Petőfi Népe, 2009. február (64. évfolyam, 27-50. szám)
2009-02-14 / 38. szám
2 PETŐFI NÉPE - 2009. FEBRUÁR 14., SZOMBAT MEGYEI KÖRKÉP Elképesztő összegek vándorolnak át a családi kasszából a szolgáltatókhoz az év első hónapjaiban. Ugyanakkor egyre kevesebb forint forog a kereskedelemben, tartalékolnia pedig szinte lehetetlen jelen viszonyok között egy családnak. Még akkor is, ha mindkét felnőtt tagja dolgozik, és - nem utolsósorban - bérét rendszeresen, pontosan utalja a munkáltató. Befektetésre gondolni végképp szürreálisnak tűnik. Igaz, nagy a szórás. Egyik ismerős például a híres vadász, hadvezér és tudós, Maderspach Viktor nyomába eredt, azaz az erdélyi havasokat járja ezekben a cudar napokban. Farkasra vadászik. Márpedig egy ilyen kaland minimum 500 eurót kóstál. Igaz, a kanadai fekete medve 2300 eurós elejtési díjához képest ez valóban szerény összeg, de mégse a válság legmélyebb bugyra. Egészen másképp élik meg a romló gazdasági környezet hatásait azok a családok, melyek elképedve látják, hogy mégsem olyan rövid hónap a február. Legalábbis megélhetési szempontból. „Száz négyzetméteres lakásunk fűtésére ebben a hónapban 82 ezer forintot fizettünk. Tavaly a legnagyobb ösz- szeg 65 ezer forint volt. De minElőbb a számlák, aztán a megélhetés. Minden forintnak megvan a helye. den drágább, ráadásul a Fi- berNet - miután emelt - első körben a régi díjat számlázta ki. így most a különbözetet is meg kell fizetni. Tovább rontja a helyzetet a tavalyi átalányt elszámoló áramszolgáltató. A megszokott 7500 forint körüli összeg helyett 11 ezret utaltunk át ebben a hónapban. Az összes számla és a gyermekek menzája megközelítőleg 150 ezer forint. Úgyhogy nagyon várjuk a február elmúltát. Hiába a mindössze huszonnyolc nap, a megélhetést tekintve nagyon hosszúnak tűnik a tél utolsó hónapja - mesélte érdeklődésünkre Baján egy kétgyermekes anyuka. Hozzátette: annak nagyon örül, hogy semmiféle kölcsön nem nyomja a család vállát. „Nejem pár hónapja ment vissza gyesről dolgozni közalkalmazotti állásába. Nagyon meggazdagodtunk, ezért a korábbi gázártámogatásnál kisebb összeggel számolhatunk, azaz többet kell a fűtésért fizetni. A december közepétől számított egy hónap így 30 ezerbe került. Igyekszem féken tartani a kiadáLuxusra is költenek: ételre, mosószerre, ruhára. sokat, ezért a gáz- és villanyórák állását havonta bediktálom a szolgáltatóknak. Fűtünk fával is, arra szerencsére még nem kellett költenünk” - sorolja a szintén bajai Péter. Hozzáteszi: csaknem felrobbant, amikor a kábeltévé áremelését meglátta. Műholdasra akart váltani, de az a cég először titkolta az általa vállalt határidőt, majd másfél hónapot ígért. így maradt kábeles, hűséget fogadott, ami havi 1500 forintos megtakarítást eredményezett. ILLUSZTRÁCIÓ- A kukadíjon nem lehet spórolni, internetünk nincs, a telefonokra elmegy havonta nyolcezer, ennyivel lehet számolni a víznél is. Busszal nem járunk, „olcsó” benzint töltünk a nyolcadik évébe lépő autónkba,, A járgány havonta 20-25 ezret simán elnyel. A házvásárlásra felvett, óvatosságom miatt forintalapú hitel törlesztőrészlete biztosítással együtt 40 ezer forint. Azt hiszem, ezzel már messze túl jutottunk egyikünk fizetésén. A többit „luxusra” költjük: kaja, mosószer, egyéb extrák - mondja a középkorú férfi. Rezsiköltség Kecskemét Kiskunfélegyháza Baja régi 284 Ft/m3 régi 288 Ft/m3 régi 214,8 Ft/m3 uj uj uj vezetékes ivóvíz alapdíja 295 Ft/m3 297,6 Ft/m3 229,2 Ft/m3 csatornadíj 226 Ft/m3 254 Ft/m3 225,6 Ft/m3 231,6 Ft/m3 145,2 Ft/m3 166,8 Ft/m3 távfűtés alapdíj 55 m2-es, fűtéskorszerűsített lakásnál 331,8 Ft/lm3/év 348,84 Ft/lm3/év 417,6 Ft/lm3/év távfűtés hődíj 3993 Ft/gigajoule/év 4973 Ft/gigajoule melegvíz hődíj 20 649 Ft/hó 22 424 Ft/hó 1039 Ft/m3 melegvíz alapdíj 163,32 Ft/m3 172,08 Ft/m3 115,2 Fűim3/év kábeltévé Alapcsomag (30 csatorna) 4599 Ft /hó Béta-csomag (23 csatorna) 2550 Ft/hó Családi (63 csat.) 5349 5700 Ft/hó szemétszállítás (110 literes kuka) 315 Ft/ürítés 328 Ft/ürítés 317 Ft/ürítés 300 Ft/ürítés 348 Ft/ürítés helyi buszjegy 175, buszon 245 Ft 190, buszon 260 Ft 90 Ft 180, buszon 200 Ft buszbérlet (teljesárú, összvonalas) 4 885 Ft 5 230 Ft 2 550 Ft 3700 Még a február is elég hosszú családi kassza Van, akinek csak farkasvadászatra telik, de nem ez a tipikus gond A családi berkekbe is begyűrűzött a pénzügyi válság. Igaz, nem mindegy, hogy valaki a kanadai medvevadászatot kénytelen lemondani, vagy a februárból még hátralévő napokat véli soknak a rendelkezésére álló ösz- szeghez viszonyítva. Géczy Zsolt - Kubatovics Tamás Bugac ZÁRVA Betegség miatt ma is zárva tart a községi könyvtár. Ez idő alatt az internetezni akarók a művelődési ház számítógépeivel érhetik el a világhálót. (Sz. A.) Kecskemét HÚZÓDÁS Irodabe- törés közben megzavartak egy férfit Kecskeméten, a Jókai utcában, aki emiatt egy magasban lévő ablakból ugrott ki, hogy elmeneküljön. Kibicsaklott a lába, a szomszédos iroda tulajdonosa pedig elfogta, a rendőrök meg átvették a lábfájós betörőt. A tettesek egyikét elfogó férfi látta elszaladni a másikat, aki elsőként ugrott, és sikerrel vette az akadályt. (N. N. M.) Kiskőrös GARÁZDA Hozzávágott valaki egy szemeteskukát a tűzoltók szerkocsijához, miközben a Délibáb utcában oltottak. A tűzoltók csütörtökön késő este egy égő házhoz mentek. A rendőrség gyanúja szerint egy 28 éves férfi családi problémái miatt felgyújtotta a házát. A lángok az ikerház másik felére is átterjedtek. Mintegy 800 ezer forintos kárt okozott a tűz. A rendőrök közveszélyokozás gyanúja miatt indítottak eljárást a férfi ellen. A kukával vagdalkozó embert keresik a rendőrök. (N.N.M.) KunszentmiklósjÁRDAAfa gyök múltával a Baksay utcában folytatja a gyalogjáró felújítását az önkormányzat. A Szécsi-telep- re vezető mintegy 300 méteres szakaszon gyalogátkelőt is kialakítanak. A város tavaly nyert a járdaépítésre 3,7 millió forint állami támogatást. A pénz nagyobb részét ősszel költötték el a Széchenyi utcára. (M. J.) Lakitelek JUBILEUM Fennállásának tizenötödik évfordulóját ünnepli a helyi Kösöntyű Néptánccsoport szombaton délután öt órakor, a művelődési házban. A gátéri Kismakkos Néptánc Egyesület és tiszaalpári Tiszavirág Cigány Hagyományőrző Egyesület is műsort ad. Nagykőrös bálbevétel Félmillió forinttal gyarapodott a városi kórház alapítványának továbbképzési alapja. A pénz a februári hagyományos nővérbálon gyűlt egybe. Az intézmény már nem tudja tovább finanszírozni az egészségügyi dolgozók szakmai képzését, a jövőben jóformán csak az ilyen jótékonysági adományokra számíthatnak. (M. J.) Most érdemes vásárolni - Fiat most 30%-kal kevesebbért! kb autoteam kft. 400 darab készleten lévő Fiat modellből válogathat Kiskunhalason és Baján Miközben a válság sok tekintetben gazdasági lehetőségek riasztó szűkülését mutatja, azonközben soha nem látott, kedvező, fogyasztóbarát jelenségek ütötték fel fejüket ugyanabban a szférában, a vásárlóknak alkalmi vételi lehetőséget kínálva. Ami nem jó az autógyáraknak és a kereskedőknek, az most kivételes, jó ideig nem ismétlődő, alacsony fogyasztói árakat generált az autókereskedelemben - mondja JUHÁSZ TIBOR, a KB Autoteam Kft. Fiat Márkakereskedés és Márkaszerviz ügyvezetője. Az elmúlt három hónapban kialakult fogyasztói visszafogottság jelentős készlet felhalmozódást eredményezett nemzetközi és hazai vonatkozásban is, ami az autókereskedelemben óriási fogyasztói árkedvezményt hozott és ebben a Fiat élen jár. jelenleg tartó „Kevesebb több” akciónkban 400 db Fiat modell esetében kínálunk 30%-ot is elérő árkedvezményt. Egyes modelljeink ára több mint 1,5 millióval csökkent. Ami a devizahitelt korábban felvevőket rendkívül hátrányosan érinti most, az páratlan alkalmat kínál a jelen időszakban devizahitelt igénybevevőknek, hiszen a forint gyengülése az euróhoz viszonyítva kritikus határt ért el, ami szinte kizárja a devizahitel jelentős negatív kockázati következményeit. Ez a lehetőség addig tart, amíg gyenge a forint. A hamarosan bevezetendő Áfa-emelés, az autógyár-leállásokat követő - jelentősebb áremelést hozó - újratermelés megint csak a jelenlegi, kedvező autóvásárlási feltételek kihasználását erősítik. Mindeközben nyilvánosságra került, hogy nem szűnik meg a regisztrációs adó. január 1-től 20%- os önerő elegendő, hogy megkapják a még mindig hosszúlejáratú- 96 hónapos futamidőt is nyújtó- hitel lehetőséget, ami minden félnek bizalomerősítő. A most még széles választékot adó készFIAT Bravó Active 1,4 16V (90 LE) LISTAÁR: 3 715 780 Ft Kedvezmény: 888 030 Ft AKCIÓSÁR: 2 827 750 ft Fogyasztás (L/100 km, városi/városon kívüli, vegyes): 8,7/,5,6/6,7; C02 (g/km): 158 (a kép illusztráció) létünk rövid időn belül minimalizálódik, árkedvezménye óriási, jó finanszírozási konstrukciókkal. Ezért kívántam felhívni a figyelmet Fiat modelljeink rendkívül vásárlóbarát kínálatára. Néhány példa mondataim érzékeltetéséhez. Egy Fiat Punto Classic Actual 1.2,8V, 5 ajtós modell 1 904 260 Ft, vagy a Fiat Grande Punto Racing 1.4,16V, 5 ajtós modellen most több mint egymillió forint megtakarítható (pontosan 1 021 896 Ft), mivel a sportos modellt kedvelőknek rendkívül baráti, 2 733 800 Ft-ot kell fizetni érte. A családok és vállalkozók kedvence, a Fiat Doblo Active 1.4-es, 8V ára 3 881 640 Ft helyett 2 982 000 Ft. Azzal zárom mondanivalóm, hogy nézzék meg honlapunkon 400 darabos Fiat modellkeretünket és érdeklődjenek kiskunhalasi, bajai kereskedéseinkben! ▲ KB Autoteam Kft. FIAT Márkakereskedés és Márkaszerviz 6400 Kiskunhalas, Keceli u. 19-23.77/422-596 6500 Baja, Dr. Alföldi I. tér 1. 79/425-131 www.kbautoteam.hu