Petőfi Népe, 2009. március (64. évfolyam, 51-76. szám)

2009-03-06 / 55. szám

12 KTE-ERECO PETŐFI NÉPE - 2009. MÁRCIUS 6., PÉNTEK GYŐRI ETO ­Szomszédvárak rangadójával indul a bajnokság harmadik osztálya Záporoztak a kérdések hajrá, KTE-ERECO! Szurkolói ankét a hírős városi liláknál A legújabb szponzor szerint evés közben megjött az étvágy Új támogatója van a KTE- Ereco csapatának. Takács Krisztián, a Business Telecom ügyvezetője imádja a focit, gyerekkorában évekig rúgta a bőrt.- Miért tartja fontosnak, hogy anyagilag is segítse a fiúkat?- Kecskemétiként nagyon boldog voltam, amikor felju­tottunk az első osztályba. El­határoztuk, hogy valamilyen formában támogatni fogjuk a csapatot. Sajnos akkor a cé­günk még nem állt úgy, hogy erre lehetőségünk lett volna. Az elmúlt évünk viszont sok­kal jobban sikerült az előző­nél, így félidőben ugyan, de csatlakozni tudtunk a támo­gatókhoz.- Mennyire elégedett a csa­pat jelenlegi helyezésével?- Bízom benne, hogy a mostani hetedik helynél lesz még jobb is, bár bevallom: a bajnokság kezdetekor még ebben sem bíztam. Az őszi in­duláskor sokak szerint még a bentmaradás is komoly fegy­vertény lett volna. De evés közben jön meg az étvágy. Úgy látom, hogy ez egy reme­kül felkészült csapat, min­denki igyekszik a a lehető leg­jobbat kihozni magából. A szakmai vezetőknek is csak gratulálni lehet.- Hol kellene még erősíte­nie a csapatnak?- A támadó játékunkon még van mit javítani, a befeje­zések is sokszor elkapkodot­tak. Látványosan sokat fejlőd­tünk az elmúlt fél évben, de még mindig lehetne össze­szedettebb játékot játszani. Bí­zom benne, hogy az újonnan leigazolt játékosok gyorsan beilleszkednek majd, és pont azokon a kisebb csiszolnivaló- kon fognak javítani, amik most a gyenge pontjainkat je­lentik. ■ Galambos Sándor Takács Krisztián A hétvégén rajtol az NB III-as bajnokság. A KTE-Ereco fiókcsa­pata, a „kis KTE” vasárnap dél­után fél háromkor a Kiskunfél­egyházi HTK gárdáját fogadja a Széktói Stadionban. A szom­szédvárak találkozója lesz az Al­föld csoport egyik rangadója. Az elmúlt hétvégén a megyei első osztályban szereplő Kerekegy­házát 2-0-ra legyőzték a hírős városiak. Mondhatni: jól sikerült a KTE főpróbája.- De nem mondhatjuk, mert ennek a gárdának igazából nincs főpróbája - érvelt Szabó István, aki Visinka Edével közö­sen gardírozza az együttest. - Mi ifistákból, valamint az onnét ki­öregedett játékosokból, illetve azokból a labdarúgókból rakjuk össze a csapatot, akik kimarad­tak az NB I-es KTE-Erecóból. Sakkozgatunk minden alkalom­mal, de ez így van rendjén, ez a rendszer a jó. A mi NB III-as csa­patunk egyrészt azért van, hogy az ifjú tehetségek játéklehető­séghez jussanak. Másrészt, hogy nálunk szerepeljenek azok az NB I-es futballisták, akik sérü­lés miatt még nincsenek tökéle­tes fizikai állapotban. Harmad­részt biztosítva legyen a játék azoknak, akik kimaradtak az egyes fordulókban a felnőttke­retből. Az elmondottakból azt hi­szem kiderült: nagyon mélyen nem is tudunk készülni az ellen­feleinkből. Könnyen lehet ugyanis, hogy négy csatárom lesz egy meccsre, míg bal bek- kem egy sem. ■ Egy százalékkal segíthető az utánpótlás futball Akinek nem mindegy, hogy mi­ként fejlődik Kecskemét után­pótlás labdarúgása, az adója 1 százalékának felajánlásával se­gíthet a fiatal futballistákon. Ah­hoz, hogy támogatása érvényes legyen, az APEH által kiküldött rendelkezési nyilatkozaton fel kell tüntetnie a kedvezménye­zett adószámát, mely a követke­ző: 18340624-1-03 A borítékra az adományozó nevét, lakcímét és adóazonosító számát kell írni. A Kecskeméti TE előre is köszö­ni a felajánlásokat! ■ A 17. forduló elmaradt, a szurkolói ankétot viszont megtartották a KTE- Erecónál. Szavicsról, Tóth Zoltánról, a védelemről, a gazdasági válságról és még nagyon sok minden­ről kérdeztek a kecskemé­ti lila-fehér gárda hívei. Borbély Károly Csordás Csabának (labdával) a csapatérdek sokkal fontosabb, mint az, hogy ő legyen a KTE-Ereco gólkirálya A KTE-Erecónál terveztek, de az élet közbeszólt.- Azt szerettük volna, ha a csapat első hazai bajnokija előtt tartjuk ezt a szurkolói ankétot. A Magyar Labdarúgó Szövetség azonban felülírta az elképzelé­seinket. Pedig a drukkereink ki vannak éhezve a futballra, négy hónapja nem volt bajnoki meccs a Széktóiban - kezdte mondandóját Rózsa Pál, a KTE- Ereco egyik tulajdonosa, utalva az MLSZ döntésére, melynek értelmében elmaradt a 17. for­duló, közte a KTE-Ereco-ZTE- találkozó. A meccs elmaradt, az ankét viszont nem. Záporoztak a kér­dések a jelenlévőkhöz, a leg­több Tomiszlav Szivics vezető­edzőhöz. A mester beszélt: a vé­delemről: - Az elsődleges szempont, hogy a hátsó sor sta­bil legyen és összeszokott. Ez I még nem mindig van így, Pák- | son többször is kiestünk a rit- | musból. A kapus Tóth Zoltánról:- Mitrovics sérülését követően Zoli kapott egy lehetőséget. Jó formában van, bízom benne, hogy megmutatja, mire képes. Szavicsról: - Mióta itt van, na­gyon sokat játszott, rengeteget segített nekünk. Kicsit olyan- HAMAROSAN LESZ Szurkolói klubhelyisége is a KTE- Erecónak - Rózsa Pálnak ezt a bejelentését fogadták a legnagyobb örömmel az an- kéton. - Jelenleg tárgyalunk a helyiség tulajdonosával, de nagyon remélem, hogy hamarosan mindenben meg tudunk egyezni. A klub a vá­ros szívében lenne, minden­ki szárítóra könnyen elérhető' helyen. Ott nieg lehet majd most, mint egy kifacsart na­rancs, de remélem, hamarosan visszanyeri régi formáját. A Magyar Kupáról: - A téli alapozást úgy alakítottuk, hogy a Honvéd elleni Magyar Kupa­nézni a csapat meccseit a já­tékosok és az edzők részvéte­lével - mondta a klubtulaj­donos, aki nem felejtette el megemlíteni, hogy az őszi eredmény elérésében benne van a remek szurkolótábor is. A KLUBHELYISÉG Ötletét To- miszlav Szivics vezetőedző is jó néven vette: - Maximáli­san támogatom az elképze­lést. Közösen leülnénk a tévé meccsre legyünk a csúcson. Képesnek tartom a csapatot a továbbjutásra. A jelenlévő játékosok közül Csordás Csabát arról faggatták, hogy ő lesz-e a KTE-Ereco házi elé, majd a meccset követően megbeszélhetnénk, hogy ki mit látott. Hiszen lehet, hogy a szurkolóink másképp lát­nak kívülről bizonyos szituá­ciókat, mint a pályán lévő já­tékosok. Ha együtt kielemez­nénk a találkozókat, akkor az biztosan hasznára válna mindenkinek. Valamint biz­tos vagyok benne, hogy erősí­tené a csapat és a szurkolók közötti jó kapcsolatot. gólkirálya: - A csapatérdek sok­kal fontosabb, mint az, hogy gól­király legyek. Persze a bajnok­ság végén azért erre is figyelni fogok. Némedi Norbert csapatkapi­tánynál pedig arról érdeklődtek, miként érinti, hogy több poszton is szerepelnie kell: - Úgy érzem, eddig sikerült megbirkóznom a feladattal, bármelyik helyen kel­lett játszanom. Remélem, Győr­ben sem lesz ez másként, ha én helyettesítem az eltiltott Gyagya Attilát. Rózsa Páltól pedig mire is vártak volna választ, ha nem ar­ra, hogy miként érinti a klubot a gazdasági válság: - A szüksé­ges anyagi források a rendelke­zésünkre állnak. A szponzora­ink kitartanak mellettünk, sőt új támogatót is tudhatunk mö­göttünk. Rövidesen klubhelyiségben fogadják a kecskeméti drukkereket Bekvalac vasárnap debütál győri ETO A tréner először ül NB I-es meccsen a kispadon Egervári Sándor vezetőedző biza­kodóan várta a tavaszi rajtra való alapozást, az ETO elöljárói azon­ban úgy döntöttek a csapat őszi produkcióját látva, hogy megkö­szönik a munkáját A helyére a szerb Dragoljub Bekvalacot szer­ződtették. A szakvezető a KTE- Ereco ellen debütál NB I-es mécs­esén a gárda kispadján, a győriek­nek ugyanis a 16. fordulóban is el­maradt a meccsük.- A halasztásnak vannak szá­munkra jó, de rossz oldalai is. Tény, jobban összeszokhat a csa­pat, ám nem szabad elfelejteni, hogy mi már az első és a második alkalommal is játékra készültünk, tétmérkőzésre volt kihegyezve az együttes - olvasható a tréner nyi­Bekvalac: Nehéz lesz az ETO pályá­járól ponttal távozni latkozata az ETO honlapján. Bekvalac a KTE-Ereco elleni ta­lálkozóval kapcsolatban így be­szélt lapunknak: - A Kecskemét az őszi szezonban megmutatta, hogy komoly csapatként helye van az első osztályban, hiszen esélyesebb ellenfeleit is le tudta győzni. Szerb kollégám már ha­zánkban is jó edzőként mutatko­zott be, és biztos vagyok benne, hogy ellenünk is tud olyan takti­kát alkalmazni, ami megnehezí­ti a dolgunkat. Nem becsüljük le és nem értékeljük túl ellenfelein­ket, minden meccsen, így vasár­nap is győzelemre játszunk. Megígérhetem, hogy az ETO-tól, főleg hazai pályán nagyon nehéz lesz pontokat elvinni a tavasz fo­lyamán. Az előttünk álló bajnoki nyitány pedig különösen feleme­li a győzelemért járó három pont értékét. ■ B. K. —k iii.i .i j jTi'i'Tii1-fi'i.i viagjJM— Mit vár a Győr elleni meccstől? virágh Ferenc: - Négy évet fo­ciztam a KTE-ben, még a Linka-féle csapat középhát­védje voltam. Győzni megyünk Győrbe, a Paks elleni döntet­len nem bizonytalanította el a fiúkat. Remélem, az új játéko­sok hamar beilleszkednek majd, a mester tudja, hogy mire képesek, biztos vagyok benne, hogy a csapat haszná­ra fognak válni. keserű Szilvia: - Szép nőnapi ajándék lenne a fiúktól a va­sárnapi győzelem. Biztos a si­ker, a Győr fogyasztható csa­pat. Persze azért a védelmün­kön nekünk sem ártana javí­tani egy kicsit, a csatáraink is lehetnének rámenősebbek. Évekig a Delfinben kézilab­dáztam, büszke vagyok, hogy több élvonalbeli gárdánk is van. farkas Mihály: - Fiam nyolc­éves, négy éve focizik. Gyűjt­jük a KTE-ereklyéket, együtt járunk a meccsekre. Biztos vagyok a Győr elleni győze­lemben, de nem szabad elbíz­nunk magunkat. Középpá­lyán ránk férne az erősítés, és néha a védekezésben is van­nak problémák. De a negye­dik-hatodik hely valamelyikét el tudjuk csípni.

Next

/
Thumbnails
Contents