 szobás, bútorozott albérlet kiadó kocsibeállóval. 30/318-2099.------------------------->1006365* KM ÉT, Petőfi S. utcában III. emeleti, 1 szobás, erkélyes jó állapotú lakás, teljesen berendezve kiadó, www.erea.hu 30/265-2986-----------------*1024609* KM ÉT városközpontban 2 szobás, gázfűtéses lakás parkolóval kiadó. 70/315-3959. ■1023963* KMÉTI belvárosi albérlet: 20/328-5107. KECSKEMÉTEN, belvárosi, 2 szobás, bútorozatlan lakás udvari autóbeállóval kiadó. Ár: 50 E Ft/hó www.erea.hu 30/443-6847. KMETI kertes házban kétszobás, gázfűtéses, bútorozott házrész kiadó. 76/477-222.- *1024006* KMÉTI 40 rrf-es lakás kiadó. 30/260-1271.-------------------------*1021507* NY ÍRI úti 2 szobás lakás kiadó 70/3879-932-------- *1022578* ÖS SZKOMFORTOS kertes ház kiadó 30/424-6960--------------------------------------------:---------------------------------*1023604* PE TŐFIVÁR0S, Eper u. 2 szobás, újszerű, I. em., lakás+gk. beálló kiadó. 20/345-5648.- *1007867* a SZÉCHENYIBEN 54 m2 lakás kiadó. 76/499-721--------------------------------------------------------------------------------*1016986* VÁGÓ u.-ban albérlet kiadó. 20/3418-780.---------------------:------------'---------------------------------------------*1023555* AL BÉRLETET KERES S BÉRELNÉK komfortos tanyát hosszú távra őrzésért, gondozásért, amit később megvásárolnék 3 M Ft-ig. Leinformálható friss nyugdíjas. 70/264-4395.