Petőfi Népe, 2009. március (64. évfolyam, 51-76. szám)
2009-03-13 / 61. szám
2 MEGYEI KÖRKÉP PETŐFI NÉPE - 2009. MÁRCIUS 13., PÉNTEK A Magyarok Nyilai vállalták szabadszállás Kik robbantottak éjjel az autóbuszgarázsban? A Magyarok Nyilai tették? A volt szabadszállási laktanyában történt robbanás következtében százmillió forintos kár keletkezett. Bíbicváróval indul az évad a csillagászoknál Bíbicmegfigyelést, az éjszakai égbolt távcsöves kémlelését tervezi holnap a Magyar Csillagászati Egyesület Kiskun Csoportja.- Kiket várnak a szombati évadnyitóra? - kérdeztük Szűcs Lászlót, a MCSE Kiskun Csoportjának helyettes vezetőjét.- A tavaszköszöntő bíbicvárót közösen szervezzük a Du- natáj Közalapítvánnyal. Helyszíne Dunatetétlen, ezen belül a Böddi-széki széki lile tanösvény és a madármegfigyelő torony. Az ötlet Oroszi Zoltán ornitológus, természetfotós tagtársunké, ő vezeti majd a programot. Részleteket a honlapunkon találnak.- Miként méltatják a Csillagászat Nemzetközi Évét?- Rendszeresen tartunk távcsöves bemutatót a csoport működési területén. Kecskeméten legközelebb április 4- én, a főtéren és a Planetárium előtt, csatlakozva a „100 óra csillagászat: járdacsillagászat!” elnevezésű többnapos nemzetközi akcióhoz. Április végén lesz a Galilei Országos Csillagászati Vetélkedő döntője és díjkiosztója a Katona József Könyvtárban. Június 20- án, a Múzeumok Éjszakáján a város több pontján is készülünk távcsöves megfigyelésre. Júliusban ismét megszervezzük a Neptunusz-Kiskun Csillagaszati Észlelőtábort.,- ígér-e az idei év látványos égi eseményeket?- Kuriózum lesz az évszázad leghosszabb napfogyatkozása, ami hozzánk legközelebb Kínában lesz megfigyelhető júliusban. Idehaza ezt sajnos nem észlelhetjük. ■ Popovics Zsuzsanna Szűcs László A Magyar Nemzet online szerkesztőségébe tegnap reggel érkezett elektronikus levél szerint a magát a Magyarok Nyilai Nemzeti Felszabadító Hadseregnek nevező szervezet robbantott Szabadszálláson. Noszlopy N. Miklós A múlt héten péntekre virradóra történt buszrobbanással kapcsolatban érkezett levélben egyebek mellett ez áll: „Úgy látszik, a Broadway jegyiroda nem volt elég. Most itt van a szabadszállási Áipli busz esete, ami a magyarok ellen vonuló cigányokat szállította Ózdra. Most már az egész civil szféra vésse a fejébe, hogy a magyarellenességet, vagy az abban való részvételt megtoroljuk.” A rendőrség természetesen ezt a szálat is vizsgálni fogja. Egyébiránt tegnap nem hivatalosan megtudtuk: nem jutott előbbre a nyomozás. Sőt a hivatalos nyilatkozatokból úgy tűnik, mintha jelenleg még az sem lenne előttük ismert, mi történt pontosan Szabadszállásbn. Mint megírtuk, összesen hét, nagy értékű autóbusz rongálódott meg az éjszaka. A kár mintegy százmillió forintra rúg. Majd érdekesen alakultak a robbanásról kiadott >17 TL \ . . rendőrségi tájékoztatások. Az első Információ - péntek reggel - még csupán beszámolt az eseményről azzal, hogy „feltehetően robbanás történt” és „a helyszíni szemle folyamatban van”. Néhány óra múlva viszont már azt közölte a megyei rendőr-főkapitányság sajtószolgálata, hogy „szándékos rongálás a magyarok nyilai nevű szervezet először 2007 novemberében hallatott magáról, akkor két szocialista képviselő háza elleni, Molotov-koktélos támadással büszkélkedtek a radikábűntett elkövetésének gyanúja miatt indítottak eljárást ismeretlen tettes ellen”. A fordulat a következő nap, szombat délután történt, amikor váratlanul úgy nyilatkozott a rendőrség, hogy „továbbra sem bizonyítható a szándékosság”, valamint „az egyik autóbuszban valószínűleg robbanás történt”. Tegnap pedig megismételték a szombati közleménynek azt a részét, hogy a helyszínen jelenleg is egy kirendelt vegyész és egy tűzszerész szakértő vizsgálódik. Továbbra is arra keresik a választ, hogy milyen anyag robbant, és milyen mennyiségben. lis Kuruc, info internetes portálon. Majd ők vállalták magukra például Csintalan Sándor megveretését is 2007 decemberében, és azóta is több alkalommal hallattak magukról. Szabadszállásról származó információink szerint egyértelműen robbanás következtében sérültek meg a buszok. Az egyik jármű - a középen álló - alatt következhetett be a detonáció, ugyanis ennek a busznak még a padlólemeze is leszakadt. A szabadszállásiak úgy tudják, hogy valamilyen katonai robbanóanyagot használhatott a merénylő, és időzítőszerkezettel is ellátta a bombát. Ellentmondásosak viszont a robbanás időpontjáról szóló információk is. A legkülönösebb, hogy a volt laktanya bejáratánál lévő két éjjeliőr semmit sem hallott az éjszakában messze dübörgő, tőlük alig néhány száz méternyire történt robbanás zajából. Ezt igazolja, hogy nem is intézkedtek reggelig. Szabadszállási információk szerint a rendőrök nagyon sok embert kihallgattak a merénylet óta a településen. Ennek ellenére nincs még gyanúsítottja az ügynek. A buszok egyébként biztosítva voltak, így a céget ért kár - vagy annak legalább egy része - elvileg megtérülhet. Baja TÁRLAT Berki Viola világa címmel kiállítás nyílik ma 16 órakor a nemzeti ünnep alkalmából a Nagy István Képtárban. A kiskunhalasi származású festő- és grafikusművész, illusztrátor munkásságát bemutató tárlatot Mezey Katalin költő, író nyitja meg. (K. L.) Csátalja ELŐADÁS Az önkormányzat szervezésében Zachar József egyetemi tanár, történész Visszatérés a Kárpát-hazába - honfoglalás címmel tart előadást hétfőn 18 órakor a művelődési házban. (1 G.) Jánoshalma súlyos A rendőrség életveszélyt okozó testi sértés gyanúja miatt nyomoz egy 47 éves férfi ellen. Az illető lakásuk konyhájában több berendezési tárgyat megrongált, majd az ösz- szetört konyhaasztal lábával verte 54 éves élettársát. A nő súlyos, életveszélyes sérülést szenvedett. A férfit őrizetbe vették. (M. Gy.) Kiskunfélegyháza pénz Lopás bűntett miatt keresik a rendőrök azt az ismeretlen tettest, aki egy Dessewffy utcai lakásból ellopott 1 millió 390 ezer forintot. (M. Gy.) Nyárlőrinc emlékezés Ma délután három órakor kezdődik az 1848-as megemlékezés a művelődési házban. Pénzváltó István iskolaigazgató beszéde után az ötödik osztályosok emlékeznek vissza a 161 évvel ezelőtt történt eseményekre. (Sz. T.) Szentkirály ünnepség az 1848as szabadságharcra emlékezve, ma délelőtt 10 óra 40 perckor ko- szorúzzák meg a hősi emlékművet. Ezt követően 11 órakor az általános iskola diákjai ünnepi műsorral emlékeznek a márciusi if- jakra. A Vágó János Gazdakör szervezésében a megemlékezést szombaton 18 órakor tartják a művelődési házban. (Sz. T.) Tompa GYANÚS Szén-monoxid- mérgezés okozta a halálát annak a férfinak, akit fürdőszobája tusolókabinjában találtak holtan január 26-án. A megyei főkapitányság halált okozó, foglalkozás körében elkövetett veszélyeztetés gyanúja miatt nyomoz ismeretlen tettes ellen. Az eset kapcsán az ügyeletes orvos kórboncolást rendelt el, melynek során mérgezés jeleit észlelték. A vegyész szakértői vélemény alátámasztotta a szén-monoxid-mér- gezést. (G. Zs.) ■ A rendőrök sok embert hallgattak ki a merénylet óta. Molotov-koktélos támadással büszkélkedtek Névadójukra emlékeztek Közel száz tanuló állta körül Tiszakécskén azt a kopjafát a Tisza partján, amit Vásárhelyi Pál vízi mérnök tiszteletére állított a város. A kecskeméti Vásárhelyi Pál Általános Iskola első osztályos tanulói a víz világnapja alkalmából megkoszorúzták iskolájuk névadójának kopjafáját. Levi’s: nem sok esély van gyárbezárás Tárgyal a munkaadó és az érdekképviselet Tegnap megkezdődtek a tárgyalások a munkaadó és a dolgozói szervezetek között a bezárási javaslatról a kiskunhalasi farmergyárban. Mint múlt héten részletesen beszámoltunk róla, 20 éves sikertörténet és az év eleji biztató nyilatkozatok után váratlanul jelentette be gyárbezárási javaslatát a Levi’s kiskunhalasi üzemének vezetése.- A halasi üzem 1,8 millió darabos éves gyártókapacitásával épp annyit állított elő, amennyire nem volt vásárló - mondta a cég kommunikációs képviselője. Noha hivatalosan még csak „gyárbezárási javaslatról” van szó, a dolgozókon és reménykedő kiskunhalasiakon kívül mindenki kész tényként kezeli, hogy a külsős szervezésű dolgozókat is beleértve mintegy 600 főt foglalkoztató korszerű üzem a nyár derekára beszünteti a munkát. A javaslatról tegnap kezdte meg a tárgyalássorozatát a Levi’s tulajdonosa, és a halasi munkavállalók érdek-képviseleti küldöttsége. Miután a nyilatkozati moratórium e tárgyalások végéig érvényben van, egyelőre részleteket nem tudni az egyeztetésekről. Mindeközben a kiskunhalasiakat élénken foglalkoztatja a bezárás következményeinek latolgatása. Meglepő módon a halasi Levi’s helyi és külhoni vezetősége sem helyi, sem regionális vagy kormányzati közbenjárásért nem folyamodott a gyár további sorsa - akár bezárásának elkerülése, akár a dolgozók - érdekében. ■ Kohout Zoltán Kabinetfőnök Halason tegnap Kiskunhalason járt Ficsór Ádám, a Miniszterelnöki Flivatal kabinetfőnöke, aki éppen a gazdasági válság kapcsán találkozott a helyi gazdasági élet szereplőivel. A jelentős számú vállalkozó megjelenésével rendezett fórumon a hazánkat és a várost is érintő világgazdasági válságról és a következmények helyi szintű kezelésének lehetőségeiről is szó esett.