Petőfi Népe, 2009. január (64. évfolyam, 1-26. szám)
2009-01-31 / 26. szám
12 PETŐFI NÉPE - 2009. JANUÁR 31, SZOMBAT KEGYELET / APRÓHIRDETÉS EMLÉKEZÉS Értesítjük azokat, akik szerették és tisztelték, hogy DR. OLÁRY ÁGNES Dr. Kőrösmezei Csabáné elhunyténak 10. évfordulóján engesztelő szentmisét tartunk Kecskeméten, a Piarista templomban 2009. február 7-én, fél 11 órakor. Szerető családja. 1 GYASZHIR „Küzdöttél, de már nem lehet, a csend ölel át és a szeretet. Csak az hal meg, akit elfelednek, örökké él, akit igazán szeretnek." Szomorú és megtört szívvel tudatjuk, hogy KISS KÁROLY kertészmérnök, a Zöldért Vállalat volt dolgozója 2009. január 27-én, 70 éves korában elhunyt. Temetése 2009. február 3-án, 11.45 órakor lesz a kecskeméti Köztemetőben. Gyászolják: hűséges felesége, sógora, sógornője, keresztgyermeke, unokatestvére gyermekei, jóbarátai, szomszédai és mindazok, akik Őt szerették. A részvétnyilvánítás mellőzését kérjük. gyászhír KÖSZÖNET Köszönetét mondunk mindazoknak, akik JAKSA FERENC temetésén megjelentek, sírjára koszorút, virágot helyeztek, mély gyászunkban velünk együtt éreztek. A gyászoló család. Kiskunhalas KÖSZÖNET| Hálás szívvel mondunk köszönetét mindazon rokonoknak, akik SZALAI MIHÁLY temetésén részt vettek, sírjára virágot, koszorút helyeztek, mélységes fájdalmunkban velünk együtt osztoztak. Külön köszönet a nyugdíjasház nővéreinek áldozatos munkájukért. A gyászoló család. EMLEKEZES i „Ha feltekintek a csillagok honába, arcodat látom egy csillag ragyogásában. Egy éve már, hogy elmentél tőlünk örökre, fájdalmas űrt hagyva szerető szivünkben." PALLAI ANDRAS halálának 1. évfordulójára. Szerető feleséged és szeretteid. KÖSZÖNET| Hálás szívvel mondunk köszönetét a rokonoknak, barátoknak, bajtársaknak, lakótársaknak, a Szentgyörgyi Dezső Repülőezrednek, akik szereltünket, EGRI IMRÉT utolsó útjára elkísérték, fájdalmunkat együttérzésükkel enyhítették. A gyászoló család. KÖSZÖNET Köszönetét szeretnénk mondani a Nyíri úti Megyei Kórház 6. emeleti Kardiológiai osztály orvosainak, ápolóinak, Dr. Farkas Ervin főorvosnak, Dr. Markó László onkológus főorvosnak és Dr. Scheibl Klára háziorvosunknak, akik férjemet, EGRI IMRÉT igazi hivatástudattal gyógyították, kezelték. Egri Imréné A hirdetések szövegét és képanyagát minden esetben a hirdető ii ezért az abban foglaltakért a kiadó semmilyen anyagi, illetve jogi felelősséget nem vállal INGATLAN A MÜKERTVÁROSBAN 1+2 félszobás, egyedi gázfűtéses lakás, garázzsal együtt eladó. Kínálati ár: 9,6 M Ft Tel: 30/692-1271 *1009200' KECSKEMÉT, Akadémia krt.-on 1 szobás lakás bolt és iskola, óvoda közelében eladó. Érd.: 30/601-5165.-------,----------t-----------------------------* *1009200* a BÁCSALMÁSON 3 szobás családi ház eladó. Ár: 2 M Ft, 30/825-5792. *1006447* BALLÓSZÖGBEN új építésű, amerikai típusú, 98 m2-es, 3 hálószobás családi ház eladó. Kínálati ár: 23,5 M Ft Érd.: 30/822-9558 — *1009200* BALLÓSZÖGÖN újépítésű 120 m2-es, nappali+3 szobás, amerikai konyhás családi ház eladó. Kínálati ár: 24,5 M Ft Tel: 30/692- 62-15-------=---------- *1009200* KE CSKEMÉT, belváros csendes utcájában 87 m2-es sorház eladó. Kínálati ár: 26,5 M Ft Érd.: 30/601-5165.--------*1009200* KE CSKEMÉT, belvárosban eladó jó állapotú, 55 m’-es, 2 szobás, fűtéskorszerűsített lakás. Kínálati ár: 8,4 M Ft Érd.: 30/822-9571----------*1009200* KE CSKEMÉT, belvárosban III. emeleti, 72 m2- es, 3 szobás, erkélyes, felújított lakás. Kínálati ár: 12,45 M Ft Érd.: 30/822-9558 *1009200* CSÁSZÁRTÖLTÉS központjában felújítandó nagy ház présházzal, pincével sürgősen eladó: 590 000 Ft 1:30/564-0720------------------------------------- --*1008958* EADÓ Kecskeméten, a Széchenyivárosban 1+félszobás, 47 m2-es, felújított, fiatalos lakás. Kínálati ár: 9,2 M Ft Érd.: 30/601-4647.-------------------------------------------------------------------------------*1009200* ELADÓ tégla építésű házban fszt.-i, 2 szobás, egyedi fűtésű, azonnal költözhető lakás. Kínálati ár: 8,99 M Ft Érd.: 30/566-8611.--------------------------------------- *1009210* Et ADÓ a Petőfivárosban, 450 m2-es telken, 117 m2-es, 3 szoba + nappalis, egyszintes családi ház. Kínálati ár: 28,5 M Ft Tel: 30/820-9188-----------------------------------------*1009200* EL ADÓ a Széchenyi krt.-on III. emeleti, jó állapotú mini garzon. Kínálati ár: 5,4 M Ft. Érdeklődni: 30/820-9188.-----------------------------*1009200* EL ADÓ az Akadémia krt.-on 1 szobás, 33 m2- es, parkra néző, jó fekvésű, világos lakás, ami azonnal költözhető. Ár: 6,6 M Ft Tel.: 30/758- 9436---------------------------------------------------------------------- *1009210* ELA DÓ Baján a Nagy István úton bekerített, őrzött területen 3 telephely: 8732 m2; 3729 m2; 7357 m2. 30/9555-353. *1009216* ELADÓ Hunyadivárosban egyedi fűtésű garzon. Kínálati ár: 5,9 M Ft Érd.: 30/566-8611.--------------------------------»1009210* EL ADÓ Hunyadivárosban, 82 m2-es sorház, 32 m2 két szoba-konyhás lakással. Kínálati ár: 17.5 M Et Érd.: 30/820-9189.------------------------ *1009200* EL ADÓ Kecskemét belvárosában, fiatalos, 3 szobás, Ízlésesen kialakított, amerikai konyhás, klímás, napfényes lakás. Kínálati ár: 18,2 M Ft Érd.: 30/695-5613. *1009200* ELADÓ Kecskemét, Szabó Sándor telepen 2006-ban épült igényes,19 m2 minigarzon. Kínálati ár: 4,9 M Ft Érd.: 30/820-9189.--------------------------* 1009200* EL ADÓ Kecskemét szívében, a Dellő utcában jó elrendezésű, szép állapotban lévő, 62 m2- es, 3 szobás, tégla építésű, egyedi fűtésű, III. emeleti, 2 erkélyes lakás. Ár:16,2 M Ft Érd.: 30/822-1262.--------------------------* 1009210* EL ADÓ Kecskeméten 1 szobás, teljesen felújított, kis rezsijű lakás, saját tárolóval és kis kerttel, zárt udvarral. Kínálati ár: 6,3 M Ft Érd.: 30/695-5613.- *1009200* KECSKEMÉT, Erkel Ferenc utcai, 2003-ban épült, 100 m2-es lakás, terasszal, garázzsal eladó! Tel.: 30/822-9580---------------------*----------------'»1 .i*7-i—*1009210* HE TÉNYEGYHÁZÁN 80 m2-es, nappali+2 szobás, amerikai konyhás, frissen felújított családi ház eladó. Kínálati ár: 13,9 M Ft Tel.: 30/692-62-15--------.------- *1009200* KA DAFALVÁN újszerű kis ház és mellette telek eladó. 21+5 M Ft. Érdeklődni lehet: 20/331- 3031. *1009207* KECSKEMÉT belvárosában nívós, többszintes, 210 m2-es sorházi ház, vállalkozásra is alkalmas, kis kerttel eladó. 30/9679-086.-------------------------------------------------------------------------------*1006124* KECSKEMÉT belvárosában, piachoz közeli részén eladó I. em.-i, 3 szobás+étkezős, exkluzív burkolatokkal ellátott lakás, garázsvásárlási lehetőséggel. Ár: 21,5 M Ft Érd.: 30/758- 9436.---------------------*1009210* KE CSKEMÉT belvárosában 300 m2-es üzlethelyiség kiemelkedően jó áron kiadó. Az ingatlan egyedülállóan szinte minden tevékenységre alkalmas. Ár: 300 E Ft/hó+rezsi. Érd.: 30/758- 9436. ——------——-* 1009210* KE CSKEMÉT belvárosában 381 m2 telek eladó. 20/931-7974.----------*1006501* KECSKEMÉT belvárosban, csendes, 2 szobás lakás, óvoda, iskola közvetlen közelében eladó. Kínálati ár: 8,5 M Ft Érd.: 30/601-4647.------------------------------ *1009200* KE CSKEMÉT, Botond utcán, IV.* emeleti, zárószinti, egyedi gázfűtéses, konvektoros, 42 m2, 1,5 szobás, parkettás lakás eladó, földszinti 1,5 m2 saját tárolóval. Fix ár: 7,8 M Ft Érdeklődni: 20/470-9967, 20/434-7940.-------------------------------------------------------------------------------*1007450* KECSKEMÉT főterén 79-177 m2-es új építésű luxus Iakásolc2009. júliusi átadással leköthetők. Tel.: 30/692-1271--------------------------------*1009200* 3 KECSKEMÉT, Ladánybenei úton kertes családi ház eladó. 30/9251-684.------------------1------*1008745* KE CSKEMÉT, Mészáros Lázár téren 67 m2-es, 2+félszobás, jó állapotú, IV. em.-i lakás liftes, hőszigetelt házban ELADÓ! Ár: 10,9 M Ft Érd.: 70/457-6452.-*1009210* KECSKEMÉTEN a Hunyadivárosban gázfűtéses, 1 szoba, étkezős, erkélyes, III. em.-i lakás eladó. Ár: 7,1 M Ft Érd.: 20/806-3066.------------------------------------------------------------------------------*1009150* KE CSKEMÉTEN, az Akadémia krt.-on gázkon- vektoros, IV. emeleti garzonlakás bútorozva eladó. Érd.: 06-30/443-52-17.---------------------*1004791* KECSKEMÉTEN, Széchenyivárosban, csendes környéken eladó egy 78 m2-es, 1+3 félszobás, IV. emeleti, körerkélyes lakás. Ár: 10,8 M Ft Érd.: 30/822-1262.--------------------------------------------- *1009210* KE CSKEMÉT, Petőfiváros kedvelt részén eladó családi ház, 5 hálószoba, 2 nappali, 2 fürdőszoba, nagy terasszal, parkosított kert, dupla garázzsal. Ár: 47 M Ft Érd.: 30/822-1262. *1009210* KEREKEGYHÁZÁN tanya (melléképületekkel) jó állapotban, korszerűen felszerelve a belterület mellett eladó. 70/579-3231. *1007923* KISKÖRÖS központjában I. em-i lakás eladó. I: 06-20/991-1002 *1008847* KISKŐRÖS, Nagyatádi utcában 100 m2-es családi, ház eladó. Ár: 8 M Ft T: 20/9804-782-----------;----- *1009117* KE CSKEMÉT, Rendőrfaluban, Mindszenti krt.-i felújítandó öreg ház 720 m2-es telken eladó. 70/333-1141, 30/229-1354.-------------------------------*1009188* S KMÉT, Vacsiköz, Mikszáth krt.-i 3 szobás összkomfortos családi ház dupla garázzsal 576 m2 telken eladó: 29,5 M Ft, 30/229- 4909----------------»1007753* a KMÉT, Vacsiközben 78 m2-es felújított sorházi lakás kis rezsivel sürgősen, áron alul eladó. Ár: 21 M Ft, 06-30/9435-259. — *1008940* KMÉT 3 szoba+2 nappalis ház 550 m2 telken, garázsai eladó. 20/511-3791, 30/382-6580. —----------*1007472* aK UNBARACSÖN főutca mellett 3 szobás családi ház eladó. 30/414-6204, 20/4748- 902.-------------------------:------------------------------------------------*1008760* LA J0SMIZSE Ybl M. és a Radnóti u. sarkán található 200 m2 alapterületű'Weskedelmi tevékenységre alkalmas épület eladó! Érd.: MIZSE-C00P Zrt. Lajosmizse, Dózsa Gy. út 105. vagy 76/555-273 telefonszámon. *1007553* a NYÁRLÖRINCEN családi ház eladó központi fűtés és gázfűtéses. 12,8 M Ft, 76/342- 518.------------------------------------------------------------------------------*1009206* OR GOVÁNYON családi ház eladó szántóval, gépekkel. 06-30/642-7812.----------------------------*1009177* KECSKEMÉT, Petőfiváros új részén eladó 234 m2-es minőségi ház szaunával, borospincével, kandallóval. Kínálati ár: 45 M Ft Érd.: 30/822- 9571.--------------------------------*1009200* KE CSKEMÉT, Petőfivárosban, 2002-ben befejezett, 6 szobás igényes ház eladó! Tel.: 30/822-9580-------------------------------------------------------------------------------*1009210* PIAC közelében eladó 26,5 M Ft-ért egy 2001- ben épült, 100 m2-es igényes sorház! Tel: 30/822-9580 *1009210* SOLT központjában, 2 szobás, 60 m2-es, összkomfortos lakás garázzsal + 14 m2-es különbejáratú szoba fürdőszobával eladó. Ár: 10 M Ft Tel.: 06-20/392-9802 *1007895* 12,9 M Ft áron Kecskemét belvárosában 65 m2-es, III. emeleti, egyedi fűtésű lakás eladó. 20/558-8882.'- * 1009203* W bacsjob.hu állásajánlatok Adminisztrációs munkatárs (60799) Elvárások: felhasználói szintű számítógépes ismeretek, idegen nyelv ismerete, műszaki ismeretek előnyt jelent. Területi ügyintéző (60865) Feladatok: üzemelési, fenntartási és vállalkozási munkák irányítása, éves üzemtervi feladatok ellátása, szakmai nyilvántartások vezetése, pályázati anyagok összeállítása. Elvárások: szakirányú felsőfokú iskolai végzettség, felhasználói szintű számítógépes ismeret. Könyvelő (60864) Feladatok: cégek teljes körű könyvelése, alkalmazottak bérszámfejtése, bevallások, beszámolók, jelentések készítése. Elvárások: mérlegképes könyvelői végzettség, könyvelés területén szerzett 5 éves tapasztalat. Asszisztens (60911) Elvárások: felsőfokú végzettség, angol nyelvtudás, gépírás és számítógép felhasználói szintű ismerete. További információ és megyei állásajánlatok a www.bacsjob.hu weboldalon. KECSKEMÉT, Stádium utcában 2 nagy szobás, csendes, erkélyes, klímás, azonnal költözhető, egyedi fűtésű lakás eladó. Kínálati ár: 9,2 M Ft Érd.: 30/698-8905.-----------------------------------------------------------n-----------------*1009210* TA NYA erdős környezetben eladó. 30/284-33- 84.------------------------------------------------------------------------------*1004815* 2006-BAN épült liftes társasházban III. emeleti, egyedi fűtésű lakás zárt kocsibeállóval eladó. Kínálati ár: 13,5 M Ft Érdeklődni: 30/566-8611-------------------------!----------------------------------------------------*1009210* 29 M Ft áron Kecskeméten, Petőfivárosban 140 m2-es, 4 szobás családi ház 400 m2 telekkel eladó. 20/558-8882. *1009203* 35 M Ft áron Kecskemét belváros, Mária utcában 240 m2 lakóterű nappali+4 szobás, jó állapotú családi ház sürgősen eladó. 20/998- 0275.-------------------------------------------------------------------------*-----*1009203* 5,4 M Ft áron Kecskemét központhoz közel 574 m2 összközmüves telek eladó. 20/998- 0275.--------.-----------*1009203* 7,3 M Ft áron Kecskemét, Széchenyivárosban 58 m2-es, 2 szobás, jó állapotban lévő lakás eladó. 20/927-6643.--------------1---------------------------------------------------------------*1009118* 7.9 M Ft áron Kecskemét, Máriahegyben 45 m2-es, 1 szobás családi ház 1330 m2 telken eladó. 20/558-8882.-----------------------*1009203* 7.9 M Ft áron Kecskeméten 22 000 m2 telek eladó. 20/558-8882.-----------------------------------------------—----------------------*1009203* 80 0 n-öl földterület Tiszabögön eladó. 56/434-128.------------1------------------------------------------------------------------*1008645* BÉRLEMÉNY F ÖLDET bérelnék! 06-30/59-70-931. *1008792* KECSEKMÉT belvárosában 220 m2-es üzlet kiadó. Érd.: 20/5292-392, 20/237-0067. ■—t-------*--------------------------------------------------;--------------*1009199* KEC SKEMÉT, belvárosi fodrászszalonban fodrásznak, műkörmösnek szék kiadó. Telefon: 20/335-72-27. *1007921. RUHÁZAT ALKALMI ÖLTÖNYÖK ÖLTÖNYCSERE Alföld Áruház emeletén gyereksaroknál. 70/940-20-90 I04043Q I ALK rÖL L_i ALBÉRLETET KÍNÁL BP-I belvárosi, 1,5 szobás, felújított szép lakás, füstmentesnek kiadó. 20/405-3488. *------------------—------:----------------------------------;----------*1008997* Pe tőfi Népe Kiadja a Petőfi Lap- és Könyvkiadó Kft Felelős kiadó a kft. ügyvezető igazgatója. Igazgató-főszerkesztő: dr. Tóth Miklós Gazdasági vezető: Falvi Krisztina Értékesítési vezető: Juszkó Anita A szerkesztőség és a kiadó címe: 6000 Kecskemét, Széchenyi körút 29. ‘Telefon: 76/518-200 Telefax: 76/481434 Kiadói telefax: 76/486-539 E-mail-cím: petofinepe@axels.hu Készült: AS-Nyomda Kft. Szilády Üzem Telefon: 76/481-401. Telefax: 76/481-204 Felelős vezető: Boros Gábor ISSN szám: 0133-235 x Az előfizetői példányok kézbesítését a Petőfi Lap- és Könyvkiadó Kft. terjesztőhálózata végzi. Árusítja a Délhír Rt. Terjesztésvezető: Rádiné Kis Gizella Telefon: 76/518-270,80/480-756. Telefax: 76/486-539 Előfizetés: 76/518-270. Előfizethető a Petőfi Népe kézbesítőinél, ügynökségeinken és közvetlenül a kiadónál, valamint közvetlenül, postautalványon és átutalással a KHB 10402506-25020380 pénzforgalmi jelzőszámra. Az előfizetés díja: egy hónapra: 2.145 Ft; negyedévre: 6.435 Ft; félévre: 12.870 FI: egy évre: 25.740 FL Telefonos apróhirdetés-felvétel: 76/518-250 Tájékoztatjuk olvasóinkat, hogy a különböző versenyeken, játékokon, akciókon, szavazásokon, rejtvénypályázatokon stb. részt vevők által személyesen, írásban, telefonon, SMS-ben, interneten, e-mailben megadott személyes adatok nyilvántartásunkba kerülnek. Kéziratokat és fotókat nem őrzünk meg és nem küldünk vissza. Az újság PANDA szerkesztőségi rendszerrel készült. A MATESZ által auditált. Az adatokat megadva hozzájárulnak ahhoz, hogy azok fel- használásával a Társaságunk érdekeltségébe tartozó cégek, amelyek az adatok feldolgozását is végzik (Axel Springer- Magyarország Kft., Axel Springer-Budapest Kiadói Kft., Harlequin Magyarország Kft., Zöld Újság Rt., Petőfi Lap- és Könyvkiadó Kft., Népújság Kft., Hungaropress Sajtóterjesztő Kft ), előfizetéses megrendelését teljesítsük, akcióira, kiadványaira és egyéb szolgáltatásaira felhívjuk a figyelmet. Az érintettek felvilágosítást kérhetnek az általunk kezelt személyes adataik köréről, felhasználásuk módjáról és céljáról, és bármikor kérhetik azok helyesbítését, felhasználásuk korlátozását, illetve törlését. Lapunkban a cikkek végén megjelenő fekete háromszög fizetett hirdetést jelent. A hirdetések szövegét és képanyagát minden esetben a hirdető ügyfeleinktől készen kapjuk, ezért az abban foglaltakért a kiadó semmilyen anyagi, illetve jogi felelősséget nem vállal. A Petőfi Népe bármely részének másolásával, terjesztésével, az adatok elektronikus tárolásával és feldolgozásával kapcsolatos minden jog fenntartva. Értesüléseket átvenni csak a Petőfi Népére hivatkozva lehet. A lapban közölt adatok tájékoztató jellegűek, azokért felelősséget nem vállalunk. ■ űr&ÜJftth >MINI Clubman Kecskeméten a Szabadság tér es a Kálvin tér sarkán. \[pTip Ügyfélszolgálati irodánkban M. C l1” JL1* 1^1 C LI C színes magazinokat is árusítunk.