Petőfi Népe, 2009. január (64. évfolyam, 1-26. szám)

2009-01-08 / 6. szám

12 PETŐFI NÉPE - 2009. JANUÁR 8., CSÜTÖRTÖK KEGYELET / APRÓHIRDETÉS GYÁSZHÍR „Megállt egy nemes szív, mely értünk dobogott, s pihen a két áldott kéz, mely értünk dolgozott." Fájó szívvel tudatjuk, hogy K. TÓTH JÁNOS életének 84. évében elhunyt. Temetése 2009. január 10-én, 10.45 órakor lesz a kecskeméti Köztemetőben. A részvétnyilvánítás mellőzését kérjük. A gyászoló család. EMLÉKEZÉS MUHI FERENC halálának 20. évfordulójára. MUHI JÓZSEFNÉ Békés Terézia halálának 25. évfordulójára. Szerettei. GYÁSZHÍR Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy szeretett édesanyánk, testvérünk, nagymamánk, dédnagymamánk, HOMOKI GYULANÉ Faragó Sarolta 2008. december 30-án, 82 éves korában elhunyt. Felejthetetlen halottunk földi maradványait 2009. január 13-án, 10.45 órakor a római katolikus szertartás szerint a kecskeméti Köztemetőben helyeztetjük örök nyugalomra. A részvétnyilvánítás mellőzését kérjük. Minden külön értesítés helyett. A gyászoló család. KÖSZÖNET Hálás szívvel mondunk köszönetét mindazoknak a rokonoknak, barátoknak, ismerősöknek, akik f FABIAN GABORNE ------- Pinczel Margit [ /■ temetésén megjelentek, sírjára SM koszorút, virágot helyeztek, pfl mély gyászunkban velünk együtt ■ éreztek. A gyászoló család. KÖSZÖNET Köszönetét mondunk a rokonoknak, barátoknak, ismerősöknek, szomszédoknak, akik id. ZAKAR LÁSZLÓ temetésén részt vettek, sírjára virágot helyeztek, mély gyászunkban velünk együtt éreztek. A gyászoló család. I TEMETKEZÉS Ügyfélszolgálati irodák: Kecskemét, Békefasor 71/A (Köztemető főbejáratán belül) Tel.: 76/498 329 Csongrádi u. 3. Tel.: 76/481-319 Ügyelet 0-24 óráig 30/65-56-321 GYASZHIRDETESET, KÖSZÖNETNYILVÁNÍTÁSÁT ES EMLEKEZESÉT MUNKAIDŐBEN FELADHATJA A Petőfi Népe ÜGYFÉLSZOLGÁLATI IRODÁIBAN ÉS HIRDETÉSFELVEVŐ HELYEIN KECSKEMÉT. Széchenyi krt. 29 T.: 76/518-200 Szabadság tér 6. (A Szabadság térés a Kálvin tér sarka: l.APsamk) T.: 76/481-220. 76/481-975, 76/506-818, Fax: 76/506-819, Kápolna u. 2. Tel.: 76/505-311, Fax: 505-310, Petőfi Sándor u. 11. Tel./fax: 76/416-180. Hímsgazda Kft. Kecskemét. Béke fasor 71/A. Kecskeméti Köztemető Irodaépületében T.: 76/498-329. 30/4091 -627 Fax: 76/501-923 Belvárosi iroda: Csongrádi u. 3. T.: 30/234 1833 Jóindulat Kft. Temetkezés Kecskemét. Csabai G. krt. 2. T.: 30/9639 222 Hírős Temetkezési Kft. Kecskemét, Béke fasor (körforgalomnál). Református temető, Kecskemét, Irinyi u. 17/b. T.: 76/413 861 T.: 76/504-947. KALOCSA. Szent István u. 61. 78/561 849. KISKŐRÖS. Árpád u. 2. 78/413 339. KISKUNFÉLEGYHÁZA. GUKER Kft., Batthyány u. 2/A 76/463 274 Lélekharangok Temetkezési Szolgáltató Kkt, Kkfháza, Horváth Z. u. 28. MÁTÉTELKE. Berki Erika, 20/326-2879 KISKUNHALAS. Szilády Áron u. 5-7 77/523-852 LAJOSMIZSE, Attila u. 5. 76/356-162, 06-30/9553-002. TISZAKÉCSKE. Béke út 151/3. (Randevú tér) 76/441-578. KUNSZENTMIKLÓS. Baksav S. u. 3/A 76/351-214 BAJA. Árpád tér fi. 79/522-480, 70/215-2987. BÁCSALMÁS, Oltványi u. 1. Juhász Jenő. 79/343 761. NAGYKŐRÖS. Miklav Jenő, 20/942 1025. SOI.TVADKF.RT. Hősök tere 2. Átrium Üzletház. 78/482-763. A szavunkat adjuk! Petőfi Népe 'PjfAI .****>*? |f A hirdetések szövegét és képanyagát minden esetben a hirdető ügyfeleinktől készen kapjuk, ezért az abban foglaltakért a kiadó semmilyen anyagi, illetve jogi felelősséget nem vállal INGATLAN www.panoramaingatlan.hu 20/77-37-305. ........... ....... .................* *1004826* HA INGATLAN akkor STOP: www.stopingatlan.hu--------------------------------------—-------------------------------------*1004827* a CSENDES környezetre vágyik és szeret kertészkedni? 99 m2 szép házat kínálunk megvételre, 1200 m2 rendezett kerttel Kalo­csán. Tel.: 20/801-42-23 • 1004960­KECSKEMÉTEN, az új Tesco-hoz 5 percre 2 szobás, összkomfortos családi ház eladó. Ár: 19,6 M Et, 06-20/58-40-777.-----------------*1004885* a KUNSZENTMIKLÓS körzetében termőföldet, legelőt keresek megvételre. 20/9-33-53-03.-----------------:-------------------------------------------------------------*1004995­AL BÉRLETET KÍNÁL a ALBÉRLŐTÁRSAT keresek dolgozó, egyedül­álló nő vagy férfi személyében Kecskemétre. Ár: 20 E Ft, 20/612-81-81.------------------------------------------------------------------------*1004767* KE CSKEMÉT, Hunyadivárosban gázfűtéses, 2 szobás albérlet kiadó. 20/99-75-110.-------------------------------------------------------------------*1005009­KECSKEMÉT, Felsöszéktóban, Széles köztől és buszmegállóhoz 300 m-re, 65 m2-es, kertes, pincés ház albérletbe kiadó, 48 E Ft+rezsi+2 hó kaució. 20/9147-463.--------- --------- * 1004894­KM ÉT, Bocskai u. 13. alatt kétszintes, négy­szobás üres lakás kiadó. 20/320-9828.-------------------*1004436­KM ÉTEN Bajcsy-Zs. krt.-on 1 szobás lakás ki­adó 40 E Ft+rezsi+kaució. 20/510-9607.---------------*1005010­KECS KEMÉTEN felújított lakás kiadó. 06- 30/821-5009.-------1004526­JÁ RMŰ www.kismobil.hu-999779­AUTÓBÉRLÉS! 30/2181-483.------------------------------------- *1004785* B AUTÓT vennék bontásra, adásvétellel, de ha kell, az autót meghagyom. 20/33-33-745.------------------------------------------ —---------------------------*1004913­a DUP LATENGELYES utánfutó eladó. 30/3303-994----------------—;---------------------------------------------------------*1004911* EL ADÓ 4 db téli gumi felnivel, 15-ös 5 lyukas, 1 db faipari kombinált gyalugép 400-as, 1 db Husqvama láncfűrész 340-es. 06-30/2390-990.--------------------*1004942­LADA '94 1 gazdás jó állapot: 20/970-10-44----------------------------------------------------------------*1004642* RENAULT Clio 1.5DCI, 2002-es: 20/571- 8710.--------------------------------------------*1004797* RE NAULT Express 1100 cm3 kisteherautó, benzines eladó. Érd.: 06-30/493-1440.-------*1004981­SKO DA FELICIA bordó 440 E: 20/24Á85-55.-------------------------------------------------------------------------------*1004644­8 2107-ES BG Lada, Simson Star felújított állapotban és Komar motorkerékpár eladó. 30/291-11-08.----------- * 1004651 • SUZU KI Swiftet vennék 2003-as évjárattól sa­ját részemre. 30/385-3406.-------------------------------------------------------------------------------*1005006­a TOYOTA Hiace 2001-es, 4x4, tgk., 6 sze­mélyes eladó. 30/33-03-994.--------------------------------------------------------------------------—*1004911­a 2 003-AS Lada Niva eladó, 1,35 M. 30/5267-387 •1004865* GÉPEK ELADÓ kifogástalan állapotú 302-es önjáró fű­kasza. Fülöpszállás, Attila u. 8.-------------------------------------------------------------------------------*1004945* a MTZ-t kis kerekekkel vennék! 76/401-461.-------------------------------------------------------------------------------*1004893­aMTZ-82 elsőhíd kompletten és HW-8011 billenős pótkocsi, javításra szoruló, 2 db, T088-as trágyaszóró, T174/2 Weimar eladó. 20/33-55-358.-------------------------------------------------------------------------------*1004901­a WEIMAR II, 260-as vontatott, csipkés tár­csa és 8,3-as pótkocsi 12 t-ra vizsgáztatva el­adó. 30/927-28-97.-1004896­1 DB 4400-as Dutra eladó. Ár: 600 E Ft I: 20/4578-827-------------------------------------------------------------------------------*1004912* a 12.291-es MAN eladó. 30/927-2897.------------------------------------.-------*1004896­16 5RK kasza, kardános, 3 fejes Lajta eke el­adó. Pótkocsit, kukoricavetőgépet vagy jószá­got beszámítok megegyezés szerint. 20/553- 70-38.--------------------------------------------------------------*1004073* a360-AS szalagfűrész eladó. 30/39-36- 419.-------------------------------------------------------------------------------1005018* ÁLLÁST KÍNÁL A BÉKÉSCSABAI Vásárhelyi Pál Szakközépisko­la építészmérnököt, építőmérnököt és törté­nelem-geológia szakos tanárt keres. Lakás van. Telefon: 30/488-6218.---------------------------------------------------------------------*1004915­ÁL LATGONDOZÁSBAN jártas megbízható mun­kaerőt keresek. I: 06-20/482-3082 . ------------------------------------------------*1004923* AU SZTRIAI munkalehetőségek mindenkinek! Hölgyeknek, uraknak. (Nem címlistát kül­dünk!) 06-30/281-1096,16-20 óráig!----------------------------------------' 1003616­BIZTONSÁGI őröket felveszünk kecskeméti és vidéki munkára. Érdeklődni H-P 9-14 óra kö­zött: 30/985-9739.-------------------------------------------------------------------------*1005019­BIZ TONSÁGTECHNIKAI cég üzletvezetőt keres kecskeméti üzletébe. Szakmai önéletrajzát fi­zetési igény megjelölésével “Riasztó” jeligére Kmét, Kápolna u. 2. címre kérjük. —*1004787­ÉPÍTŐIPARI cég kecskeméti telephelyére köny­velő munkatársat keres, regisztrált mérlegké­pes könyvelői képesítéssel, legalább 2 év szakmai tapasztalattal a könyvelés területén. Pályázatokat a kiadóba kérjük "Könyvelő” jel­igére. *1004481* a ÉTTEREMBE szakácsot felveszünk! Telefon: 20/3123-067--------------------------------------------------------------*1004904* JO GVÉDELMI zrt. 3 fő területi képviselőt keres min. érettségivel, 25 év felett Kecskemét és környékéről. Tel.: 20/248-8090-------------------:-----------------;----------------------------------------*1004483* MALO M Központ területére takarítókat keresünk. Telefon: 06-20/425-0840--------------------------------------------------------------------------*1000970­GYAKORLATTAL rendelkező, pénzügyi/számvi- teli szakirányú végzettségű munkatársat kere­sünk Újhartyánba. Feladatkör: könyvelés, bér- számfejtés (100 fő, TB kifizetőhely), jelentés- készítés anyavállalat felé, számlázás. Jelentke­zés életrajzzal levélben vagy faxon. Felvilágosí­tás: Sári Andrej, Nissho Hungary Kft. 2367 Újhartyán, M5 Ipari Park. Tel.: 29/572-111, fax: 29/572-112.------------------------------------------------ —i----------------------*1004946­Bá cs-Kiskun megyei ismeretséggel és kapcsolatokkal rendelkező agrár végzettségű munkatársat keresünk. Elvárások: szakmai felsőfokú végzettség, jó kommunikációs és szervezői képesség. Több éves tapasztalat előnyt jelent. Fényképes szakmai önéletrajzát az alábbi e-mail címre küldje január 10-ig: anita.juszko@axelspringer.hu. IRODAI munkára kft. számítógépes ismerettel munkaerőt keres Kecskeméten. Biztosítás is­meret előny. Fényképes kézzel írott önéletraj­zot a kiadóba (Kecskemét, Szabadság tér 6.) kérünk “Dolgozni szeretnék” jeligére a megje­lenéstől számított 1 héten.-------------------------------------------------------------------------------*1002377­KECSKEMÉTI sertéstelepre állatgondozót keresek, ottlakással is. Érd.: 30/97-58-399.----------------------------------------100000­KE CSKEMÉTI kft. keres 4 órás irodai munkára számítógépes ismeretekkel rendelkező mun­katársat, könyvelési gyakorlat előnyt jelent. Érd.: 06-30/9246-832.-------------------------------------------------------------------------------*1004979­KISKŐRÖSI cég nemzetközi fuvarozáshoz nyerges szerelvényre gyakorlott sofőrt keres. T.: 20/9826-157--------------------------------------------------------------------------•—*1004871­MIXERTANFOLYAM indul a Bols Mixer Akadé­mián Kecskeméten és Baján nemzetközi ké­pesítéssel! Ha szeretnél igényes környezetben bártenderként dolgozni, jelentkezz, hogy ke­verhess! Tel.: 30/677-0514, 30/973-5981, www.mixersuli.hu-1004522­a SZARVASMARHA telephelyre fejni is tudó állatgondozót keresek. 30/9559-345. • 1004920* ADÁSVÉTEL AKÁC tűzifa 9000 Ft szállítva. 30/494-7031--------------------------------------------------------------*1003710* AK CIÓS tűzifa eladó. 30/833-2967.------------­----------------,------------------------------*1004968* a EL ADÓ bükk tűzifa Nyárlőrincen rönkben, hasítva, kuglizva. 06-30/9-859-679. —--------------------------------------------------------------------------*1004837­TŰ ZIFA, szőlőtám új, eladó. 20/599-9272.--------------------------------------------------------------*1004772* __________ÁLLAT__________ a EL ADÓ 3 hetes mt bikaborjú, 1 db napos Limuzin üszőborjú. 78/443-676.------------- *1004977* FE LELŐS, szerető gazdát keres 10 hónapos, barátságos, gyerekszerető, okos magyar vizsla kan, kizárólag jó helyen. 20/577-5010.-------------------------------------------------------------------------------*1004934­HÍZÓK 100-140 kg-ig 360 Ft/kg eladó. 30/271-0238 Zsana.-------------------------------------------------------------------------------*1004872­& Állás kényelmesen az internetről Állások Online önéletrajz Hírlevél a HÍZÓ eladó. 06-30/301-83-96.-----------------------------------------------------------------------------*1004745­KI SSÚLYÚ hízók eladók, élve 400 Ft/kg, hasít­va 550 Ft/kg. 20/553-70-38.-------------------------------------------------------------------------------*1004873* a KO CA eladó szaláminak! 30/225-80-58.-------------------------------------------------------------------------------*1004917­a MT hasas üszők eladók. 70/338-47-24.-*1004858­MT VEMHES tehenek, 2 db üsző eladó Tiszakécskén. Érd.: 06-30/533-5245.-----------‘-------—------------------------------------------------------*1004833­a S HETLAND pónik eladók Kméten. 30/270- 0486.-------------------------------------------------------------------------------*1005003­a 120-130 KG húshízók és körbálás szalma eladó. 20/44-222-56.-------------------------:-----------------------------------------------------*1004939­a 2 60 KG fehér húshízó eladó. 76/358-158.-------------------------------------------------------------------------------*1004899­OKTATÁS KÉZ-, lábápoló, Műkörömépítö OKJ-s tanfo­lyam indul január 30-án. 30/376-1702.-------------------------------------------------------------------------------*1004639­RENDEZVÉNY PÓTSZILVESZTER a Három Gúnár Rendezvény­házban 2009. január 17-én, szombaton! Pezsgő, háromfogásos vacsora, Taifun együt­tes, 3500 Ft. Kmét, Batthyány u. 1-7.76/483- 611.-------------------------------------------------------------------------------*1004959­PÓTSZILVESZTER-BULI! DZSUNGEL-BAND, SCHWARZ DÁVID és a FORTISSIMO jan. 23-án a kméti Konzervgyárban. Jegy: Németh Z.76/518-188-------------------------------------------------------------------------------*1004812­SZOLGÁLTATÁS DUGULÁSELHÁRÍTÁS, bontás nélkül, garanciá­val, hétvégén és ünnepnap is, 0-24-ig, igény szerint Womával is! 06-30/906-5547. •1004897­ÉRZÉKI masszázs: 06-20/394-7122. —--------------------------------------------------------------------------»1004614­KŐMŰVES munkát vállalok! 30/9-06-11-44.-------------- *1004948­MA SSZÁZS kívánság szerint. 20/217-0415. MINDENT a kéznek H-P-ig. 20/547-1191.-------------------------------------------------------------------------------* 1004716­TÁRSKERESÉS ABSZOLÚT kedves, mindenre nyitott Gabriella ismerkedne. 06-20/661-9263.--------- J1004818­AB SZOLÚT szép, csinos, formás 36-os ismer­kedne diszkrét környezetben. 06-30/317-8290 • 1004803­ANGYALI, aranyos, ápolt, érzéki, szép arcú, igényes lány ismerkedne. 06-30/5548-042. ——----------------------------------------------------------------------*1004730­DÚSKEBLŰ Mariann ismerkedne. 30/3085- 564.-------------------------------------------------------------------------------*1003640­CSINOS, formás, Nóri, 38-as ismerkedne! 06- 30/395-2268,---------------------------------------------------------------1004596­Petőfi Népe Kiadja a Petőfi Lap- és Könyvkiadó Kft Felelős kiadó a kft. ügyvezető igazgatója. Igazgató-főszerkesztő: dr. Tóth Miklós Gazdasági vezető: Falvi Krisztina Értékesítési vezető: Juszkó Anita A szerkesztőség és a kiadó címe: 6000 Kecskemét, Széchenyi körút 29. Telefon: 76/518-200 Telefax: 76/481-434 Kiadói telefax: 76/486-539 E-mail-cím: petofinepe@axels.hu Készült: AS-Nyomda Kft. Szilády Üzem Telefon: 76/481-401. Telefax: 76/481-204 Felelős vezető: Boros Gábor ISSN szám: 0133-235 x Az előfizetői példányok kézbesítését a Petőfi Lap- és Könyvkiadó Kft. terjesztőhálózata végzi. Árusítja a Délhír Rt. Terjesztés: Rádiné Kis Gizella Telefon: 76/518-292. Telefax: 76/486-539 Előfizetés: 76/518-270. Előfizethető a Petőfi Népe kézbesítőinél, ügynökségeinken és közvetlenül a kiadónál, valamint közvetlenül, postautalványon és átutalással a KHB 10402506-25020380 pénzforgal­mi jelzőszámra. Az előfizetés díja: egy hónapra: 2.I45 Ft: negyedévre: 6.435 Ft; félévre: 12.870 Ff: egy évre: 25.740 Ft Telefonos apróhirdetés-felvétel: 76/518-250 Tájékoztatjuk olvasóinkat, hogy a különböző versenyeken, játékokon, akciókon, szavazásokon, rejtvénypályázatokon stb. részt vevők által személyesen, írásban, telefonon, SMS-ben, interneten, e-mailben megadott személyes adatok nyilvántartá­sunkba kerülnek. Kéziratokat és fotókat nem őrzünk meg és nem küldünk vissza. Az újság PANDA szerkesztőségi rend­szerrel készült. A MATESZ által auditált. Az adatokat megadva hozzájárulnak ahhoz, hogy azok fel- használásával a Társaságunk érdekeltségébe tartozó cégek, amelyek az adatok feldolgozását is végzik (Axel Springer- Magyarország Kft., Axel Springer-Budapest Kiadói Kft., Harlequin Magyarország Kft., Zöld Újság Rt., Petőfi Lap- és Könyvkiadó Kft., Népújság Kft., Hungaropress Sajtóterjesztő Kft.), előfizetéses megrendelését teljesítsük, akcióira, kiadvá­nyaira és egyéb szolgáltatásaira felhívjuk a figyelmet. Az érintettek felvilágosítást kérhetnek az általunk kezelt személyes adataik köréről, felhasználásuk módjáról és céljáról, és bármikor kérhetik azok helyesbítését, felhasználásuk korlátozását, illetve törlését. Lapunkban a cikkek végén megjelenő fekete háromszög fize­tett hirdetést jelent. A hirdetések szövegét és képanyagát minden esetben a hirdető ügyfeleink­től készen kapjuk, ezért az abban foglaltakért a kiadó semmilyen anyagi, illetve jogi felelősséget nem vállal. A Petőfi Népe bármely részének másolásával, terjesztésével, az adatok elektronikus tárolásával és feldolgozásával kapcsolatos minden jog fenntartva. Értesüléseket átvenni csak a Petőfi Népére hivatkozva lehet. A lapban közölt adatok tájékoztató jellegűek, azokért felelősséget nem vállalunk.

Next

/
Thumbnails
Contents