Petőfi Népe, 2009. április (64. évfolyam, 77-101. szám)

2009-04-01 / 77. szám

12 KEGYELET / APRÓHIRDETÉS PETŐFI NÉPE - 2009. ÁPRILIS 1., SZERDA GYÁSZHÍR „Úgy mentél el, ahogy éltél, csendben és szerényen, drága lelked nyugodjon békében." Mély fájdalommal tudatjuk, hogy ORDASI SÁNDORNÉ Földi Mária Kecskemét, Hévíz u. 7. szám alatti lakos, 2009. március 29-én csendesen elhunyt. Utolsó útjára 2009. április 3-án, 12 órakor kísérjük a kecskeméti református temetőben (Irinyi út 1/B). A részvétnyilvánítás mellőzését kérjük. A gyászoló család. GYÁSZHÍR Fájó szívvel tudatjuk, Hogy BÓDOG LÁSZLÓ életének 80. évében, rövid szenvedés után elhunyt. Temetése 2009. április 3-án, 15.45 órakor lesz a kecskeméti Köztemetőben. Minden külön értesítés helyett. A részvétnyilvánítás mellőzését kérjük. A gyászoló család. mák. köszönet! GYÁSZHIRDETÉSÉT, A gyászoló család KÖSZÖNET- r rn\m köszönetét fejezi ki NYILVÁNÍTÁSÁT mindazoknak, akik szeretett édesanyánk, ÉS EMLÉKEZÉSÉT nagymamánk, MUNKAIDŐBEN keresztanyánk, FELADHATJA 1 TÓTH LÁSZLÓNÉ A Petőfi Népe Árva-Tóth Mária ÜGYFÉLSZOLGÁLATI ■ temetésén megjelentek, sírjára IRODÁIBAN ■ koszorút, virágot helyeztek, ÉS HIRDETÉS­H fájdalmunkban velünk együtt éreztek. FELVEVŐ Szerettei. HELYEIN A hirdetések szövegét és képanyagát minden esetben a hirdető ügyfeleinktől készen kapjuk, ezért az abban foglaltakért a kiadó semmilyen anyagi, illetve jogi felelősséget nem vállal ETESEK INGATLAN www.panoramaingatlan.hu 20/77-37-305.------------------------------------------------------------------------•------*1021085* HA INGATLAN akkor STOP: www.stopingatlan.hu------------------------ -------—----------------------------------------»1021088­EL ADÓ Kmét, Lunkányi u.-ban tégla építésű társasház I. emeletén 49 m2, 1,5 szobás, fel­újított lakás: 10,6 M Ft, 30/494-4438. *1020055* ^ Kecskeméten ^ a Békéscsabai úton főútvonal mellett kiadó 650 m2 csarnoképület, üzletnek, raktárnak. s ^ Érd.: 30/9216-882 ^ ELADÓ Kmét villanegyed téglaépítésű társas­házi 3. em.-i (nem zárószint) 51 m! 2 szobás, felújított lakás: 11,2 M. 30/689-7389-------------------------------------------------------—:----------------*1020055* HA RTA-NAGYKÉKESEN eladó 2 szobás, fürdő­szobás családi ház. 30/520-9472.-------------------------------------------------------------------------------»1019825* KECSKEMÉT, Alsószéktóban 50 m2-es családi ház 300 m2 telken eladó. 3,6 M Ft, 20/558-8882.--------------------:---------------------------------------------------------*1020622* KE CSKEMÉT, Alsószéktóban 52 m!-es felújí­tandó kis ház 720 m2 telken eladó. 4,6 M Ft, 20/394-7530.-----'------------------------------------------------------------------------*1020622* KE CSKEMÉT, belvárosban 620 m2 összközműves telek bontandó házzal eladó. 15,5 M Ft, 20/491-2889.------------------------------------------------------------------------------*1020622* KE CSKEMÉT, Kiskőrösi út végén 80 m!-es, 15 éves családi ház 1400 m2 telken eladó. 10,5 M Ft, 20/491-2889.-----------------'-------------------------------------------------------------*1020622* KE CSKEMÉT, Petőfivárosban 170 m2 kétgeneráci­ós családi ház eladó. 24,9 M Ft, 20/394-7530.-----------------------------------------------------------------------------*1020622* KE CSKEMÉT, Rendőrfaluban 450 m2 építési telek eladó. 6,5 M Ft. Érd.: 20/491-2889.------------------------------------------------------------------------------*1020622* KE CSKEMÉTEN, a Ladánybenei út mellett 30 000 m2 telek eladó. 4,9 M Ft, 20/558-8882.-------------------------------------------------------------------------------*1020622* KECSKÉM ÉT-SZELEI falu, Mérleg u. 97. szám alatti kétszintes sorházi lakás eladó. Ár: 20 M Ft. Tel.: 30/303-4273-----------------------------■■------------------------------------------------*1021034* NÉ MET-OSZTRÁK ügyfeleink részére eladó in­gatlanokat keresünk! 06-1/210-4904.--------------------------------------------:------------------------------j-‘1019811* 30 0 m2 csempézett csarnok eladó. Ár: 18 M 'Ft, 20/987-5026.-------------------------------------------------------------------------------*1021076* ALBÉRLETET KÍNÁL FÉRFI albérlőtársat keresek. 30/458-0198.------------------------------------------------------------------------------*1021029* _________JÁRMŰ_________ AD ÁS-VÉTEL, bizományos. www.kismobil.hu------------------------------------------------------------------------------*1020255* AU TÓJÁT megvenném 14 évesig. 30/557-9103.--------------------------------------------------------------------------*1020284* GA ZELLA Steier 2001.évj. eladó. Telefon: 70/299-4267 —-------------------------------------------------------------------------*1021059* S LADA 2107 ’90-es évj. eladó. 30/494-71-56.---------------------------------------------- *1021007* S LADA 86. B+G műszakival eladó. 30/5194- 709------------------------------------------------------------------------------*1020297* MA ZDA 2-es, 2005. novemberi, 32 E km-rel eladó. Tel.: 20/311-7545---------------------------- *1011401* SK ODA Felicia l,3i bordó 380E: 20/244-8555------ >1021012* SU ZUKI használt Kecelen. Telefon: 30/3700- 808-------------------------1-----------------------------------------------------* 1007976* SU ZUKI 2005 piros 5 a. UOOi: 70/334-9815.-------------------------------------------------------------------------------»1021018* UTÁNFUTÓT olcsón. 06-20/953-0663.-------------------------------------------------------------------------------*1018366* 4 DB 205/80 R16 újsz. állapotú:20/475- 3942----------------------------------------------:-------------------------------*1021135* GÉ PEK a ÁSÓBORONA 2,8-as eladó. Érdeklődni: 30/348-23-63.------------------------------------------------------------------------------*1019669* AT LASZ 1004 forgórakodó és 2 db vasvázas szín eladó. 30/9789-566.---------------------------- *1020524* CL AAS Variant 280 tip. 2004-es évjáratú kör­bálázó és más egyéb mezőgazdasági gép el­adó. Megtekinthetők: www.gepkft.expressz.hu Tel.: 30/466-6616-----------------------------------------------------------------------------*1021070* EL ADÓ egy SPC 4 típusú vetőgép gépkönyvvel, jó állapotban. 30/272-8038.---------------------------------'------------------------------------------*1019638* MT Z 50-es eladó. I: 20/475-3942-------------------------------------------------------------------------------*1021135* MTZ 80, 165-ös és 185-ös fűkasza, 2x8-as tárcsa, kombinátor, vetőgép. Érdeklődni: 30/681-6743.---------------------------------------------------------------------1--------*1020998* MTZ-50 fülke nélkül, MTZ-50 bontott, billencs IFA, FFT-20 tárcsa, 6 soros sorművelő kultivá- tor, 20.hl szántóföldi permetező, 200 kg-os mérleg eladó. 20/9582-449.----------- ---------------------------------------------------------------->1021005* S PIROS rendszámos lassújármü U28-as mo­torral műszakival eladó. 450 E Ft, 30/276- 6415.-------------------------------------------------------------------------------*1021116* RENDSODRÓ jó állapotú eladó. 30/4534- 736.-------------------------------------------------------------------------------*1021125* SPC 6 soros pótkocsi 3 db tarcali csillével, 50- es nagy Dutra, 80 hl-es erjesztő vastartály el­adó. 20/495-5519.------------------------------------------------------------------------------*1021063* SZ ŐLŐKIFÚJÓ, targoncatorony eladó, pótkocsi csere érdekel. 30/2488-517.-------------------------------------------------------------------------------*1019867* 8,3 pótkocsira oldalak eladók. Telefon: 20/475-3942----------------------------------;-----------------------:-------------------*1021135* ÁLLÁ ST KÍNÁL AUSZTRIAI bejelentett szak- és segédmunka lehetőség, akár nyelvtudás nélkül is! 06- 30/364-7054; 06-70/622-4784.----------------- --------*1020083* DIX IE Gyorsétterembe (Kecskemét, Dobó krt. 1.) szakképzett pultost felveszünk. Jelentke­zés önéletrajzzal az üzletben.------------------------------------------------------------------------------*1021064* ÉL ELMISZERIPARI csomagoló üzem vezetésére üzemvezetőt keresünk, lajosmizsei telephely­re. Középfokú végzettség, HACCP ismeret és szakirányú gyakorlat szükséges. Nyelvismeret előnyt jelent. Jelentkezni fényképes önéletrajz­zal az info@tojas.hu e-mail címen lehet.------------------------------------------------------------------------------*1021141* S FADARÁLÓGÉPRE keresek darukezelőt. Tel.: 20/936-99-57 —1--------------------------,--------------,----------------------------*1021028* KE CSKEMÉTI cég területi képviselőt keres mű­szaki területre, főiskolai végzettséggel, üzlet­kötői gyakorlattal. Jelentkezés: 20/586-3305 telefonszámon.------------------------.-----------------------------------------------------*1018924* KE CSKEMÉTI szőnyegáruházunkba keresünk üzletvezető-helyettest, április 14-i kezdéssel. 06-20/491-4818.------ —'----------------------------------------------------------------*1021148* KE RESKEDELMI cég menedzsere értékesítésre munkatársat keres. Amit nyújtunk: fiatalos csapat, rugalmas elfoglaltság, kiemelkedő jö­vedelem. 06-20/973-5341.-------------------------------:----------------------------------------------*1020061* KI EGÉSZÍTŐ jövedelem: 30-300 El 30/268­KÜLÖNLEGES üzlethez különleges vállalkozó szellemű üzlettársakat keresek. 70/4546-408------------------------------------------------------------------------------*1021145* LA JOSMIZSEI telephelyre a keresünk szolgála­ti lakásba, jószágokhoz értő házaspárt. Felté­telek: büntetlen előélet, 1 hónapnál nem ré­gebbi erkölcsi bizonyítvány, alkoholmentes életmód. Jelentkezni személyes elbeszélgetés­re: 7-16 óráig. Tel.: 76/507-995 MODELLEKET keresünk! Bébiket (6 hó-3 év), gyermekeket (3-14 év), duci hölgyeket (16-50 év) és amatör/profi modelleket (14-50 év). www.mondecaste.hu 06-70/416-6389.-------------------------------------------------------- *1021096* MUNKA hölgy részére. 30/7516-866.-----------------------------------------------------------------------------*1021128* NE MZETKÖZI gépkocsivezetőt keresünk. Orosz vízum előny. Tel.: 06-20/9-440-518-------'---------------------------------------- *1019998* ÁL LÁST KERES Vezetői tapasztalattal is rendelke­ző, mérlegképes könyvelő vállal­kozások gazdasági ügyintézője- ként állást változtatna. Tel.: 20/519-8600.1019656* ADÁSVÉTEL a AKÁC és vadgesztenye csemete,, akác és egyéb kemény tűzifa eladó. 30/9470-899.------------------------------------------------------------------------------*1019250* AK ÁC tűzifa 9000 Ft szállítva. 70/213-0241------------------------------------------------------------------------------*1021130* AK CIÓS tűzifa eladó. 20/4455-782.------------------------------------------------------------------------------*1021129* NY ÍRFÁK eladók átültetésre. Telefon: 30/515- 0423.--------------------------------:------*1021000* PA VILON árusítóhelynek alkalmas, bemutató­darab, akciós áron gyártótól eladó. 76/471- 586, www.benzol.hu----------------------------------------- *1021134* ÁLLAT 8 CSIBE akció! Előnevelt 4 hetes hús és ket­tőshasznosítású csibe, 270 Ft/db áron eladó. 78/441-364. ' - ------------------*1021020* FT 3 hetes bikaborjak eladók. Telefon: 20/225-0199.--------------------,-----------------------------------------------------;—*1021058* HA SÍTOTT hízó, malac, füstölt sonka, szalonna eladó. 20/534-6804.-------------------'—------------------------------------------------------*1020301 • NA POS, előnevelt csirke eladó. Telefon: 20/9415-540 —------------------------------------------------------------------------»1019727* 1 DB mt üszőborjú eladó. 76/374-595.----------------------------------’-------------------------------------------*1021133* 15 0 kg-os vörös mangalica kan és tritikálé el­adó. 30/638-6532.----------------------,-------------------------------------------------------*1019629* 2 D B éves Nóniusz fekete kanca csikó eladó. 30/9-414-022. '_______________________timnriM:* 3 EVES pej kanca eladó. 30/289-3491, 30/4088-427.------------------------------------------------------------------------------*1021016* *4 DB 14 hónapos üszőborjú eladó. 76/720-454. —'-----!------------------------------------------------------------------*1020042* 8 70 DB hasas birka eladó. 20/4963-868.----------------------------------------------------------------:-------------*1019739* OK TATÁS KÉZ-, lábápoló, Műkörömépítő OKJ-s tanfolyam indul Kecskeméten áprilisban. 30/3761702-----------------------*1020262* Ki skunhalason "Hellinger" család (rendszer) felállítás április 4-5. Re- iki-I. április 11.30/2058-259.,o2oi25* HIRDETMÉNY 2008-ban Sáringer Attila elnyerte az EMVA, fiatal mezőgazdasági termelők induló támogatását a 67/2007. (VII. 26.) FVM rendelet alapján. Gazdálkodást Szabadszállás és § Kecskemét térségében végez, p SZOLGÁLTATÁS A GABI érzéki masszázsa. 70/673-6178.-------------------------------------------------------------------------------*1021113* CSILLA érzéki masszázsa. 30/944-7095.----------------------------------------------------------------------------- *1021113* ÉR ZÉKI masszázs. 20/3677-455.--------4-------L-------------------------------------------,---------------*1020997* FR ISSÍTŐ-LAZÍTÓ masszázs. 30/941-7460.------------------------------------------------------------------- -- »1018997* KE RTI munkákat vállalok. 70/262-4620.------------------------------------------------------------------------------*1018811* MA SSZÁZS! (Nem erotikus) 30/490-5111. PALATETŐK bontás nélküli felújítása Gerard pille­könnyű tetőcsaláddal. Szigetelés, festés, mosás. Akár 50 év garanciával. Tel.: 30/204-2144-------------------------------*1020258* RE DŐNYAKCIÓ! Műa. nyílászárók, redőny, re­luxa, szúnyogháló, napellenző, árnyika 10- 20% kedvezménnyel a megye egész területén. 76/323-905; 79/424-116; 30/283-3824.------------------------------------------------------------------------------*1018890* TÁ RSKERESÉS ABSZOLÚT szép, csinos, formás 36-os ismer­kedne diszkrét környezetben. 30/317-8290. — ■ >1020160­Aranyos barátnők Kecskeméten partnert keresnek. Tel.: 20/629­O376.1021062. CSINIBABA várja hívásodat! 30/728-80-83.-------------­-------------------------*1021110* CS INOS 50-es masszőrhölgy ismerkedne. 06- 70/633-1399----------------------------------------------:----------,---------------------*1021074* ER EDMÉNYES társközvetítést biztosítunk Ön­nek. 30/467-5921, www.kettenszebb.hu----------------------------------------------------------------------------*1019653* FO RMÁS, ápolt, kedves, mosolygós lány Kecs­keméten ismerkedne. 20/355-5471.------------------------------------------------------------------------------*1021106* FU RULYATANÁRNŐ ismerkedne. 30/308-5564.------------------------------------------------------------------------------*1020188* KÉ NYEZTETÉSRE vágysz? Hívj! 70/651-7941.-----------------------------------—--------------1--------------------*1021113* KÜ LÖNLEGESEN finom, érzéki, szép nő ismer­kedne. 30/848-3447.------------------------------------------------------------------*1020276* MIND ENRE nyitott cica hívható. Telefon: 70/246-4415---------------------------------------------------------------------------------*1020276* Öt venes 180/110férfl 40 év körü­li barátnőt keres Kecskeméten. 20/438-3457-*ioia488* SZILVI ismerkedne. 06-70/220-6328.-------------------------------------------------------------------------------*1021032* TÁNCOS lány ismerkedne. 70/6613-900.---------;----------------------:---------------------------------------------*1021090* 23 ÉVES cicababa ismerkedne. 20/354- 5631.-------------------------=-------------------------:-------------------------*1019976* 23 ÉVES érzéki lány diszkrét környezetben kapcsolatot keres. 70/643-7436. —------------------------------------- *1021146* 35 ÉVES nő ismerkedne! 20/462-14-54.----------------------------------------------------------------------r-—*1012778* 40 ÉVES hölgy ismerkedne. Érdeklődni: 30/913-08-39.---------------------------------------------------------------- ‘1004493* UTAZÁS NYARALJON az Adrián lakókocsiban, ápr. 10-ig jelentkezőknek kedvezmény. Telefon: 70/334- 0623.-------------------------------------------------------------------------------»1021117* VÁLLALKOZÁS BÉKÉSCSABÁN jól menő söröző eladó. Autót beszámítok. Tel.: 70/454-9900-------------------------------------------------------------------------------*1021042* MEZŐGAZDASÁG 8 AKÁC, Pusztaszil, Ezüstfa csemete, pályá­zatírás, erdőtelepítés. 30/363-3593.17 után-------,-------------------------------------------------*1020561* ÁR PA tritikálé eladó 2800 Ft/q.20/9184-830-------------------------------•-------------:--------------------<1021035* BÚ ZA étkezési 1001 eladó. 70/310-2896.------------------------------------------------=--------------------*1018409* DO BKOSÁR felújítás. 30/9475-672.----------------- *1015897* a FÉMZÁRTISZTA lucernamag, körbálás szal­ma eladó. 20/541-1488. • 1020029* a FÉMZÁRTISZTA lucernamag eladó. 06- 30/9-034-159.-------------------------------------------------------------------------------*1018965* KÖRBÁLÁS szalma eladó. 20/569-5873.-----------------;--------------------*1021008* a K UKORICA Ópusztaszeren, 3 E/q! 30/5267-387-------------------------------------------------------------------------------*1020290* PIONEER kukoricavetőmag eladó. 20/980-4449----------------------------------- *1019729* SPC 6 vetőgép, zab, tritikálé, lucerna körbálás eladó. I: 06-30/9551-835-----------------------------------------------------------------:-------------*1018899* a 100 DB letakart nagy körbálás lucerna el­adó. 30/9-983-709.--------------------------------------*1021060’ HI RDETMÉNY A DÉMÁSZ Prímavill Hálózatszerelő Ipari Kft. értesíti a lakosságot, hogy Kiskunfélegyháza külterület 0465/57,58,78,80,98 hrsz. alatti ingatlanok villamosítása céljából épített transzformátor állomást és a hozzá csatlako­zó középfeszültségű földkábel vezetéket a DÉMÁSZ Zrt. a kivitelezés ütemének megfele­lően 2009. április 1. napján feszültség alá he­lyezi! A fenti időponttól a létesítmény érintése, megközelítése: Tilos és Életveszélyes!-------------------------------------------------------------------------------*1021071* AZ EH-SZER Energetikai és Távközlési Hálózatépítő és Szerelő Kft. értesíti a tisztelt lakosságot, hogy a Tiszakécske, Tücsök út kisfeszültségű hálózat rekonstrukciója elkészült, a létesítményt az E-ON Tiszántúli Áramhálózati Zrt. 2009. március 26-án feszültség alá helyezte. Ezen időponttól a létesítmény érintése életveszélyes, rongálóit a törvény szigorúan bünteti!--------------------------------------------------*---------------------------*1020317* Petőfi Népe Kiadja a Petőfi Lap- és Könyvkiadó Kft Felelős kiadó a kft. ügyvezető igazgatója. Főszerkesztő: Szerdahelyi Csaba Ügyvezető igazgató: dr. Tóth Miklós Gazdasági vezető: Falvi Krisztina Értékesítési vezető: Juszkó Anita A szerkesztőség és a kiadó címe: 6000 Kecskemét, Széchenyi körút 29. Telefon: 76/518-200 Telefax: 76/481-434 Kiadói telefax: 76/486-539 E-mail-cím: petofinepe@axels.hu Készült: AS-Nyomda Kft. Szilády Üzem Telefon: 76/481-401. Telefax: 76/481-204 Felelős vezető: Boros Gábor ISSN szám: 0133-235 x Az előfizetői példányok kézbesítését a Petőfi Lap- és Könyvkiadó Kft. terjesztőhálózata végzi. Árusítja a Délhír Rt. Terjesztésvezető: Rádiné Kis Gizella Telefon: 76/518-270, 80/480-756. Telefax: 76/486-539 Előfizetés: 76/518-270. Előfizethető a Petőfi Népe kézbesítőinél, ügynökségeinken és közvetlenül a kiadónál, valamint közvetlenül, postautalványon és átutalással a KHB 10402506-25020380 pénzforgal­mi jelzőszámra. Az előfizetés dija: egy hónapra: 2.145 Ft; negyedévre: 6.435 FI: félévre: 12.870 Ft; egy évre: 25.740 Ft Telefonos apróhirdetés-felvétel: 76/518-250 Tájékoztatjuk olvasóinkat, hogy a különböző versenyeken, játékokon, akciókon, szavazásokon, rejtvénypályázatokon stb. részt vevők által személyesen, írásban, telefonon, SMS-ben, interneten, e-mailben megadott személyes adatok nyilvántartá­sunkba kerülnek. Kéziratokat és fotókat nem érzünk meg és nem küldünk vissza. Az újság PANDA szerkesztőségi rend­szerrel készült. A MATESZ által auditált. Az adatokat megadva hozzájárulnak ahhoz, hogy azok fel- használásával a Társaságunk érdekeltségébe tartozó cégek, amelyek az adatok feldolgozását is végzik (Axel Springer- Magyarország Kft., Axel Springer-Budapest Kiadói Kft., Harlequin Magyarország Kft., Zöld Újság Rt., Petőfi Lap- és Könyvkiadó Kft.. Népújság Kft., Hungaropress Sajtóterjesztő Kft.), előfizetéses megrendelését teljesítsük, akcióira, kiadvá­nyaira és egyéb szolgáltatásaira felhívjuk a figyelmet. Az érintettek felvilágosítást kérhetnek az általunk kezelt személyes adataik köréről, felhasználásuk módjáról és céljáról, és bármikor kérhetik azok helyesbítését, felhasználásuk korlátozását, illetve törlését. Lapunkban a cikkek végén megjelenő fekete háromszög fize­tett hirdetést jelent. A hirdetések szövegét és képanyagát minden esetben a hirdető ügyfeleink­től készen kapjuk, ezért az abban foglaltakért a kiadó semmilyen anyagi, illetve jogi felelősséget nem vállal A Petőfi Népe bármely részének másolásával, terjesztésével, az adatok elektronikus tárolásával és feldolgozásával kapcsolatos minden jog fenntartva. Értesüléseket átvenni csak a Petőfi Népére hivatkozva lehet. A lapban közölt adatok tájékoztató jellegűek, azokért felelősséget nem vállalunk. APRÓHIRDETÉSI SZELVÉNY Magánszemélyként apróhirdetést szeretne feladni a Petőfi Népében? Nem kell feltétlenül személyesen az ügyfélszolgálatra fáradnia. Küldje be az olvashatóan kitöltött szelvényt kiadónk címére, a díját pedig fizesse be rózsaszín csekken! □□□□□□□□□□□□□□□□□□□□□□□□□ am □□□□ □□□□ □□□□ □□□□□□□□□□□□□□□□□□a nmnmmrmmmnnnn □□□□□□□□□□□□□□□□□□a __________□□□□□□□□□□□□□□□□□□□ □□ □□□□□□□□□□□□□□□□□□□ □□ □□ □□ □□ □□□ Kérjük, a szelvényt olvashatóan, nyomtatott betűkkel töltse ki! Hirdetése legfeljebb hat soros legyen, soronként 42 karaktert jelent. Minden kockába egy betű kerüljön, az írásjelek is külön kockába! A szavak közötti üres szóközt üres kocka kihagyásával jelölje. Kijelentem, hogy a fenti szövegben tudomásom szerint félrevezető, másokat hátrányosan érintő információ nincs. Egyúttal hozzájárulok ahhoz, hogy hirdetésem szövegének stílusán a lap arculatának megfelelően változtassanak. □□□□a □□□□□ mm mm □mm □mm Petőfi Nép? y Név:.................................................................................... Telefonszám:. Lakcím:...............................................................................Aláírás:. FIZETÉS MÓDJA: Postán keresztül, rózsaszín utalványon befizetve: Petőfi Lapkiadó Kft. 6000 Kecskemét, Széchenyi krt. 29. címre ]□□□□□□□□□□ □□□□□□□□□□ □□□□□□□□□□ mmmmm .□□□□□□mm ]□□□□□□□□□□ A HIRDETÉSI DÍJ KISZÁMÍTÁSA: Általános lakossági apróhirdetés: 660 Ft/sor Állást kínál rovatban apróhirdetés: 1200 Ft/sor A megjelenés feltétele: hirdetési szelvény beérkezése az eredeti postai feladóvénnyel együtt címünkre: Petőfi Lapkiadó Kft. 6000 Kecskemét, Széchenyi krt. 29. A hirdetés a beérkezést követő 2. munkanapon megjelenik. belőtt Népe*,-gssá “S!SSSS? MEGRENDELŐLAP Megrendelem a iLÍÍE' a Duna-Tisza köze NAPILAPJÁT □ □ fél évre egy hónapra negyedévre A megrendelőlap átadható a Petőfi Népe kézbesítőjének, terjesztési ügynökségén, valamint ingyenes telefonszámunkon is megrendelhetik az újságot'. 06-80/480-756 Levélcímünk: Petőfi Lap- és Könyvkiadó Kft. 6000 Kecskemét, Széchenyi körút 29. Nevem Címem Telefonszámom

Next

/
Thumbnails
Contents