Petőfi Népe, 2009. március (64. évfolyam, 51-76. szám)

2009-03-23 / 69. szám

2 PETŐFI NÉPE - 2009. MÁRCIUS 23., HÉTFŐ MEGYEI KÖRKÉP A Földet kétszer megkerülhették volna az éber polgárőrök Az elmúlt évben 2834 alkalom­mal adott szolgálatot a Kecske­méti Polgárőrség Egyesület ki­lencven tagja. A statisztikai összegzés sze­rint több mint 30 ezer órát töl­tettek a közbiztonság érdeké­ben, miközben saját, valamint szolgálati gépkocsikkal 93 ezer kilométeres távolságot tettek meg.- A Kecskeméti Polgárőrség Egyesület munkáját már több éve segítik a rendszámfelisme­rő, gépjármű azonosító kame­rák - mondta el tudósítónknak Somodi Sándor, az egyesület el­nöke. A készülékkel 2008-ban 47 600 járművet ellenőriztek, és több olyat találtak köztük, amit valamilyen okból kerestek a rendőrök. ■ Harminckét illegális szemétlerakóhelyet ku­tattak fel és megakadá­lyoztak 47 bűncselek­ményt. Nem csak a rendőrök, az ön- kormányzat munkatársai és a közterület-felügyelet munkáját segítik azonban a polgárőrök, hanem egyebek között felada­tuk a Mentsvár Menhelyről ki­vitt állatok tartásának ellenőr­zése is. Az elmúlt évben hetvenkét kutyust látogattak meg az új gazdájuknál: erre a munkára 620 órát és 2750 kilométert for­dítottak. Tanyaprogramjuk során pe­dig 120 esetben ellenőriztek külterületi ingatlanokat, és emiatt Kecskemét határában, saját gépkocsikkal közel 5 ezer kilométert tettek meg. Az „alapfeladatok” között ugyanakkor 275 lakossági beje­lentés ellenőrzése, negyvenhét bűncselekmény megakadályo­zása, harminckét bűncselek­mény tettesének felderítése, va­lamint harminckét illegális sze­métlerakóhely felkutatása is szerepelt tavaly - számolt be a napokban tartott közgyűlé­sükön az elnök. Állandó, visszatérő feladatuk pedig az óvodák, iskolák kör­nyékének ellenőrzése, ahol nem csak a gyerekekre figyel­nek, hanem az anyukákat, apu­kákat is figyelmeztetik, ha érté­ket hagynak a gépkocsijukban. ■ Noszlopy A megye közútjainak foltozgatására több mint 300 milliót költenek. A legtöbb településen már dolgoznak az útépítők. Akad munkájuk bőven. Szabadulnak a kátyúktól útviszonyok A tavalyinál több kárt okozott az enyhébb tél Június elejére ígéri a Köz­út Kht., hogy befejeződik a kátyúzás Bács-Kiskun megye útjain. A kecske­méti önkormányzat a sa­ját útjairól május végéig tüntetné el a gödröket. Takács Valentina Kátyúk sokasága keseríti az au­tósok életet egész Bács-Kiskun megyében. A tél által okozott károk javítását többnyire min­denütt most kezdik. A Magyar Közút Kht.-tól megtudtuk: folya­matosan járják a kezelésükben lévő utakat, ezen belül a főutakat naponta. Az ellenőrök naplóba rögzítik az utak állapotát és a hi­bákat. Ez egész éves munka, mellette pedig tavaszonként egy közbeszerzési eljárással kivá­lasztott cég speciális autóval ké­szíti a teljes körű és részletes burkolatállapot-felmérést. Ezt a mérést kiegészítik az egyéb gé­pi mérésekkel, és ennek alapján tervezik meg a karbantartást és a felújítást. A balesetveszélyes kátyúkat egy napon belül kijavítják, a töb­bi ütemterv szerint halad. A nagy forgalmú utakat előre ve­szik. Most úgy látják, hogy a tél utáni kátyúzással legkésőbb jú­nius elejére elkészülnek. Ahol viszont a kátyúzás már nem se­gít, vagy túl sokba kerülne, ott felújítást javasolnak, amit a cég központjának kell jóváhagynia. Ilyen elképzelés van most az 5211-es, a 4623- as, az 520-as, az 5203-as, az 5301-es, az 55-ös és az 5402-es utak egy- egy szakaszára. Burkolat-felújítás idén több helyen lesz, ezek egy részét már tavaly elkezdték. Kiemelt beruházás az 51-es főút Dunapataj és Kalocsa közötti szakaszának felújítása, vala­mint Baján az északi tehermen­tesítő út építése. Ezen kívül fel­újítást terveznek a 44-es főút 18,5-24,5 kilométer közötti sza­kaszán, az 54-es főút 7-13 kilo­métere között, valamint Kecs­keméten, a Halasi úti felüljáró­tól a Brill csomópontig. Szintén felújítják az 5412-es mellékutat a húszas kilométer­kőig. A megye útháló­zatán az előzetes tervek szerint kar­bantartásra 302 millió forintot, ezen belül kátyú­zásra 234 millió forintot fordíta­nának. Ebben a felújítások költ­sége nincs benne. Ha szükséges, akkor év közben még átcsoporto­sítanak összegeket, de akkor ke­vesebb jut kaszálásra, növény­gondozásra. Kecskeméten a közterület-fel­ügyelők mérték fel a kátyúkat, mégpedig igen alaposan. Sipos ■ Ahol nem segít a foltozás, ott inkább felújí­tást javasolnak. Kecskeméti karbantartásokra, fejlesztésekre szánt önkormányzati összegek: Kátyúzás 25 millió Lakossági önerős útépítés 1 milliárd < cs Útburkolat-felújítás 26 millió 35 00 Járdafelújítás 45 millió > Csapadékvíz-elvezetés 20 millió 2 László alpolgármester elmond­ta: a gödröket lefotózták, felje­gyezték azok méretét, és azt is, hogy pontosan melyik utca, hány szám előtt vannak. A fel­mérésből látszik, hogy idén va­lamivel nagyobb kárt tett a tél, mint tavaly. Az adatokat továbbították a polgármesteri hivatal városüze­meltetési osztályára. A hidegasz­faltozással történő kátyúzást már be is fejezték, de május vé­gére a melegaszfaltozással is vé­geznek. Felmérték a földutak ál­lapotát is, azokon a glédere- zéssel várhatóan e hónap végére elkészülnek. Útépítésre tetemes összeget szán idén a város. Lesz pénz az önkormányzati támogatással megvalósuló lakossági önerős útépítésekre, amelyekből lehe­tőség szerint minden városrész­re jut. Ami biztos: Hetényegy- házán idén burkolatot kap a Hetényvezér utca és a Miklós Gyula utca. A különböző tervezett útfelújí­tásokon kívül pályázati pénzből akarják rendbe tenni egyebek között a Könyves Kálmán kör­utat, és leaszfaltoznák a széchenyivárosi, korábban beto­nozott utakat. Baja KÖNYV Kedden 16 órakor mutatja be Majdán János rektor az Eötvös József Főiskola Könyv- és Médiatárában Molnár János: A bajai érseki és állami tanítóképző intézetek története 1929-1958 című könyvét. (G. Z.) Baja CSILLAGÁSZAT Szabó M. Gyula, a Szegedi Tudományegye­tem munkatársa tart előadást a zsinagógában március 26-án, csütörtökön 18 órai kezdettel a csillagászat tizenegy évszázadá­ról. Belépődíj nincs. (R. R.) Bácsalmás KACAGÁS Szerdán 10 órakor Csodálatos hétközna­pok címmel kacagó koncertet rendeznek a művelődési köz­pontban. Vendégek: Levente Pé­ter, Döbrentey Ildikó és Gryllus Vilmos. (J. J.) Jászszentlászló / Kecskemét KÁR Betörő járt a hétvégén egy ' jászszentlászlói lakásban. Az is­meretlen tettes 1,2 millió forint készpénzt vitt el. A megyeszék­hely közelében is tolvajok járták a határt. Az egyik tanyából negy­ven darab, műanyag baromfiszál­lító ládát vittek el. A kár 400 ezer forint. (I. N.) Kecskemét változások Holnap délután 17 órakor lesz a Szenior Foglalkoztatási Klub soron követ­kező előadása az Erdei Ferenc Kulturális és Konferencia Köz­pontban. A rendezvényt Szakol- czai Istvánná vezeti. A meghívott előadó dr. Provaznik Balázs, a kecskeméti polgármesteri hivatal családvédelmi osztályának veze­tője, aki a szociális ellátórendszer változásairól beszél. (T- V.) Kunszállás táncház Körjáté­kokkal, népzenével és a néptánc alaplépéseivel ismeredhetnek meg azok, akik rész vesznek ked­den délután fél hatkor a Petőfi faluházban kezdődő táncházon. Ez a játékos mozgásforma kitűnő szórakozás, amit Varga Andreas vezet. Nem csak kicsiket és na­gyokat, de családokat is várnak a rendezvényre. (Sz. T.) Tiszaalpár TÁMADÁS Kiraboltak egy 53 éves férfit szombaton es­te a Béke utcai házánál. Az isme­retlen támadó gázsprayvel fújta le, a földre lökte a férfit, és elvet­te pénztárcáját. A tettes 182 ezer forintot zsákmányolt. A sértett ez­után bement otthonába, ahová nem sokkal korábban betört vala­ki, de értéktárgyai nem hiányoz­tak. A rendőrség keresi az elköve­tőt. (I. N.) Marika ismét jár és mielőbb tenni akar a sorstársaiért küzdelem Felgyógyult betegségéből a Parlamentig elgyalogló mozgáskorlátozott kiskunhalasi asszony Súlyos egészségügyi problémáin túljutva, néhány napja ismét jár Pfendler Józsefné, aki három év­vel ezelőtt Kiskunhalasról elgya­logolt a Parlamentbe, hogy fel­hívja figyelmet a sérült gyerme­ket nevelő családok helyzetére. Pfendlerné 2004 nyarán azért demonstrált, hogy ráirányítsa a közvélemény és politikusok fi­gyelmét a sérült gyermeket ne­velő szülők problémáira. A moz­gássérült asszony, aki maga is ilyen gyermeket nevel, elérte cél­ját. Néhány hónappal később Halasra jött Göncz Kinga, az ak­kori szociális miniszter, ő pedig tagja lett a kormány által alapí­tott Fogyatékosok Esélye Közala­pítványnak. Közvetve szintén neki köszön­hető, hogy a városban épült fel az első olyan lakóotthon hazánk­ban, amelyben az intézmény rendszerekből kiszorult sérült fi­atal felnőttek élhetnek. Pfendlernéről az utóbbi évek­ben nem nagyon lehetett hallani. Dolgozott, tette a dolgát, amíg egészsége engedte. Tavaly nyá­ron kisebesedett lábcsonkja, amelyen művégtagját viselte. A műtétnél azonban - állítása sze­rint - nem jártak el körültekin­tően, vagyis az orvos nem figyelt g arra, hogy a csonk protézis vise- f lésére alkalmas maradjon.- Voltak nehéz pillanatok, | amikor nem hittem azt, hogy va- í laha felépülök, de a nehezén Pfendlerné Marika küzdelme példaértékű lehet sorstársainak is már túl vagyok. Megbocsátottam az orvosnak is - mesélte lapunk­nak. A lassan és fájdalmasan gyógyuló műtéti sebek, hónapo­kon keresztül nem tették lehető­vé az asszony lábraállását. Feb­ruárban jutott el odáig, hogy fel­csatolhatta volna a műlábat, de akkor az orvosok azt javasolták, hogy előbb adja le a mozgás nél­kül töltött hónapok alatt felsze­dett kilókat. Tizenöt kilótól kel­lett megszabadulnia. Előbb ma­ga próbálkozott koplalással, majd diétával, de eredmény nél­kül. Mivel tudta, hogy csak a fo­gyás adhat esélyt a lábra állás­hoz, egy életforma stúdió segít­ségét kérte. A masszírozás, vala­mint a speciális étrend megtette hatását. Néhány hét alatt 9 kilót sikerült leadni, így újra felcsa­tolhatta a művégtagot és ismét két lábra állhatott.- Most a régi protézist haszná­lom, ami ugyan fájdalmas, de legalább járhatok. Valószínűleg a műtét miatt speciális művég­tagra lesz szükségem. Az asz- szony feldolgozva az elmúlt hó­napokat, amikor magáért kellett küzdenie, ismét dolgozik a hala­si Gyermekházban, ahol halmo­zottan sérült gyermekeket gon­doznak. Másokért való tenni akarása is a régi. Már újabb or­szágos jelentőségű kezdeménye­zéseket tervez, így rövidesen kampányt indít az ápolási díj ala­nyi jogúvá tételéért. ■ H. A.

Next

/
Thumbnails
Contents