Petőfi Népe, 2009. január (64. évfolyam, 1-26. szám)
2009-01-02 / 1. szám
PETŐFI NÉPE - 2009. JANUÁR 2., PÉNTEK 3 MEGYEI KÖRKÉP • VÉLEMÉNY Kamionnal karambolozott a Honda Civic, a személyautó sofőrje nem tudott kiszabadulni a lángoló kocsiból. A baleset okait még vizsgálják a rendőrök. Bennégett a kocsiban szilveszter Két tucat ember került detoxikálóba a megyében Megtalálták az állatkínzót Csengőd melletti új tanyáján Csengőd mellett találták meg új tanyáján a kecskeméti ebren- dészek azt az állatkínzót, aki - mint korábban megírtuk - karácsony előtt magára hagyott három kutyát egy lebontott tanyán. A láncra vert állatokat a kecskeméti állatvédők a Mentsvár Alapítvány menhelyére szállították, de az egyik eb életét már nem lehetett megmenteni. Eredményes volt viszont az állatkínzó után kezdett kiterjedt nyomozás: új tanyáján, Csengőd mellett megtalálták a férfit. Az állatvédőknek és a rendőröknek azt állította, hogy vissza akart menni a kutyákért, hiszen az állatok a félig már lebontott tanyát őrizték. A rövid láncra kötött kutyák a gazda szerint enni is kaptak, ezt azonban az állatorvosi vélemény egyáltalán nem támasztotta alá. A férfi új tanyáján további két, láncra vert kutya volt: ezeket elkobozták és eljárást indítottak az állatkínzó ellen. ■ Noszlopy Nem szűnik meg az újszülöttek hallásvizsgálata ► Folytatás az 1. oldalról. Beke Zsolt fül-orr-gégész kérdésünkre elmondta, hogy Magyarországon az emberek mintegy 3,6 ezreléke születik olyan hallással, hogy nem tud megtanulni beszélni. Ez Baján évente átlagosan körülbelül három újszülöttet jelent.- Automatikus szolgáltatás az újszülöttek hallásvizsgálata nálunk. Komoly csoportmunka zajlik: szűrés, diagnózis, ellátás, majd tanítás hallani és beszélni a sorrend. Érdekes eset például a most ötéves Béni Ruben. Ő csak kétéves korában került hozzánk, ráadásul teljesen süketen. Kapott is megfelelő készüléket, de a kezelés során a kiesett két évet is pótolni kellett. Ma már a speciális készülék segítségével hall és beszél egy hároméves gyermek szintjén. Az ilyen esetek is megerősítenek abban, hogy folytatni kell a munkát, OEP-finanszí- rozás nélkül is - tudtuk meg a specialista szakorvostól. ■ Géczy Zsolt Míg országosan jelentős készültség volt a szilveszteri vigadozások miatt a rendőröknél, a mentőknél és a tűzoltóknál, megyénkben nem volt több riasztás, mint az elmúlt években. Noszlopy N. Miklós Szilveszter estéjén, fél 8-kor a 44-es főút 24-25. kilométerszelvényénél ismeretlen okból áttért a menetirány szerinti bal oldalra egy Honda Civic személyautó, és frontálisan ütközött egy Kecskemét felől érkező Volvo kamionnal. A Honda kigyulladt és kiégett. A sofőr, aki az összéron- csolódott autót nem tudta elhagyni, életét vesztette. Személyazonosságának megállapítása még tegnap is tartott: a rendőröktől azt a tájékoztatást kaptuk, hogy a kocsi egy 27 éves nyárlőrinci férfi nevén volt. A Honda Civicben 800 ezer, a kamionban 15 millió forintos kár keletkezett. A szerencse fiainak mondhatták viszont magukat annak a Volkswagen Transporternek az utasai, amit tehervonat elé hajtott sofőrje a Kiskunfélegyháza és Kiskunmajsa közötti út 15- 16. kilométerszelvényénél. A Galambo- si úti átjáró már nem volt biztosítva szerda délelőtt. A Kiskunfélegyháza felől érkező vonattal érintőlegesen ütköző járműben három férfi ült, csak egyikük sérült meg. A jobb első utast, egy 53 éves félegyházi férfit súlyos sérüléssel, nyílt felkarcsonttöréssel szállította kórházba a mentő. A másik két férfit kivizsgálásra ugyancsak kórházba vitték. A rendőrség szerint ittasság gyanúja nem merült fel a balesetnél. Nem így egy szerda esti karambolnál, amikor két ittas autós ütközött össze az év utolsó napján, Felsőszentivánon. A Szabadság utca 68. számú ház előtt történt balesetet elsődleges információk szerint egy 40 éves nő okozta, aki Suzukijával áttért a bal oldalra. Itt ütközött a szemből érkező Seat Cordobával, amit egy 36 éves férfi vezetett. A kiérkező rendőrök mindkettőjüket megszondáztatták és kiderült, hogy egyikük sem józan. A mentők a sérült sofőröket kórházba szállították. Átlagos volt a szilveszter éjszaka egyébként a mentősök számára Bács-Kiskunban. Se több, se kevesebb ittas, embert nem szállítottak a detoxikálóba, mint a megelőző évek utolsó éjszakáin. Ezúttal is mintegy kéttucatnyi ember került kijózanítóba a megyébpn. Néhány verekedés sérültjét is kórházba kellett szállítani csütörtökre virradó éjjel. Lajosmizsén pedig egy ember arca sérült meg könnyebben a tűzijátéktól. Ő - mint megtudtuk - meggyújtotta éjfélkor a tűzijátékot, majd fölé hajolt, hogy megnézze, működik-e. Az óév utolsó napján a Bács- Kiskun megyei tűzoltókat 13 alkalommal riasztották. Általában kisebb tűzesetekhez, és néhány műszaki mentéshez, azaz balesethez. Hartán például egy asztalra helyezett adventi koszorú gyulladt meg, majd átterjedtek a lángok a szobában lévő bútorokra is. A tűzoltók kiérkezéséig a lángokat eltoltották, de a kár így is 300 ezer forint. Kelebián egy ház tetőszerkezetének egy része égett, a tűz okát még vizsgálják. Homok- mégyen a kéménybe épített gerenda fogott tüzet, Kiskunfélegyházán, Kapásfalunál és Felsőszentivánon pedig a balesetek miatt volt riasztás. A kecskeméti lánglovagok viszont szerencsések voltak: a katasztrófavédelmi igazgatóság megyei ügyelete szerint ők szilveszterkor egyetlen jelentősebb riasztást sem kaptak. Ködbe vesző hangulatok MEGROPPAN A JÉG. midőn hátrataszajtja az ünnepek puhaságával takarózó decembert a kemény tekintetű január. Újév napján hideg csillogássá lett az addig békét sugárzó utcai villanyfüzér, és a mínuszokkal dacoló, az éjfélt még a főtéren köszöntő sokaság ugyancsak nehezen bújt elő az otthon melegéből. Baján mégis jó néhányan végigsétáltak a Sugovica partján, pláne a vendégségbe érkezők közül. Elutazásuk előtt még egy pillantást vetettek a torkolatnál álló Türr- emlékműtől a ködbe vesző Duna-hídra, az éppen szemben, a túlparton terpeszkedő Gemenc zúzmarától fehérre festett erdejére, és a rohanó folyón tovacsorgó récesokadalomra. Útjukat hangos roppanással kísérte végig a Súgó, melyet néhol már összefüggő jégréteg borít, míg másutt csak magányosan sodródnak a jégtáblák. „Nem kell a Balatonra utazni, hogy rianást hallgassunk” - mondják a turisták, örömmel fedezve fel a téli Baja hangulatát. persze hiába a kevély január, hétvégére újabb vendégek érkeznek a városba. Puskával felszerelkezett zöld kalaposok váltják a távozó ünneplőket. A gemenci vadászházak ismét megtelnek élettel. Folytatódnak a messze híres vaddisznóvadászatok. Márpedig a hajtáshoz fagy és fehér táj dukál. így lehet az, hogy Baja, a vizek és az ízek városa az év első, amúgy barátságtalan hónapján is kedvelt célpontja a külhoniaknak. Jól jár a város, mely a másutt kies időszakban is jelentős turistaforgalmat vonz. És nem ijed meg senki a jeges tekintetű januártól, mert jól tudják az emberek: lassan, de elszántan hatalomátvételre készül a február. Mely nem más, mint a tavasz előőrse. ■ Átlagos éjszakájuk volt a megyebeli mentősöknek az óév utolsó napján. A húsz férőhelyes átmeneti szálló egyelőre nem telt meg baja Több mint hatvan hajléktalan él a városban közterületeken, vagy lakásnak nem nevezhető szálláshelyeken ► Folytatás az 1. oldalról.- Kevés sikerélmény jut az itt dolgozóknak, ezért a vérbeli szocmunkások megtanulják, hogy a legkevesebbnek is örüljenek. Baján körülbelül hatvan- hetven ember jelenik meg a hajléktalanellátásban: közterületen él, lakásnak nem mondható szálláshelyen vagy a hajléktalan- szállón. Könnyű kijelenteni, hogy a hajléktalanok lusták, nem is akarnak dolgozni. Ha nem ismerjük egyenként a problémáikat, akkor ez a sablonszöveg rájuk húzható. Valamennyi élettörténet magában rejti a tragédiát. Sokszor már a születésük azzal kezdődik. Persze van közöttük olyan is, akire valóban ráillenek a fenti jelzők. De hogy ilyenné váltak, annak is megvannak az okai. Ismert, hogy a munkanélküliség, főként a tartós munkanélküliség - amellett, hogy anyagi leépüléshez vezet - mentális, fizikális betegségeket okozhat. Azonban ha a munka- nélküli ember kapcsolatai - a család, a rokonság, a baráti kör - egészségesen működik, az meg tud óvni nagyon sok gondtól, lelki kiégéstől, anyagi leépüléstől. Van azonban a perifériára kerülteknek egy csoportjuk, akiknek nincs meg az említett támaszuk. Ők a hajléktalanok. Problémájuk definíciójánál kulcsszó a magány. Sokféle okból válhat valaki hajléktalanná: betegség, válás, gyermeknevelési intézményből való kikerülés után, börtönből szabadulva. A legdöntőbb azonban az utcára sokan közülük szenvedélybetegek. Vagy az alkoholizmus miatt kerültek utcára, vagy a hajléktalanság során válik fontossá számukra az ivás. Egyre több a pszichiátriai beteg. Nagyon sok a személyiségzavaros, skizofrén, depressziós. Betegségük miatt lettek fedél nélküliek, vagy az utcán való lét tette őket betegkerülés idején, hogy egyedül vannak, nincs támaszuk. Maguk gyengék a problémájuk megoldásához, más pedig abban a pilgé. Országosan durván minden ötödik hajléktalan cigány. Baján, Balogh Zsóka számításai alapján 35 százalék körüli az arány. A hajléktalan ember sokkal mélyebben van, mint egy átlag ember. Utóbbi pillanatnyilag elveszíti az állását, pillanatnyilag elveszíti a talajt a lába alól, de ott vannak a szerettei. lanatban nem segít. Rájuk tényleg lehet mondani, hogy többszörösen hátrányos helyzetben vannak. A bajai intézmény igyekszik segíteni a reményvesztett emberek munkába állását is.- Természetesen akad, aki képes ismét dolgozni. Számukra a hajléktalanság csak átmeneti állapot, még nem kerültek annak mélységeibe. Volt olyan lakónk a szállón, aki kihasználta segítségünket, kipihente kudarcait, magához tért, munkát keresett és talált. Aztán vannak, akik csak ideiglenesen kapnak munkát, de utána ők visszakerülnek az ellátásba. Az én álmom egy úgynevezett védett munkahely létrehozása. Vállalkozókkal, cégekkel, munkaadókkal összefogva olyan munkahelyeket teremteni, ahol figyelembe veszik a hajléktalan emberek sajátosságait. Értékes munkát végeznek, de magasabban kell lennie a toleranciaküszöbnek. Nem csupán a teljesítmény számít, hanem a szándék is. Lennének olyanok, akik egy idő után ki tudnának lépni a munkaerőpiacra, s némi edzés után megállnák a helyüket odakinn is. Lehet, túl nagyot álmodok, de tapasztalatom szerint nem vagyok egyedül. Bízom abban, hogy az álmok megvalósulhatnak. Legalábbis azok, amelyek az embereket szolgálják. ■ Rab Rita A hajléktalanok jelentős része beteg ember