Petőfi Népe, 2009. január (64. évfolyam, 1-26. szám)
2009-01-08 / 6. szám
14 MEGYEI KÖRKÉP PETŐFI NÉPE - 2009. JANUÁR 8., CSÜTÖRTÖK Göröngyös út vezethet a munka felé? közfoglalkoztatás Manapság a segély és a gyerekek ingyenes menzája is lehet válóok Csalódnia kellett annak, aki arra számított, hogy közmunkások hadai lepik el a szemetes köztereket az év elején. Az Út a munkához kormányprogram január elsejei életbe lépése nem hozott földindulás- szerű változást. Pedig mostantól jobban megéri közmunkásként dolgozni, mint a segélyre várni. Juhász-Kubatovics-Rákász Segély helyett munkát! - röviden így lehetne összefoglalni a programöt, melyet - nem utolsósorban az önkormányzati lobbinak köszönhetően - fogadott el a kormány ősszel. A program célja, hogy a rendszeres szociális segélyben részesülők közül minél többen végezzenek közmunkát: segítsenek a parkok rendben tartásában, szedjenek szemetet, vagy segítsék a szociális intézmények munkáját - ha rendelkeznek a megfelelő képzettséggel. Segély helyett munkabérért. A hóeltakarítás az egyik leggyakoribb közmunka, de a legtöbb településen bármely évszakban akadna bőven tennivaló a közterületeken Jó lenne tudni, hogy az állam mikor fizet- Igyekszünk lefordítani a gyakorlat nyelvére a jogszabályt, de egyelőre göröngyösnek tűnik az út a munka felé. Lennének kérdéseink, de több helyről kaptuk azt a választ, hogy még nagyon év eleje van - mondja Dusnoki Csaba, Dunapataj polgármestere. Ők akár száz embernek is tudnának feladatot adni, hiszen Szelíd rendezése folyamatosan igényelné a munkás kezeket.- jó lenne tudni, hogy a költségek 95 százalékát vállaló állam milyen gyakorisággal fizet majd. Több hónapos csúszás ugyanis komoly likviditási zavarokat okozhat. Pályázati lehetőségektől eshetünk el, ha az önrészre szánt pénzeket erre kell átcsoportosítani. Ezek megnehezítik a költségvetés elkészítését, hiszen a változások miatt a programban nem szereplők esetén az eddigi tízről húsz százalékra nő az önkormányzat által fizetendő rész - sorolja Dusnoki Csaba. Reméljük, tisztul a kép hamarosan, mert jelenleg elég homályos - mondja a dunapataji polgár- mester.- Kecskeméten jelenleg 1800-an részesülnek rendszeres szociális segélyben. Közülük 100 fő vesz részt közcélú foglalkoztatásban - mondta el kérdésünkre Mészárosné Juhász Sarolta, a polgármesteri hivatal családvédelmi osztályának csoportvezetője. - Ez a létszám minden bizonnyal emelkedni fog az év folyamán, hiszen a törvénymódosítás érdekeltté tette az önkormányzatokat abban, hogy segély helyett minél több személy részére biztosítson közcélú foglalkoztatást. Az új rendelkezés szerint utóbbiak munkabérének és járulékainak 95 százalékát visz- szaigényelhetik az önkormányzatok. A törvénymódosítás új fogalomként vezette be a rendelke- zésreállási támogatás fogalmát. Azok tartozhatnak ebbe a csoportba, akik rendszeres szociális segélyben «részesülnek, ám egészségi állapotuk és életkoruk lehetővé teszi, hogy dolgozzanak. A munka számukra nemcsak lehetőség, de ez a jól felfogott érdekük is. A rendelkezésreállási támogatás havi összege ugyanis a mindenkori nyugdíjminimummal egyezik meg, vagyis jelenleg 28 ezer 500 forint. Ezzel szemben a közcélú foglalkoztatottak nem segélyt, hanem munkabért kapnak. A minimálbér jelenleg 71 ezer 500 forint, amiből a 6 órában foglalkoztatott dolgozók az ennek megfelelő 53 ezer 625 forintot kaphatják meg.- Az önkormányzatoknak április 15-éig kell elkészíteniük azt a munkatervet, melyben összesítik, hogy hány embert tudnának foglalkoztatni, hol dolgozhatnának ezek az emberek, milyen képzettséggel rendelkeznek - mondta a csoport- vezető. - A törvény úgy rendelkezik, hogy ha az adott személy nem fogadja el a számára felajánlott közcélú f oglalkozta- tást - noha az megfelel a szükséges feltételeknek - úgy elesik a további támogatástól. Öregcsertőn mintegy negyven főt, azaz a lakosság közel huszadát érintheti a program. Kis-Vén László polgármester úgy véli: a létszám harmadát jelentő hölgyek esetében okozhat problémát a megfelelő munka felajánlása.- Tavasztól késő őszig akár tizenöt embernek is képesek vagyunk feladatot adni. Egyébként szinte mindenki megfordult már nálunk, és érdemi munkát végzett. Nagyon drága lenne az önkormányzatnak, ha nem tudnánk bevonni az itteni embereket. Nagy kérdés azonban, hogy a terv összeállítása után az Állami Foglalkoztatási Szolgálat jóváhagyja-e elképzeléseinket, és jut-e pénz a megvalósításukra - érzékelteti helyzetüket a kistelepülés első embere. Bácsalmáson január 22-én, csütörtökön tartanak fórumot, melyen a kistérség összes településével egyeztetik az Út a munkához című programot. A kisvárosban jelenleg 214 főnek fizetnek segélyt. A közmunkában részt vevők száma 200 fő körül alakulhat - tudtuk meg a polgármesteri hivatal szociális osztályán.- A belvízelvezető árkok tisztítása, a parkok gondozása, valamint a parlagfűirtás lenne a fő feladat. A szakképzett emberek az intézmények karbantartását végeznék - mondta Zalán- tai Endre polgármester. Kunbaján jelenleg 80 fő részesül rendszeres szociális segélyben. Valószínűleg mintegy 50-60 fő végezhetne közmunkát (különbözet a munka alóli mentesség okán van). Halász István polgármester tájékoztatása szerint a községben közel egymil- liárd forintos beruházást szeretnének megvalósítani, a pénz zömét pályázaton már megnyerték. Közmunkával az intézmények felújítása, új épületek létrehozása és az úthálózat korszerűsítése valósulna meg. Soltvadkerten jelenleg négy személyt foglalkoztatnak közmunkásként az állami pályázati támogatással - tudtuk meg Hári Miklóstól, a helyi kommunális szolgáltató cég vezetőjétől. Ők a Vadkerti-tó környékén a lehullott lombot gyűjtik ösz- sze. Mint megtudtuk: a nyári időszakban a létszámot általában megemelik. Ez idén is így lesz: várhatóan tízen fognak a közterek rendben tartásában segédkezni. A Dél-Alföldön is egyre több családban döntenek az érdekválás mellett megszaporodott az érdekvá- lások száma a Dél-Alföldön is. A válóok ebben az esetben a segély, vagy éppen a gyerekek ingyen étkeztetése. A képlet egyszerű: egy olyan családban, ahol az egyik házastárs dolgozik, az egy főre jutó jövedelem általában meghaladja a rendszeres szociális segélyhez jutás szintjét. így a másik, a munka nélkül lévő házastárs - rendszerint a feleség - nem jogosult a támogatásra. Ha viszont papíron elválnak, a másik fél jövedelme lecsökken, s így jogosulttá válik a segélyre, a gyerek az ingyenes étkeztetésre, az ingyenes tankönyvre. Az érdekválások ügye a közelmúltban megjárta az Ország- gyűlést is. Mint elhangzott: a közmunka felértékelődése tovább növelheti azoknak a családoknak a számát, akik az érdekválás mellett döntenek. Ha ugyanis a férfi dolgozik, a feleség eleshet a közmunka lehetőségétől, ami a család költségvetésében egy minimálbér kiesését jelentheti. Válás vagy szétköltözés után viszont a feleség is dolgozhat, így a közös kasszába több pénz folyik be. A 2009. év is jól kezdődjék! Úi évi nvereménviáték! ll? 2 xk sorsolunK 2009. januári és februári előfizetésével megnyerheti az 50 db ajándékutalvány egyikét! ^ 2009. január 12-én 48 db 5.000 Ft értékű ajándékutalványt, 2009. február 10-én 2 db 50.000 Ft értékű ajándékutalványt. □ Igen, januárra és februárra már előfizettem, ill. előfizetem a Petőfi Népét, ezért eséllyel veszek részt a sorsoláson □ Most rendelem meg a Petőfi Népét ........hónapra! Né v:............................................................................................................... Tel.:.................................................... 1 Cím:................................................................................................E mail:.................................................................. ' Re jtvény! Előfizetőként hány % kedvezménnyel adhatja fel apróhirdetését?............% A pályázatokat 2009. február 10-éig, folyamatosan várjuk, levelezőlapra felragasztva, címünkre: 6000 Kecskemét, Széchenyi krt. 29. f- Aa'y. Információs telefonszám: 06-80/480-756 ägjjst, , ^ Vrijp . A személyes adatok kezeléséről az impresszum ad tájékoztatást. s ®«5: A szavunkat adjuk! Petőfi Népe HIRDETÉS Kecskeméti ERMOSTAR Hőszolgáltató Kft. Gázkorlátozással kapcsolatos KÖZÉRDEKŰ KÖZLEMÉNY Nincs veszélyben a Kecskeméti TERMOSTAR Kft. szolgáltatása a kialakult gázkorlátozás miatt. A hőszolgáltató 85%-ban lakossági fogyasztókat lát el hővel és használati meleg vízzel. Az egyéb fogyasztói között jelentős szociális és egészségügyi intézmények vannak. A lakosság és az intézmények ellátását egyaránt jogszabályok garantálják. Az országos gázkorlátozás azért nem érinti a TERMOSTAR Kft. ezen fogyasztóit, mert a stratégiai gáztározók pontosan arra szolgálnak, hogy a lakossági és kommunális fogyasztók gázellátását hónapokig képesek biztosítani. Bármilyen változás esetén a kft. vezetősége azonnal tájékoztatja az érintett fogyasztókat. Horváth Attila ügyvezető igazgató