Petőfi Népe, 2009. március (64. évfolyam, 51-76. szám)
2009-03-06 / 55. szám
KÖZÉLET Tamás Gáspár Miklós filozófus vezeti a napokban létrehozott Zöld Baloldal nevű szövetség európai parlamenti listáját. Az ezredfordulóig szabad demokrataként politizáló újdonsült listavezető szerint a szervezet gondolatvilága az egyenlőség és a béke eszméje köré csoportosul. Werner Faymann kancellár bemutatkozó látogatáson járt Gyurcsány Ferencnél. Megegyeztek: a jövőben is lesznek magyar-osztrák kormányülések Közös erővel a válság ellen Ausztria A környezetvédelmi viták továbbra sem oldódtak meg Újabb gyanú: Hunvald visszaélt a hivatalával HIVATALI VISSZAÉLÉSSEL IS meggyanúsították Hunvald György előzetes letartóztatásban lévő erzsébetvárosi polgármestert, mert ismerősöknek, rokonoknak utalt ki kedvezményesen lakásokat - tudatta az ügyészség. Eddig különösen nagy kárt okozó, üzletszerűen, társtettesként, bűnszervezetben elkövetett csalás miatt nyomoztak a szocialista politikus ellen. A válság tönkreteszi a piacvezető kereskedőt? csőd fenyegeti a piacvezető Suzuki-márkakereskedőt. Több száz vevője után nem fizette be az ajándék cascót a Suzuki Ász. A Hír TV értesülése szerint több olyan vásárló is van, aki előre kifizette az autóját, de a márkakereskedő azt nem szállította le. A tulajdonos a válság miatti forgalomvisszaeséssel indokolta. A szocialisták megírták Orbán évértékelőjét az MSZP előre megírta Orbán Viktor mai évértékelő beszédét, amellyel a pártelnök megmutathatja, hogyan tud felelős ellenzéki politikusként viselkedni - mondta Vadai Ágnes. Az MSZP országos elnökségének tagja azt mondatná el a Fidesz elnökével: „Őszintén bevallom, nincs egyeüen- egy megoldási javaslatom sem a válság enyhítésére.” Az évértékelőről beszélt Vadai A magyarországi leánybankokat is védi és segíti a 115 milliárd eurós osztrák csomag. Erről egyezett meg Budapesten az osztrák kancellár és Gyurcsány Ferenc. Éber Sándor Biztonságban vannak az osztrák bankok magyarországi leányai - nyugtatta meg Gyurcsány Ferenc magyar miniszterelnököt tegnap bemutatkozó látogatásán Werner Faymann. Az osztrák kancellár közölte, Ausztria bankmentő csomagjai az osztrák érdekeltségű magyar pénzintézeteket is védik. A bankok először saját tőkéből egy 15 milliárd eurós erősítést kaptak, majd egy garanciacsomagot hoztak létre 100 milliárd euróból. Eddig mindössze két pénzintézet hívott le bizonyos összeget, de ez az első csomag 20 százalékát sem éri el. Faymann szerint ezeket a csomagokat azért méretezték túl, hogy megnyugtassák a piacot, nincs veszélyben az osztrák bankrendszer és külföldi érdekeltségeik sem. „Az osztrák bankoknkak saját tőkéjüket kell erősíteniük, ez az anyabankokra és a leánybankokra is vonatkozik” - hangoztatta a kancellár. „Pénzügyi szektoraink jelentősen összekapcsolódnak, nagyon sok osztrák befektető van ebben a régióban” - hangoztatta Gyurcsány. A miniszterelnök szerint az osztrákok pontosan tudják, létezik egy regionális logika. A magyar miniszterelnök sikertelen vasárnapi kezdeményezése óta, amelyben a kelet-kö- zép-európai régió pénzügyi megA KÖZÉP- ÉS KELET-EURÓPAI regionális bankmentő csomag ötletét az osztrák kormány vetette fel januárban. Becs intenzíven lobbizott a csomagért az EU-ban, ám az ellenállás láttán visszafogottabb lett az ügyben. Ekkor Gyurcsány Ferenc vette át a csomagot leginkább szorgalmazó politikus szeresegítését kérte az uniótól, Faymann volt az első, aki támogatta valamilyen szinten a magyar kormányfő kezdeményezését, a brüsszeli magyar kezdeményezéstől még térségünk államai is elhatárolódtak. A két kormányfő tegnap kijelentette, a gazdasági válság leküzdésére nemcsak nemzeü válaszlépések kellenek, hanem közös megoldásokra is szükség van. Gyurcsány úgy fogalmazott „az influenzajárványhoz hasonlóan a gazdasági válság sem áll meg a határokon, ezért regionális, uniós és globális szintű feliépét A kormányfő a múlt vasárnapi EU-csúcson 180 milliárd eurót javasolt erre a célra, de ezt a tagállamok zöme nem támogatta. Az egyik tekintélyes brüsszeli kutatóintézet, a CEPS igazgatója szerint viszont még ennél is nagyobb, 500-700 milliárd eurós regionális bankmentő alapra lenne szükség. pés is kell a recesszió megállítására”. Faymann kijelentette, Ausztria minden közös fellépési javaslatot támogat, amely az Európai Tanács elé kerül. Á szomszédos ország politikusa az előző két napban Nicolas Sarkozy francia elnökkel találkozott, és Budapesten is megismételte, Ausztria szerint az uniónak minden szükséges eszközt be kell vetnie a stabilitás és a konjunktúra érdekében. „Egyértelművé kell válnia: az EU-nak az a szándéka, hogy a gazdasági válságban minden tagállamnak és kereskedelmi partnernek segítsen” - hangoztatta a kancellár. „A környezetvédelmi kérdésekben vannak viták a két ország között” - mondta a magyar kormányfő. Gyurcsány szerint a Rá- ba-szennyezés ügyében sikerült előrelépni. A heiligenkreuzi hulladékégető esetében azonban még sok a nyitott kérdés, a terv ellen mindkét oldalon tiltakoznak. „Ha az égető megépítésével kapcsolatos tervek nem változnak, tartósan viták és konfliktusok lesznek ebben a kérdésben” - mondta a magyar kormányfő. Bencsik János: emberkísérlet folyik a vértesi erőműben Bencsik János fideszes ország- gyűlési képviselő és a tatabányai polgármester szerint hatóságilag engedélyezett emberkísérlet folyik az oroszlányi erőmű környékén. „Az oroszlányi erőműben folytatott kísérleti hulladék- együttégetés célja - a hatóságnak megküldött jelentés szerint - felderíteni, miként valósítható meg a barnaszén egy részének kiváltása hulladék eltüzelésével. A mérési jegyzőkönyvek tanúsága szerint azonban a kísérleti égetés során jelentős mennyiségű rákkeltő dioxin és furán került a levegőbe” - jelentette be Bencsik János. A polgármester hozzátette: mindez azt bizonyítja, hogy a füstgáztisztítás nem hatékony, a jelenlegi technológia nem teszi lehetővé a hulladék égetését. „Ez nem más, mint hatóságilag engedélyezett emberkísérlet, jelentős környezeti és egészségügyi kockázattal.” Bencsik János azt is elmondta, hogy február 10-én építési engedélyt adtak ki az oroszlányi telephelyen hulladéktárolásra alkalmas csarnok kialakítására, amelyben veszélyes hulladékot is lehet tárolni. „Ebből látszik, hogy a jövőben is folytatni akarják a hulladékégetést. A térség lakosságának jogában áll eldönteni, mi történjen a lakhelyükön, és a reakcióikból kiderült, nem befogadóképesek a technológiára” - hangoztatta Bencsik. ■ 500-700 milliárd euró kellene a mentéshez Szilvásy: Van esély a békés ünnepre készülődés Sólyom László ezúttal a Vajdaságba látogat március 15-én Fidesz: nem, SZDSZ: igen a Reformszövetségnek „Hosszú idő óta első alkalommal van a legnagyobb esélye annak, hogy békés és méltóságteljes legyen az ünnep március 15- én” - mondta Szilvásy György titokminiszter az ATV esti műsorában. Szerinte a szélsőséges szervezetek most is szeretnének megjelenni, de az erőszakos cselekmények elkövetésére hajlamosabb csoportok elmúlt évi sikertelensége mindenképpen azt jelzi, hogy törekvéseiknek nincs támogatása. „Változott a törvényi környezet is, ma már a garázdaság előkészületét is büntetni lehet. Nem lehet olyat tenni, amit 200ó-ban bünteüenül meg lehetett csinálni ” - tette hozzá. Az idei első fél évben - a tavalyi 400 millió forinttal szemben - 350 millió forintos keret áll rendelkezésre az állami ünnepek megszervezésére, amelyre az Expander 2000 Kft., kapott megbízást. A köztársasági elnök az idén részt vesz a március 15-i zászló- felvonáson, ám a nap további részét egy határon túli magyar közösség tagjaival tölti. Sólyom László ezúttal - Kárpátalja, Felvidék és Erdély után - a Vajdaságba látogat. így az államfő várhatóan nem j elenik meg a Művésze- * tek Palotájába szervezett esti ün- | népségén, amelyen Gyurcsány | Ferenc miniszterelnök beszél. Or- | bán Viktor ezúttal is a budai Vár- I ban szólal fel. ■ V. M. Tavaly a zászlófelvonást kormányellenes tüntetők zavarták meg Az SZDSZ felvállalja a Reformszövetség programját, míg a Fidesz hallani sem szeretne róla - derült ki tegnap a két párt és a szövetség egyeztetését követően. „Ott állunk a program mögött, és harcolni fogunk azért, hogy az Országgyűlés elé kerüljön és megvalósuljon” - fogalmazott Fodor Gábor, a szabad demokraták elnöke. Szerinte szocialista támogatással meglesz a hiányzó 21 aláírás ahhoz, hogy a március 16-i parlamenti ülésnapon napirendre kerülhessenek a Reformszövetség elképzelései. Hétfőn ugyanis csak az SZDSZ és az MDF 29 képviselője kérelmezte a javaslat sürgős tárgyalását, míg ehhez ötven aláírásra lenne szükség. Ennek az ellenkezőjét vallja a legnagyobb ellenzéki párt. „A Fidesz programjába semennyire nem illeszkednek a Reformszövetség javaslatai” - szögezte le Orbán Viktor pártelnök. Szerinte a javaslatok arra tesznek kísérletet, hogy megjavítsák a válságba jutott gazdasági rendszert, ezt azonban kevés. „Azért nem illeszkedik a Fidesz és a Reformszövetség programja, mert a legnagyobb ellenzéki pártnak nincs is programja” - fejtette ki Nyakó István, az MSZP szóvivője. ■ K. Á. ■ Orbán szerint a javaslatoknál már több kell.