Petőfi Népe, 2009. február (64. évfolyam, 27-50. szám)
2009-02-09 / 33. szám
INTERJÚ Harminchat esztendő - ötszáz film szávai né vécsy veronika Az animációs szakmából elsőként S' vehetett át Arvay Jolán-díjat A gyártásvezetői munkát csak teljes intenzitással lehet, érdemes csinálni - vallja Szávainé Vécsy Veronika Legendák terjengnek hihetetlen munkabírásáról. Egészen az elmúlt évekig ő volt valamennyi kecskeméti rajzfilmes produkció gyártásvezetője. Szávainé Vécsy Veronikával a filmszemlén átvett díja kapcsán beszélgettünk. Rákász Judit- Összeszámolta valaha, hogy pontosan hány film születésénél bábáskodott?- Nem, még nem jutott eszembe, hogy statisztikát készítsek. De ha csak a nagy sorozatokra gondolok, akkor is szép nagy számot kapunk: 89 magyar népmese, 39 Vízipók, 13 Mondák a magyar történelemből, 13 Mátyás király-mesék, ehhez társul legalább 80 szerzői film, és persze az egész estés filmek. A teljes szám talán 500 körül lehet. § 2 ■- Pályája első két évében a műanyagos szakmában keres- J te a helyét. Milyen gondolat £ vagy késztetés mentén lehet eljutni a műanyagipartól az animációhoz?- Ez egy szerencsés véletlen volt. Egyik jó barátom révén sokat lehettem a stúdióban. Megismerkedtem az alkotókkal, a stúdió vezetőjével, Mikulás Ferenccel, aki egy idő után szerződést ajánlott. Valahogy izgalmasabbnak tűnt a filmek világa, mint a műanyagiparé. Voltam felvételvezető, megtanultam kifesteni, majd lépésről lépésre szinte minden munkafolyamatot kipróbáltam.- A gyártásvezető az az ember, aki ráveszi az alkotókat, hogy betartsák a határidőket, beleférjenek a költségvetésbe, elfogadják a szükséges kompromisszumokat. Milyen képességek kellenek ahhoz, hogy ezt valaki úgy tudja művelni ennyi éven át, hogy utóbb az alkotók jobban örülnek a gyártásvezető díjának, mint a sajátjaiknak?- Általában jól együtt tudok dolgozni a legkülönfélébb emberekkel. Szeretem, ha a rendező határozottan tudja, hogy mit akar s elvárja, hogy maximálisan segítsék ennek megvalósításában. Ez az én célom is. 36 év hosszú idő. Sok munkakapcsolat erősödött barátsággá. Csak egy példát hadd ragadjak ki: a Kaláka együttessel legalább 120 A magyar mozgókép Rendezők Céhe és a Magyar Operatőrök Társasága 2002-ben alapította az elismerést Árvái Jolánra, a Fiatal Művészek Stúdiójának alapító tagára emlékezve, aki producerként számos nagy sikerű film elkészítését segítette. Azok a filmkészítők részesülhetnek ebben a díjban, akik nem elő film zenéjét készítettük el. Eny- nyi idő után egy baráti telefon- hívás elég ahhoz, hogy elhívjam őket a következő feladatra. Sokan segítik, támogatják a munkánkat, szívesen dolgoznak Velünk színészek, zenészek, egy- egy irodalmi mű jogtulajdonosa, említhetem Kányádi Sándort, Podmaniczki Balázst. Remek kapcsolatot alakítottunk adóművészek vagy alkotóművészek, azonban munkájukkal a magyar filmek létrehozását segítik. Rendezők és operatőrök javasolnak jelölteket, a végső döntést hatfős grémium hozza meg, melynek tagjai újságírók, filmkritikusok, közéleti személyiségek. Az animációs szakmából Vécsy Vera kapta meg elsőként ezt a díjat. ki a jogutódokkal is, így Lázár Ervin, Örkény István, Babits Mihály vagy Kormos István örökösével. Legutóbb Radnóti Miklós 97 éves feleségével, a gyönyörű versekben megörökített Fannival vettük fel a kapcsolatot. Óriási élmény volt.- Voltak nehéz esetek is?- Voltak, bár az idő mindent megszépít. Egyet azért említek: Garas Dezsőt egyszerűen képtelen voltam rávenni arra, hogy dolgozzon egyik filmünkben.- Egyik interjújában azt nyilatkozta, hogy élete egyik legszebb időszaka volt a Majmok kastélyának készítése.- Az én szakmámban kivételes ajándék, ha egyszerre csak egy filmben kell dolgozni. A Majmok kastélyának készítése ilyen időszak volt. Közel 150 ember munkáját kellett megszervezni, összehangolni, több mint százezer rajz készült hozzá. A film több éven át tartó, nagyon intenzív munkát igényelt, és ez nagyon jó volt. Ha kevés feladatom van, hajlamos vagyok halogatni. A sok feladat viszont motivál.- Hogyan lehet napi 10-12 órát, néha ennél is többet dolgozni család mellett?- Biztos nagyon nehéz velem élni és dolgozni is. Efelől kétségem sincs. Ahhoz, hogy intenzíven tudjak koncentrálni, az a segítség kellett, amit a szüleimtől, férjemtől, testvéreimtől kaptam. Nem tudok nekik elég hálás lenni ezért. Türelmesek és elfogadó- ak voltak velem, és erre szükségem is volt.- Pályázati időszakokban éjszakába nyúlik a munka. Meddig lehet ilyen intenzíven csinálni? Közelkép - Szávainé Vécsy Veronika 1949-BEN született Kecskeméten. Izgő-mozgó gyerek volt: versenyszerűen úszott, emellett korcsolyázott, kosarazott, pingpongozott. Pedagóguscsaládból származik, igya középiskolás évek után maga is tanári pályára készült. Végül tanár szak helyett a műszaki főiskola műanyag szakán szerezte meg a diplomát. 1972-ben került a kecskeméti rajzfilmstúdióba, ahol 1976 óta dolgozik önálló gyártásvezetőként. A Kecskeméti Animációs Filmfesztivál szervezőbizottságának tagja, s egyben a rendezvény gazdasági vezetője. 2000-ben vehette át Műveim dés Szolgálatáért Díjat. Ha teheti, mai is rendszeresen úszik. Férje Szávai Péter, fia Gábor.- Ezt csak így lehet, így érdemes... Nem tehetem meg, hogy délután négykor felpattanok és hazamegyek. Akkor dolgozom, amikor kell, ez eltarthat akár késő éjszakáig is. A munkámhoz pedig - a hosszú évek tapasztalata eredményeként - létrehoztam magamnak egy gyártással, költségvetéssel foglalkozó, és minden apró részletet tartalmazó számítógépes programot, mely igen nagy mértékben megkönnyíti a munkámat. így a pályázatok írását is. De hogy meddig is lehet ezt csinálni? ló kérdés. Most úgy érzem, hogy néhány évig még tudom ilyen energiával csinálni. Remélem, megtalálom az utódomat, és sikerül úgy átadnom a feladatokat, hogy ő vagy ők legalább any- nyi örömöt találnak majd benne, mint én. Talán szép búcsú lenne a századik Magyar népmese-epizód elkészítésével átadni a stafétát. Árvái Jolán-díj - szakmai elismerés 2002 óta Kőkemény rocker volt, de az operettek világa hozta a sikert siker Dolhai Attila otthonosan érzi magát a musicalekben is, ahonnan előbb-utóbb kiöregszik az ember Ha annak idején nem ábrándul ki Dolhai Attila a magyar köny- nyűzenéből, ma szegényebbek lennénk egy nagyszerű operettszínésszel.- Ma a Budapesti Operettszínház egyik legnépszerűbb tagja, de állítólag valaha rockerként indult el a zenés műfajban.- Azt gondoltam, rockénekes leszek, éreztem, hogy ez az utam. De nem találtam a helyemet a tehetségkutatók világában. A színház csupán próbálkozásnak indult. A Fiatalok Színházába mentem meghallgatásra: a Katonadolog című musical egyik statisztája lettem. Felbátorodtam, meghallgatásokra jártam. Nyíregyházán, a Jézus Krisztus szupersztárban már szerepet énekeltem. Aztán találkoztam Ke- rényi Miklós Gáborral, mostani direktorommal. Ő tanácsolta, hogy végezzem el a Színművészeti Egyetemet. Majdnem túlkoros voltam, de 23 évesen, első nekifutásra felvettek. Eltelt két év, és Kerényi meghallgatásra hívott. A Mozart! című musicalben debütáltam.- Mára úgy érzi, hogy végleg otthonra talált ebben a világban?- Ez már valahol Miskolc és a felvételi között eldőlt. Pedig ha öt-tíz éve valaki azt mondja, egyszer majd operettben fogok játDolhai Attila szerint a legjobb életkorban van az operetténekléshez Névjegy 1977. január 7-én született, Ajakon. elvégezte a Színművészeti Egyetemet, ahol színészénekesi diplomát szerzed. 2000 nyarán nősült meg. 2003. március 5-én születeti meg kislánya, Luca. NAGY SIKERE VOLT a Valahol Európában című musicalban, a West Side Story című előadásban, a Mozarti, a Rómeó és Júlia és a Rudolf című musical főszerepében. szani, azt válaszolom: kizárt! Lélekben és fizikailag is meg kell ehhez érni. Másfajta éneklési technikát igényel, Bagó Gizella tanárnő segít nekem. Szokták mondani: a musical fiatalos műfaj, kiöregszik belőle az ember. Ezzel szemben az operetthez egy férfi hangja 30-35 éves korára érik be. Meggyőződésem, hogy azt is fiatalosan kell játszani, csak a díszletek és a ruhák repítenek a múltba. A librettók elbűvölő mesék, a szereplők színes figurák.- Jut elég ideje a magánéletre?- A családra sajnos nem jut annyi időm, mint szeretném. Most csak három napot voltam távol, Emma lányom mégis óránként kérdezte édesanyjától, mikor jövök haza. Nem tudom, természetes- e, de szép lassan csökken a barátokkal eltöltött idő is. A család, az egzisztencia- és otthon- teremtés gondjai között alig marad idő a barátságok ápolására, bár igyekszem megőrizni őket. Igaz, a rokoni kötelékek erősödnek. Szüleimmel, bátyáimmal számíthatunk egymásra. Fészekrakásunk is így sikerült: szüléimhez közel teremtettük meg otthonunkat. A ház készen van, de belül még akad csinosítanivaló. ■ ■ Az operetthez egy férfi hangja később érik be.