Petőfi Népe, 2009. március (64. évfolyam, 51-76. szám)

2009-03-03 / 52. szám

4 MEGYEI KÖRKÉP PETŐFI NÉPE - 2009. MÁRCIUS 3., KEDD Több buszt kérnek a nyársapáti ingázók, mert kevés a vonatjuk Az autóbusz-menetrend sem kedvez a nyársapáti polgárok­nak, akiket nem kényeztet a vasút sem. A tavaly év végén életbe lépett új vasúti menet­rend szerint a nyársapáti vasút­állomáson idén már csak egy- egy járat áll meg Szeged, illetve Budapest felől jövet. Ezért a fa­lubeli ingázók arra kérik a Vo­lánbuszt, hogy az eddiginél több, Nagykőrös, valamint Ceg­léd felől érkező járatát irányítsa a 441-es útról a településre. A Közlekedéstudományi Intézet Közép-magyarországi Közleke­désszervezési Irodája a minap fogadónapot tartott helyben. Az utasok jelezték: jelenleg az is gond, hogy a buszok több vona­lon nem igazodnak az iskola- kezdéshez, emiatt a szülőknek kell bevinniük gyerekeiket az iskolába, vagy jóval korábban kell útnak indítaniuk őket.- Az elhangzott kérelmeket a busz- és a vasúti menetrend kö­vetkező változtatásánál figye­lembe veszik - mondta el a saj­tónak Ács Balázs, a közlekedés­szervezési iroda vezetője. Hoz­zátette: idén a Volánbusz nem ritkította Dél-Pest megyei járata­it, noha azokon is egyre csökken az utasok száma. Takarékosság­ból a csuklós buszokat kisebbek­re cserélte a cég. ■ M. J. Cserbenhagyó teherautó-vezetőt keres a rendőrség Cserbenhagyásos baleset elköve­tőjét keresi a bajai rendőrség. A múlt hét kedden 14 órakor Nemesnádudvar külterületén, az 54-es főúton egy pótkocsis teher­autó a község felé haladva egy jobbra ívelő kanyarban áttért a menetiránya szerinti bal oldali forgalmi sávba. Ott feltehetőleg a pótkocsival nekiütközött a vele szemből szabályosan közlekedő személygépkocsinak. A balesetet követően az ismeretlen sofőr ada­tai hátrahagyása nélkül távozott a helyszínről. - A baleset körül­ményeinek tisztázására szemta­núk jelentkezését várjuk a bajai rendőrségen, vagy a 79/540-100- as, illetve a 107-es számon - mondta el tegnap András István kapitányságvezető. ■ G. Zs. HIRDETÉS A Pólus Autóház Kft. kiskőrösi kereskedésébe keres: Szerelőt Elvárások:- középfokú végzettség- gépkocsi szerelői ismeretek- „B” kategóriás jogosítvány- rugalmasság, pontosság, precíz munkavégzés Jelige: „Szerelőt” Értékesítőt Elvárások:- min. középfokú végzettség- számítógépes ismeret- rugalmasság, pontosság, precíz munkavégzés Jelige: „Értékesítő” Amit kínálunk:- kiváló munkakörülmények- korrekt bérezés- szakmai fejlődési lehetőség A szakmai tapasztalattal rendelkező jelentkezőket előnyben részesítjük! A jelentkezéseket fényképes önéletrajzzal az alábbi címre várjuk: Pólus Autóház Kft 7300 Kalocsa, Bátyai út 9. A jeligét minden esetben kérnénk feltüntetni a jelentkezéseken! < Állampusztai Országos Büntetés-végrehajtasi ÁLLAMPUSZTA Állampusztai Mezőgazdasági és Kereskedő ÁLLAMPUSZTA Az intézet és a Kft. területére belépés csak eng< rri7.,.n.,iTd.» Következetes munkával érték el, hogy a korábbinál fegyelmezettebb legyen az elítélteket őrző állomány - hangzott el tegnap Állampusztán Sokan hagyják el a pályát gazdaság A börtönőrök ablakába sem nagyon süt be a nap Fontos lenne új börtönö­ket építeni, de erre jelen­leg nincs reális esély. A büntetés-végrehajtás or­szágos parancsnoka e te­kintetben nem bizakodó. Kubatovics Tamás Elismerően szólt tegnap Kö- kényesi Antal, a büntetés-vég- rajtás (bv) országos parancsno­ka tegnap kalocsai és állam­pusztai tapasztalatairól. Az al­tábornagy főtanácsos az intéz­mények és gazdasági társasá­gaik múlt évi teljesítményét is méltatta. Állampusztán, az állomány­gyűlést megelőző tájékoztatón elmondta: az állomány megtar­tása és a fluktuáció csökkenté­se jelenti a legnagyobb kihí­vást a szervezetnek 2009-ben. Ezen túlmenően pedig az, hogy a szűkös gazdasági környezet ellenére a biztonság ne függ­jön a pénzügyi lehetőségektől. A bv korszerűsí­téséről, megújulá­sáról szóló, Felelő­sen, felkészülten című programjuk kapcsán kiemelte: úgy látja, van vál­tozás, sokkal fegyelmezettebb az állomány, következeteseb­bek a parancsnokok a számon­kéréssel. Az állomány hangulatának javítása érdekében olyan intéz­kedéseket tettek, tesznek, ame­lyek azt sugallják és üzenik, hogy érdemes dolgozni, becsü­letesnek és a rábízott területen eredményesnek lenni. Példa­ként említette, hogy náluk - más rendészeti szervektől elté­rően - egyforma illetményki­egészítést kap az altábornagy és az őrmester is, nincs diffe­renciálás. Fontos változás­ként említette a tiszalöki és szom­bathelyi börtön át­adását, így 1500 fé­rőhellyel nőtt a be­fogadóképesség. Ennek kö­szönhetően tavaly 118 százalé­kos volt a magyar börtönök te­lítettsége, ami 2002-ben elérte a 159 százalékot, jelenleg ez a mutató 122 százalékos. Kérdésre válaszolva kifejtet­te: támogatná újabb börtönök építését, de ennek idén nem lát­ja realitását. Kökényesi parancsnok ■ Egyforma illet­ménykiegészítést kap tábornok és őrmester, nincs különbség. Az Agip Hungária Zrt. Bács-Kiskun megyében található töltőállomásának működtetésére üzemeltetőt keres Olyan vállalkozót keresünk, aki: • Minimum középfokú végzettségű (felsőfokú kereskedelmi végzettség előnyt jelent) • Kereskedelmi, üzleti és/vagy vendéglátóipari gyakorlattal rendelkezik • Jól tud csapatban dolgozni, képes maximális odafigyeléssel aktívan részt venni az általa irányított csapat munkájában • Vezetői képességekkel és vállalkozói gyakorlattal rendelkezik • A töltőállomást hosszú távú családi vállalkozásként kívánja üzemeltetni Feladat: • A töltőállomás teljes körű irányítása és menedzselése • A központ előírásainak megfelelő működtetés • A meglevő ügyfélkör magas színtű kiszolgálása és folyamatos bővítése • Szoros együttműködés a központtal Feltétel: • A működés fedezeteként biztosíték • Érvényes erkölcsi bizonyítvány Amit nyújtunk: . Világcég stabil szakmai háttere . Lehetőség kiemelkedő jövedelem elérésére • Folyamatos szakmai fejlődés • Előrelépési lehetőség Amennyiben az ajánlat felkeltette érdeklődését, 2009. március 13-ig várjuk fényképes önéletrajzát a palyazat@agip.hu címre. Taka ré kszövetkezetü n k 2009. március 16-tól az alábbiak szerint módosítja a betéti kamatait: Kamat 1, 2, 3 évre lekötött takarékbetétkönyv kamata: 7% Könyves látraszóló betét kamata: 0,5% Őszi betétakció 6 hónapos változó kamatozású, akciós, lekötött betét kamata: jegybanki alapkamat mínusz 0,5% 1050283 ; FókiszTakarek ITTHON VAGYUNK. ÉRTÉKET TEREMTÜNK Pro Paedagogia Christiana Alapítvány Információ: telefon: 1-479-3000 e-mail: kapcsolati« katolikusncveles.hu web: www.katolikusneveles.hu adószám: 18047981-1-42 számlaszám: 10702019-47661909- 51100005 A Piac- és Vásárigazgatóság 3 évre történő bérbeadással hasznosítja a piaccsarnok - a szabadtéri piac felé eső kijárat melletti ­40 mz-es üzletét. Az üzlet profilja a csarnok árukörébe illeszthetően választható meg. Érdeklődni és jelentkezni 2009. március 15-éig lehet a piaccsarnok irodáiban Kecskemét, £ Budai u. 2/A szám alatt. 3 Török Gusztáv: egy évtizedre szerződtünk a paksi erőművel Tíz évre szóló megállapodást kötött a Paksi Atomerőmű Zrt.- vel a TEIT (Társadalmi Ellenőr­ző és Információs Társulás). A jelenleg tizenhárom település­ből álló szervezet évi nettó 180 millió forintos támogatásban ré­szesül. Erről számolt be a kalo­csai képviselő-testület ülésén Török Gusztáv Andor, a társu­lás elnöki tisztét betöltő polgár- mester. Elmondta továbbá, hogy a ko­rábbi keretszerződés lejárt, és hosszas egyeztetések után sike­rült hosszú távra rendezni az együttműködés alapjait. A fen­ti összeg a korábbiakban rögzí­tettnek a kétszerese, és évente az infláció mértékével növek­szik. Az 1992-ben alapított TEIT ellenőrző és információs felada­tokra szerveződött, egyben anyagilag segíti az atomerőmű-, höz közel lévő települések mű­ködtetését, fejlesztését. A Paksi Atomerőmű Zrt. ezen túlmenő­en egyéb csatornákon is támo­gatja a térségben működő ön- kormányzatokat. ■ ANYAKONYV Baja születtek, február 19-25. között anyakönyvezettek: Hirtenberg Lilla (anyja neve: Pimbor Tünde) Dávod, Szalontai Ádám (Csilics Andrea Zsuzsanna) Baja, Hóman Dániel (Horváth Eszter) Baja, Marusa Balázs (Knáb Judit) Nemesnádudvar, Cseh Dániel Gábriel (Balomirean Ana Zamfira) Kulcs, Harris Dylan (Bócz Andrea) Vaskút, Tüske Vivien (Dominies Margit) Baja, Elekes Tamara Laura (Palkó Judit) Csorna. HÁZASSÁGOT KÖTÖTTEK 2009. február 21-én: Hiz Lajos József és Kovács Rita. meghaltak, 2009. február 19-25. között anyakönyvezettek: Ham- haber Józsefné Schlecht Margit (Baja), Kereki Gábor Lajos (Bács- borsód), Hercz Sándor (Felső- szentiván), Kunzer Jolánka Csaj- kás Jolánka (Baja), Romvári Dezső (Baja), Ottentál Györgyné Molnár Mária (Baja), iFöldes Sándor (Baja), Farkas László Béláné Orsós Ibolya (Pécs), Erdei Józsefné Körömi Julianna (Nagy- baracska), Ercsi Jánosné Wágner Mária (Baja), Pankovics László (Baja), Beregi-Tóth Emil (Baja), Bokányi István (Baja), Muity Antal (Gara), Varjú Zoltán Jenőné Juhász Mária Anna (Baja), Tüske Vivien (Baja), Gulya József (Baja), Kosa Mihályné Schill Éva (Baja). Kiskunfélegyháza születtek: Sinkó Szabolcs (anyja neve: Kovács Etelka), Dobák Boglárka Zoé (Nánási Brigitta), Kállai Zalán (Kovács Ildikó), Nemes Tímea (Bakró Emőke), Flóring Enikő (Sipka Tünde Szilvia), Kurucz Sára (Szalinka Matild), Lakatos Kitti (Simonyi Klára), Némedi Flóra (Kurucz Edit), Görög Blanka (Görög Edit), Fazekas Zoltán (Torbán Tímea), Lázár Boglárka (Nagypál Mária). meghaltak: Koncz Gáborné Kaczynski Ilona, Zsígó Istvánná Szikszai Rozália, Ónodi Ferencné Gulyás Mária, Kanyó Antal - Kiskunfélegyháza, Kis Mihály - | Fülöpjakab, Kovács Sándor - Kunszállás, Lévai Imréné Szaba­dos Mária - Tiszaalpár. ■

Next

/
Thumbnails
Contents