Petőfi Népe, 2009. február (64. évfolyam, 27-50. szám)
2009-02-11 / 35. szám
2 PETŐFI NÉPE - 2009. FEBRUÁR 11, SZERDA MEGYEI KÖRKÉP Nagymamáink receptjeire vadászik Ács Imre, a kecskeméti Szé- chenyi-vendéglátóiskola gasztronómia tanára is tagja lett Dravetzky Balázs, a Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum 2003- ban váratlanul elhunyt igazgatója emlékére alapított asztaltársaságnak. Balázs mester-díjjal tüntették ki.- Kik kaphatják meg ezt a rangos szakmai elismerést?- Odaítéléséről az alapítvány kuratóriuma dönt, évente négy személyt tüntetnek ki. Olyanokat, akik sokat tettek a rég volt magyar konyhaművészet és vendéglátás hagyományainak ápolása, megőrzése és bemutatása érdekében.- Mióta gyűjti nagymamáink receptjeit?- Középiskolás korom óta. Több száz kötetes régi szakácskönyv-gyűjteményem legérdekesebb példányait kiállításokon is bemutatom. Az első ilyen kiállításomat pont Dravetzky Balázs nyitotta meg. A már feledésbe merült recepteket tanórákon megbeszéljük, tanulóink rendszeresen részt vesznek a hagyományőrző versenyeken. Húsz éve pedig minden nyáron receptgyűjtő körútra megyünk Erdélybe, régi magyar ételek után kutatunk. TTOi I- I.- I! X )i)- Mit lehet még tenni a hagyományos magyaros ízek;, megmentése érdekében?- A már feledésbe merült magyar fűszereket kutatom. Szeretném, ha a szakácstanulók egy bemutatókertben ismerhetnék meg ezeket a növényeket. ■ Galambos Sándor Ács Imre, a gasztronómia mestere Közös sírhely névsorral kecskémét A kis katolikus temető napjai meg vannak számlálva A Kecskeméti Köztemetőben jelenleg 2500-3000 körülire tehető azoknak a sírhelyeknek a száma, melyek felett lejárt a rokonok rendelkezési joga. Bajáki Zsanett Augusztus elsejéig jelentkezhetnek azok, akik újravásárolnák a családi nyughelyeket. Ma már egy internetes sírhelykereső program is segíti a tájékozódást a temetőkben.- Sajnos eddig nagyon kevesen jelezték ügyfélszolgálatunkon, hogy továbbra is gondoskodni szeretnének elhunytjaik végső nyugalmáról - mondta el lapunknak Herczeg Anikó, a Városgazdasági Kft. munkatársa. - A törvények egy év türelmi időt biztosítanak minden családnak a sírhelyek újraváltá- sára, amit a Városgazdasági Kft. további egy évvel bővített ki. Ezt követően azonban az üzemeltetőnek jogában áll újra felhasználnia a területet. Több száz értesítőt küldtünk ki, tavaly - halottak napján - pedig a sírokra helyezett matricákkal hívtuk fel a rokonok figyelmét a határidő szűkösségére. Az újraváltási költség a temetési hely méretétől és kategóriájától függ. Négyes sírhellyel számolva ez az összeg harminc- és negyvenöt- ezer forint között mozog. ■ Emléktábla áll majd az exhumáltak közös sírja mellett. A Kecskeméti Köztemető 1964-ben nyitotta meg kapuit. Az akkori rendelet szerint száz évre lehetett megváltani a családi kripták feletti jogot. Mára ez a határidő hatvan évre módosult, de még így sincs olyan kripta, amit újra kellene váltani. Gondoskodni kell azonban a kiürítésre váró kis katolikus temetőben nyugvó sírokról is. Itt még sürgetőbb a helyzet, hiszen az üzemeltető május elsején végleg megszünteti a kertet.- Az ottani sírok többsége öreg és sérült - ezáltal nehezen azonosítható -, a nyilvántartás pedig megsemmisült - mutat rá problémáikra Herczeg Anikó. Eddig 25-30 család jelezte, hogy szeretné exhumáltatni NyihánfarilsJlwint LEJÁRT \ SÍRHELY A jelzéssel ellátott sírkövek figyelmeztetnek az idő múltára szeretteit. Azokat az elhunytakat, akikért senki nem jelentkezik a VG Kft. egy közös sírba helyezteti, amely mellé egy emlékfalat állíttat. Feltüntetik rajta azokat a neveket és dátumokat, melyek olvashatóan megmaradtak. INÉZŐPONT: 3. OLDAL Már a világhálón is lehet keresni tavaly november óta működik Kecskeméten egy internetes sírhelykereső program, melynek segítségével bárki könnyedén rátalálhat elhunyt szerettei pontos nyughelyére. Mindössze a nevet és az elhalálozás évét kell megadni a koztemetokecskemet. hu weboldalon. A köztemető ügyfélszolgálatán is kihelyeztek egy modult, hogy a szolgáltatás azok számára is elérhető legyen, akik otthonaikban nem rendelkeznek internettel. Bácsalmás TÉNFERGŐK Tucatnyi felnőtt és hét gyerek lépte át illegálisan a magyar határt hétfőn. A határőrizetért felelős hatóság járőrei találtak rá a koszovói csoportra. A zöldhatáron át érkezetteket elfogták. Baja TÉRSÉG Ma fél 10-től a Petőfi-szigeti vízitelepen üléseznek a bajai kistérség polgár- mesterei. A társulási tanács összegzi a tavalyi munka eredményét, tárgyal az idén megvalósítandó területfejlesztési és idegenforgalmi projektekről, valamint a társulás 2009-es költségvetéséről. (K. T.) Kiskunfélegyháza lopás Tetemes kárt okoztak azok a tolvajok, akik egy mezőgazdasági szaküzlet árukészletét dézsmálták meg. Fél kilométernyi műanyag csövet, jelentős mennyiségű fóliát és hat mázsa műtrágyát vittek el a kereskedés udvaráról. A rendőrségtől származó információink szerint a kárérték megközelíti a kétmillió forintot. Kiskunfélegyháza vélemény Megszületett a szakértői vélemény egy tavaly novemberi családi veszekedés ügyében, amely véres fordulatot vett. Férjét szúrta meg karján egy asszony - nyolc napon belül gyógyuló sérülést okozva. A rendőrség vizsgálata során szakértői véleményt kértek, ennek alapján életveszélyt okozó testi sértés gyanújával folytatódik a büntető- eljárás. Kiskunhalas termékdíj Pénteken 10 órai kezdettel értekezletet tartanak a Kiskunhalasi Művelődési Központban a Duna Borrégió Szőlészek és Borászok Egyesülete szervezésében. A téma a termékdíj lesz, melyről felkészült szakemberek tájékoztatják a résztvevőket. (A. T. S.) OrgOVány TEHÉN Egy marhatartó vállalkozó hat tehenét lopták el hétfőn. Az állatokat az istállóból kötötték el. A rendőrség információi szerint mintegy hatszázezer forint kárt okoztak a gazdaságnak a tolvajok. Vaskút védelem Öt település Vaskút, Gara, Bácsbokod, Bácsborsód, Bácsszentgyörgy - polgári védelmiseinek tartanak ma képzést a rendezvényteremben. Hatvanöt fő elméleti és gyakorlati ismereteket szerezhet a 9 órakor kezdődő rendezvényen. (K. T.) Akció a Sfcil-Coop összes üzletében 2009. febr. 12-tól - febr. 18-ig Napgyöngye 100% napraforgó étolaj, 1 I Bőrös sertéskaraj, -tarja Bőrös sertéscomb, -lapocka Bőrös császárszalonna Füstölt főtt császárszalonna Füstölt főtt tarja Tyúk mell nélkül Csirkecomb far-háttal Friss csirkemáj-szívvel Hosszú zsemle Somlói galuska, 260 gr Pusztaföl, 375 gr 20% Baba tusfürdő, 400 ml több féle Blend-a med fogkrém duopack, 2x100 ml 2 féle Oolfi kutyaszalámi, 1 kg Palacsintasütő; 25 cm Akció a készlet erejéig érvényes! 369, 779, 779, 729, 1049, 1329, 379, 479, 479, 9, 189, 139, 369 399, 199, 1099, Ft/db Ft/kg ■Ft/kg •Ft/kg ■Ft/kg ■Ft/kg ■Ft/kg ■Ft/kg •Ft/kg ■Ft/db Ft/db •Ft/db Ft/db-Ft/cs-Ft/db-Ft/db (íJteáM Találkozzunk mindennap! <y«aán Nem hiába írtak levelet a fogorvosok iparűzési adó A fogdoktorok befizetése is a praxiskeretet gazdagíthatja Ezentúl a vállalkozó fogorvosok által befizetett helyi iparűzési adó is az önkormányzati praxisfinanszírozási keretet gazdagíthatja Kecskeméten. Azaz - ha erre áldását adja pénteken - hasonló „elbánásban” részesíti a fogorvosok iparadóját a képviselő-testület, mint korábban kollégáikét, vagyis a háziorvosokét és a gyermekorvosokét. Levelet írtak az esztendő elején a területi ellátási kötelezettségű fogorvosok a kecskeméti városházának, hogy jelezzék: a különféle, számukra kedvezőtlen jogszabályi és finanszírozási változások következtében egyre rosszabb a helyzetük. A praxisok bevétele csökkent, az ellá3 3 'iHRPr ' “ Rendelés után levelet írtak tás komoly nehézségekbe ütközik, az energia és a fogászati anyagok drágulását komolyan megérzik. Azt kérték tehát, hogy az önkormányzat különítse el egy támogatási alapba az általuk befizetett iparűzési adót, amire aztán pályázhatnának, vagy praxistámogatás címén juttassa vissza hozzájuk. Minthogy a város közgyűlése november végén hozott egy határozatot, ami szerint a területi ellátási kötelezettségű háziorvosokat és gyermekorvosokat 2009-től úgy támogatja, hogy a praxisok finanszírozására szánt 12,5 milliós éves keretet megtoldja a vállalkozó házi- és gyermekorvosoktól előző évben befolyt iparűzési adóval, hasonló döntést javasol Zombor Gábor polgármester a fogorvosok esetében is. Vagyis a keretet a házi- és gyermekorvosok 10 millió 651 ezer forintján túl toldják meg további hárommillióval. Kecskeméten ugyanis jelenleg huszonhárom fogorvosi praxis működik területi ellátási kötelezettséggel (ebből hat kizárólag iskolafogászati praxis), és tizenkilenc működik vállalkozási formában. A polgármesteri hivatal adóosztályának tájékoztatása szerint a vállalkozó fogorvosok 2008-ra előírt és be is fizetett iparűzésiadó-előlege pedig 2 millió 999 ezer forintra rúg. ■ K. Gy.