Petőfi Népe, 2009. február (64. évfolyam, 27-50. szám)

2009-02-18 / 41. szám

Színpadi film Szert) Antal regényéből premier pénteken Holdvilág és utasa a kecskeméti Katona József Színházban Már lement a vasfüggöny, de az utolsó jelenetet még újra kell próbálni - felvételünk az egyik próbán készült: Lengyel Tamás, Réti Adrienne és Réczei Tamás Filmszerű előadás, mely­ben úgy váltják egymást a képek, mint a snittek - így jellemezte Réczei Ta­más rendező a kecskeméti teátrum legújabb produk­cióját, az Utas és holdvilág színpadi változatát. Rákász Judit Szerb Antal eredeti regényében a történet a helyszínek, múlt és jelen, képzelet és valóság folya­matos változásából rajzolódik ki. A bonyolult szerkezetű mű színpadra vitele különleges te­ret és különleges történetmesé­lést kíván.- Harminchat képváltást sű­rítettünk két és fél órába. Sokkal inkább színpadi film, mint szok­ványos előadás - mondja Réczei Tamás, a Katona József Színház művészeti vezetője. - Daróczi Sándor különleges teret alakított ki jelzésszerű díszletekkel, for­gószínpaddal, a lent és fent je­lentéssel bíró elhatárolásával. Ugyan semmit nem közlünk vagy magyarázunk el előre, de a nézők számára így is egyértel­műen megkülönböztethető lesz jelen és múlt. Az Utas és holdvilág a legolva­sottabb magyar regények egyi­ke. Akik szeretik a regényt, va­lószínűleg pontosan tudják, hogy mit szeretnének látni.- Nem véletlenül különbözik a darab címe a regényétől - mondja a rendező. - A Holdvi­lág és utasa az eredeti mű szín­padi változata. Aki úgy ül be a nézőtérre, hogy a regényt sze­retné látni teljes egészében, az valószínűleg úgy érzi majd, hogy kevesebbet kapott. De aki a mű világát, gondolatiságát, az élményt keresi - úgy gondolom -, nem fog csalódni. Az előadás Forgács András 160 oldalas színpadi átirata alapján készült, melyből Ari Nagy Barbara, a ki­váló dramaturg körülbelül a szöveg felét őrizte meg. A kecs­keméti előadásban erőteljeseb­ben jelenik meg a múlt, és el­maradnak Mihály hosszú belső monológjai. Az önkeresésére kerül a hangsúly, s ehhez az elő­adáshoz az abszolút Mihály-al- kat Lengyel Tamás tökéletes vá­lasztás volt. Az eredeti regény Németor­szágban és Olaszországban is toplistás volt. A készülő előadás­ban külföldi fesztiválszereplés lehetősége is benne lehet.- Nehéz lenne ezt néhány nappal a bemutató előtt monda­ni - mondja Réczei. - Alapvető­en szövegközpontú színházat csi­nálunk, ami egyébként erős ké­pi világgal rendelkezik. De van még hiányérzetem - a bemutató előtti napokban minden részlet­nek a helyére kell kerülnie. msmnmm energia Melyik a villamos energiával legjobban ellátott ország?- ???- Magyarország. Nagy a fe­szültség, kicsi az ellenállás, minden csak volt, a vezetők érintése pedig halálos. izgatás Egy házaspár este ágy­ba bújik. A férj egyből akcióba lendül, mire az asszony:- Mókuci, várj, ne kapkodj. Izgass fel előtte!- Jól van. Elittam az összes pénzt és agyonütöttem anyá­dat. per A bírósági tárgyaláson a vádlott megkérdi az ügyvédjét:- Meddig tart még ez a kel­lemetlen helyzet?- Nekem tíz perc, magának tíz év! fagy A tanár kérdezi Mó­rickát:- Milyen időben vannak ezek az igék: én fázom, te fá­zol, ő fázik.- Hideg időben. ízlés Kohn magához hívatja a segédjét, hogy figyelmeztesse.- Maga túlságosan sokat le- gyeskedik a feleségem körül!- De főnök úr...!- Semmi magyarázkodás! Nálam egy alkalmazottnak ne csak esze legyen, hanem jó íz­lése is! remegés - Doktor úr, segít­sem rajtam! Nézze, hogy re­meg a kezem.- Biztosan sokat iszik!- Á, dehogy. A felét mindig mellé öntöm. Hl US Army: Welcome magyarok! pentagon Nyelveket tudókat és szanitéceket toboroznak Az amerikai állampolgárság gyors ígéretével várja az egyszerű, úgynevezett nem bevándorlóví­zummal már az országban élőket az Egyesült Államok hadserege. Egy New Yorkban most induló kí­sérleti programba jelentkezőkkel a hadsereg nyelveket tudókat, il­letve egészségügyisként bevethe- tőket toboroz. A felsorolt 35 nyelv között - amelynek ismerőire a Pentagonnak szüksége van - mindössze négy európai szerepel: a magyar mellett a cseh, a lengyel és az orosz. Ha az egy éven át fu­tó kísérleti program beválik, a hadseregben - amely átvállalja a legalább 675 dolláros honosítási díjat is - minden hatodik újonc ideiglenesen itt élő külföldi lehet majd a Times szerint. ■ »ABLAK-AJTÓ, használt, olcsón! 20/3268- 246.-------------------------------------------------------------------------------*1011984* AK ÁC tűzifa és szőlőtámfa új eladó Bócsán. 30/518-4623.-------------------------------------------------------------------------------*1011586* BA JÁN 1500 db, 2,7 m-es négyszögletes szőlő­termesztésben használt betonoszlop 600 Ft/db áron eladó. 70/319-7008.------------*1012930* EL ADÓ 3,5 t MBP pótkocsi billenős 250 E Ft; Big zsákrakó: 120 E Ft, 30/9784-076.-------------------------------------------■-----------*1012926* EN ERGIAFŰ (Szarvasi I.) vetőmag tisztítva el­adó. 30/559-16-02.----------------------------------;--------------------------------------------*1012951* FE KETE kancaló 7 éves, 165 cm magas, sod­rott, vemhes, utleveles eladó T: 30/242-0330-----------—— *1012894* KU KORICA, tritikálé eladó. T.: 20/9120-356 —— ;........................................... *1012829* MIN ŐSÉGI kaptáranyag eladó. 30/3838-677.----------------------*1012948* MIT SUBISHI L200 '99. eladó.T: 20/3560-760 —-----------------------------------------------------------*1012890* NEDVES kukoricadara szállítva. 30/3303-531-----------------------------------------------------------------------------*1012802* »O PEL Combo 1.7TD eladó első tulajtól, 2002-es, 140 E km-rel, 2 személyes, piros, 5 l-es fogyasztás, téli-nyári gumi, félig üvegezett és vonóhorgos. 06-20/38-10-995.---------------------------------;----*---------------------------------------* 1012871* 0SB lap 1990 Ft/db-tól. Érdeklődni: 30/224- 1985.----------------------------------------—-----------------------------------*1010246* TÖ RTSZEMÜ kukorica 2500 Ft/q. Harkakötöny 30/3233-789. *1012940* »UAZ-t vennék, parancsnokit körablakost műszaki nélkül v. kivontat! 30/265-2721.---------------- *1012883* ÚJ, SZERKEZETI vascsövek eladók fóliavázak építéséhez. Zártszelvények is. Tel: 06-30/9- 358-708---------------------T---------T-----------------------------------------------*1012739* »1 HETES bikaborjú eladó. 30/225-96-94. —-------- *1012950* A Duna-Tisza köze családi napilapja TT nt elvi VÁLASSZON KEDVERE! Rendkívül kedvező áron fizethet elő lapcsomagjainkra Válasszon kedvére kedvenc színes magazinjai közül, és fizessen kevesebbet: [KEOVEZMENYESAR: Petőfi Népe + Vasárnapi Petőfi Népe + Kiskegyed + Autómotor Akciónk csak a Petőfi Népét teljes áron előfizetők részére vonatkozik! Előfizetési szándékát jelezheti a Petőfi Népe kézbesítőinél, az ingyenes zöld számon: 80/480-756, vagy levélben: 6000 Kecskemét, Széchenyi krt. 29., e-mailben: petofinepe@petofinepe.hu HIRDETÉS HASZNÁLTAUTÓ-AKCIÓ A HOVÁNYNÁL! MEGHOSSZABBÍTVA FEBRUAR 25-IG! bevizsgált használtautó akár 30%-os kedvezménnyel és 1 GV garanciával, ráadás biztonsági csomaggal. Hovány-használtautó a kockázatok nélküli biztos választás! ___, Kedvező hitelek és teljeskörű, gyors ügyintézés. A kedvezmény mértéke és a garancia-jogosultság gépjárművenként eltérő. Az akció részleteiről érdeklődjön kereskedéseinkben. Az ajánlat 2009. febr. 4-25-ig vagy a készlet erejéig érvényes! 'OU/tNH HOVANY- CSOPORT Kecskemét, Szent László krt. Tel.: 76/487-300

Next

/
Thumbnails
Contents