Petőfi Népe, 2009. január (64. évfolyam, 1-26. szám)

2009-01-27 / 22. szám

14 DIÁKVILÁG PETŐFI NÉPE - 2009. JANUÁR 27., KEDD A képregények világa határtalan fantáziaviiágról árulkodik Maguk keresik a rávalót dolgozó fiatalok Jobban értékelik a saját fizetést, az ösztöndíjat Megjött a kedve a mozizáshoz: 50 Cent betör a filmiparba is Ötödik alkalommal ismét díjaz­ták a legjobb, saját készítésű képregényeket. A kecskeméti Katedra Gimnázium, Informati­kai és Művészeti Szakközépis­kola és Kollégium ezúttal „Újjá­születés” címmel hirdette meg a képregény pályázatot, melyre ál­talános iskolások és középisko­lások munkáit várta a zsűri. ■ A képzőművészeti ver­seny célja a tehetséges és kreatív diákok felku­tatása, rajzi, grafikai felkészültségük megis­merése és értékelése. A képregények rendkívül nép­szerűek a fiatalok körében. Az iskola internetes portálján is meghirdetett pályázatra a régió 9 iskolájából mintegy 45 pálya­mű érkezett. A kiállított lapok jól tükrözik a gyermeki fantáziát, látható, amint a változatos kép­kockák izgalmas cselekmények­ké állnak össze. A technikai kivitelezés válto­zatos képet mutatott: a grafikai és festészeti technikák mellett a nagyobbak számítógépes digitá­lis eljárásokkal is próbálkoztak, sikerrel. Aki kíváncsi a képregé­nyekre, képekre, annak ajánljuk az iskola virtuális diákgalériáját, a www.katedra-iskola.hu web- oldalon. ■ S. H. A képregények igen népszerűek Díjazottak I. kategória 1. Paróczi Tímea (5.0.) Kecskemét-Arany 2. Tadics Viktória (t o.) Kmét- Mathiász 3. PriznitzZita (5.o.) Kmét-Arany _____ 3. Takács Vanessza (5. o.) Kmét-Arany II. kategória 1. Tornóczy Gréti (7. o.) Kmét-Lánchíd 2. Auffenberger Zita (7 o.) Kmét-Arany 2. Nagy Dávid Mihály (7 o.) Kmét-Lánchíd 3. Bori Ádám (8. o.) Kmét- Móricz _ 3. Müller Tamara (13 éves) Soltvadkert III. kategória 1. Doktor Károly (13/1.) Kmét-Katedra 2. Bajer Fanni (10/c) Katedra _______ 2. Báli Violetta (10. o.), Katedra______ 3. Panka Annamária (11. c) Katedra 3. Kürtösi Viktor (11/c) Katedra______ FO RRÁS: KATEDRA 1 JtVIt Muffin Corner Kft Csikai Mónika a tanulás mellett csak egy-egy nap tud segíteni. A vásárlók az elmúlt szombaton is találkozhattak vele a kecskeméti nagypiacon. Könnyen jött zsebpénz könnyen is megy. Kevés fi­atal tudja beosztani a szü­lőktől kapott apanázst. De mi van azokkal, akiknek nincs is mit osztaniuk? Munkát vállalnak, és ta­nulás mellett dolgoznak, akár már tizenévesen. Popovics Zsuzsanna Aki maga is dolgozik, jobban ér­tékeli a nehezen megkeresett fo­rintokat. - Nem költekezem fö­löslegesen, csak valóban szük­séges dolgokat vásárolok. Pénz­ből mindig kevés van, meggon­dolom, mire adom ki - mondja az érettségi előtt álló kecskemé­ti Csikai Mónika. A fiatal lány tízéves kora óta jár őster­melő édesapjával a kecskeméti nagypi­acra. Három éve sa­ját standon árulja a családi tanyán megtermett zöld­séget. Télen fél hatkor, nyáron fél ötkor ébred, mégis mindig mo­sollyal az arcán szolgálja ki vá­sárlóit. Vérbeli kereskedő, nem véletlen, hogy a kereskedelmi szakközépiskola diákja.- Korábban szombat, vasár­nap is dolgoztam, most többet kell tanulnom, ezért csak az egyik napot vállalom - meséli. - Fizetést mint olyat nem kapok, de mindent megvehetek, amire szükségem van. Négyen va­gyunk testvérek, odahaza is jut munka mindenkinek. Megszok­tuk, nem esik nehezünkre. A Kecskemét-Hetényegy- házán élő Varga Brigitta 17 éves kora óta pénzkereső. Szülei beta­nított munkások, nem futja zseb­pénzre a családi kasszából. A di­áklány pénzügyi szakügyintéző­nek tanul, szabad idejében egy kecskeméti moziban dolgozik.- Szükségem van a pénzre, sa­ját keresetemből öltözködöm, já­rok szórakozni - mondja Brigit­ta. - Két éve interneten találtam az álláshirdetésre. Előbb a telefonos jegyrendeléseket fo­gadtam, ma már jegykezelő vagyok. Nagyon szeretek a moziban dolgozni, jó a közösség, szimpatikus a kö­zönség, mindig mindenki moso­lyog. Ráadásul egész jól fizetnek, ami szintén nem hátrány. Heti kétszer-háromszor osztanak be, meg tudom szabni, mikor érek rá. Hétköznap este hattól nyol­cig, hétvégén rendszerint kora délutántól estig dolgozom. So­kan vagyunk itt diákok, minden­ki megérti, ha tanulni kell. Vizs­gaidőszakban napokig nem tu­dok jönni, azt is tolerálják. Van, akit az iskola „vesz” rá, hogy kipróbálja magát a munka világában. Bódog Máté mechanikai műszerésznek ké­szül, tavasszal tesz szakmunkásvizs­gát. A képzés része a szakmai gyakorlat, így minden második héten egy kecskeméti cégnél dolgozik karbantartóként.- Annyira megtetszett a szere­lési, karbantartási munka, hogy a nyarat is végigdolgoztam ugyanitt - emlékszik vissza a kecskeméti tanonc. - A három műszakos munkarend embert próbáló, sokkal nehezebb, mint iskolapadban tanulni. Kiskunfél­egyházán érettségiztem gépé­szeti szakközépiskolában, az el­méleti tananyag nem okoz ne­hézséget. Jobban is kedvelem a gyakorlatot. A tapasztalt meste­rektől sok fogást lehet ellesni. A cégtől ösztöndíjat kapunk, ami mint minden diáknak, nekem is jól jön. Próbálom is a tőlem tel­hető legjobban elvégezni a rám bízott feladatokat. A ballószögi Lesi István általá­nos iskolás nebulóként ment elő­ször édesanyjával almaszüretre. Később iskola után, hétvégén rendszeresen dolgozott egy ta­nyán, ahol szívesen fogadták a munkakedvelő fiút. Tizenhét éves volt, mikor édesapja meg­halt, innentől már saját megélhetésé­ért dolgozott.- Édesanyám öt gyerek mellett két állásban dolgozott, ezért minden munkát elvállal­tam, hogy legalább rám ne kell­jen költenie - magyarázza Ist­ván. - Javamra vált a korai önál­lóság: nem lettem földönfutó, nem vagyok munkanélküli. Sa­ját erőmből kitanultam az ács­állványozó szakmát, öt éve ezzel keresem a kenyerem. Barátnőm­mel vettünk egy kis tanyát Ballószög határában, kará­csonykor költöztünk. Van au­tóm, tudom tankolni. Igaz, hogy hiteleket fizetünk, de van mun­kánk is. Néha elgondolom, mennyivel előbbre lehetnék, ha lett volna családi segítségem, biztos hátterem. A saját gyere­kemnek nem ilyen sorsot szá­nok. Nem tudom, milyen lehető­ségeim lesznek, de ameddig te­hetem, segíteni fogom. ■ Hetente több nap is dolgoz­nak, hogy így több legyen a zsebpénzük. ■ Van, akit az iskola, van, akit az élet visz rá, hogy dolgozzon. Az amerikai rapper producercé­get indított, első filmjében ő ma­ga játssza el a főszerepet Nicolas Cage oldalán. A rapperként vi­lághírűvé vált zenész tavaly év végén A1 Pacino és Robert De Niro oldalán volt látható A tör­vény gyilkosa című filmben. Oly­annyira bejött számára a mozi világa, hogy most a filmgyártás­ba is belekóstol. A rapper Cheetah Vision né­ven indította útjára filmvállala­tát. A cég debütáló filmjének cí­me The Dance lesz, a főszerep­ben Nicolas Cage-dzsel és 50 Centiek A világ legnagyobb, füg­getlen filmes versenyfesztivál­ján, a Sundance Fesztiválon már idén szeretne részt venni. 50 Cent ezzel tehát egy újabb ipar­ágban mutatja meg rátermettsé­gét. Már bizonyította, hogy jól boldogul az üzleti életben: lemez­cége mellett a saját ruhás cége is sikeres. ■ Új album márciusban AZ éneklést sem szorítja hát­térbe: következő nagylemeze márciusban jelenik meg, Before I Self Destruct, amit egy azonos című dal előz meg néhány héten belül. Megan Fox lehet az uj Lara Croft Jolié helyett? Egy újabb, szexis színésznőt lát­hatnak majd a nézők a Lara Croft harmadik részében, Ange­lina Jolié helyett? Úgy hírlik, Angelina nem vállalta a szere­pét, így kénytelenek voltak új fő­szereplő után nézni. A választás a frissen Oscar-díjra jelölt szí­nésznőre, a Transformers sztár­jára, Megan Fox-ra esett. A hírt egyelőre egyik fél sem erősítette meg, de nem is cáfolta. ■ Petőfi képeken Rendhagyó irodalomórát tartott a kecskeméti Magyar Ilona Általános Iskola hatodikosai számá­ra Erdősiné Lugosi Ágnes magyartanárnő. A diákok Petőfi életét és munkásságát kísérhették figyelemmel a tiszti klubban látható képeslap-kiállításon. A nagy magyar költőről, és a különleges történelmi témájú képesla­pokról maga a gyűjtő, Sebestyén Imre is sok érdekeset mesélt. A kiállítás február 5-éig még megtekinthető. Obama lányaihoz házhoz ment a Jonas Brothers Madonna az új turnéján Pestre is ellátogathat A díva tavaly minden idők leg­nagyobb gázsijú - 280 millió dolláros - koncertturnéját tud­hatja magáénak. Madonna idén azokat a nagyvárosokat szeret­né körbejárni, melyek kimarad­tak a 2008-as Sticky And Sweet turnéból - erről a napokban szólt az énekesnő. A Sticky And Sweet állomásai között szóba jö­het például Marseilles vagy Mi­lánó, sőt a hazai rajongók így bízhatnak abba, hogy Madonna talán Budapestet is beiktatja az állomások közé! Mindeközben a sztár kislá­nya, Lourdes azon fáradozik, hogy kibékítse édesanyját Guy Ritchie-vel, akitől néhány hó­napja vált el. ■ Sok tini álma, hogy a való élet­ben találkozhasson a három Jonas Brothers sráccal. Az Obama lányoknak ez a vágyuk a napokban, az első fehér házi éjszakájukon teljesült. Miköz­ben szüleik az elnök beiktatá­sának tiszteleté­re rendezett bá­lon mulattak, ad­dig a lányokat wa­shingtoni otthonuk­ban meglepte a népszerű tini­zenekar. A tízéves Sasha és húga, a hét­éves Malia épp az új otthonukat fedezte fel a rájuk vigyázó sze­mélyzettel, amikor csöngettek, az ajtóban pedig olyan kép fogad­ta őket, melyről a legtöbb ameri­kai tinilány álmodni sem mer. Ott állt Kevin, Joe és Nick, azaz a Jonas Brothers tagjai, akik azért érkeztek, hogy egy kicsit fel­dobják az elnöki lányok első fehér házi napját. Ez azonban nem az első alka­lom volt, hogy az Obama gyerekek talál­koztak kedvenceikkel. Nem sok­kal korábban édesanyjukkal és 14 ezer rajongóval együtt részt vettek a gyerekeknek szervezett beiktatási koncerten, melyen szintén ott voltak a srácok. ■

Next

/
Thumbnails
Contents