Petőfi Népe, 2009. március (64. évfolyam, 51-76. szám)
2009-03-10 / 58. szám
12 PETŐFI NÉPE - 2009. MÁRCIUS 10., KEDD KEGYELET / APRÓHIRDETÉS GYASZHIR Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy szeretett férjem, édesapánk, nagypapánk, apósunk, KOVÁCS MIHÁLY kecskeméti lakos, életének 74. évében elhunyt. Búcsúztatása március 13- án, 15 órakor lesz a kecskeméti Köztemetőben. Minden külön értesítés helyett. A gyászoló család. GYÁSZHÍR ■ GYÁSZHÍR „Míg éltél, mindig értünk aggódtál, Tudjuk, hogy ezután is vigyázol miránk. I" Szomorű szívvel tudatjuk, hogy anyukám, nagymamánk, anyósunk, testvérünk, SZÓRÁD GÉZÁNÉ Farkas Mária életének 87. évében örökre elment közülünk. Utolsó útjára 2009. március 13-án (pénteken), 11.00 órakor kísérjük a lajosmizsei temetőben. Gyászoló családja. Engesztelő szentmisén 2009. március 18-án, 18.30 órakor a lajosmizsei katolikus templomban imádkozunk érte. Táviratcím: Dr. Szeghalminé Szórád Erika, Kecskemét, Dohnányi u. 49. 1 GYÁSZHÍR Fájdalomtól megtört szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy WINKLER LÁSZLÓ életének 88. évében elhunyt. Kérésének megfelelően hamvasztás után szűk családi körben helyeztük örök nyugalomra a Szent Család plébánia urnatemetőjében. A gyászoló család. Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy LACZI JÓZSEF kecskeméti lakos, 74 éves korában elhunyt. Hamvasztás utáni bűcsűztatása 2009. március 13-án, 11.45 órakor lesz a kecskeméti Köztemetőben. Minden külön értesítés helyett. A részvétnyilvánítás mellőzését kérjük. A gyászoló család. GYASZHÍR „Tiéd a csend, a nyugalom, miénk a könny, a fájdalom." Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik szerették és ismerték, hogy A SÁRKÖZI JENŐ a BKM-i Kórház volt műtőse életének 82. évében, hosszú betegség után elhunyt. Temetése 2009. március 11-én, 11.45 órakor lesz a kecskeméti Köztemetőben. Minden külön értesítés helyett. A részvétnyilvánítás mellőzését kérjük. A gyászoló család. T GYASZHÍR Fájó szívvel tudatjuk, hogy / A VARGA JÁNOS I I _____életének 86. évében cs endesen elhunyt. Temetése 2009. március 13-án, 13 órakor lesz a kecskeméti Köztemetőben. Minden külön értesítés helyett. A gyászoló család. GYÁSZHÍR Fájó szívvel tudatjuk T mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy ŐRI SÁNDORNÉ J Horváth Ilona »t/ volt Madari Ferencné I kecskeméti lakos, 88 éves korában elhunyt. . I Bűcsűztatása március í|B 13-án, 10.45 órakor lesz a 1 kecskeméti Köztemetőben. A gyászoló család. m ? GYÁSZHÍR ■ GYASZHÍR GYASZHÍR „Hogy egy Édesanya milyen drága kincs, csak az tudja, akinek már nincs. Mindent adhat az élet kétszer, kincset éró' márványpalotát, csak egyet nem adhat kétszer: drága, jó Édesanyát." Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy Édesanyám, anyósom, nagymamánk, dédikénk, keresztanyánk, id. FÖLDI JÓZSEFNÉ Bene Julianna a Konzervgyár nyugdíjasa helvéciai lakos, hosszan tartó, súlyos betegségben, életének 87. évében, március 7-én elhunyt. Drága halottunktól végső bűcsűt a helvéciai temetőben római katolikus szertartás szerint március 12-én, 11 órakor veszünk. A részvétnyilvánítás mellőzését kérjük. A gyászoló család. Fájó szívvel tudatjuk, hogy szeretett édesapánk, apósom, nagypapánk, VERES ISTVÁN életének 57. évében hirtelen elhunyt. Temetése 2009. március 12-én, 10.45 órakor lesz a kecskeméti Köztemetőben. A gyászoló család. GYÁSZHÍR Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy TYUKÁSZ MIHÁLY lakiteleki lakos, életének 84. évében csendesen elhunyt. Temetése 2009. március 11- én, 13 órakor lesz a lakiteleki temetőben. ' A gyászoló család. „Úgy mentél el, ahogy éltél, csendben és szerényen, drága leked nyugodjon békében." Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy IVÁNCSÓ GYÖRGY kerekegyházi lakos, életének 80. évében elhunyt. Temetése 2009. március 11-én, 11 órakor lesz a kerekegyházi temetőben. Minden külön értesítés helyett. A gyászoló család. GYASZHÍR „Megállt egy anyai szív, mely értünk dobogott, s pihen a két áldott kéz, mely értünk dolgozott. Számunkra Te soha nem leszel halott, örökké élni fogsz, mint a csillagok." Mélyen megrendültén tudatjuk, hogy szeretett édesanyánk, anyósunk, nagymamánk, dédnagymamánk, özv. HEGEDŰS ANDRÁSNÉ Faragó Mária szíve 86 éves korában megszűnt dobogni. Szerettünket 2009. március 12-én, 11.45 órakor helyezzük örök nyugalomra a kecskeméti Köztemetőben. Minden külön értesítés helyett. A részvétnyilvánítás mellőzését kérjük. A gyászoló család. GYASZHÍR Fájdalommal tudatjuk, hogy DR. SZEMEREY Z0LTÁNNÉ Matolcsy Anikó életének 82. évében elhunyt. Temetése 2009. március 10- én, 14 órakor a kecskeméti Köztemetőben lesz. A gyászoló család. EMLÉKEZÉS „Megállt egy nemes szív, mely értünk dobogott, s pihen a két áldott kéz, mely értünk dolgozott." HORVÁTH JÓZSEF kunbaracsi lakos halálának 9. évfordulójára. KÖSZÖNET Hálás szívvel mondunk T köszönetét mindazoknak a rokonoknak, barátoknak, ismerősöknek, akik VÖRÖSMARTI M-----SÁNDOR ; R temetésén megjelentek, sírjára koszorút, virágot helyeztek, mély gyászunkban UH velünk együtt éreztek. A gyászoló család. l Ifi meKi >>:;■ velúr KÖSZÖNET Köszönetét mondunk mindazon rokonoknak, ismerősöknek, akik id. SZÁZDI JÓZSEF temetésén megjelentek, fájdalmunkban velünk együtt éreztek. A gyászoló család. A hirdetések szövegét és képanyagát minden esetben a hirdető ügyfeleinktől készen kapjuk, ezért az abban foglaltakért a kiadó semmilyen anyagi, illetve jogi felelősséget nem vállal JÁRMŰ ADÁS-VÉTEL, bizományos. www.kismobil.hu--------------------------------------------------------------*1014627* AU TÓBÉRLÉS! 30/2181-483.--------------------------------->1012898* DA EWOO Matiz kitűnő eladó. 70/416-9057. .-------------------------------------------------------------» 1016158* a FORD Focus kombi 2001-es eladó. 30/9780-153--------------------------------------------------------->1015659* MA ZDA 2-es, 2005. novemberi, 32 E km-rel eladó. Tel.: 20/311-7545--------------------------------------------------------->1011401* PE UGEOT 307 2.0HDI, 2002. Pressence megkí- mélten eladó. 30/312*7395------------------------------------------------------------->1015650* a SIMSON Swarble jó állapotban eladó. 20/571-0736.-------------------------------------------------------.------*1015978* VO LVO V40 1.8B ‘97-es, friss műszakival, tulajtól sürgősen eladó. Érdeklődni lehet: 30/859- 8159.--------------------------------------------------------------*1016118* GÉ PEK a JOHN DEER bálázó 590, MBP 6,51 pótkocsi, bálacsomagoló eladó. 30/63-59-835.-----------------------------------------------------------------------------*1015734* 3 FEJES eke, 2 dobos fűkasza eladó. 30/2347- 346.---------------------------------------—-----------------5----------------*1016105* ÁL LÁST KÍNÁL ÉRTELMISÉGI területre min. érettségizett munkatársat veszünk fel. E-mail: irodabovites444@gmail.hu------------------------------------1---------------------»1067700* GÉPKOCSIVEZETŐKET és segédmunkásokat keresünk építkezésekhez. Tel.: 06-90/603-699-------------------------------------------------------------------------->1016102* KÁRTYAVETÉS. Tel.: 20/353-0209------------- >1004828* KE CSKEMÉT és vonzáskörzetében heti 15 órás elfoglaltsággal akár 100 E Ft jövedelem. Egészségügyi végzettség előnyt jelent Érdeklődni: hétfőtől péntekig 06-20/214-68-91. — »1014375* KERESKEDELEMBEN jártas fizikai munkást keresek. 76/411-023.-------------------------------------------------------------------------------»1015989* KI EGÉSZÍTŐ jövedelem: 30-300 El 30/268- 6682-------------------------------------------------------------------------------»1013351* 140 000 Ft! Területi képviselőket keresünk Bács- Kiskun megyéből. 70/624-0605.-------------------------------------------------------------------1016041* KI SKUNMAJSÁN leltározási munka azonnali kezdéssel. Telefon: 06-20/365-62-37, oneletrajz3@biztosponthu------------------------------------------------------------------------------>1016428* KM ÉT, főiskola melletti Pizzéria-Pub-ba keresünk fatal felszolgáló hölgyeket Jelentkezés: rövid fényképes önéletrajzzal: janos.bona@gmail.com. Információ: 30/9674-541------------------------------------------------------------------------------->1016139* 10 ÉVES múlttal, 41 irodával rendelkező fran- chise-hálózatunk keres kecskeméti, bajai, kiskunhalasi képviseletéhez irodahelyiséggel, számítógéppel rendelkező vállalkozókat 06-1/302- 7324.------------------------------------------------------------------------------>1015870* ÁL LÁST KERES ÉLELMISZERES tartálykocsival munkát vállalok. Érd.: 70/341-0969. ADÁSVÉTEL AKCIÓS tűzifa eladó. Érdeklődni lehet 20/4455- 782.-------------------------------------1-------------------I----------------------*1016100* SP ÓROUON A GÁZZAL! Vegyen kondenzációs kazánt! Ariston Clas PR 24 kW kombi 252.000 Ft bruttó Régi kazánját 20.000 Ft-ért beszámítjuk. Szerelvénybolt Kft. 6000 Kecskemét, Ceglédi út 38. Tel.: 76/501-463, 501-464 jjj www.szerelvenybolt.hu § SALGÓ jellegű polcok gyári áron. www.fordexpolcok.hu 30/583-5001, 30/455- 6432. LEMOSOPERMET 2008-as árakon, szaktanáccsal. Agroker Áruház Kecskemét, Halasi út 29. 76/506-100 ? CÉRNÁK, fm-es cipzárak, heveder fél áron, varrógépek olcsón eladók. 20/491-9194.------------------------------------------------------------------------------->1016414* 8 MANGALICA szalámi eladó. 30/4952-398.------------------------------------------------------------------------------->1016033* VETŐBURGONYA VÁSÁR i Agroker Áruház Kecskemét, Halasi út 29. 76/506-100 TŰZIFA szállítással 9E/m3-től! 20/312-5502-----------------------------------------------'--------------*1015972* TŰ ZIFA 1200-2000 Ft-ig! 30/858-1352.---------------------------------------------------------------------------->1015371* a Új Totya kazán olcsón eladó. 30/9635-296.-------------------------------------------------------------------------------»1014218* ÁLLAT a ANYAKOCA eladó. 70/508-4591.---------------------------------------------------------------->1016091* BÁ BOLNAI csibe megrendelhető: 20/3484-026.-------------------------------------------------------------->1015989* B FRANCIA buldog eladó, csere! Telefon: 70/306-3655.--------------------------------------------------------->1015593* MT ÜSZŐ 9 hó vemhes eladó. 30/541-22-08.--------------------------------------------------------->1016160* BV ÁGNIVALÓ csirke (kukoricás). 30/279- 0149.---------------------------------->1010001* 5 ÉVES nehézhasas ló eladó. 30/6015-336.----------1-------------------------------------------------------------------->1016075* BÚ TOR HASZNÁLT Vénusz heverő eladó. Ár: 11 E Ft 76/479-018.------------------------------------------------------------------------------>1016072* __________OKTATÁS__________ A B0LVÁRY Security Kft. biztonsági őr tanfolyamot indít Kecskeméten részletfizetéssel. NYTSZ. 06022702 Tel.: 30/925-8127---------------------------------------------------------»1014555* GYÓGY- és svédmasszőr OKJ-s képzés indul Kecskeméten. Gyakorlattal, jegyzettel 190.000 Ft. Kérje ingyenes tájékoztatónkat! 30/377- 7797, www.2007kapos.hu--------------------------------------------------------->1014646' GYORSÍRÁS oktatás Kecskeméten: 20/9870- 170------------------------------------------------------------------------------>1016132* IN GATLANKÖZVETÍTŐ, értékbecslő OKJ-s képzés indul Kecskeméten. Részletfizetéssel távoktatásban 66.000 Ft Kérje ingyenes tájékoztatónkat! 70/209-0541, www.2007kapos.hu-------------------------------.------------------------>1014644* KE RESKEDŐ-BOLTVEZETŐ, ruházati, ill. élelmiszer eladó OKJ-s képzések indulnak Kecskeméten, 79,000 Ft-tól távoktatásban is. Kérje ingyenes tájékoztatónkat! 30/367-9217, www.2007kapos.hu------------------------------------------------------------->1013316* SZ OLGÁLTATÁS ÉRZÉKI masszázs. Tel.: 20/367-7455------------------------------------------------------------------------------»1016826* a FRISSÍTŐ, lazító masszázs. 30/3165-360.-------------------------------------------------------------------------------»1016423* KŐMŰVESMUNKÁT vállalunk. Telefon: 30/3949- 857. —-----—-------------------------------------------------------------->1012738* KÚ TFÚRÁS! 40-140 mm átmérőig 100 m mélységig. Kis Károly Halas. 30/9384-789.------------------------------------------------------------------------------->1014355* MA SSZÁSZ igények szerint! Telefon: 70/673* 6178.------------------------------------------------------------------------------->1016025* TÁRSKERESÉS ABSZOLÚT szép, csinos, formás 36-os ismerkedne diszkrét környezetben. 06-30/317-8290----------------------------------'-------------------------------------------->1015988* ÁP OLÓNŐ várja hívásod! 20/281-27-36.-------------------------------------------------------------------------------*1014350* AR ANYOS 19 és 22 éves barátnők Kecskeméten partnert keresnek. 70/307-8553. .„„míó* ÁPOLT, szép, csinos, fiatal, kedves, szexi lány ismerkedne Kecskeméten. 20/355-5471.-------------------------- >1015087* CS INOS, formás Nóri 38-as ismerkedne. 06- 30/395-2268. —---------------------------------------------------->1016155* DÚ SKEBLŰ Mariann ismerkedne. 30/308-5564.--------------------------------------------------------->1010064* FUVOLAMŰVÉSZNŐ ismerkedne. 70/651-7941.--------------------------------------------------------->1016095* KECSKEMÉTEN csinos Maya ismerkedne. 70/295-3996. KECSKEMÉTEN Jázmin ismerkedne. 70/643- 1925 —--------------------------------------------------------------------------*1015458». KÜLÖNLEGESEN finom, érzéki, szép nő ismerkedne. 30/848-3447.-------------------------------------------------------------------------------*1016070* TÁRSASÁGOT, társat kereső 35-50 közötti hőiteket és 40-55 közötti urakat várunk március 13-án a Jó Kor Estünkre. 20/479-1457.---------------------------------------------------------------- "1014052* 19 ÉVES Jenny várja partnerét. Telefon: 30/5893-825------------------------------------------------------------------------------>1000890* 23 ÉVES cicababa ismerkedne. Telefon: 20/354-5631.------------------------------------------------------------------------------*1016417* 35 ÉVES nő ismerkedne! 20/462-14-54.----------------------------------------------------------------------------—»1012778* VÁLLALKOZÁS FUVAROZÓ cég Eü-engedéllyel eladó. 70/254- 0225.--------------------'---------------------------------------------------------->1016154* VE GYES a VEGYSZERES vadriasztó eladó. 20/2156- 922. .------------------------------------------------------------------------------->1015748* AP RÓ-CSEPRŐ CSERÉPKÁLYHA, kandalló olcsón 30/300-5089.-------------------------------------------------------------------------------*1004973* MEZŐGAZDASÁG AKÁC, szürke nyár, nemes nyár facsemete Hl. osztály eladó. Érdeklődni lehet: 06-30/606- 1320 a ÁRPA, búza, kukorica, tborsó és II. fokú vetésre alkalmas zab eladó. Telefon: 30/349- 4060. 7 -----------------t-----------.--------—-------------*1015390* ÁR PA és kukorica eladó. Érdeklődni lehet: 76/703-164.--------------------*----------------------------------------------------------»1015420* a CSERSZEGI Chasellas gyökeres vessző származási igazolással eladó. Érdeklődni lehet: 30/240-96-55.-------------------------------------------------------------------------------*1016009* KÖRBÁLÁS szalma eladó. Telefon: 30/2347- 346.------------------------------------------------------------------------------->1016105’ B LUCERNA, szalma eladó. Érdeklődni lehet: 30/4952-398.-------------------------------------------------------------------------------*1016033* MAS 52/15,14 000 Ft+áfa/q. Telefon: 30/82- 20-151.------------------------------------------------------------.------------------->1016162* 8 TAVASZI árpa vetőmag eladó. 30/4952*398.-------------------------------------------------------------------------------*1016033* a TAVASZI durumbúza II. fok (osztrák) eladó. 20/397-6667.----------------------------------------------*--------------------------------»1016052* UT 2 Desiree vető és takarmány burgonya eladó. Érd.: 06-70/219-5782; 76/442-431.-------------------------------------------------------------------------------*1014717* VE TŐ- és étkezési burgonya Desiree eladó. Tel.: 20/4964185 .1015702* ZAB II. fok vetőmagnak eladó. Telefon: 30/218- 7949.- *1016156* 3X15-ÖS komplex műtráta eladó. 109 E Ft/L 20/370-2087. Petőfi Népe Kiadja a Petőfi Lap- és Könyvkiadó Kft Felelős kiadó a kft. ügyvezető igazgatója. Igazgató-főszerkesztő: dr. Tóth Miklós Gazdasági vezető: Falvi Krisztina Értékesítési vezető: Juszkó Anita A szerkesztőség és a kiadó címe: 6000 Kecskemét, Széchenyi körút 29. Telefon: 76/518-200 Telefax: 76/481-434 Kiadói telefax: 76/486-539 E-mail-cím: petofinepe@axels.hu Készült AS-Nyomda Kft. Szilády Üzem Telefon: 76/481-401. Telefax: 76/481-204 Felelős vezető: Boros Gábor ISSN szám: 0133-235 x Az előfizetői példányok kézbesítését a Petőfi Lap- és Könyvkiadó Kft. terjesztőhálózata végzi. Árusítja a Délhír Rt. Terjesztésvezető: Rádiné Kis Gizella Telefon: 76/518-270,80/480-756. Telefax: 76/486-539 Előfizetés: 76/518-270. Előfizethető a Petőfi Népe kézbesítőinél, ügynökségeinken és közvetlenül a kiadónál, valamint közvetlenül, postautalványon és átutalással a KHB 10402506-25020380 pénzforgalmi jelzőszámra. Az előfizetés díja: egy hónapra: 2.145 Ft; negyedévre: 6.435 Ft; félévre: 12.870 Ft; egy évre: 25.740 Ft Telefonos apróhirdetés-felvétel: 76/518-250 Tájékoztatjuk olvasóinkat, hogy a különböző versenyeken, játékokon, akciókon, szavazásokon, rejtvénypályázatokon stb. részt vevők által személyesen, Írásban, telefonon, SMS-ben, interneten, e-mailben megadott személyes adatok nyilvántartásunkba kerülnek. Kéziratokat és fotókat nem őrzünk meg és nem küldünk vissza. Az újság PANDA szerkesztőségi rendszerrel készült. A MATESZ által auditált. Az adatokat megadva hozzájárulnak ahhoz, hogy azok fel- használásával a Társaságunk érdekeltségébe tartozó cégek, amelyek az adatok feldolgozását is végzik (Axel Springer- Magyarország Kft., Axel Springer-Budapest Kiadói Kft., Harlequin Magyarország Kft., Zöld Újság Rt., Petőfi Lap- és Könyvkiadó Kft., Népújság Kft., Hungaropress Sajtóterjesztő Kft.), előfizetéses megrendelését teljesítsük, akcióira, kiadványaira és egyéb szolgáltatásaira felhívjuk a figyelmet. Az érintettek felvilágosítást kérhetnek az általunk kezelt személyes adataik köréről, felhasználásuk módjáról és céljáról, és bármikor kérhetik azok helyesbítését, felhasználásuk korlátozását, illetve törlését. Lapunkban a cikkek végén megjelenő fekete háromszög fizetett hirdetést jelent. A hirdetések szövegét és képanyagát minden esetben a hirdető ügyfeleinktől készen kapjuk, ezért az abban foglaltakért a kiadó semmilyen anyagi, illetve jogi felelősséget nem vállal. A Petőfi Népe bármely részének másolásával, terjesztésével, az adatok elektronikus tárolásával és feldolgozásával kapcsolatos minden jog fenntartva. Értesüléseket átvenni csak a Petőfi Népére hivatkozva lehet. A lapban közölt adatok tájékoztató jellegűek, azokért felelősséget nem vállalunk.