Petőfi Népe, 2009. január (64. évfolyam, 1-26. szám)

2009-01-19 / 15. szám

10 BULVÁR & TEVE PETŐFI NEPE - 2009. JANUAR 19., HÉTFŐ Végleg szabadon engedik a britek Nagy Vonatrablójat Hamarosan szabad ember lesz minden idők leghíresebb vonat­rablója, az idén nyolcvanéves Ronnie Biggs. A Nagy Vonatrab­ló 1963. augusztus 8-án állította meg hamis tilos jelzéssel a Brit Királyi Posta Glasgow-ból a londoni Euston pályaudvarra tartó értékszállító szerelvényét, amelyről társaival 2,6 millió ak­kori fontot emeltek el. A 120 postazsák tartalma mai pénz­ben legalább 40 millió fontot (a jelenlegi árfolyamon csaknem 12 milliárd forintot) érne. ■ Idősek otthonába vonul a milliárdos zsákmányt megszerző vonatrabló. Az újkori brit kriminalisztika leghíresebb bűncselekményé­nek elkövetőjét egy éven belül elfogták, de egy kötélhágcsón megszökött a börtönből. Pári­zsi és ausztráliai kitérővel Rió­ban telepedett le, ahol felvette a brazil állampolgárságot, és családot alapított. 2001-ben Biggs mégis úgy döntött: elég a bujdosásból, és hazatért. Ott folytatta a bünte­tés letöltését, ahol 36 évvel ko­rábban „felfüggesztette”. Ám mostanra olyan rossz egészsé­gi állapotba került, hogy hama­rosan kiengedik. Utolsó éveit egy londoni idősek otthonában tölti. ■ Ihletet kapott szerelmétől sokarcúság Létay Dóra prózát írt a költő Kukorelly Endre verseihez Ő a legjobb tévés színész­nő az egyik női magazin szerint. Létay Dóra a Jóban Rosszban sorozat mellett önálló estre készül a költő Kukorelly Endre verseiből és a saját prózájából. Rados Virág- A Szex és New Yorkban ön Samantha magyar hangja. Egy ötvenes nőé, aki szóki- mondóan dögös és vagány. Ezt nehéz elképzelni a Jóban Rosszban fiatal és szolid dok­tornőjéről.- Pedig mindkét karakter ben­nem van. Amúgy is kedvelem a szélsőségeket. Monica Beluccit is én szoktam szinkronizálni, amit szintén senki nem gondolna.- Milyen volt együtt dolgozni a sorozaton és a filmen a kol­léganőivel?- Nagyon élveztük. Spilák Klá­ra (Carrie), Bertalan Ágnes (Miranda), Kéry Kitti (Charlotte) és én négy éven át a szinkron- stúdióban jó kis négyes fogatot alkottunk. A szinkronizálásban az empátia és a ritmusérzék a legfontosabb. El kell találnom a karaktert, az ő játékához kell igazítanom a hangomat, és el kell felejtenem, én hogyan ját­szanám a szerepet.- Minek köszönheti a sokféle­ségét?- Vidéki színészként kezdtem. Évekig voltam Miskolcon, Szege­den, Zalaegerszegen, Szolnokon. Lehettem szubrett, Shakespeare- vagy Csehov-hősnő, Eliza a My Fair Ladyben, játszhattam kísér­leti színházban. Vidéken megta­nulható, hogyan vigyen az em­ber a vállán egy előadást, vagy nyújtson emlékezetes alakítást egyetlen jelenetben.- Nemrég az egyik női magazin önt ítélte a legjobb tévés szí- nésznőnek.- Az elmúlt négy évben főként a - Jóban Rosszban sorozatot fór- gattam. Idő- és energia- igényes if; munka, és «L.. bár közben \ volt a Vízke- % reszt Olíviája \ meg a Vagina m. Monológok, amit xk nagyon szeretek, de egy mindennapos ^ sorozatban helytállni x nagyjából kitölti az em­ber életét.- Azért választotta ezt, mert egzisztenciális biztonságot ad?- Vidék után Budapesten öt szabadúszó év következett. Min­dig kaptam feladatot, de aztán hiányozni kezdett a társulat, az emberek, az, hogy másokkal szö­vetségben hozzak létre valamit.- Vannak egyéb tervei?- Készülök egy verses-zenés önálló estre. Az anyag Kukorelly Endre verseiből és az én prózai szövegemből áll. Már régóta akartunk együtt csinálni vala­mit. Közös nyaralásunkra ma­gammal vittem a költeményeit, és naplóírásba fogtam. A ket­tőnk kapcsolata, Görögország, a nyár, a tenger megihletett. Tetszett neki. Megtaláltuk a közös mezsgyét, amin együtt tudunk beszélni. Névjegy SZÜLETETT: 1970. szep­tember 4. tanulmányok: Szín­ház- és Filmművészeti Egyetem SZEREPEK: (Múl (VÍZ- kereszt), Rozina (Figa­ro házassága), Marga­rita (A Mester és Mar­garita), Natasa (A há­rom nővér), Marosa (Mágnás Miska), Júlia (Rómeó és Júlia), Lujza ! (Ármány és szerelem) Ciróka Bábszínház: 10.00 órakor: A RÚT KISKACSA. Nagyterein. Otthon Mozi: 19.00 órakor: VICKY CRISTINA BARCELONA. Gong Rádió: MINDEN ÓRÁBAN! időjárás-je­lentés (óra 30-kor) és útinform (óra 40-kor)! Hírek 6-18 óráig minden óra egészkor! 6-10 Gongreggel Benne: 6.15: Kalendárium 6.30: Időjárás-jelentés 6.45: Reggeli bölcsesség 7.10: Kék hírek 7.20: Útinform 7.30: Időjárás-jelentés 7.35: Polleninfó vízhőmérsékletek, hóje­lentés 7.40: Sporthírek 8.15: Kávépercek 8.20: Térségi programajánlatok 8.25: Útinform 8.30: Időjárás-jelentés 8.40: Életforma percek 8.45: Reggeli bölcsesség 9.10: Napi horoszkóp 9.20: Útinform 9.30: Időjárás-jelentés 9.40: Reggeli frocli 10- 11: Téma 11.20: Programajánló 11.40: Sporthírek 11- 12: Téma + 12- 14: Déli kívánságműsor 14-18: Élénk Délután 18-20: Interaktív kívánságműsor 20- 21: Zene-közeiben (kétheten­te) 21- 23: Zsuffa Péter Jazz Klub. TELEVÍZIÓI­ifvr-hét AJÁNLÁSÁVAL H H *0 W hí 'W fi RTL KLUI 5.30 WS Teleshop 6.00 Reggeli 9.00 Csak csajok 10.00 Nyerő 8 Telefonos játék 10.15 Top Shop 11.25 VIP-Több, mint testőr© (am. akciófilm-sorozat) 6.00 Magellán 6.25 Tények reggel 7.00 Mokka 9.00 Jóban Rosszban © 9.30 Marsupilami 10.00 Kvízió délelőtt 10.35 Teleshop 11.55 Kvízió 5.20 Hajnali gondolatok 5.25 Kárpát expressz 5.50 Nap-kelte 9.00 Te szent ég! © 9.50 Történetek a térről 10.50 Kaleidoszkóp 11.20 Jó kis bagázs© 11.45 A sokszínű vallás 5.50 Nap-kelte 9.00 Főtér Kastélyok Magyarországon 9.50 Hely a nap alatt 10.10 Együtt Velünk élő kisebbségek 11.05 Kárpát expressz 11.30 Átjáró 6.55 Jake és a dagi © 7.55 3 fitt perc 8.00 Gyilkos sorok © 9.00 Nash Bridges -Trükkös hekus© 10.00 Szívek szállodája © (am. sorozat) 11.00 A nagy házalakítás 8.00 Equal (12/3.) 8.35 Lovas nomádok utódai Indiában (10/2.) 9.05 Magyar elsők 9.20 Innovella 9.30 A szerkesztőség © 10.30 Családbarát 11.30 Kívánságkosár | 6.00 Földünk a magasból 6.55 Állati rekordok 7.55 Rossz szomszédság... 8.55 Jimmy naplója 10.05 Nigella minden esetre (dokumentumsorozat) 11.15 Dagi gyerekek (ismeretterj. sorozat) »4 'H fi 13.20 Disney-rajzfilm 13.45 06-91-33-55-33 15.10 Receptklub 15.25 Kaméleon © (amerikai akciófilm-sorozat) 16.25 Győzike © 17.25 Mónika- A kibeszéiőshow © 12.40 Alomhotel: Mauritius (németkalandfilm, 2004) 14.25 Capri - Az álmok szigete 15.35 Zorro © 16.30 Joshi Bharat © (talkshow) 17.30 Bostoni halottkémek © (amerikai krimisorozat) 12.15 A fagyos folyó lovasa 12.00 13.05 Popsziget © 12.15 13.35 Roma magazin 13.00 14.05 Domovina 13.20 14.35 Kárpát expressz 15.00 Pénz-vidék 14.50 15.30 Szívtipró gimi © 15.25 16.20 Szempont (ism.) 17.55 Híradó. Sporthírek Záróra Nézd a tánc nemeit Kaviár és lencse (szovjet film, 1985) 89' Alakok tájban (4/3.) Nap-nyugta Válaszd a tudást! 12.00 Monk - Flúgos nyomozó 13.00 Halálbiztos diagnózis 14.00 Gyilkos sorok © 15.00 Szívek szállodája © 16.00 Két pasi - meg egy kicsi (ismétlés) © 16.30 Jó barátok (ismétlés) © 17.00 Monk - Flúgos nyomozó 14.00 Híradó. Duna tér 14.30 Lyukasóra (ismétlés) 15.15 Legendás lovasok 15.40 Kisenciklopédia © 15.55 Heuréka! 16.25 A simlis és a szende © (amerikai vígjátéksorozat) 17.15 Mese 18.30 Tények ® 19.05 Aktív © 19.40 Jóban Rosszban © © (magyar sorozat) 20.15 Hal a tortán© Vendégváró valóságshow 21.15 NCIS © ® (amerikai krimisorozat) 22.15 Gyilkos számok © (amerikai krimisorozat) Fsz.: Rob Morrow 12.05 Európai nagyvárosok 13.10 Vakáció Coxyval 14.10 Földünk a magasból 15.05 Enyém a vadon 16.00 Jimmy naplója Hinni kezdtem az essexi vadkanban; Lett egy farmom Londonban H CA W 18.30 Híradó ® Esti kiadás 19.05 Vacsoracsata Gasztroreality 20.00 Fókusz © 20.35 Barátok közt © ® (magyar sorozat) 21.20 Szupermozi Gyorsabb a halálnál © (am. akciófilm, 1995) 100' Fsz.: Sharon Stone 17.40 Egy lépés előre © (spanyol sorozat - 68/27.) Királyi esküvő 18.35 McLeod lányai © (ausztrál sorozat - 53.) 19.20 MobilVers 19.30 Híradó este. Sport 20.10 A Tv ügyvédje A megoldások show-ja 21.10 Kék fény© Bűnügyi magazin 18.50 Pillanatok a nagyvilágból 18.50 Esti mese 18.55 Menő manó 19.05 A román kori Ibéria (spanyol dok.-sor. -13/9.) 19.35 A palota © HD (angol sorozat-8/1.) 20.30 Híradó este 20.50 Sporthírek. Időjárás 21.00 Halálos éjszaka ® (am. krimi, 1989-2/1.) 18.00 Smallviile © (amerikai sorozat) 19.00 A nagy házalakítás © (otthonteremtő show) 20.00 Két pasi- meg egy kicsi © (amerikai vígjátéksorozat) 20.30 Jó barátok © (amerikai vígjátéksorozat) 21.05 Játsz/ma © (amerikai thriller, 1997) 17.30 Duna tér 17.40 Kikötő 18.00 Híróra 18.25 Térkép 19.00 Magas lesen 20.00 Sportaréna 20.40 Nagyezsda, Sztálin felesége © (orosz dok.-film -2/2.) Rendező: Szlava Cukerman 21.45 Híróra 17.10 Dagi gyerekek (jsmeretterj. sorozat) 18.00 Állati rekordok Erőművészek 18.55 Nigella minden esetre (dokumentumsorozat) 20.05 Rejtélyes diagnózis 21.00 Bűnügyi akták Üvegszilánk, festékszemcse és csirketoll; Kutyaszőr és fegyver 23.30 Igaz történet J Fiúk az életemből © M (amerikai vígj., 2001) 120' 1.55 Reflektor © ^ 2.15 Autómánia (ism.) VH 2.45 Egy rém rendes család © 3.05 Fókusz (ism.) © 23.15 Különleges ügyosztály © (amerikai krimisorozat) Közben: Kenósorsolás 0.10 Tények este 0.40 Nincs alku 2© (amerikai film, 2005) 83' 2.05 Aktív (ism.) 22.10 Hétfő este 22.45 Kultúrház © 22.55 MobilVers 23.00 Visszajátszás © Tanulni csak szépen... 23.40 Kultúrház (ism.) © 0.30 Hírek. Időjárás. Sport 22.25 Záróra 23.15 Angela © (olasz film, 2005) 98' 0.50 Halálos éjszaka © (amerikai krimi, ism.) 86' 2.20 Iskolatársak © (olasz sorozat - 26/8.) 23.35 Nyomtalanul © (amerikai krimisorozat) 0.35 Játsz/ma © (amerikai thriller, 1997) Fsz.: Michael Douglas, Sean Penn, Deborah Kara Unger 2.50 Nyomtalanul (ismétlés) © 22.30 Programajánló 22.40 Az élet méltó befejezése (magyar sorozat - 5/3.) Rendelkezünk-e az életünkkel? 23.30 Mahler: I. szimfónia 0.30 Tálentum 22.00 Háború színesben - Olaszország Északi pusztítások 23.00 Történelmi fordulópontok Menekülés Saigonból 23.55 Sínen vagyunk 1.00 A rablás művészete 'O A 23.30 Fiúk az életemből amerikai vígjáték 12.40 Álomhotel: Mauritius német kalandfilm 9.00 Te szent égj! német sorozat 13.20 Kaviár és lencse szovjet film 20.00 Két pasi - meg egy.. amerikai vígjátéksorozat 8.35 Lovas nomádok... magyar sorozat 15.05 Enyém a vadon ismeretterjesztő sorozat MAGYAR ATV HÁLÓZAT FILMMÚZEUM SPORT1 1 MINI MAX DISCOVERY 13,05 Soroló. 14.05 Európai híradó. 1430 Napról napra. 15.05 Péntek 8.16.05 Célpont. 1630 Paletta. 17.00 Híradó. Sport. 1730Vo­nalban. 1830 Zöldövezet. 19.00 Híradó. Sport. 1930 Panaszkönyv. 2005 Rájátszás. 21.00 Híradó 21.2135 Lapzárta. 2205 Pá­lya. 2230 Zöldövezet. 2305 BBC-híradó. 9.45 Haszon. 11.25 Laci bácsi konyhája. 11.55 Híradó. 13.50Többet ésszel! 1630 Kő­bánya-híradó. 16.55 Híradó. Fórum. 17.55 Híradó. Fórum. 18.55 Híradó. 19.25 Egyenes beszéd. 20.00 A. Z. ábra. 2035 Újságíróklub. 2135 Haszon. 22.35 Világkép. 22.55 Híradó. 2305 700-as klub. 23.45 Többet ésszel! 14.00 Infománia. 1430 Magyarország. 15.00 Zodiakus. 17.00 Hiteimbe. 1730 B. ú. é. k., Pannónia! 1930 Hsa csak egy van (német sor.). 2030 Hírháló. 21.00 Huncut angyalka (am. film). 23.00 Lisa csak egy van (ism.). 24.00 Zsarugyilkosságok (kanadai akciófilm). 2.00 Hírháló. 230 Virágzó Magyarország. 13.10Aranykor-archívum. 14.00 Afrika király­nője. 15.50 Aranykor. 16.25 Privát rock­történet. 1735Avarieté csillagai (magyar-né- metfilm, 1938). 19.00 Meghökkentő mesék. 1930 Bestof Folytassa.... 20.00 Sztrogoff Mi­hály. 21.00 Gyertek el a névnapomra. 23.05 Superman. 23.15 Életre kelt könyvek. isának jogát minden 11.30 Olasz labdarúgás. 14.00 Férfi kézilab- da-vb. Magyarország-Románia. 16.00 Olasz labdarúgás. 17.00 Férfi kézilabda-vb. Magyar- ország-Szlovákia. 1930 Mai helyzet 19.45 Angol labdarúgás. 20.15 Francia labdarúgás. 21.15 Holland labdarúgás. 22.15 Spanyol labdarúgás. 23.15 Olasz labdarúgás. 6.00 Rajzfilmek. 16.45 Woofy. 16.50 Rupert maci kalandjai. 17.00 Koala Brothers. 17.10 Pat és Stan. 17.15 Postás Pat. 1730 Loopdí- doo. 1735 Benjámin maci titkos világa. 18.00 Arthur. 1825 Rejtélyek Tesz-vesz városban. 18.50 Pat és Stan. 18.55 Gyerekdalok. 19.00 Magyarnépmesék. 19.053,2,1, úrpingvinek! 13.00 Hogyan csinálják? ROOAtúléfetör- vényei. 15.00 Hogyan készült? 1600 Piszkos munkák. 17.00 Állítólag... 18.00 Veszélyes versengés. 19.00 Újjáépítők. 20.00 Hogyan készült? 21.00 Dr. G foglalkozása. 22.00 Megrázó történetek. 23.00 Az utolsó embe­rig. 24.00Törvényszéki nyomozók.

Next

/
Thumbnails
Contents