Petőfi Népe, 2009. március (64. évfolyam, 51-76. szám)

2009-03-18 / 65. szám

PETŐFI NÉPE - 2009. MÁRCIUS 18., SZERDA 5 BAJA, BÁCSKA Jubilánsok míves tárlatai oktatás Tízéves a képző- és iparművészeti szakképzés a Jelkyben Egy évtized alkotómunkáját méltatta a diákok tárlatán Bán Béla és Nemes Gábor önkormányzati képviselő, a kulturális és az oktatási bizottság elnöke Kiszabadítják fogságából, majd őshonos fákat ültebiek a zátonyon A Duna-Dráva Nemzeti Park és a WWF nemzetközi környezet- védő szervezet is támogatja a du­nai Szabadság-zátony helyreál­lítását. Eredménnyel pályáztak Moháccsal közösen. Korábban a homokos partú, egykor ártéri er­dő borította „szigetet" megkerü­lő dunai mellékágat gáttal zár­ták el. A zátony menti, parti szű­résű víznyerő kutakat bekap­csolták a regionális rendszerbe. Fő nyomóvezetékét beépítették a gátba. Ennek következménye­ként holtággá lett a mellékág. El­iszaposodott, míg a part és a zá­tony elkezdett összenőni. ■ A félmilliárd forintba ke­rülő programot az unió kedvezően bírálta el. A félmilliárd forintba kerülő programot az Európai Unió ked­vezően bírálta el, idén elkezdőd­het a 2013-ig tartó .beruházás. - Még ebben az esztendőben megvásároljuk a területet. Utána elkészítjük azokat a dokumen­tumokat, amelyek alapján a szükséges környezetvédelmi és vízjogi engedélyek beszerezhe­tőek - mondta el a baranyai na­pilapnak Parrag Tibor, a nemze­ti park osztályvezetője. A négy méter magas kereszt­gátat elbontják, a víznyomócsö­vet a mederfenék alá helyezik, a mellékágat kikotorják. így csó­nakkal ismét megkerülhető lesz a zátony, s a víz is szabadon ára­molhat. Tehát visszaállhat az eredeti állapot. A zátonyon ősho­nos fákat ültetnek majd. ■ Egy bronzérem jutott Cegléden a dzsúdósoknak Cegléden rendezték meg a ser­dülő A korcsoportos judo-diák­olimpiát. A bajaiak közül Zsel­lér Martin (36 kg, Szent László ÁMK) a bronzmeccsen kikapott, 5. lett. Vass Antal (55 kg, III. Bé­la Gimnázium) viszont harma­dik helyezést ért el. Igaz, tőle aranyat várt edzője. Tamás Dá­vid (66 kg, Szent László ÁMK) veresége miatt a vigaszágon pró­bált éremig menetelni. Sikertele­nül, hiszen a 7. helyen zárta a versenyt. Edzők: Andrási Barna, Radics Attila, Rudolf Tibor. ■ Ünnepelnek a bajai mű­vészpalánták és okítóik. Király László Baján gazdag helyi hagyomá­nyokra alapozta a művészeti képzést jászberényi Matild ipar­művész, amikor 1985-ben meg­Tízmillió forint és kamatai visszafizetésére kötelezte Felső- szentivánt az Államkincstár re­gionális igazgatósága. Az ön- kormányzat azonban ezt na­gyon nem szeretné. Fellebbez az Államkincstárnál. Jó jel, hogy a település maga mögött tudhatja a bajai kistérséget is. így volt ez a vitatott pénzhez kapcsolódó, buszvásárlást segí­tő pályázat idején is. A vissza nem térítendő támogatásra a kistérség pályázott az önkor­mányzati tárcához 2006-ban, az alapította a tehetséggondozó vi­zuális iskolát. Művész tanárként és textilművészként egy évtize­de szorgalmazta kollégáival, hogy a városban középfokú mű­vészeti képzés is legyen. Ötletét felkarolta az 1999-es tanévtől az immár 125 éves Jelky András Szakképző Iskola. önrészt pedig a község biztosí­totta. A járművet 2007 tavaszán vásárolták, és Felsőszentiván üzemelteti. Tavaly év végén az Állam- kincstár regionális igazgatósága meg­állapította, hogy a támogatást nem az előírásoknak meg­felelően használ­ták fel. Ezért a nyert pénz visszafizetésére, plusz a kamat megfizetésére kö­telezték a társulást. így Baján tíz esztendeje folyik öt évig tartó, a negyedik év után érettségit adó képző- és iparmű­vészeti szakképzés. A jubileum alkalmából a művészeti tagoza­tos diákok válogatott, díjazott munkáiból a belvárosi bemuta­tóteremben látható kiállítás. Az iskola Szegedi úti székhá­- Első fokon nem volt esé­lyünk. Már a vizsgálat megkez­désekor kész volt a határozat: iskolabuszként akarták láttatni a járművet. Úgy gon­dolták, hogy ne­künk 2006-ban nem az írásos pá­lyázati feltételeket, hanem a szándéko­kat kellett volna is­mernünk. Jó eséllyel támadjuk meg a döntést, ez a véleménye több szaktekintélynek is ­zában az oktatók alkotásaiból nyílt tárlat. A tanulók és tanárok egy évtizedes tevékenységéből (míves kerámiatárgyak, grafi­kák, színházi díszletek, plakát­tervek, zászlók és installációk) is látszik, hogy az intézményes te­hetséggondozás nem hiábavaló munka. mondta el Vörös Szilárd polgár- mester. Hozzátette: tavaly óta már valóban csak bejárók utaz­tatására lehet használni a pá­lyázati támogatással vásárolt buszokat, ám az általuk nyert összegnél még közoktatási fel­adatokat írtak elő. Az ellenőrzéskor is jelezte el­lenvéleményét az önkormány­zat, valamint a kistérségi tár­sulás. Mégis megszületett a kincstári határozat, ami ellen fellebbezést nyújtanak be. ■ Kubatovics Tamás moh janira A kútfúrók elpakoltak, pláza és barkácsbolt egyelőre nem nyílik Hétvégente jó néhányan átjár­nak Bajáról Szekszárdra vala­melyik barkácsáruházba, vagy éppen moziba. Gyógyfür­dőt is máshol kell venni.- Nem nyit Baján boltot va­lamelyik szaküzlet? - kér­deztük Révfy Zoltán bajai polgármestert.- Városi terület iránt nem érdeklődnek jelenleg ilyen célból. Amikor a Family Cen­ter és a Tesco területe elkelt, a tulajdonos nem titkolta, hogy az utóbbival szemben lévő tel­ken éppen ilyen szaküzletet szeretne. Tudomásom szerint érdeklődött is az OBI és Bri- costore, de egyelőre nem nyit üzletet Baján egyik sem.- Hiányolnak egy plázát is többen, ahol a fiatalok talál­kozhatnának, beülhetnének moziba.- Az Interspar építésének második ütemében terveztek plázát, a Démász- és Dégáz-te- rületek megvásárlását követő­en. Ám az üzlet még nem jött létre tudomásom szerint. A Borovi bolt helyén pedig Outlet plázáról volt szó, nem tudom, hol tart az egyezkedés. Úgy vélem, egy ekkora város elbírna egy kisebb plázát. Ugyanakkor a főtéri kultúrpa­lotára 500 milliót nyertünk, mozifilm vetítésére alkalmas terem is épül.- Elpakoltak a kútfúrók. Nincs termálvíz?- Sajnos, nem gazdaságos folytatni a fúrást 1800 méter­nél lejjebb. Nagyon drága len­ne mélyebbre hatolni, miköz­ben ötvenszázaléknyi esély sincs a sikerre. Viszont a Mól jelezte, hogy Baját is érintené a kutatási területe. A cég tevé­kenysége többletinformáció­val szolgálhat számunkra is. ■ Géczy Zsolt Révfy Zoltán polgármester Kötelező kincstári optimizmustól fűtve felsőszentiván Egyelőre nem adja vissza az elnyert pénzt a település m Már a vizsgálat megkezdésekor kész volt a hatá­rozat: iskola­buszként akar­ták láttatni a járművet. Bács-Kiskun megye 26 településén, köztük a jánoshalmi és bácsalmási kistérség összes településén #' Op temet ( "\ C 10 évesek lettünk -Internet és kábeltévé 10 Ft/hó, _ . vagy fél évig 50% kedvezmény, pl.: 2,2 Mbps korlátlan net 6 hónapig 1900 Ft/hó vagy éves előrefizetéssel 40-50% kedvezmény pl.: 37 analóg csatorna 12500 Ft/év Az akció részleteit keresse a március 20-án megjelenőSzépítészet mellékletben vagy a 1276 kék számon Az akciót 2009. április 30-ig meghosszabbítottuk. Az akció feltételei új szerződés esetén érvényesek. A tájékoztatás nem teljes körű.

Next

/
Thumbnails
Contents