Petőfi Népe, 2009. január (64. évfolyam, 1-26. szám)

2009-01-05 / 3. szám

6 2009. JANUÁR 5., HÉTFŐ GAZDASÁG Már elindult az elektronikus árverés kalapács alatt Üzletrész értékesítésekor a tulajdonostársnak mindig elővásárlási joga van Január első napjától akár üzletrészt vagy akár ingat­lant is vehetünk internetes árverésen. Elektronikus aukcióra a százezer forint becsértéket elérő ingóságok kerülhetnek. Boda Veronika Az új év első napjától elektroni­kus árverésre kerülhet minden százezer forint becsértéket meg­haladó ingóság, de akár adósság miatti elárverezésre ítélt ingat­lanra is licitálhatunk az inter­neten. Az ehhez szükséges plat­formot a Magyar Bírósági Végre­hajtók Kamarája működteti. A honlapon olvasható egyebek mellett a legalacsonyabb vételár, az előleg összege és az árverés időtartama is, az árverések téte­leiről pedig digitális fotók is meg­tekinthetők. Nem lehet azonban elektronikus árverésre bocsáta­ni romlandó dolgot és olyan ingó­ságot, amelynek a törvény a bizo­mányosi értékesítését írja elő. Azoknak, akik részt kívánnak venni az aukción - vagyis az ár­verezők -, először be kell kerül­niük az árverezők elektronikus nyüvántartásába. Az árverezőket akkor veszik fel a nyilvántartás­ba, ha az ehhez szükséges előle­get befizették, ami a becsérték 10 százaléka. Ha pedig mégsem tet­szik a kiszemelt ingatlan vagy in­góság, az árverezőnek még min­dig lehetősége van az árverésből kiszállni, és kérni az előleg visz- szautalását. Adósság miatti elárverezésre ítélt ingatlanra is licitálhatunk az interneten Kiköltöztethet a végrehajtó A módosított végrehajtási törvénynek még egy fontos szabálya lép hatályba ja­nuár elsején. Amennyiben lakást vett valaki árveré­sen, és a benne lakó a meg­határozott időre nem költö­zött ki, akkor ettől számít­va 15 napon belül kérheti a vevő a kiürítést. A végre­hajtó a kiköltöztetést - akár a rendőrség közremű­ködésével is - haladéktala­nul megteszi. Ingatlanokra egyébként az árverés meg­kezdésétől számítva 30 na­pig lehet licitálni. Az árverező - bejelentkezve a rendszerbe - elektronikusan te­het ajánlatot a licitnapló lezártáig. Az árverés minden esetben a hir­detmény közzétételét követő 15. nap 20. órájáig tart, ekkor zár a li­citnapló. A vételi ajánlatot a rend­szer automatikusan rögzíti, de nem teszi közzé azokat az ajánla­tokat, amelyek nem érik el a becs­érték egynegyedét. Üzletrész értékesítésekor a tu­lajdonostársnak elővásárlási jo­ga van. Ő ezt szintén elektroniku­san gyakorolhatja, és akár a leg­magasabb összeget kínáló helyé­be is léphet. Azt a vevőt, aki meg­nyerte a licitet, a végrehajtó fel­hívja, hogy 15 napon belül jelen­jen meg az irodájában, és írja alá az árverési jegyzőkönyvet. Ha ezt elmulasztja, elveszti az előleget. HÍRSÁV Szerencsejáték Zrt.: milliárdos bevétel A SZERENCSEJÁTÉK ZRT. 140 milliárd forint szeren­csejáték-árbevétellel szá­mol 2009-re, a 2,4 milliárd forint adózás előtti nyere­ség mellett. Az előzetes számok szerint pedig a szerencsejátékokból szár­mazó forgalom a 2007-es 144 milliárd forinttal szemben 2008-ban elérte a 156 milliárd forintot. Új mobilszolgáltató léphet a piacra A nemzeti Hírközlési Ható­ság januárban dönt az új mobilszolgáltató piacra lé­pésével kapcsolatos pályá­zatról. Ha a kiírás eredmé­nyes lesz, akkor legkésőbb két év múlva már négy mo­bilcég közül választhatnak az ügyfelek. A mobiltelefon­piaci versenynek köszönhe­tően egyébként az infláció ellenére az elmúlt években nominálisan is csökkentek a szolgáltatási díjak. ÁSZ: nem kell pótköltségvetés Kovács Árpád most derűlátó kovács árpád, az Állami Számvevőszék (ÁSZ) elnö­ke szerint a világgazdasági krízis alakulásától függ, hogyan alakul majd a 2009-re elfogadott büdzsé megvalósíthatósága, de pót­költségvetés készítésére nem számít. Az ÁSZ-elnök úgy véli, hogy a „kényszer­megtakarítások” és a ter­hek lakosságra áthárítása révén biztosíthatóvá vált a finanszírozás. HIRDETÉS !^R£GANO 'H^ton Mtnö*&ß* ■ b#íw(W.i Penny ( MARKET KERESSE A JELET MINDEN HÉTENI Karát olasz felvágott szeletelt >150 g -3 >833 Ft/kg Balaton XL szelet > ét, tej >40 g Wiener Extra kávé* ' őrölt -rnujBDiiim >250 g -»SE 1196 Ft/kg H Theodora Quelle ásványvíz > szénsavas, szénsavmentes >1,5 liter >57 Ft/liter _ Érvényes: 2009.01. 05-07. Érvényes: 2009. 01. 05-07. Érvényes: 2009. január 5-10. között, a készlet erejéig, minden Penny Market üzletben, az ország 172 pontján. A nyomdai hibákért fele­lősséget nem vállalunk. Az árak forintban, áfával együtt értendők. *A csillaggal jelölt árucikkek nem állandó termékei kínálatunknak, ezért előfordulhat, hogy az akció kezdete után rövid időn belül elfogynak. Kiszolgálás csak a háztartásokban szokásos mennyiségben. Szíves megértésüket köszönjük! London szerint ma csökkentheti alapkamatát a nemzeti bank Hétfőn soron kívüli kamatcsök­kentést hajthat végre a Magyar Nemzeti Bank (MNB) - állítják londoni piaci elemzők. A JP Morgan pénzügyi szolgáltató cso­port arra alapozza feltevését, hogy az MNB már decemberben is szakított addigi rendszeres gya­korlatával, és két ízben is csök­kentette alapkamatát. Először az eredetileg nem kamatdöntőnek szánt hó eleji monetáris tanácsi ülésen. A decemberi egy száza­lékpontos MNB-kamatcsökken- tés megfelelt a várakozásoknak, de az enyhítés kettébontása meg­lepetés volt - áll az elemzésben. ■ Az év közepére 7-7,5 százalékot várnak. A londoni elemző csoport sze­rint a Monetáris Tanács leg­utóbbi megnyilvánulásai arra utalnak, hogy a testület a lehe­tő leggyorsabban le akarja épí­teni az októberben végrehajtott, három százalékpontos vész­kamatemelést, de inkább a gya­koribb és kisebb lépéseket pár­tolja az egyszeri nagyobb csök­kentéssel szemben. Jóllehet a túl gyakori kamatmozgatás hosszú távon árthat a jegybank hitelességének, a JP Morgan elemzői szerint azonban a leg­utóbbi csökkentések kedvező devizapiaci fogadtatása arra ösztönözheti a Monetáris Taná­csot, hogy - legalábbis időlege­sen - folytassa a havi két ka­matdöntés gyakorlatát. Ennek alapján a cég „jó esélyt” lát arra, hogy a magyar közpon­ti bank hétfőn végrehajt egy újabb, fél százalékpontos kamat- csökkentést. Ha ez mégis elma­radna, a JP Morgan elemzői erre az esetre a rendes januári ka­matdöntő ülésre egy menetben, egy százalékpontos csökkentést valószínűsítenek. Acégaz évközepére 7-7,5 szá­zalékos jegybanki kamatszintet vár. A JP Morgan elemzése sze­rint a magyarországi recesszió, az IMF-csomaghoz fűzött feltétel- rendszer és a költségvetési hiány miatt az MNB valószínűleg olyan alacsonyra próbálja majd csök­kenteni alapkamatát, amely még túlzott forintgyengülés kockázata nélkül lehetséges. ■ B. V.

Next

/
Thumbnails
Contents