Petőfi Népe, 2008. december (63. évfolyam, 280-304. szám)
2008-12-05 / 284. szám
18 HIRDETÉS PETŐFI NEPE - 2008. DECEMBER 5., PÉNTEK Tanárok és diákok is profitálhatnak szakképzési szervező társaság A kecskeméti iskola vezetői több előnyét látják az együttműködésnek A megalakulása óta eltelt néhány hónap mérlegét tekintve elmondható: sikeresen működik a Kecskeméti TISZK kiemelten közhasznú Kft. szakképzési szervező társasága. A Kecskeméti TISZK (Térségi Integrált Szakképző Központ) jogutódjának megalapítását két európai uniós, a HEFOP 3.2.2 és a HEFOP 4.1.1. pályázat tette lehetővé. A szakképzési szervező társaság Kecskeméten, Kiskunfélegyházán, Tiszakécskén és Örkényen összesen 16 oktatási intézménynek nyújtja a XXI. századi feltételeket a szakmák moduláris képzéséhez. új /fSSf Az érintett középiskolák intézményegységei A diákok örömmel járnak a TISZK-be a gyakorlati képzésekre, ahol korszerű körülmények fogadják őket. Már fogadják a hozzájárulásokat Elsők között kapta meg a közelmúltban a regisztrációs számot a Kecskeméti TISZK kiemelten közhasznú Kft. szakképzési szervező társasága. Ez az jelenti: minden akadály elhárult az elől, hogy fogadhassa a vállalkozások által befizetett szakképzési hozzájárulásokat, melyek lehetővé teszik a kecskeméti iskolák gyakorlati helyeinek korszerű feltételeinek előteremtését. A két legnagyobb intézménye a Kecskeméti Humán Középiskola, Szakiskola és Kollégium, valamint a Kecskeméti Műszaki Szakképző Iskola, Speciális Szakiskola és Kollégium. Az intézményegységek vezetőit arról kérdeztük: milyen előnyöket látnak a társaság megalapításában, illetve milyen tapasztalataik vannak az elmúlt hónapokat tekintve.- Már az összevonást megelőző időszakban kapcsolatban állt és együttműködött két tagintézményünk, a Széchenyi István Idegenforgalmi, Vendéglátóipari Szakközép- iskola és Szakiskola, valamint a Kocsis Pál Mezőgazda- sági és Kör- nyezetvé- delmi Szak- középiskola és Szakiskola a Kecskeméti TISZK-kel - részletezte Zsámboki Anna, a Humánközépiskola igazgatója. - Az ösz- szevonást követően azonban minden intézményegységünk együttműködik a társasággal. Már több előny látható, illetve prognosztizálható. Talán az egyik legfontosabb, hogy a Szakképzési Szervező Társaság esetében koncentráltan vannak jelen a különböző szakterületek, így a képzési kínálat széles, többféle szakmacsoport szakjaiból választhat a tanuló. Az eddigi iskolaszerkezetben egy intézményben csak egy-két szakma- csoport szakjait tudtuk kínálni. A szakmacsoportok, illetve szakmák közti átjárhatóság így már valóban megvalósítható. A kölcsönös bizalom és segítségadás alapján a szakmai együttműködés következménye kecskeméti humán Középiskola, Szakiskola és Kollégium, ezen belül: Kada Elek-, Kocsis Pál-, Németh László-, Szent-GySrgyi Albert-, Széchenyi István-középiskola, Széchenyivárosi Kollégium. terveink szerint egy minőségi ugrás. Több és előnyösebb feltételekkel juthatnak a leendő tanulók a kívánt tudáshoz, mintha csak összegződnének az egyes szakképző intézmények erőforrásai - mondta végezetül az igazgatónő. Hasonlóan kedvező tapasztalatokról adott számot Leviczky Cirill is, a Kecskeméti Műszaki középiskola igazgatója. - Iskolánk életében nagy jelentőséggel bír a TISZK-keí való együttműködés. A nagyobb integráció eredményesebb munkát tesz lehetővé. A munkerőpiac igényeihez igazodó képzési kínálatok nem fedik majd a jövőben egymást, így „versenyhelyzet” sem alakulhat ki. A fejlesztési alaphoz is a társaságon keresztül juthatunk, diákjaink pedig a lehető legmodernebb gépeken, korszerű körülmények között KECSKEMÉTI műszaki Szakképző Iskola, Speciális Szakiskola és Kollégium, ezen belül: Gáspár András-, Kandó Kálmán-középiskola, Speciális Szakiskola, Fiúkollégium. Felnőttképzést is szerveznek A szakképzési szervező társaság nemcsak az iskolarendszerben tanulók oktatásából veszi ki részét. A partnerintézmények személyi és tárgyi feltételeire alapozva az iskola- rendszerből kikerültek felnőtt- képzésével is foglalkozik. A 2009-ben tervezett képzéseik: • cukrász, pincér, szakács • férfi szabó, női szabó • villanyszerelő •elektronikai technikus • informatikai hálózattelepítő és működtető • nyomdai gépmester • fogászati asszisztens • gyógyszertári asszisztens • szociális asszisztens • szociális gondozó, ápoló • ügyintéző, titkár sajátíthatják el a szakma tudnivalóit. Úgy gondolom, tanár, diák egyaránt profitálhat majd az együttműködésből. ▲ Petőfi Népe LAKOSSÁGI APRÓHIRDETÉSÉT telefonon is feladhatja munkanapokon: 8.00-16.00 óráig! 76/518-250 ■ Baromfitenyésztési, Keltetési és Értékesítési Kft. ■ (6446 Rém, Petőfi Sándor út 62.) felvételt hirdet 1 fő könyvelő részére Feladatai közé tartozik többek között: • pénztár kezelése, • bejövő számlákhoz kapcsolódó készletmozgások rögzítése, könyvelése, • kimenő számlák kiállítása, • vegyes könyvelések készítése. Elvárások: • mérlegképes könyvelői szakképesítés, tapasztalat, • felhasználói szintű számítástechnikai ismeret és gyakorlat, • önálló, precíz munkavégzés, terhelhetőség, nagy munkabírás, határozottság, • jó kommunikációs készség. A fényképes, kézzel írt önéletrajzot az iskolai végzettséget igazoló okirat másolatával, kérjük 2008.12.15-ig az alábbi címre eljuttatni: HUNGERIT Zrt. Humánpolitikai Főosztály 6600 Szentes, Attila utca 3. Telefonszám: 63/510-544 A pályázók meghallgatására Rémen kerül sor, melynek idejéről ■ levélben küldünk értesítést. i Haj(sz)építé$ éjszakája az Any Szalonban Ajoico csodákat képes tenni a száraz, töredezett, elvékonyodott hajjal is Jövő héten szerdán Kecskeméten, a Kossuth krt. 41. szám alatt, az Any Szalon-ban a szokásos nyitva tartás helyett éjfélig várják a szépülni vágyó vendégeket, akik szívesen kipróbálnák a Hajújraépítést, melyet a Magyarországon még újnak számi-' tó amerikai termékkel a JOICO- val végeznek. A JOICO hatékonyságával és különlegességével hihetetlen gyorsasággal meghódította az egész világot. A hajújraépítő terápiát alkalmazva, a haj visszanyeri eredeti fényét, erejét és rugalmasságát. Már az első alkalommal érzékelhető változást jelent a vendég számára. December 10-én az Any Szalonban a tulajdonos, Orbánné Varga Anikó mesterfodrász mutatja be vendégei számára a hazánkban alig ismert hajterápiát. - A JOICO csodákat képes tenni a nagyon száraz, töredezett, elvékonyodott hajjal is. Méltón illeti meg őket szlogenjük, hogy JOICO: Az egészséges haj művészete - kezdi a termék ismertetését Anikó. AJOICO-túgy fejlesztették ki, hogy különleges Anikó munka közben. formulái és technológiái a lehető leggyorsabb idő alatt fejtsék ki hatásukat a hajon. A cég a healthy hair care system-et (az egészséges haj rendszere) követi, célja a haj egészsége. A JOICO nevéhez fűződik annak a különleges eljárásnak a kikísérletezése, amivel a hajat belülről kifelé haladva újraépítik. Folyékony keratin-proteint építenek be termékeikbe, és ezáltal erősítik a megviselt hajat. Nem Is gondolnánk, hogy milyen Több mint hatvan országban már bizonyított. rossz hatásoknak tesszük ki fejünk koronáját. A hővel való formázás és a kémiai beavatkozások alkalmával roncsoljuk a haj szerkezetét. Ilyenkor a haj elveszti lágyságát, könnyedségét, rugalmasságát, fényét és nem kevés esetben hullani is kezd. Ebben nyújt segítséget a K-Pak sampon és balzsam, mivel tartalmazzák a haj alkotóelemeit újraépítő szérumot, így a termékeket megvásárolva otthon is folytatható a megkezdett terápia. A szer azonnal kifejti hatását, a haj egészséges, erős és fényes lesz. Mindenkinek csak ajánlani tudom a JOICO-t, aki ilyen problémákkal küzd és eddig még nem találta meg a megoldást. A tökéletes, divatos elegancia mellett elengedhetetlen, hogy hajunk is harmóniában legyen megjelenésünkkel. Fordítsunk nagyobb figyelmet hajunk ápoltságára, hisz: „nem csak a ruha teszi az embert". Az éjfélig tartó nyitva tartás mellett azért döntöttünk, hogy a napközben elfoglalt, ugyanakkor a terméket kipróbálni vágyók is eljuthassanak hozzánk. December 10-én sok kíváncsi kliensre számítunk, nemcsak azért, mert, aki kipróbálja a hajgyógyászatot (3500 Ft) az ingyenes szárítást, esetleg vágást kap ajándékba, hanem mert többéves tapasztalattal segítek új, egyedi, divatos külsőt adni hajának, ha eddig még nem találta meg az igazi stílusát. )NY '30/205-0028 tffíLON Az ajándékoknak még nincs vége, az új stílust kapott vendégek fotót és Farkas Orsolya kozmetikus által készített profi sminket kapnak. A hajterápiára a 30/205-0028, 76/509-061 telefonszámon kell bejeletkezni, hogy mindenkinek elegendő idő jusson haja kényeztetésére. A JOICO termékei újravarázsolják a hajat, és egy új életérzést nyújtanak - teszi hozzá a mesterfodrász. ▲ Most érdemes Petőfi Népe-előfizetőnek lenni! Bármelyik Petőfi Népe ügyfélszolgálati irodában úgy adja fel hirdetését, hogy érvényes Petőfi Népe előfizetéssel rendelkezik, lakossági apróhirdetés esetén M Petőfi Népé, % g aBBur:.: mzimmummam üt. 11 ( /“■ Mennyi lesz, doktor úr? ÜSSIHÄS,. SÖTÉT SZOBÁBAN f UtfTIK ÄJ„ SwSmSSwSSl «wwuwawkhéueh.. Olvasószolgálat és további információ az előfizetési lehetőségekről: 06-80/480-756, 76/480-756 Az ajánlat visszavonásig érvényes, melyet a lap hasábjain közlünk. 30% kedvezményt adunk.