Petőfi Népe, 2009. január (64. évfolyam, 1-26. szám)

2009-01-24 / 20. szám

3 PETŐFI NÉPE - 2009. JANUÁR 24., SZOMBAT MEGYEI KÖRKÉP • VÉLEMÉNY A megyei közgyűlés do nem döntött Romsics Imre leváltásáról Tegnapi lapunkban arról szá­moltunk be, hogy leváltották a kalocsai múzeum igazgatóját, Romsics Imrét. Az érintett ezt megerősítette azzal a kiegészí­téssel, hogy írásbeli tájékozta­tást erről még nem kapott. A Bács-Kiskun Megyei Önkor­mányzat egyik alelnöke tegnap elektronikus levelet juttatott el szerkesztőségünkbe, melyben jelezte, hogy a megyei közgyű­lés nem járult hozzá ilyesmi­hez. Rausch Sándor szerint fél­reérthető állítást fogalmaztunk meg. Az alelnök azt írja, hogy „egy ilyen döntés az intézmény- vezető jogköre, amihez a köz­gyűlés mint fenntartó egyetér­tése is szükséges. Ilyen pedig nem történt.” ■ Már Kecskemét a tulajdonosa a Mercedes-üzem területének ► Folytatás az 1. oldalról Mint kiderült: ez a helyi va­gyonrendelet alapján kötelező, de a Mercedes esetében csak technikai kérdés. A vételár mintegy hétmilliárd forint lesz. Amikor a pályázat lezárul, ak­kor kötik meg az adásvételi szerződést. Az alpolgármestertől megtud­tuk azt i§: a Daimler és a város kétheti rendszerességgel sze­mélyesen egyeztet, hiszen szá­mos részletet folyamatában tisz­tázni kell. Az elkövetkező idő­szak egyik nagy feladata lesz megoldani a családostul ideér­kező német munkavállalók gye­rekeinek iskoláztatását. Erről várhatóan a februári képviselő- testületi ülésen esik szó. Az idő sürget, hiszen néhá- nyan már szeptembertől itt akar­ják iskolába járatni gyerekeiket. Az alpolgármester asszony úgy tudja: nagyjából 160, a Daimler által küldött munkavállaló érke­zik a városba. Legtöbben 2011. első hónapjaiban lesznek itt - abban az időszakban, amikor be­indul az üzem. A németek maxi­mum három évet töltenek Kecs­keméten. Idővel csökken majd a külföldfiek száma, nagyjából hetven főre. ■ T. V. A gyerekek a padtársuk bizijére sokszor kíváncsibbak, mint a sajátjukra. A közös olvasgatás még izgalmas is. Kódolt üzenet jegy helyett félévi bizonyítvány Értjük vagy félreértjük az értékelést? Ötödik éve, hogy érdemje­gyek helyett szöveges érté­keléssel jellemzik a peda­gógusok az alsós gyerekek teljesítményét. A bizonyít­ványok pontos értelmezése a jegyhez szokott szülőnek okozhat némi fejtörést. Magyarvári Annamária Tegnap délutánig valamennyi ál­talános és középiskolában kiosz­tották a félévi bizonyítványokat. Hétfőtől hivatalosan is megkez­dődik a 2. félév. A jövő héten szinte minden iskolában lesznek fogadóórák és szülői értekezle­tek. Ha szükséges, itt közösen értelmezi szülő és pedagógus az értesítőben foglaltakat.- A kezdeti időkben még gya­koribb volt, hogy segítséget kér­tek a szülők a szövegmodulos értesítő „megfejtéséhez”, de ta­pasztalataink azt mutatják, hogy mostanra az osztályzáshoz szo­kott szülők is egész jól belejöttek a bizo­nyítvány értelmezé­sébe - mondja Hör- csök Imre, a Kecs­keméti Református Általános Is­kola igazgatója. - Iskolánkban egyébként egyfajta kombinált módszert alkalmazunk: a 2-4. osztályokban év közben érdem­jeggyel is jelezzük a szülőknek gyermekük teljesítményét. Ez a módszer a szöveges kiegészítés­sel együtt konkrét és egyértel­mű tájékoztatást ad a szülőnek csemetéje haladásáról - mond­ja az igazgató. A pedagógusok hangsúlyoz­zák: ha egy szülő év közben ak­tívan részt vesz az iskola életé­ben, és folyamatosan nyomon követi gyermeke eredményeit, akkor kevés az esé­lye, hogy a bizonyít­vány valami nem várt meglepetést tartalmazna.- Fontos, hogy merjenek kérdezni - mondja Grosán Pálné, a kecs­keméti Vörösmarty Általános Iskola igazgatónője. - Mindig arra biztatom a szülőket, hogy ha kérdésük, kétségük van, a tanárhoz forduljanak, ne pedig egymást között beszéljék ki a dolgokat. A pedagógusok a bizo­nyítványban igyekeznek egyér­telműen fogalmazni. Ennek el­lenére mindig van egy-két olyan szülő, aki azért megkér­dezi: a leírt jellemzés mégis mi­lyen érdemjegy lenne? Megkérdeztünk szülőket is, nekik gondot okoz-e a bizonyít­vány értelmezése.- Mikor a nagyobbik fiam is­kolás lett, bizony, szokatlan volt a szöveges bizonyítvány. Én még az érdemjegyhez voltam szokva. Faggattam is a tanító nénit rend­szeresen, mi minek felel meg. Mostanra - a nagyobbik már harmadikos, a kicsi pedig elsős - teljesen megszoktam a szöve­ges értékelést. Igaz, a nagyobb év közben már érdemjegyet kap, és ez jelentősen megkönnyíti a dolgomat. Istvánéknál még nagyon új a dolog: - Hatéves a fiam, ez az el­ső bizonyítványunk. Szerencsé­re a gyerek jó tanuló, úgyhogy nem volt nagyon min izgulni, mi áll majd a bizonyítványában. Remélem, ez a jövőben is így marad. ■ A család és az is­kola „együttne- veléséhez” sok energiát kell be­fektetni. Több mint kétmilliót adnak át jótékony célra a bálon Elmeorvos kell a zaklatóhoz kecskémét Kézigránáttal is fenyegetőzött már Nagyszabású jótékonysági ese­mény lesz a kecskeméti Rotary Klub január 31-ei, immár hagyo­mányos bálja: a klub tagjai ösz- szesen 2 millió 340 ezer forintot adnak a jeles társasági esemé­nyen különböző közösségi célok­ra. Mint arról lapunk is beszá­molt korábban, a kecskeméti ci­vil klub az idei esztendőre két fontos célt tűzött ki maga elé: a Ju­har utcai speciális iskolába járó gyermekek támogatását, és a vá­rosháza akadálymentesítésének költségeihez való hozzájárulást. Utóbbi megvalósítása érdekében októberi sportnapjukon több ezer embert mozgattak meg - szó sze­rint. A nevezési díjakból össze­gyűlt egymillió forintot a bálon Sipos László alpolgármester ve­szi át. A Rotary-aukció, és a rotarys hölgyeket tömörítő InnerWheel Klub adventi vásá­rának bevétele - a Saubermacher Alapítvány támogatásával kiegé­szítve - a Juhar utcai speciális is­kolához kerül. Egy úgynevezett Snoezelen-terápiás szobát alakí­tanak ki ebből az összegből, amely fogyatékos és halmozottan fogyatékos gyerekek fejlődését hivatott segíteni. A bál január 31- én lesz a kecskeméti Három Gú­nár Rendezvényházban. Fellép az Aurin kórus, a „világméretű” nyitótáncot pedig a rotarys csere­diákok nemzetközi csapata adja. Az est sztárvendége Freire Szil­via szépségkirálynő lesz. ■ Zaklatás miatt vettek őrizetbe Kecskeméten egy férfit. A rend­őrök szerint egy Irinyi utcai csa­ládot hosszabb időn keresztül fe­nyegetett, az Izsáki úti új Tesco információs pultjánál pedig de­cemberben kilátásba helyezte, hogy kézigránátokat hajít az áruházba. Nem tudni - és a rendőrség sem közölte tegnap -, hogy a Szeleifaluban lakó férfi valójá­ban miért került konfliktusba a Széchenyiváros Irinyi utcájában élő családdal. A nyomozók vi­szont egyelőre tényként kezelik, hogy tavaly, május 19-én reggel bemászott a kertjükbe. Majd az ott lakó nőt azzal fenyegette meg, hogy lelövi.- Eddigi adataink szerint egyébként nem ekkor, hanem már jóval előbb, 2007-ben kezdő­dött a család zaklatása. Amikor a nőt, az édesanyját és a bátyját is megfenyegette azzal, hogy vé­gez velük - mondta el tegnap tu­dósítónknak Mihályné Bornemi­sza Eleonóra. A fenyegetések 2008-ban fo­lyamatossá váltak. Júniusban bántalmazta is a családot.- Arra utaló információkkal is rendelkezünk, hogy nem­csak az említett családot, ha­nem a saját édesanyját is fe­nyegette, bántalmazta - foly­tatta a rendőr őrnagy. Kézzel és bottal ütötte az anyját, majd tavaly januárban már késsel akarta elvágni az idős asszony nyakát. Ilyen előzményeket követően tért be a férfi decemberben Tescóba, ahol az információs pult mögött álló nőbe kötött be­le. Azt állította, hogy két kézi­gránát van nála, és ezeket az alkalmazott mögé fogja majd dobni. A sorozatos események hatá­sára a rendőrök most őrizetbe vették L. J.-t, a kecskeméti nyo­mozási bíró pedig tegnap már egy hónapra előzetes letartózta­tásba is helyezte. Az eljárás so­rán a gyanúsított elmeorvosi vizsgálatára is szükség lesz majd - tudtuk meg az ügyészsé­gen tegnap. ■ Noszlopy Felolvasom a bizonyítványt no de mégis hányas lett a gyerek bizonyítványa? Ezt kérdeztem először magam­tól, amikor a gyerekem el­ső, szöveges értékelését lát­tam, néhány éve. A cseme­tém félévi értesítőjében ugyanis nem szerepeltek jegyek, helyette a pedagó­gus írásban jellemezte ta­nítványa tudásának a bővü­lését, szorgalmát, képessé­geinek a fejlődését. Ennek örültem, de azért dolgozott bennem a kisördög. Rend­ben, hogy a betűk írását még gyakorolni kell, de ak­kor is jó volna tudni, mi­lyen eredményt ért el. az általános iskolák alsó tagozatán ötödik éve vezet­ték be a szöveges értéke­lést, hogy minél árnyaltabb képet kapjon a szülő a gye­rek előremeneteléről. Ezzel nekem nem is volt bajom. Ám mi, szülők úgy nőttünk fel, hogy a félévet lezáró ér­tesítőben a tantárgyak mel­lett ott állt az a szócska vagy érdemjegy, ami alap­ján értékeltek bennünket. Nem volt az a rendszer rossz. így nőttek fel apáink, nagyapáink, de azok a tu­dósaink is, akiknek szak­mai munkáját később No- bel-díjjal ismerte el a világ. Ez az értékelés nekem a mai napig hiányzik. Ebből értek. Ha emellett ott van egy korrekt szöveges érté­kelés, akkor pontosan tu­dom, mire kell ráhajtania a következő félévben a gye­reknek. Másrészt mi, szü­lők is gyakran megkérdez­zük egymástól: „Milyen a fiad vagy a lányod bizonyít­ványa?” Régen azt mond­tam volna, hogy például 4,7. Matekból kissé figyel­metlen, de majd javítunk a következő félévben. Ebből a másik szülő mindent értett. MOST MIT MONDOK? Talán azt, hogy fogalmam sincs, milyen az átlaga, de ha van öt perce, akkor felolvasom a szöveges értékelést, amíg várunk a buszmegállóban. Idén is díjazza az arra méltót az Erdei-alapítvány Idén tízéves Erdei László honvéd alezredes alapítványa. 1998-ban hozta létre a Baja Város Hírnevé­ért cím és díj odaítélése érdeké­ben. A magánvagyon kamatai­ból fizetett jutalmat első ízben 2000-ben adták át. Idén március 28-án tizedik alkalommal díjaz a kuratórium. Az alapító okirat­ban rögzített cél: kitüntetésben részesíteni azt az egy személyt, aki a munkahelyén, lakóhelyén, kisközösségekben Baja városért - a közösség által elismerten - a legtöbbet munkálkodott.” A nyertes ebben az évben 150 ezer forintot kap - tájékoztatta munkatársunkat Újvári Sándor, a díjat odaítélő kuratórium el­nöke. ■ G. Zs.

Next

/
Thumbnails
Contents