Petőfi Népe, 2009. február (64. évfolyam, 27-50. szám)

2009-02-21 / 44. szám

14 PAKSI FC-KTE-ERECO PETŐFI NÉPE - 2009. FEBRUÁR 21., SZOMI Némedi Norbert: nem látok kiemelkedő gárdát ebben a mezőnyben A csapatkapitány a labdarú­gógárdáknál általában a leg­idősebb vagy legtapasztal­tabb játékosok egyike. A KTE-Erecónál az említett tisztséggel járó szalagot to­vábbra is Némedi Norbert vi­seli. Ahogy az őszi, úgy a ta­vaszi rajt előtt is megkérdez­tük az együttes „csékáját”.- Erősödött a KTE-Ereco?- Nincsenek sérültjeink, és ez nagyon nagy dolog. Tel­jes létszámmal végeztük a té­li alapozást, jó erőben várjuk a tavaszi rajtot. Összességé­ben tehát erősödtünk. Igazol­ni ugyan nem nagyon tud­tunk, de az őszi keretünk sem volt rossz. Bátran neki­vághatunk a szezonnak.- A jelenlegi nyolcadik hely tartható?- Hogyne lenne! Már az ősszel azt mondtam, hogy az első háromba várom a csapatot.- Akkor is meglepődtem...- Pedig nem kell. Nem lá­tok kiemelkedő gárdát ebben a mezőnyben. Még az első kettő, a Debrecen és az Új­pest sem az, Bizonyíték erre, hogy a Lokit megvertük, a fő­városi liláktól pedig szoros meccsen kaptunk ki.- A Pakstól is egy szoros meccsen szenvedtek vere­séget. Mi lesz szombaton?- Győzelem! Kellőképpen felkészültünk belőlük, és biz­tos vagyok abban, hogy min­denki a visszavágás vágyával lép pályára Pakson. A Széktó- . iban is el tudtuk volna kapni őket, ha nincs a hasmenés. ■ Némedi Norbert, a „cséká” Pacalvacsora és optimizmus hajrá, KTE-Ereco! A hangulat remek, mindenki bizakodva várja a folytatást Pacalozással is készültek a Paks elleni meccsre és a tavaszi idényre a KTE- Ereco labdarúgói, vezetői, szponzorai. A hangulat re­mek a gárdánál, mindenki optimistán várja az NB I- es bajnokság folytatását. Borbély Károly Ki ne emlékezne rá, amikor az előző bajnokság őszi szezonjá­ban - még az NB 11-ben - négy gólt lőttek a Fradi kapujába a hírős városiak. Az előzménye­ket azonban nem sokan ismer­hetik: a meccs hetének egyik napján a Bowling Centerbe hív­ták pacalvacsorára a kecskemé­ti csapatot. Azóta - már csak ba­bonából is - minden találkozó előtt nagy adag pacal vár a KTE- Ereco labdarúgóira a Bowling- ban. Az eredményt tekintve hol jól, hol rosszul sül el a lakmáro- zás. Az együttes tabellán elfog­lalt helyét nézve azonban azt mondhatjuk: inkább jól. A pacalozás a Paks elleni meccs előtt sem maradhatott el. Szerdán ismét ott ültek a játéko­sok és vezetőik a nagy tálakkal megpakolt asztalok előtt. Ott volt Zombor Gábor, Kecskemét polgármestere is, aki így bo- csájtotta tavaszi útjukra a KTE- Ereco labdarúgóit: - Nagyon fontos az eredmény, de még fon­tosabb, hogy megmaradjon az a hozzáállás, amit másfél éven keresztül láthattam a társaság­tól. Biztos vagyok abbán, hogy ez az együttes a következő baj­nokságot is az NB I-ben kezdi el. Azt megígérem, hogy az önkor­mányzat továbbra is ott lesz a klub mögött, és betartja a válla­lásait - mondta Kecskemét Emlékezetes pillanat az őszi meccsről: Yannickot hátulról eikaszálja Kriston, de megússza sárga lap nélkül. Az lett volna neki a második sárgája. elöljárója. Rózsa Pál, a klub egyik tulaj­donosa a tőle megszokott opti­mizmussal beszélt a csapat előtt álló tavaszról. Amikor pél­dául szóba jött a Paks elleni ta­lálkozó, egyértelműen kijelen­tette: „Nyerünk!”- Miért ne nyernénk, amikor erősödtünk? Túl vagyunk egy kemény, sérülésmentes alapo­záson. Az őszinél egységesebb lett a csapat, hiszen féléves NB I-es múlt van mögöttünk. Ez sokat segíthet - meg persze árthat is -, mert minket is megismertek. De remélem, csak megismerésről, nem pe­dig kiismerésről van szó. To­vábbra is azt várom a gárdától, hogy a lehető legjobb ered­ményt érje el. Ha azt látom, hogy mindenki mindent alá­rendel a győzelemnek a pályán - és azon kívül is -, akkor még azt is elfogadom, ha lentebb csúszunk a tabellán. De azt nem tudom elfogadni, ha bár­kit is lazsálni látok - mondta Rózsa, majd arra a felvetésre, hogy Szivicsnek még soha nem sikerült nyernie a nyitó meccsen, a szemében mosoly- lyal válaszolt: - Ezzel én nem foglalkozom. Tominak kell majd elszámolnia magával, hogy most megszakad a soro­zata. A másik tulajdonos, Vérségi János szintén optimista volt a jövőt illetően: - Bízom benne, hogy most végre győzelemmel indítjuk a szezont. De belül is azt érzem, hogy megnyerjük a Paks elleni találkozót. Egyéb­ként az egész tavaszt bizakodó­an várom. Nincsenek ugyan nagy igazolásaink, de hiszek a régiekben, akik eddig nem hagytak cserben bennünket. A nyolcadik hellyel kiegyeznék a bajnokság végére, már csak azért is, mert a kitűzött cél a biztos bentmaradás volt. Büsz­kék lehetünk, ha az élvonal kö­zépmezőnyében végzünk. Már csak azért is, mert az 1911-ben alapított klub történetében erre még nem volt példa. A legmerészebben Stefkovics Pál, a kecskeméti lilák névadó szponzorának, az Erecónak a magyarországi kereskedel igazgatója fogalmazott a KI Ereco közeli és távoli jövőjér - Nincs sérültünk, jól sikerül felkészülés, mindenképp g^ zelmet várok szombaton. Ha a lendület megmarad, ami ősz első felében jellemezte csapatot, akkor az első ötb benne lehet a bajnokság vége a KTE-Ereco. Tudom, hogy merész kijelentésnek tűnik, kis szerencsével és a közöns támogatásával egyáltalán ne elképzelhetetlen. MEGKÉRDEZTÜK A SZURKOLÓKAT Mit remél a tavaszi szezonban? Erővel biztosan bírni fogják paksi fc A KTE-Ereco ellen kezdenék meg a felzárkózás KOCSIS GÁBOR: - Nyolc-tíz fŐS baráti társaságunkkal a KTE szinte minden mérkőzésén ott vagyunk. Ősszel szerencsétle­nül lászdtünk, erőteljes bírói se­gédlettel sikerült az első két meccsünkön kikapnunk. A Debrecen elleni győzelem után kezdett komolyan venni minket az NB I. Ha az új játékosok leg­alább annyira beválnak majd, mint a korábbi szerb légió, ak­kor nincs félnivalónk. nagy Róbert: - Ladánybene megye I. osztályú csapatában játszom, előtte egy rövid ideig a KTE-ben is fociztam. Szerintem a kecskeméti fiúkban a nyolca­dik helynél több van. De ehhez a tavaszi fordulóban sokkal jobban össze kell kapniuk ma­gukat. A most leigazolt új játé­kosokról pedig majd menet köz­ben fog kiderülni, hogy beleille- nek-e a csapatba, vagy csak a kispadot erősítik. Antal ATTILA: - A hazai meccse- ken általában kint vagyok. Be­vallom: nem reméltem, hogy a nyolcadik helyről kezdjük majd a tavaszi fordulót. Paks most a tizennegyedik, de csak három pont az előnyünk. Ezen ma vál­toztatunk, méltó visszavágásra számítok. Viszont nagyon hi­ányzik egy befejező csatár, és a védelmünk sem úgy működött eddig, ahogy az első osztályban az elvárható lenne. Gellei Imrének, a paksiak veze­tőedzőjének legnagyobb szomo­rúsága, hogy egyetlen felkészü­lési meccset sem tudtak a saját pályájukon játszani. Vagy víz­ben állt a gyep, vagy csonttá volt fagyva. Most is az utóbbi jellem­zi stadionjuk játékterét. Ha azon­ban a játékvezető engedélyt ad a találkozó elkezdésére, akkor a Gellei-legénység szeretne meg­felelni a futballra kiéhezett szur­kolóik elvárásainak.- Szeretnénk felzárkózni a kö­zépmezőnyhöz. Erre mindjárt az első lehetséges alkalom a Kecs­kemét elleni találkozó. Biztos va­gyok abban, hogy az ellenfelünk is nagyon készül. Két odaadó, lelkes csapat fog egymással ta­lálkozni. Bízom abban, hogy azt a kreativitást, amit a múltkori találkozón mutatott a csapat, át­mentjük a mostanira is. Azon a meccsen sok lehetőségünk adó­dott, éppen most néztük vissza videóról. Remélem, hogy az adó­dó helyzeteinkkel élni is fogunk. A KTE elleni mérkőzést erővel bírni fogjuk. Eddig inkább a kon­centrációval és az összpontosí­tással voltak gondjaink, ebben feltétlenül javulnunk kell. Ez vo­natkozik mind hátúira, mind előre. A futballnak vannak olyan pillanatai, melyeknél teljes kon­centráció szükséges a csapat egészének tekintetében. Ezen az odafigyelésen kell még javíta­nunk - mondta Gellei Imre. ■ Gellei Imre bízik a kreativitásukb

Next

/
Thumbnails
Contents