Petőfi Népe, 2009. március (64. évfolyam, 51-76. szám)

2009-03-28 / 74. szám

PETŐFI NÉPE - 2009. MÁRCIUS 28., SZOMBAT 3 MEGYEI KÖRKÉP • VÉLEMÉNY Gyermekművészeti napok Thália szekerén jöttünk címmel tegnap nagyszabású gyermekművészeti napok kezdődtek a Kecskeméti Ifjúsági Ott­honban. A kétnapos rendezvény kiemelt programja volt a XVIII. Országos Weöres Sándor Gyermekszínjátszó Fesztivál Bács-Kiskun megyei talál­kozója. A Kecskeméti Ifjúsági Otthon színpadán tegnap és ma is sok megyebeli csapat mutatkozott be produkciójával. Felvételünkön a Tassi Tűzoltó Egyesület színjátszó csoportja a Buták versenye című népmesében. (S. H.) Másfél évtized várakozás ajándék Nyugdíjasházra várva nem árthat a türelem Harminc ember került utcára egy tiszakécskei gyár bezárása miatt Harminc dolgozónak mondtak fel Tiszakécskén a válság következ­ményeként. A német tulajdonú BERU Zrt., mely különböző elekt­ronikai termékeket gyártott, be­zárta kapuit. Az üzem falán még ott lobog a magyar és a német zászló, de már csak az őrző-védő szolgálat műkö­dik. Axel Hummel vezérigazga­tótól megtudtuk: a BERU árbevé­tele jelentősen visszaesett a ter­melés egy részének külföldre vi­tele és válság következménye­ként. A gyár eladása folyamatban van. Axel Hummel ezzel kapcso­latban csak annyit árult el, hogy európai országból származó ve­vőjelöttel állnak kapcsolatban. Az új cég is az elektronikai iparban érdekelt. ■ Sz. T. Érdeklődő kattintások a Mercedesnél Havonta több ezer látogató tájé­kozódik a mercedes-benz.hu honlapján álláslehetőségek iránt, és a beszállítókra vonatkozó fel­tételrendszert megismerendő szintén sokan kattintanak a cég oldalaira. A honlapról kiderül, hogy aki a kecskeméti autógyárban sze­retne dolgozni, annak postán kell elküldenie a pályázatát. A beszál­lítók egy sok részletre kiterjedő űrlapon jelentkezhetnek. Szti- pichné Kozári Edina, a Mercedes Hungária közönségkapcsolati ve­zetője lapunknak elmondta: az álláslehetőségeknél havonta több mint háromezer, a beszállítói le­hetőségeknél pedig több mint ezer letöltés van. ■ T. V. Emberi csontok Kiskunhalason, az égő nádasban Koponyára és más emberi cson­tokra bukkantak tegnap a kis­kunhalasi tűzoltók a város mel­lett, az égő nádasban. A tűzoltók találtak egy pár cipőt is, mely fel­tehetőleg a halotthoz tartozott. A halasi rendőrök az áldozat kilétét igyekeznek kideríteni. ■ Jövőre talán beindulhat az a nyugdíjasház Kecskeméten, melynek kapcsán az elmúlt ti­zenöt évben csak ígéretek hang­zottak el, újabb és újabb határ­idők születtek. A létesítményt egy magánvállalkozó hozná létre, aki erre a célra még 1994-ben ka­pott ajándékba egy Forrás utcai, 1240 négyzetméteres önkor­mányzati tulajdonú ingatlant. A [ város képviselő-testülete úgy döntött, hogyha a nyugdíjasház­► Folytatás az 1. oldalról Díjugratókupa és csikósbemu­tató, lovasfelvonulás egyaránt szerepel a programban. Hor­váth Roland, Érsekhalma pol­gármestere szerint a falvak nak jövő szeptemberig nem lesz meg a használatbavételi engedé­lye, akkor az ajándékot visszakö­veteli. A kérelmező tizenöt évvel ez­előtt kapta ajándékba az ingat­lant azzal a feltétellel, hogy ott hatvanfős, étkeztetésre is alkal­mas idősek napközi otthonát hoz létre. Aztán hosszú ideig semmi sem történt. Három évvel ezelőtt a megajándékozott kérte, hogy módosítsák a szerződést, 2008. számára is fontos bemutatko­zási lehetőség ez a rendezvény, hiszen táncegyütteseik, hagyo­mányőrző csoportjaik is fellép­hetnek a nap folyamán, a tele­pülési pavilonokban pedig éte­végi határidőre, és egy 15-20 apartmanból álló nyugdíjasház létrehozásának kötelezettségére. Tavaly novemberben azonban újabb kérelem érkezett az önkor­mányzathoz: a megvalósítási ha­táridő 2010 szeptembere legyen. A képviselő-testület azonban ezt nem támogatta. Ekkor újabb kérelem érkezett, melyben szerepelt, hogy a meg­ajándékozott önhibáján kívül nem tudta megszerezni az építő­leiket, italaikat mutathatják be. Hangsúlyozta: a kistérség teljes egységben állt az ötlet mellé.- Jelképezi az összefogást, egyben újabb turisztikai attrak­si engedélyt. A lebonyolítással megbízott gazdasági társaság ugyanis hibákat követett el. A vállalkozó felbontotta velük a szerződést. Néhány hete már az építési engedély is megszületett, mégpedig ló lakásra, közösségi terekre, parkolókra. Ilyen fejle­mények után jött az újabb kére­lem, amire a képviselők ismét ál­dásukat adták. Úgy tűnik azon­ban, hogy a jövő szeptemberi ha­táridő tényleg a legutolsó. ■ T. V. ció a hagyományteremtő szán­dékkal megszervezett esemény, ami iránt országos érdeklődés is mutatkozik - emelte ki Bocsa Barnabás, a Baja Marketing Kft. ügyvezetője. ■ K. T. Magyar legyen a fokhagymaleves! tizenhárom éves koromban egy ültő helyemben meget­tem fél üveg ecetes cseresz­nyepaprikát, csupán magyar virtusból. Hősiesen vállalva a következményeket, hogy méltó legyek a magyar név „régi nagy híréhez”. Aki ál­lítja, hogy jobban lelkesedett a nemzeti romantikáért, mint én, nem mond igazat. MA is helyeslem az élelmi- szer-kiskereskedelem felé kiadott jelszót: magyar polc­ra magyar árut! Az agrármi­niszter intézkedéseket is előkészített, hogy az értéke­sített áruk nyolcvan százalé­ka már a közeljövőben ma­gyar legyen. Jól tette. Ma­gam is a magyar terméket választom a külföldivel szemben, ha tudom. Egy­részt mert szeretem a ma­gyaros ízeket, másrészt azért, mert gondolok a ter­melőkre is. Még a felesé­gemmel is összevesztem, amikor izraeli gyümölcs­sűrítményt hozott haza. Bort csak magyart fogyasztok. Tudatosan, mert az itthon vásárolt csongrádi kékfran­kost sokkal finomabbnak ta­láltam annál az olasz vörös­bornál, amit ugyanakkor ajándékba kaptam. sohasem eszem persze ma­gyar olívabogyót vagy tenge­ri halat, pedig szeretnék. El tudnám viselni, ha három tenger mosná hazám határa­it, de elmúltam 13 éves... Nemzeti elkötelezettségem megmaradt, mégis a francia fokhagymaleves lett a ked­vencem, benne pirított lazac­cal. (Egy kiskőrösi étterem­ben nagyon jól készítik, re­mélem, hogy a fokhagyma legalább magyar.) EZEK A GONDOLATOK jutottak eszembe a magyar árut kö­vetelő felbuzdulásról, amit továbbra is támogatok. Csak úgy ne járjunk, mint a Perczel Mór és Kossuth La­jos által vezetett Ipari Véd­egylet! Azon buktak le, hogy kiderült: az egyesület jelvé­nye Bécsben készült. Baján lovasnapon döntenek a vágtázóról bakon, nyeregben Áprilisi majálisra készül a kistérség a Bácskában MAGYAR LOGISZTIKAI EGYESÜLET 1052 Budapest, Apáczai Cs. J. u. 11. AL-1017 Ny.t.sz.: 01-0271-04 www.mle.hu A Magyar Logisztikai Egyesület, mint akkreditált felnőttképzési intézmény a bajai Eötvös József Főiskolával együttműködve a munkaerő piac által elfogadott és elismert kiegészítő képzést kínál! A képzés megnevezése: Felsőfokú logisztikai menedzser PL-2720 Jelentkezés feltétele: felsőfokú végzettség, vagy - logisztikai ügyintéző OKJ-s végzettség, vagy hallgatói jogviszony a szakterületnek megfelelő felsőfokú oktatási intézményben Időtartalma: 10 hónap Oktatási napok: heti egy délután Képzés díja: 180.000 Ft. Vizsgadíj: 30.000 Ft. A tandíj a szakképzési hozzájárulás terhére elszámolható! Magánszemélyeknek részletfizetést biztosítunk, akár havi bontásban is! Részletes információ: Takács Hajnalka: tel: 06-1/4846-408; h. takacsiafmle.hu Szirányi Ákos sziranvi. akos@gmail. com 1055649 Kalocsa, színház előcsarnoka (MOZI) Szent I. út 36. Április 01. (szerda), 10-18 óra Április 02. (csütörtök), 9-17 óra 40 festőművész 180 alkotásából választhat kedvező fizetési feltételekkel! www.szvszinvonal.hu SZV SZÍN - VONAL GALÉRIA Pécs 30/9392-411 HIRDETÉS Dinamikusan fejlődő, nemzetközi agrárterületen kereskedő vállalatunk, a Glencore Grain Kft. csapatába keressük a legjobb jelöltet Területi képviselő pozícióba. Feladatok: gabona piacon történő kereskedelem értékesítési tevékenységgel kapcsolatos szerződések, információk dokumentálása folyamatos kapcsolattartás már meglévő partnerekkel új kereskedelmi partnerek felkutatása, üzleti kapcsolatok építése. kereskedelmi hálózat bővítése kereskedelmi jelentések készítése belső kapcsolattartás és együttműködés a cég más részlegeivel Elvárások: • 1-2 éves gabona kereskedelmi tapasztalat • pályakezdők jelentkezéseit is várjuk • felhasználói szintű számítógépes ismeretek • kiváló kommunikációs és interperszonális képességek • nagyfokú önállóság, proaktivitás • saját gépkocsi használat - útiköltség térítéssel Előny: • felsőfokú agrár végzettség Munkavégzés helye: Bács-Kiskun, Tolna, Baranya megye Kezdés:azonnal A leendő munkatársnak versenyképes jövedelmet, juttatásokat, változatos, összetett, nagyfokú önállóságot adó feladatkör biztosítunk. Amennyiben hirdetésünk felkeltette érdeklődését, és szeretne egy dinamikus csapat tagja lenni, kérjük, a pozícióra való hivatkozással küldje el fényképes magyar nyelvű önéletrajzát az edina.poser stposisglencore.com e mail címre.

Next

/
Thumbnails
Contents