Petőfi Népe, 2009. március (64. évfolyam, 51-76. szám)
2009-03-02 / 51. szám
10 2009. MÁRCIUS 2., HÉTFŐ LXIV. ÉVFOLYAM, 51. SZÁM . A svéd Rosenborg fociklub igazgatótanácsát Marit Breivik kézilabda-sikeredző irányítja. ► Lefogyott a T. rex őslénytan A dinók királyát beszkennelték Maskarás hétvége hetényegyháza Böjt eleji farsangpótló Fél tonnával könnyebb volt egy átlag Tyrannosaurus rex, mint eddig feltételezték. Most, hogy lefogyasztották, gyorsabbnak is gondolják. PN-világjáró Az eddigi legpontosabb képet alkották meg egy átlagos méretű Tyrannosaurus rexről a Manchesteri Egyetem paleobiológu- sai, akik megállapították: az állat, amelynek maradványait vizsgálták, eredetileg 550 kilogrammal kevesebbet - körülbelül hat tonnát - nyomhatott, mint korábban gondolták. A szakértők szerint a 65 millió évvel ezelőtt élt ragadozó feje harmadával nagyobb lehetett, mint eddig képzelték. A kutatók lézerszkennerek segítségével háromdimenziós képet készítettek a vizsgált T. rex maradványairól, majd a képet kiegészítették a csontozattal, a hússal és az izomzattal. A kutatás eredményei arra engednek következtetni, hogy a T.rex alighanem gyorsabb volt, mint a szakértők gondolták. A paleontológusok úgy hitték, hogy az állat „csak” harminc kilométeres sebességre volt képes. A manchesteri vizsgálatok szerint azonban ez nagyon konzervatív becslés. A kutatók remélik, hogy a most alkalmazott technológiát a jövőben a dinoszauruszok mozgásának modellezésére is használhatják. A Hovany-csoport tagja lett Z0U8 Volvo-tnárkaképviselöje. Noha a piac újoncának számít - 2007 óta forgalmazzák a márkát máris megtisztelő címben részesült a Hovány-cégcsoport Volvo-képviselete. Nemrég vehették át a svéd márka magyarországi importőrének elismerését: a 14 hazai cég közül a Hovány szegedi és békéscsabai volvósait választották a 2008-as esztendő márkaképviselőivé Magyarországon. Tubák Nándor, a Hovány-csoport márkaigazgatója elmondta: „Az általunk forgalmazott autók minőségéhez méltó precizitással kidolgozott, szigorú értékelési rendszer alapján választják évről évre a legjobbat. Teljesítenünk kell az importőr által támasztott követelményeket: a próbavásárlások, szervizteszt és ügyfélelégedettség-mérés, valamint a fizetési-, munkafegyelem és ügyfélkezelés vizsgálatát követően lehet csak valaki a legjobb.” (Képünkön a szegedi képviselet és munkatársai, balról jobbra: Csóka Gábor, Martin Balázs, Pekán Attila, Patik Zsuzsanna, Tubák Nándor, Újhelyi György és Tóth Dániel) ▲ ► KÉPGALÉRIA: BAON.HU Lóvezetés zsákban futva, alma- harapás víz alatt és családi kocsihúzás - bolondos versenyen mérték össze ügyességüket Hetényegyházán a környékbeli ifjú lovasok. Négylábút és a két- lábút egyaránt próbára tettek a farsangpótló eseményen. Szombat délután tortáért, kölyökpezsgőért és csokoládéért küzdöttek a hetényi lovardában. Idén a Rózsaszín babák vitték el a pálmát, második helyen a Magyar cow- boyok, harmadikon a Dollár csapat, negyediken pedig a Csinos farm macskái végeztek. A házigazda, if). Fülöp Sándor azzal biztatta azokat, akik lemaradtak az első helyről: majd jövőre sikeresebbek lesznek! ■ G. S. A lóvezetés és a zsákban futás külön-külön is nehéz dolog A Csinos farm vidám macskái szőrén is biztosan ülik meg a lovat NŐNAPI FIGYELMESSÉG A PEUGEOT HOVÁNYTÓL! Vásárolja meg Nálunk február 25 - március 8 között új Peugeot 207 vagy 308 autóját és UTAZZON EL párjával PÁRIZSBA egy hétvégére! * | Ízelítő készletkiárusításunkból: Peugeot 207 Trendy 1.4 VTi 95 LE, 5 ajtós. ABS, ködfényszórók, vezető-, utasoldali- és oldallégzsákok, elektromos ablakemelő és visszapillantó tükrök, fedélzeti számítógép, klíma, központi zár, állítható kormány, CD autórádió, metálfény, stb. 3.877.000 Ft helyett 500.000 Ft árelőnnyel + párizsi hétvégével most 3.377.000 Ft. Peugeot 308 Confort Pack 1.4 VTi 95 LE, 5 ajtós, kódfényszórók, vezető-, utasoldali- és oldallégzsákok, elektromos ablak elöl, fedélzeti számítógép, központi zár, manuális klíma, állítható kormány, rádió CD, metálfény, stb. 4.409.000 Ft helyett 700.000 Ft árelőnnyel + párizsi hétvégével most 3.709.000 Ft. PEUGEOT. VEZETNI MINDIG ÉLVEZET. PEUGEOT A képek illusztrációk. Az akció 2009. február 25-től március 08-ig vagy a készlet erejéig érvényes. A tájékoztatás nem teljeskörü az akció pontos részleteiről érdeklődjön márkakereskedésünkben. Kombinált átlagfogyasztás (1/100 km): 207: 4,5-7,0, 308: 4,5-7,3; C02-kibocsátás (g/km): 207; 120-173, 208: 120-180; HOVÁNY-CARLION, 6000 Kecskemét, Ladánybenei út I. Tel.: 76/501-733 www.hovany.hu HIRDETÉS ELEKTRO OUTLET MŰSZAKI SZAKÁRUHÁZ KERES HŰTŐGÉPEK ÉS HÁZTARTÁSI NAGYGÉPEK GARANCIÁLIS SZERVIZELÉSÉRE SZERVIZT VAGY ÖNÁLLÓ SZAKEMBERT BÁCS-KISKUN MEGYÉBEN VÉGZENDŐ MUNKÁRA ALVÁLLALKOZÓI SZERZŐDÉS KERETÉBEN. ELVÁRÁS: • MEGBÍZHATÓSÁG • A MUNKAVÉGZÉSHEZ BIZTOSÍTOTT GÉPEK, SZERSZÁMOK, ESZKÖZÖK MEGLÉTE • ÜGYFÉLCENTRIKUS GONDOLKODÁS • A CÉG IRÁNTI LOJALITÁS • PRECÍZ, ÖNÁLLÓ, RUGALMAS MUNKAVÉGZÉS. JELENTKEZNI ÍRÁSBAN LEHET A KÖVETKEZŐ E-MAIL CÍMRE: elektrooutlet@gmail.com TOVÁBBI INFORMÁCIÓ KÉRHETŐ AZ ÁLLÁSSAL KAPCSOLATBAN: POÓR LAJOS ÜZLETVEZETŐNÉL 06/30-337-6405 margarin A rendőrt a felesége elküldi a boltba.- Hozzál margarint, és ha van tojás, akkor hozzál tízet! Hazamegy a rendőr tíz margarinnal. A felesége kicsit idegesen mered rá.- Minek vettél ennyit?- Mert volt tojás. BEVÁNDORLÁSI HIVATAL Egy angol lord Ausztráliába utazik. A repülőtéren az útlevél- kezelő a szokásos ellenőrzés után felteszi neki a kérdést:- Elnézést, uram, van önnek priusza? A lord meglepődik és visz- szakérdez:- Miért, ide még mindig kell? 1. Kérjen díjmentes felmérést 2. Alakítsuk ki együtt a végső árat Cégünkben 10 éve megbízhatóan működő partnerre találtl 3. Rendeljen most nettó 1 millió Ft feletti értékben 4. Válasszon +1 főt és 2 napot 2009.01.19-2009.03.31. között 5. Töltsenek együtt 1 kellemes éjszakát egy 5*-os wellness1 szállodában A A wellness-akció feltételeiről érdeklődjön munkatársainknál! /pRrA 6000 Kecskemét, Nyíl u. 9/A. Nyitva: H-P: 9-17 óráig; i - - L e-mail: udirea@udirea.hu Tel./fax: 76/479-927; 20/339-6114 www.udlrea.hu