Petőfi Népe, 2009. január (64. évfolyam, 1-26. szám)

2009-01-27 / 22. szám

2 MEGYEI KÖRKÉP PETŐFI NÉPE - 2009. JANUÁR 27., KEDD A gyógyító madárcsicsergés félegyháza A parkot hamarosan madarak és mókusok népesítik be Aki madárdalt hall, gyorsabban gyógyul. A félegyházi kórház parkjában négy etetőt helyeztek el. Kész a vádirat: csíkokra vágott lepedőre lógatták fel cellatársukat Emberölés kísérletével, szemé­rem elleni erőszakkal, kénysze­rítéssel és könnyű testi sértéssel is vádol az ügyészség két 18 éves férfit, akik a kecskeméti Mátyá­si utcai börtönben kényszerí­tették orális közösülésre a cella­társukat. A botrányos bűncselekmény­ről korábban már rendőrségi in­formációk alapján hírt adtunk. Mint akkor beszámoltunk róla, a Bács-Kiskun Megyei Büntetés­végrehajtási Intézet 50-es zárká­jában, 2007 októberében folya­matosan verte egyik cellatársát a cibakházi Ó. J. és a kecskemé­ti B. L. így kényszerítették arra, hogy helyettük kitakarítson, fel­mossa a cellát és beágyazzon. Majd a villanyoltást követően el­érték, hogy orálisan kielégítse őket, amikor pedig ezt megtette, akkor már hátulról is közösül­tek a férfival. ■ Az orvos szakértő sze­rint csak a véletlenen múlott, hogy életben maradt a sértett. A vádlottaknál jóval gyengébb fizikumú, végsőkig elkeseredett sértett eleinte nem mert szólni a börtönőröknek. Majd meg­próbálta ugyan, de ezt ismét csak veréssel akadályozták meg a vádlottak. Végül 2007. október 9-én újra megverték, este pedig egyikük egy csíkokra vágott lepedővel felakasztotta. A férfi életét végül negyedik cellatár­suk mentette meg, az orvos szakértő szerint azonban csak a véletlenen múlott, hogy élet­ben maradt. Az egyik vádlottat ezután a tököli börtönbe áthelyezték, a másik pedig a kecskeméti inté­zetben maradt. Az ügyészség ál­tal most benyújtott vádirat a Bács-Kiskun Megyei Bíróság kapta meg, ahol várhatóan fél éven belül megkezdődik majd a büntetőper. ■ Noszlopy KÖZÉLETI HÍR • Bányai Gábor országgyűlési képviselő fogadóórát tart január 28-án, szerdán 9-től 10.15-ig Bácsalmáson, 10.30-tó! 12 óráig pedig Mélykúton, a polgármes­teri hivatalban, továbbá 13-tól 14 óráig Jánoshalmán, a Molnár Já­nos u. 1. szám alatti irodában. A betegek közérzetének javítása és a gyógyulás felgyorsítása céljával négy, úgynevezett madár- kápolnát helyeztek el a kiskunfélegyházi városi kórház parkjában. Szász András A madárdaltól hangos növényvi­lág gyógyító hatása évszázadok óta ismert, bár csak az utóbbi év­tizedekben kezdték el módsze­resen vizsgálni - állítja Meizl Fe­renc. A nyugalmazott kiskunfél­egyházi iskolaigazgató két éve lépett be a Magyar Madártani Egyesületbe, azóta heti rendsze­rességgel népszerűsíti a madár- védelem fontosságát. Órákat, előadásokat tart, madárodú- és madáretető-készítő összejövete­leket szervez. Meizl Ferenc szerint: a harmo­nikus környezet rendkívül pozi­tív hatással van az emberekre. Az orvostudomány már a nyolc­vanas évek közepén bebizonyí­totta, hogy a gyógyulás időtarta­ma szorosan összefügg azzal, hogy a beteg mit lát kórterme ab­lakán kinézve, de még inkább azoktól a hangoktól, amelyek a g nyitott ablakon át eljutnak hoz- f zá. Azok a páciensek, akiknek I ablaka madaraktól népes parkra | vagy ligetre tekintett, jóval ha- | marabb meggyógyultak, de ápo- I lásuk idején fájdalmaikat is jóval enyhébbnek érezték, mint azok, akik nap mint nap komor lakó- és irodaházak falait voltak kény­telenek nézni. A nyugdíjas pedagógus la­punknak elmondta: a most kihelyezett madárkápolnán kí­vül még az áprilisi költőidőszak előtt négy madárodúval is megajándékozza a kórházat. Egy-egy cinkepár ugyanis egy költési időszakban akár húsz­harminc fiókát is felnevel. A helyben született madarak gyor­san benépesítik a kórház park­ját, késő tavaszra már madárdal­tól lesz hangos az intézmény zöldövezete. A madárkápolna-szerelésen dr. Kovács József, a kórház fő­igazgatója is jelen volt. Elmond­ta: örömmel fogadta Meizl Fe­renc indítványát. Gyakorló or­vosként ugyanis maga is tisztá­ban van a természet, a növényvi­lág gyógyító hatásával. Ezt an­nál is inkább fontosnak tartja, mivel az aktív osztályok mellett a kórháznak jelen­tős rehabilitációs részlege is van, ahol a betegek, állapo­tukból adódóan már jóval több időt tölt­hetnek, töltenek a szabadban, mint a kórtermekben. Nincse­nek ágyhoz kötve. Nem véletlen, hogy annak idején az intézmény parkjának kialakításával egy ne­ves kertész szakembert bíztak meg. Azóta minden évben, amint megenyhül az idő, leg­alább tucatnyi közmunkást kér­nek a helyi munkaügyi kiren­deltségtől, akik aztán folyamato­san gondozzák az egészségügyi komplexum zöldterületeit. A főigazgató számára külön örömöt jelent, hogy egy ideje mókusok is felbukkantak a kór­ház parkjában. A fürge kis álla­tok vidám és önfeledt hancúro­zásukkal csak tovább gyorsítják a gyógyulás folyamatát. A kór­ház vezetésének az a célja, hogy az intézmény parkja a külvilág M. i.: - Mivel magam is ma­dárbarát vagyok, örülök az öt­letnek. Öt éve nyugdíjaztak. Ráérő időmben néha én is ké­szítek egy-egy madárodút vagy madáretetőt. Aztán feleségem­mel és unokánkkal együtt les­sük az ablakból, milyen öröm­mel ropogtatják a magvakat az énekes torkú madárkák. Hiszem, hogy a madárdalnál nincs jobb gyógyszer, mert a lélek révén gyógyítja a testet. zajától lehetőleg hermetikusan elzárt, a gyógyulás, a nyugalom és a béke kis szigete legyen. Nemcsak a páciensek, hanem az egészségügyi alkalmazottak szá­mára is - hangsúlyozta dr. Ko­vács József. sz. e.: - Kertes házban lakom. Tavasztól őszig rigoßttytöl hangos a környékünk. Már hajnalban a korán kelő kis hernyó- és rovarpusztítók hangjára ébredek. Hangver­senyükkel a világ leghíresebb zenekarai sem vehetik fel a versenyt. Bárcsak itt is hallhat­nám őket! Sajnos azonban még messze a tavasz. Addigra, remélem, felépülök, és újra ott­hon hallgathatom éneküket. Bácsalmás farsang Álarcok és maszkok készítésére pályázatot hirdet a művelődési és szabad­időközpont. Az alkotásokat febru­ár 13-áig lehet leadni, a legjob­bakat díjazzák. (J. J.) Baja MADÁRVÉDELEM A helyi ifjúsági természetvédő egyesü­let vad- és madárvédelmi szak­köre bemutató foglalkozást tart a Petőfi-szigeten lévő Ifjúsági Házban és az azt övező park­ban szombaton 10 és 12 óra között. Program: madármegfi­gyelés etetéssel és madárgyűrű- zés. A foglalkozást követően meleg teával várják résztvevő­ket a szervezők. (G. Zs.) Csólyospálos kultúrdíj Két éve alapította kulturális díját a község önkormányzata. A díjazni kívánt személyre, csoportra a helybéliek tehetnek javaslatot ja­nuár 31-éig. Az elismerést azok kaphatják, akik huzamosabb ide­ig kiemelkedő tevékenységet foly­tattak a település kulturális életé­ben. A díj odaítéléséről a képvise­lő-testület dönt. (T K.) Déli határ ILLEGÁLIS A kelebiai és a bácsalmási határrendészeti kirendeltség járőrei elfogtak 13 felnőtt és 6 gyerek szerb és ko­szovói állampolgárt, akik illegáli­san léptek be országunkba a zöldhatáron. Jánoshalma GAZDÁK Fiatal me­zőgazdászok hálózatát szeretnék létrehozni a Duna-Kőrös-Maros- Tisza Euró Régióban. A szakmai hálózat első fóruma február 27. és március 1. között lesz a jános­halmi kulturális központban. A hálózatba 20-35 év közötti fiata­lok jelentkezését várják. (Bővebb információk: info@ehe.hu vagy telefonon a 20/344-0985-ös számon.) (1 K.) Lakitelek KÖZÉLET Szerdán dél­után három órakor tartja soron következő ülését az önkormány­zat. A képviselők tárgyalnak majd egyebek mellett a szilárd hulla­dék szállításáról, a polgármesteri hivatal kiemelt céljainak megha­tározásáról, a Tősfürdő vendéglá­tásáról, valamint az árvízvédelmi gát tervezéséről. (Sz. T.) Pálmonostora TANFOLYAM Feb­ruár 4-én, reggel 8 órától úgyne­vezett zöldkönyves megújító tan­folyamot szerveznek azok számá­ra, akiknek lejárt vagy a közeljö­vőben jár le a zöldkönyvük. A tan­folyamot Tasi Attila növényvédel­mi felügyelő vezeti. (Sz. A.) ■ A kórház parkja a gyógyulás, a nyugalom szi­gete legyen! A betegek örülnek a kezdeményezésnek Ha így megy, elfogynak az őstermelők agrárnyilvántartás Egyre apad a jövedelem, a papírmunka meg több Amerikai-svájci rendszer működik a Bácsvíznél ► Folytatás az 1. oldalról Igaz, nem is mindenütt beszél­hetünk gazdálkodásról. Többség­ben nyugdíjasok, akik jövedelmü­ket próbálják kiegészíteni. Szá­Nem érdemes halogatni, az úgynevezett áfakörös ős­termelői igazolványokat febru­ár végéig, a többit március 20- áig kell megújítani. Az őster­melők csak ezután vehetik igénybe a nekik járó kedvez­ményeket. Azután is lehet újí­tani, nem biztos, hogy helyes halogatni. Ha valaki, mond­juk, április elsején újítja iga­mukra a napi megélhetést jelenti a kert, a baromfinevelés meg ha­sonló tevékenységek. Ők most va­lahogy megpróbálnak a hatósági hivatalok megkerülésével boldo­zolványát, március 20. és az április 1-jei közötti időszakra vonatkozóan összevont jövede­lemről készítheti el adóbeval­lását, vagyis arra az időszak­ra elveszti őstermelői kedvez­ményét. Új igazolványért ezer forintot kell fizetni, de térítés- mentesen cserélik a 2007-ben kiváltóitokat. gulni - magyarázta Varga Balázs nagykőrösi falugazdász. JJován Sándor, a bajai falugaz­dász-körzetközpont vezetője is úgy látja: a termelést nem fel­tétlenül hagyják abba az embe­rek, csak a sok macerás papír­munka miatt kevesebben szán­ják rá magukat az igazolvány megújítására. A falugazdászi irodákban ez idő tájt javában tart az igazolványcse­re. Az új kiváltásához szükség van a 2008. évi lezárt betétlapra, az adóazonosító kártyára, az adó­szám-igazolásra. 2007-től az ős­termelők is fizetnek egészségbiz­tosítást, kivéve a nyugdíjasok, kis­korúak vagy azok, akiknek mun­kaviszonyuk van. nagy József, Baja: - Nekem muszáj megújítanom az őster­melőit, mert a bácsalmási 31 hektár szántóföldet bérbe ad­tam. Szerződést kötöttem a föld- használóval, a 31 ezer forint körüli földalapú támogatást én veszem fel, de csak akkor, ha évente rendezem a papírokat. A bérlőm gabonát, árpát, kukori­cát, négyévenként pedig napra­forgót termel a földjeimen. Hazánkban elsőként a kecske­méti Bácsvíz Zrt. vezette be azt az új térinformatikai technológiát, mely Amerikában már jól bevált. A rendszer kiépítése másfél éve folyik. A tesztüzemet tavaly ősz­szel tartották, néhány hete pedig már élesben működik - mondta el Temesvári Péter, a Bácsvíz Zrt. térinformatikai vezetője. A visszajelzések mind az ügy­felek, mind a cég dolgozói részé­ről jók. A térinformatikai rend­szer egy olyan szoftvercsomag, mely hatékonyabb munkát tesz lehetővé. Elsősorban a térképké­szítés, a tervezésiadatbázis-keze- lés gyorsult fel. Ezt a fogyasztók is érzékelik, például a közmű­vagy a tervezői egyeztetések so­rán. Fontos lehet ez az építkezé­seknél vagy azoknál, akik eddig csak vízszolgáltatást igényeltek, és a jövőben szennyvízcsatorná­ra is rácsatlakoznának. A fejlesz­tésekkel párhuzamosan a kor­szerűbb műszaki ügyfélszolgá­latra is hangsúlyt helyeznek. A közeljövőben ennek tükrében alakítják át a térinformatikai szervezet kecskeméti irodáját. A Bácsvíz Zrt. az ameri­kai-svájci fejlesztésű szoftver be­vezetésével és honosításával út­törő feladatot vállalt, szakmai ta­nácsokkal látta el a programozó­kat. A tapasztalatokról szakmai napon adott számot az ország mintegy 30 vízszolgáltató válla­lata számára a cég. ■ S. H. elveszhet a kedvezmény

Next

/
Thumbnails
Contents