Petőfi Népe, 2009. január (64. évfolyam, 1-26. szám)
2009-01-14 / 11. szám
PETŐFI NÉPE - 2009. JANUÁR 14.. SZERDA 5 BAJA, BÁCSKA, KALOCSA ÉS KÖRNYÉKE Hordókban vár melegebb időkre a jégbornak való rajnai rizling Egészségesen, de olcsón menza Nem tartható, hogy nincs tartalék fűthető edényzet Baján még rakják az uszályokat, Mohácson már nem jár a kishajó Két-három év múlva palackozzák az idei évjáratú jégbort. Az elmúlt esztendő végén, december 29-én leszüretelték az alapanyagot a Baja és Érsekcsanád között fekvő Sümegi-birtokon. - Minden alkalommal rajnai rizlingből készítjük a jégbort, ezúttal sincs másképp. leszedtük már a tőkékről a szőlőt 29-32 közötti cukorfokkal. Mintegy 2500 liter, azaz 25 hektó kerül majd kereskedelmi forgalomba. Fagyottan összetörtük a szőlőt, majd kipréseltük, jelenleg a hordókban érik a must Februárban minden bizonnyal felmelegszik, most még jéghideg. Mivel körülbelül három év múlva lehet palackozni, az ez évi bor 2011-ben kerül üvegekbe. Idén a 2005-ös jégbort palackozzuk, az is szép évjárat - mondta el érdeklődésünkre tegnap Sümegi József, a Magyar Borakadémia soros elnöke. m Idén a 2005-ös jégbort palackozzák a Sümegipincészetben A sokak által kedvelt jégbor a csemegeborok egy fajtája, amely nevét arról kapta, hogy olyan szőlőszemekből készül, amelyek előzőleg megfagytak. A szőlőben a cukrok és egyéb oldott szilárd anyagok nem fagynak meg, csak a benne lévő víz. Emiatt a fagyott szőlőből nyert bor koncentrált szárazanyag-tartalmú, gyakran nagyon édes, ugyanakkor magas savtartalmú lesz. Elkészült a Közösségi Bormarketing Stratégia, mely a következő öt évre megszabja a bormarketing irányait. A következő egy hónapban bárki kifejtheti véleményét, a dokumentumot ezt követően véglegesítik. ■ G. Zs. Borászati konferencia lakiteleken február 9-12. között szőlészeti és borászati konferenciát szerveznek a környékbeli hegyközségek Lakiteleken, a Népfőiskola épületében. Téma: az érdekképviselethelyzete, a szőlő- termesztés, a növényápolás, a borászat. A Duna borrégióban minden év elején megrendezik az újborok kóstolóját. A konferencia vendége lesz a 2008-as év bortermelőjévé választott Konyári János is. Nem mindegy, mit eszik a gyerek az iskolai menzákon. A Baja Menza Kht. is nagy gondot fordít az egészséges, rostokban gazdag étrend kialakítására. Idén a rezsi nem nő, és az egészséges ebédek sem kerülhetnek több pénzbe. Ráadásul megújul a Petőfi- szigeti konyha gépparkja. Géczy Zsolt Az árbevétel és a költség egyaránt 278 334 ezer forint lesz ebben az esztendőben a Baja Menza Kht. üzleti terve szerint. A köz- étkeztetésért felelős önkormányzati társaságnál sok múlik a köz- beszerzésen, nem mindegy ugyanis, mennyit fizet a konyhai alapanyagokért. Ez nagyban befolyásolja a lakossági keresletet. A működési költségek egy részét persze vállalkozói tevékenysége révén fedezi a közhasznú társaság, ám ott sem tartja célszerűnek a rezsi emelését. Egyébként nem változott a fő cél: változatlanul törekednek az egészséges táplálkozás elősegítésére. Évek óta keresi az ügyvezető munkatársaival, hogyan lehetne több élelmi rostot juttatni a menzásoknak. Legegyszerűbbnek a teljes kiőrlésű lisztből készült kenyér ígérkezett a „többlet” a vitaminok és ásványi összetevők miatt, ám a valódi barna kenyeret kevesen szeretik. Nagyobb szerepet kap az extra szűz olívaolaj. Továbbá olyan növényi olaj és sütőmargarin kell, mellyel a sertészsír konyhai jelenléte minimálisra szorítható. A fehér húsok és a halak aránya meghatározó, és több zöldség kerül a tányérokra. Közben nem emelkedhet a költség, mert az iskolások szüleit nem terhelhetik tovább. Ugyanakkor Pazár László ügyvezető szerint súlyosbítja a kht. helyzetét, hogy a tavalyi gázáremelések miatt a szociális konyhák megszüntetése (tavaly október 1-jétől a református egyház vette át valamennyit - a szerk.) ellenére se számolhatnak energiamegtakarítással. Ennek dacára fejlesztések nem maradhatnak el idén. így a cég meghatározó konyhája, a Petőfi-szigeti telephely gépparkja megújul. Nyolcesztendős, azonban felújításuk most a leggazdaságosabb a szakemberek szerint. Négymillió forintot szánnak rá. Szükség van öt új szállítóedényzetre is, mert nincs tartalék fűthető szállító- edényzet. így egy meghibásodás a napi - az 1554 adag ebéd egy részét - kiszállítást veszélyeztethetné. Mintegy hárommilliós beruházásról van szó. Beüzemel ebben az évben a Dózsa György úton kialakított új konyhai (egyesített óvodai, bölcsődei) telephely, ez összesen mintegy 2,5-3 millióba kerül. A gázszolgáltatói engedélyezést követően működik majd a konyha. Forrást a minimálbér kisebb méretű kötelező emelése (ha személyenként nem éri el a bruttó 80 ezer forintot) révén talál a társaság a beüzemelésre. A költségek csökkentése érdekében megszűnnek a bölcsődei főzőkonyhák, és átalakulnak tálalókonyhákká - áll az ügyvezető tervében, melyet elfogadott a képviselő-testület. Kevesebbet ad idén a városi önkormányzat NEM SZÁMOL a kht. a tulajdonos csökkentett támogatásával az idei üzleti tervben, mivel a szociális étkeztetés teljes díját a Bajai Egyesített Szociális Intézmény fizette meg a társaságnak. A város tavaly 112,5 milliós támogatást nyújtott, de a közhasznú szerződésben szereplő önkormányzati támogatásnak soha nem volt része a szociális étkeztetés - derült ki a Menza Kht. felügyelőbizottsági ülésén Pazár László ügyvezető tájékoztatásából. ■ A költségek csökkentése érdekében megszűnnek a bölcsődei főzőkonyhák. A jegesedés ellenére Baján az országos közforgalmú kikötőben folyamatosan rakják az uszályokat Főként kukoricát, gabonát és szóját szállítanak a hajók a Dunán. Tegnap Dunafóldvárnál 50, Bajánál 20, Mohácsnál 10, a déli országhatár alatt pedig 20-30 százalékos jégzajlást regisztráltak. Négy jégtörő hajó áll készenlétben, míg a kitűzők rendszeresen kijárnak a Tejesből, a téli kikötőből. Törik a jeget a Sugovicán, valamint ellenőrzik és igazítják a hajóutat jelző bójákat a folyamon. A bajai vízügy működési területe Dunafóldvártól a déli országhatárig, illetve azon túl, Vukovárig terjed a Dunán. ■ Négy jégtörő hajó készenlétben áll, a kitűzők rendszeresen járnak. Az erősödő jégzajlás miatt a héten már nem jár a kishajó Mohács és Mohács-sziget között. A komp ugyanakkor továbbra is menetrend szerint közlekedik. Mohácsról az első hajnali 5:20- kor, az utolsó pedig 19 órakor startol. Dunaszekcsőn már korábban leállították az átkelést. Ott február 28-ától közlekedhet újra a komp. így jelenleg a mohácsi kompon kívül csak a bajai Du- na-híd marad délen folyami átkelőnek. ■ Géczy Zs. A szállítást nem akadályozza a jég Egyméteres a Duna a jég zajlása várhatóan hetekig eltart a Dunán. Mára 119, szombatra pedig 101 centiméteres vtállást mutat az előrejelzés a bajai szakaszon. A vízhőmérséklet tegnap reggel Bajánál 0,1, míg a mohácsi szakaszon 0,3 Celsius-fbk volt. Várható dunai vízállás (cm) I Város Ma Holnap Péntek Szombat 1 Baja 119 108 103 101 Mohács 146 133 126 122 FORRÁS: ORSZÁGOS VÍZJELZŐ SZOLGÁLAT Hosszú távon is egymás szekerét tolják együttműködés Szerződést kötött a bajai önkormányzat és az Eötvös-főiskola Az Eötvös József Főiskola rektora, Majdán János és Baja polgár- mestere, Révfy Zoltán aláírta a két fél együttműködési megállapodását. A megyei levéltár bajai részlegének kialakítása érdekében megerősítették a működésére vonatkozó hosszú távú együttműködési szándékukat. A főiskola stúdiót biztosít a Baja Marketing Kft. részére televíziós műsorkészítéshez. Az önkormányzat támogatja a Jelky- szakképző átköltözésének tervét a főiskola „B” épületébe. A nyári EFOTT lebonyolításában is együttműködnek. Az önkormányzat elősegíti az utánpótlás-nevelés támogatására vonatA dokumentumot Révfy Zoltán polgármester és Majdán János rektor látta el kézjegyével a bajai polgármesteri hivatalban kozó megállapodást a gyakorló- iskola és a sportegyesületek között. Külön megállapodás alapján támogatja az általános iskola belső sportudvarának felújítását. Segíti a főiskola felsőfokú szakképzési területén a városi, valamint a Bács-Szakma Zrt.- ben tagként részt vevő oktatási intézmények közötti együttműködést. A Bajai Egyesített Bölcsődék Kodály utcai székhelyét a főiskola szakirányú képzésének gyakorlati helyévé alakítják ki. A főiskola vállalja a belső udvar megfelelő kialakítását, míg az önkormányzat az intézmény belső átalakítását. ■ G. Zs. Kettős hazai ultigyőzelem Idén Nemesnádudvaron is ultibajnokságot szerveznek. Havonta ülnek össze, az első körben tizenhatan vettek részt. 1. Durszt Antal (Nemesnádudvar), 2. Péter József (Nemesnádudvar), 3. Malla Péter (Kunbaja) 10-10, 4. Zámbó András (Kunbaja), 5. Kollár Márton (Tataháza) 9-9 ponttal. A második fordulót február 13- án, pénteken 17 órától rendezik, a Kulacs vendéglőben. Nevezni a találkozó kezdete előtt a helyszínen, Péter József főszervezőnél lehet. ■ T. G. HIRDETÉS A KATYMÁRI MEZŐGAZDASÁGI ZRT. o Földhaszonbérleti szerződéseket köt, egyedi feltételekkel! O Gépi szolgáltatást, növényvédelmi- és termelési szaktanácsadást végez! o Megkezdte a gabona és olajos növények termeltetési, termékértékesítési és finanszírozási szerződések kötését! Elérhetőség: 6455 Katymár, Szent István kir. u. 35. g Tel.: 79/568-255, Fax: 79/568-214, e-mail: k3tymgrt@t-oniine.hu I