Petőfi Népe, 2009. március (64. évfolyam, 51-76. szám)

2009-03-10 / 58. szám

14 SPORT PETŐFI NEPE - 2009. MÁRCIUS 10., KEDD Lakitelek: csak statiszta szerep jutott labdarúgás - pou-FARBE megye ii., észak Tudatosabb, szervezettebb játékot produkáltak az orgoványiak így estek a gólok Az első és a második he­lyezett találkozott egy­mással a tavaszi forduló első mérkőzésén. Ezúttal is az élen álló orgová­nyiak bizonyultak jobb­nak az őket üldöző laki­telekieknél. Szentirmay Tamás A mérkőzés előtt mind a két fél bízott a jó eredményben. A haza­iaknál az volt a tét, hogy felzár­kóznak-e az Orgovány mellé, vagy vereség esetén elveszítik a második helyüket. Ez utóbbi kö­vetkezett be. A mérkőzés első fél órájában szinte semmi sem történt a pá­lyán, a csapatok nem tudtak ki­alakítani veszélyes támadáso­Lakitelek - Orgovány 1-3 (0-1) Lakitelek: Orgovány: Körtvélyesl Beke Oláh (Verebélyi) Fejes Tóth Homola Kalics Póczik Juhász Seres (Kocsis) Aczél Ronkó (Fehér) Magyar Sztojanovics Fórizs Gréczi (Mankovics) Lángos (Barcsa) Csemikl. Mata (Molnár) (CsemikZ.) Fazekas Fogarasi Szalal (Rózsa) Edző: Edző: Ézsiás Gábor Vízteleki János Lakitelek, 150 néző. Vezette: Aradi (Varga Z., Tamás N.) Gól: Fórizs, ill. Fogarasi 2, Szalai. Sárga lap: Aczél, ill. Póczik, Gréczi. Kitűnt: Fazekas, Juhász, Fórizs, ill. Seres, Póczik, Homola, Fogarasi. Ifjúsági eredmény: 2-1. kát. A kapuk nem forogtak ve­szélyben, és a hálóőröket sem tornáztatták meg. Egy orgoványi kapufa azonban azt jelezte, hogy a vendégek nyerni jöttek Laki­telekre. Nem sokkal később egy szabadrúgás után meg is szerez­ték a vezetést. A hazaiak szem­pontjából félő volt, hogy ha nem egyenlítenek a félidő előtt, akkor nem biztos, hogy pontot, ponto­kat tudnak szerezni. A második játékrészben az orgoványiakat támogatta a szél, és ezt egy újabb korszerű táma­dás után góllal köszönték meg a „szélfelelősnek”. A hazaiaknak volt még annyi energiájuk, hogy tizenegyesből gólt érjenek el, de ez, mint ké­sőbb kiderült, csak szépségta­pasz volt. Az orgoványiak reme­kül védekeztek, és jól szervezett kontratámadásaik veszélyesek voltak. A lakitelekiek bármeny­nyire szerették volna otthon tar­tani a három pontot, ezúttal csak statiszta szerepet játszottak. Játékosállomány tekintetében nem sok a különbség a két csa­pat között. Az orgoványiak azon­ban sokkal tudatosabb, szerve­zettebb játékot produkáltak ezen a találkozón. Vízteleki János ta­nítványai felülmúlták a hazai já­tékosokat, akik ezúttal nem a góllövésben, hanem a pontatlan átadásokban jeleskedtek. A győzelemmel az orgová­nyiak újabb nagy lépést tettek a bajnoki cím megnyerése felé. Mestermérleg ézsiás Gábor: - Az orgoványiak megérdemelten nyertek. Egy jobb játékerőt képviselő csapattól kaptunk ki. Úgy érzem, hogy a vereség ellenére sincs okunk szégyenkezni. Tudásunkhoz, erőnkhöz mérten mindent megtettünk, sajnos ez is kevés volt ezen a mérkőzésen. vízteleki János: - Az eredménnyel elégedett vagyok, habár könnyebb mérkőzésre számí­tottam. Sokkal agresszívabb futballt akar­tunk játszani. így utólag mégis elégedett va­gyok azzal, amit a játékosaim nyújtottak. Ez egy hatpontos mérkőzés volt, amiben mi vol­tunk a jobbak. KLC-Jakabszállás 0-1 (0-11 Kecskeméti LC: Jakabszállás: Tabdi: Tiszaalpár: Csólyospálos: Pálmonostora: Felsőszentiván: Mélykút: Bácsborsód: Érsekcsanad: Szeremle: Gara: Szentesi Kovács R. Kapitány Verebélyi Nadrai Mindák Mucsi Gavlik Szöllősi Székely Tamási Szabó S. Juhász (Sárosi) Kátai Doszpod Németh Novikov (Csáki) Kovács L. Répási (Kovács) Papp Varga Glavatity Kómár (Kővári) Antal Zs. Komonyi Gulyás (Törtell) Szabó N. Kő kai Getyinás (Szekeres) Seres Gulyás Horváth Győré Kovács (Gyurkity) Újházi Varró Csizmadia Kovács A. (Székely) Horváth Polner Túri Tóth Ördög Kamara Héhn Kiss Tokodi Császár Héjas (Botos A.) Török Bonea Túri (Tamási) Mihalkó Szabó Pólyák Szabói Hamóczi Szabó (Farkas) Sánta (Csongor) Kerezsi Botos K. (Horváth J.) Torbavecz MolnárZ. (Szekér) Fábián R. Harkai Kovalovszki Tettinger T. Snyehola (Maczkó) Mojzes Koch Tirpák Bakai (Holczer) Bende (Farkas) Vörös Suba . KovácsJ. Tálas (Kovács S.) Tettinger Zs. Doszpod (Bállá) Cs. Kovács Budimácz (Bajnok) Dányi Csontos Szalai Baranyi Mezei K. (Mezei G.) Fekete Csikós Soós Schnobl A. Velez Cifra Kárpáti Koch Hetyei (Krizsák) KovácsJ. H. Szabó (Kovács F.) Fábián S. (Lukács) Babita Baranya Földesi (Schnobl K.) Kiss Simon Viszmeg Pencz Kertész (Antall) Bállá (Jónás) Palásti Vincze Baranyi (László) Répás S. (Andricz) Mészáros Hódos (Blahó) Kürtös Orosz (Kurdi) Miókovics (Nagy) Majoros Szemerédi (Jánosik) Lantos Átrok (Mellák) Szlovák (Rumán) Borsi (Talárcsik) RépásN. Kovács N. Pozsár Rezsneki Kuthi Beszedics Bulla Kasza Konkoly (Palkó) Szatmári Edző: Edző: Edző: Edző: Edző: Edző: Edző: Edző: Edző: Edző: Edző: Edző: Karakas Ferenc TorbaveczJózsef Bácsi László Kása István Göczö Zsolt Tóth István Szűcs Zoltán Velez Attila Váits Zoltán Zrinyi István Sánta Tamás Szemerédi Imre Kecskemét, 150 néző. Vezette: Herczeg (Kohajda, Besszer). Gól: Átrok. Sárga lap: Bo­tos K., ill. Palásti, Török. Kitűnt: Szentesi, S. Ju­hász, Csizmadia, Kovácsjácint, ill. Török, H. Szabó, Tortavecz. Ifjúsági eredmény: 1-3. Helvécia-Ballószög 1-1 (1-1) Tabdi-Tiszaalpár 5-0 (4-0) Tabdi, 100 néző. Vezette: Fülöp J. (Bábel, Barta). Gól: Vincze 2, Suba, Bonea, Szlovák. Sárga lap: Szabó N„ Fábián S., ill. Polner, Kovács J. Fekete. Kitűnt: Vincze, Suba, Szlo­vák. Ifjúsági eredmény: 3-1. Nváriőrinc-Bugac 1-4 (1-0) Az orgoványiak új szerzeménye, Szlavisa Sztojanovics (balra) Fórizs Istvánnal vívott nagy csatát 30. PERC: Jobb oldali orgoványi támadás után a hazai védőkről kipattant a labda, Sztojanovics kapásból lőtt, és a kapufát találta el. 38. PERC: Fogarasi szabadrúgást végzett el 25 méterről, a labdát a bal alsó sarokba lőtte, 0-1. 54. PERC: Fogarasi a jobb oldalról adott be, a labdát Szalai egy elegáns mozdulattal juttatta a hálóba, 0-2. 71. PERC: Fórizs tört be a 16-oson belülre, az egyik védő szerelés közben kézzel ért a labdához, amiért a játékvezető tizenegyest ítélt. A büntetőnek Fórizs futott neki, és lövése a kapuban kötött ki, 1-2. 82. PERC: Rózsa balról beadott labdáját Fogarasi pörgette közelről a kapuba, 1-3. Labdarúgó Poli-Farbe megye II., Észak 1. Orgovány 16 14 1 1 63-18 43 Dunavecse- Kkf. Vasutas 3-1 (1-0) Dunavecse: Kkfhazi Vasutas: Pelikán Horváth J. (Oroszi) Cseh Dinnyés Horváth A. Kiss (Pál) Dömötör (Nemcsók) Csincsák Abonyl (Simon) Gulyás Seres(Fütyü) 2. Pálmonostora 16 11 2 3 34-17 35 3. Lakitelek 16 10 4 2 35-21 34 4. Városföld 16 9 4 3 45-23 31 5. Kkfh. Vasutas 16 8 3 5 35-27 27 6. Dunavecse 16 8 0 8 42-37 24 7. Jakabszállás 16 7 3 6 38-33 24 8. Tabdi 16 7 3 6 29-26 24 9. Csólyospálos 16 7 3 6 28-31 24 10. Bugac 16 7 2 7 29-24 23 11. Nyáriőrinc 16 7 2 7 30-26 23 12. Kunfehértó 16 4 5 7 35-38 17 13. Helvécia 16 2 4 10 17-42 10 14. Kecskeméti LC 16 2 4 10 16-41 10 15. Tiszaalpár 16 2 2 12 19-53 8 16. Ballószög 16 1 2 13 14-52 5 LABDARUGÓ STADLER MEGYE II., DEL Juhász Krajcsovics Polánszki Fülöp (Kluka) Töijék (Csergő B.) Szili Csergő A. Simon (Takács) Buglyó (Szőcs) Horváth Dávid Császártöltés- Hajós 1-1 (1-1) Nagybaracska - Szakmár 1-2 (1-0) Katvmár - Kelebia 1-2 (1-1) Edző: Edző: Polánszki Ferenc Fütyü Illés Dunavecse, 50 néző. Vezette: Kiss L. (Tamas- kó, Hugyi). Gól: Polánszki, Dávid, Szili, ill. Nemcsók. Sárga lap: Krajcsovics, Fülöp, Si­mon, Horváth, ill. Horváth J., Pál, Nemcsók. Piros lap: Cseh. Kitűnt: Polánszki, Dávid, Szi­li, ill. Nemcsók. Ifjúsági eredmény: 2-1. Császártöltés: Hajós: Nagybaracska: Szakmár: Katymár: Kelebia: Ámann M. Tihanyi Nuszpl Zsinka Lehoczki Kollár Árvái Ruff Fekete Tóth K. (Lakatos) Rasztik P. Dulics Májer Nasz NagyÁ. Perity RasztikV. Szabó Schindler Staffer Takács Kalló Rákity PatocskaiT. Berger (Jánosi) Gyöngy (Vinkó) Balics (Kubovics 1.) Gubányi Kovács (Nagy) Patocskai M. Vata Huber (Pintér) Greksa Hebők Űrmös FilusG. Nádasdi G. Császár Balogh (Rab) Ribár Miklós Herczeg Gombkötő Somogyi Z. Szalontai Berki Tartott FilusA. Nádasdi P. (Gínál) Kanizsai Gillich (Tóth Z.) Keresztesi (Vicsek) Ferencz(Kovács) Kovács (Ámann K.) Tamaskó (Haris) Somogyi T. András (Varjú) Pilcsuk Erdélyi (Kertész) Györgye (Varga) Czuczu Szűcs (Kubovics II.) Székely Romcsics (Bréti) Kőműves Fodor (Ronyecz) Edző: Edző: Edző: Edző: Edző: Edző: Verba József Gínál Gábor Vanó Sándor András Gábor Pillér Ti bor Kovács Marcell Császártöltés, 180 néző. Vezette: Suba (Minda, Szilvási). Gól: Kovács, ill. Tamaskó. Sárga lap: Schindler, Májer, Vata, ill. Czuczu. Kitűnt: Árvái, ill. Huber, Nasz, Stoffen Ifjúsági eredmény: 6-0. Csátalja, 70 néző. Vezette: Körösi (Állaga, Kisgéczi). Gól: Nagy Á., ill. Varjú, Bréti. Sárga lap: Somogyi Z., ill. Bréti. Kitűnt: Somogyi Z., Kanizsai, ill. Gubányi, Szalontai, Varjú. Ifjúsági mérkőzés: 0-0. Csólyospábs-Pálmonostora 0-3 (0-2) Felsőszentiván-Mélvkút 2-0 (1-0) Bácsborsód-Érsekcsanád 1-4 (0-1) Katymár, 150 néző. Vezette: Horváth (Nasz, Tóth). Gól: RasztikV., ill. Szabó, Kovács. Sár­ga lap: Dulics. Kitűnt: RasztikV., ill. Szabó. Ifjúsági eredmény: 2-2. Szeremle-Gara 4-0 (2-0) Csólyospálos, 100 néző. Vezette: Fülöp Jó­zsef (Minda, Kovács). Gól: Pozsár3. Sárga lap: Novikov, Túri, ill. Kovács N„ Pozsár. Ki­tűnt: Baranya, ill. Kovács N., Pozsár, Kova- lovszki, Kovács R. Ifjúsági eredmény: 4-0. Városföld-Kunfehértó 1-1 (0-0) Felsőszentiván, 150 néző. Vezette: Sebes­tyén (Kondász.Ternyák). Gól: Tettinger Zs. 2. Sárga lap: Kuthi, Tettinger Zs., Rezsneki, ill. Snyehola, Kiss, Kürtös, Bállá. Kitűnt: Kuthi, Tettinger Zs., Gulyás, Pólyák, ill. Gavlik, Kür­tös, Velez. Ifjúsági eredmény: 0-2. Csávolv-Sükösd 1-2 (0-0) Helvécia: Ballószög: Nyáriőrinc: Bugac: Városföld: Kunfehértó: Csávoly: Sükósd: Halasi Nemes Varga Kökény Vörös Csorba Babicz Szabados Reibl Kothencz Molnár Széké Almási Hérány Kővári Molnár Gartner Patai Forgó Gyezsa Marosvölgyi Berki Ercsényi (Székely) Marusa Bodor(Nyakocza) Apró (Turcsányi) Bálint Szabó Ä. (Szabói) Kertész Szabó R. (Bábud) Katymaracz Papp Barczi Molnár Csermák (BeraT.) Polgár Jaskó Tóth KissR. Halász (Fekete) Farkas Csizmadia Bera A. Kovács (Szikora) Sáfár Maczkó Király (Kiss P.) Koszorús Kis (Varga) (Hortobágyi) László (Pádár) Tarjányi Szabó(Kovács) Bozsóki Gémes Bosnyák K. Pető Szitás! (LovasZ.) Papp (Mányi) Czakó Farkas Lajkó (Szabó I.G.) BosnyákT. Tamás Jánosity Szitás B. (Lovas G.) György (Kutasi) Szabó N. (Jókai) Lapéta Szklár Salamon Gazsi Szabó Bekő Bimbó A. (BödeT.) Seregényi (Szabó L) Seres (Balogh, Tarjányi (Krix) Kárpáti Gruber (Zsikó) Bíró Sipos Torbán (Bimbó 1.) SiberZ. Boros) Szabó II. G. Wittner (Búzás) Krix Golovics (Simon) Nagy Edző: Edző: Edző: Edző: Edző: Edző: Edző: Edző: Bodrozsán László Máté Gábor György Csaba Siber Mátyás Sáfár Sándor Bodor László Kiss Róbert Lógó János Helvécia, 50 néző. Vezette: Kriván (Gönczi, Nyáriőrinc, 100 néző. Vezette: Kávai (Molnár Városföld, 100 néző. V. Berki (Ártim, Polgár). Csávoly, 130 néző. Vezette: Serdült, (Prikidá­Szécsényi). Gól: Szabói, ill. Szitás! Kitűnt: H„ Csákó). Gól: Csemák, ill. Polgár 2, Szabó Gól: Marosvölgyi, ill. Szabó II. G. Kitűnt: AI­novics, Bánóczky). Gól: BosnyákT., ill. Koszo­Gartner, Bodor, ill. Kothencz, Molnár, Szitás N. 2. Kitűnt: Csernák, ill. Polgár, Szabó N„ mási, Lapéta, Nagy, Marosvölgyi, ill. Szabó II. rús, Gazsi. Sárga lap: Salamon Kitűnt: Katy­I Bekő. Ifjúsági eredmény: 4-0. Kökény. Ifjúsági eredmény: 3-0. G., Csorba. Ifjúsági eredmény: 7-2. maracz, BosnyákT., ill. Koszorús. Ifj.: 0-5. Bácsborsód, 150 néző. Vezette: Pákolicz (Pólyák, Csere). Gól: Cifra, ill. Szabó 2, Kár­páti, Miókovics. Sárga lap: Simon, ill. Glavatity. Piros lap: Mojzes. Kitűnt: Cs. Ko­vács, ill. Miókovics, Kasza, Koch. Ifjúsági eredmény: 1-1. Partjelzőt vert a fajszi drukker A Fajsz-Bácsbokod-találkozó saj­nos idő előtt ért véget. A mérkő­zés 85. percében, amikor a bács- bokodiak már 4-1-re vezettek, egy túl heves hazai néző, aki va­lószínűleg nem tudta elviselni a vereséget, beszaladt a pályára, és megütötte Horváth Tamás part­jelzőt. Kollár István játékvezető ezt követően döntött úgy, hogy le­fújja a találkozót. ■ Szeremle, 200 néző. Vezette: Péter Szabó (ifi. Péter Szabó, Kollár). Gól: Újházi 2, Kon­koly, Antal ZS. (öngól). Sárga lap: Újházi, ill. Kertész. Kitűnt: Újházi, Konkoly, Dányi, III. Szabó. Ifjúsági eredmény: 3-0. Labdarúgó Stadler megye II., Dél 1. Császártöltés 19 16 1 2 77-15 49 2. Szakmár 18 14 0 4 45-26 42 3. Hajós 18 13 2 3 44-24 41 4. Kelebia 19 12 4 3 44-26 40 5.Sükösd 19 11 4 4 47-29 37 6. Nagybaracska 19 10 1 8 37-3Q 31 7. Szeremle 19 8 6 5 36-24 30 8, Katymár 19 7 4 8 28-30 25 9. Mélykút 18 7 3 8 31-47 24 10. Bácsbokod 17 7 2 8 38-39 23 11.Érsekcsanád 19 5 6 8 27-29 21 12. B.szentistván 18 5 2 11 23-44 17 13. Felsőszentiván 19 4 4 11 37-62 16 14. Fájsz 18 4 2 12 27-43 14 15. Csávoly 19 3 5 11 27-49 14 16. Gara 18 3 4 11 24-40 13 17. Bácsborsód 18 2 2 14 22-57 8 Szabadnapos: Bajaszentistván

Next

/
Thumbnails
Contents