Petőfi Népe, 2008. december (63. évfolyam, 280-304. szám)
2008-12-31 / 304. szám
12 PETŐFI NÉPE - 2008. DECEMBER 31, SZERDA KEGYELET / APRÓHIRDETÉS EMLÉKEZÉS „25 év óta be nem gyógyuló seb, el nem múló fájdalom, örökre velem van, elkísér utamon. Tudom, valahonnan lelked rám figyel, remélem, majd egyszer megtalállak ott túl mindenen." BÓDOG TAMÁS 1958-1983 Édesanyád GYÁSZHÍR „Bíztunk az életben, bíztunk a gyógyulásban, de ha már abban nem, legalább a csodában. Csoda volt, hogy éltél, s minket szerettél, nem haltál meg, csak álmodni mentél. Egy reményünk, mi éltet és vezet, hogy egyszer még találkozunk Veled." Mély fájdalommal tudatjuk, hogy szeretett férjem, édesapánk, KATONA LAJOS szabadszállási lakos, 59 éves korában, hosszan tartó, súlyos betegségben elhunyt. Búcsúztatása 2009. január 3-án, 13 órakor lesz a szabadszállási temetőben. A gyászoló család. KÖSZÖNET * Hálás szívvel mondunk ■ jm köszönetét ™ r mindazoknak, akik szerettünk, özv. DAMM TIBORNÉ ____Hajagos Ma gdolna ■ temetésén megjelentek, ■ sírjára virágot, koszorút I helyeztek. A gyászoló család. KÖSZÖNET Köszönetét mondunk mindazon rokonoknak, barátoknak, ismerősöknek, volt kollegáknak, szomszédoknak, akik KUTI LÁSZLÓ temetésén megjelentek, sírjára koszorút, virágot helyeztek, fájdalmas gyászunkban velünk együtt éreztek. A gyászoló család. GYÁSZHIRDETÉSÉT, KÖSZÖNETNYILVÁNÍTÁSÁT ÉS EMLÉKEZÉSÉT MUNKAIDŐBEN FELADHATJA A Petőfi Népe ÜGYFÉLSZOLGÁLATI IRODÁIBAN ÉS HIRDETÉSFELVEVŐ HELYEIN KECSKEMÉT. Széchenyi krt. 29 T.: 76/518-201] Szabadság lér 6. (A Szabadság tér és a Kálvin lér sarka: lAPsamk) T.: 76/481-220, 76/481-975, 76/506-818. Fax: 76/506-819. kápolna u. 2. Tel.: 76/505-311, Fax: 505-310, Petőfi Sándor n. 11. Tel./fax: 76/416-180. Hirösgazda Kft. Kecskemét, Béke fasor 71/A. Kecskeméti Köztemető Irodaépületében T.: 76/498-329, 30/4091-627 Fax: 76/501923 Belvárosi iroda: Csongniili a. 3. T.: 30/234-1833 Jóindulat Kft. Temetkezés Kecskemét, Csabai G. krt. 2. T.: 30/9639-222 Hírős Temetkezési Kft. Kecskemét, Béke fasor (körforgalomnál]. Református temető. Kecskemét, Irinyi u. 17/b. Z: 76/413-861 T.: 76/504-947. KALOCSA, Szent István n. 61. 78/561 849. KISKŐRÖS, Árpiid n. 2. 78/413 339. KISKUNFÉLEGYHÁZA, GIIKF.R Kft., Batthyány a. 2/A 76/463-274 Lélekharangok Temetkezési Szolgáltató Kkt. Kkfltáza, Horváth Z. a. 28. MÁTÉTELKE, Berki Erika, 20/326-2879 KISKUNHALAS, Szilád)’ Áron u. 5-7. 77/523-852 LAJ0SMIZSE, Attila u. 5. 76/356-162,06-30/9553-002. T1SZAKÉCSKE. Béke át 151/3. (Randevú tér) 76/441-578. KUNSZENTMIKLÓS. Baksav S. u. 3/A 76/351-214 BAJA, Árvád térő. 79/522-480, 70/215-2987, BÁCSALMÁS, Oltványi n. 1. Juhász Jetül, 79/343-761. NAGYKŐRÖS, Mikim Jenő, 20/942-1025. SOLTVADKERT, Hősök terv 2. Átrium Ütlethitz, 78/482-763. A szavunkat adjuk! Petőfi Népe KÖSZÖNET Hálás szívvel mondunk köszönSti mindazoknak a rokonoknak, barátoknak, szomszédoknak, ismerősöknek, akik özv. BENDE PÉTERNÉ Börönte Ilona temetésén megjelentek, mély gyászunkban velünk együtt éreztek. A gyászoló család. A hirdetések szövegét és képanyagát minden esetben a hirdető ügyfeleinktől készen kapjuk, ezért az abban foglaltakért a kiadó semmilyen anyagi, illetve jogi felelősséget nem vállal INGATLAN BEÉPÍTHETŐ telek eladó Kunszállás felé köves- út mentén (a Róna Panzió után), buszmegállónál, 380 V villannyal és gázlekötés lehetőségével. Érd.: 30/517-0113.-------------------------------------------------------------------------------•996201KE CSKEMÉTEN, a Március 15. utcában eladó 1 szobás, erkélyes parkra néző, VII. em.-i lakás. Kínálati ár: 6,7 M Ft Érd.: 06-30/289-48- 23.-----------------------------------------------------------------------------*1004495* a KMÉTEN, 33 m2, 1 szobás, I. em.-i lakás, azonnal költözhetően eladó. 30/289-5147. »987701 Kőműves-építőipari és ácstetőfedő vállalkozót keresek kecskeméti 106 m2-es, egyszintes családi ház kivitelezésére. Tel.: 06-30/9438-894, vagy zelei50@citromall.hu címre várom a jelentkezéseket..100,473. a SZABADSZÁLLÁSON, Rozsnyai tér 3. szám alatt felújítandó, 2 szobás, duplagarázsos lakás eladó. Érd.: este, 76/353-235.----------------------------------------------------'-----------*1004414* a TANYA eladó Kecskeméttől 15 km-re. 3 szobás, gázfűtéses. Ár: 7 M Ft Tel.: 30/63-80- 476---------------------------------------------:------------------------------*1003829TI SZAKÉCSKÉN 8 ha gyümölcsös, 6 ha szántó, 3 ha gyep eladó. 06-20/9677-976.------------------- *1004277* AL BÉRLETET KÍNÁL KECSKEMÉT, Széchenyiben 1 szobás, bútorozott lakás kiadó. Érdeklődni: 76/429-706, 20/515-2231. —----------------------------;-------------------------------------------‘1004440* KE CSKEMÉT, Bajcsy-Zs. u.-ban 34 m2-es lakás kis rezsivel kiadó 40 E Ft/hó+rezsi. 20/510- 9607,-------------------------------*1004505* JÁ RMŰ www.kisniobil.hu---------------------------------------------------------------------------------*999779* DÍZEL platós UAZ eladó. 30/419-4093.-------------------------------------------------------------------------------*1004250* B LADA Samara eladó 100-150 E Ft-ért. Tel.: 20/267-13-03, 20/528-94-79---------------------------------*998150. PO LSKI Fiat 650 E, 1990-es, drapp, eladó 2 év műszakival. Ár: 80 E Ft. Érdeklődni: 76/427-315.------------------------------------------------------------------------------*1004459* a 17 éves B+G Lada kombi eladó. 30/621- 7706.-------------------------------------------------------------------------------*1004499* a 2 TENGELYES, billenős, 8 m hosszú pótkocsi eladó. 30/565-97-80.----------------------------------- *1004454* _________GÉPEK_______ K2 5-ÖS traktor felújított állapotban egybeépített 600-as fűrészel eladó. Ár: 360 E Ft, 20/2470-850.----------------------------------------------——------------------------*1003355* MT Z 82-80, MTZ bontásra vagy egyben, MTZ- 50 homlokrakodóval, árokásó telsz., IFA-50 4x4 billenős, Liebher forgórakodó, egytengelyes pótkocsi eladó. 20/3756-619.------------------*-----------------------------------------------------------*1004300* a SZALAGFŰRÉSZ 1 db 380-as, 1 db 220-as motorral eladó. 70/608-00-24, 77/486-367.-------------------------------------------------------------------------------*1004503* ÁLLÁST KÍNÁL BÚTORASZTALOST keresek azonnali kezdéssel kecskeméti műhelybe. Érd.: 30/951-1635.----------------------------------------------------»1004482* Bá cs-Kiskun megyei ismeretséggel és kapcsolatokkal rendelkező agrár végzettségű munkatársat keresünk. Elvárások: szakmai felsőfokú végzettség, jó kommunikációs és szervezői képesség. Több éves tapasztalat előnyt jelent. Fényképes szakmai önéletrajzát az alábbi e-mail címre küldje január 10-ig: anita.juszko@axelspringer.hu. JÁRMŰVEL rendelkező pizzafutárt felveszünk Kecskemétre! 70/672-95-84.----------------------------------:------------------------------------------*1004489* KŐ MŰVES segédmunkást keresek azonnali kezdéssel kecskeméti munkahelyre. 20/372- 35-43-------------------------------------------------------------------------------*1004420* ME LLÉKJÖVEDELEM 50-300 E Ft! 30/268- 6682.--------------------------------------------------------------------------------*966760» NEMZETKÖZIS gyakorlott sofőröket keresek 24 t és 7.5 t-ás autókra. Érdeklődni: 30/9-531- 816.--------------------------------------------------------------------------------*978084* SZARVASMARHÁKHOZ állatgondozót keresek ottlakással. 30/562-2571.-------*1004491ÁLLAT f fi BASSET HOUND kiskutyák eladók. 30/600- 8817-------------------------------------------------------------------------------*1003657* HÍZÓ nagy fehér, nem tápos tanyasi kb. 280- 300 kg eladó. Érdeklődni lehet: 30/974-8237 Balotaszállás------------------------------------------------------------------------------*1004472* HÚ SJELLEGŰ hízók eladók. Érdeklődni: 20/310-8471.-------------------------------------------------------------------------------*1004321» HÚSSERTÉS 350 kg szaláminak! 30/2618- 951.-------------------------------------------------------------------------------*10044483 KISSÚLYÚ hízók eladók. Érdeklődni: 30/363-02-09.-------------------------------------------------------------------------------*1004470* NAGYSÚLYÚ mangalica hízók. Érdeklődni: 30/2618-951.------------------------------------------------------------------------------*1004448WE STI, angol bullterrier, németjuhász kölykök kaphatók! 70/9-444-516.----------------------------------------------------1-------------------------*1004467ELVESZETT F IATAL magyar vizsla kant találtunk Kecskeméten, Vacsi közön! 20/5775-010.------------------------------------------------------------------------------*1004452* ________OKTATÁS________ GY ÓGY- és svédmasszőr OKJ-s képzés indul február 6-án Kecskeméten. Gyakorlattal, jegyzettel 190.000 Ft. Kapos Kft. Kérje ingyenes tájékoztatónkat! 30/377-7797, www.2007kapos.hu---------------------------------------------------------------------——*1002302* INGATLANKÖZVETÍTŐ, értékbecslő OKJ-s képzés indul január 30-án Kecskeméten. Részlet- fizetéssel 76.000 Ft távoktatásban 66.000 Ft. 70/2090-541, www.2007kapos.hu--------------------------------------------------------i----------------------*1002295KE RESKEDŐ-BOLTVEZETŐ, ruházati, ill. élelmiszer eladó OKJ-s képzések indulnak január 30-án Kecskeméten, 89.000 Ft-tól, távoktatásban 79.000 Ft-tól. Kérje ingyenes tájékoztatónkat! Érdeklődni lehet: 30/367-9217, www.2007kapos.hu--------------------------------------------------------------------------—*1002300* KÉ Z-, lábápoló, műkörömépítö OKJ-s képzés indui január 30-án Kecskeméten. Anyagokkal, eszközökkel 149.000 Ft. Kérje ingyenes tájékoztatónkat! 30/288-2092, www.2007kapos.hu----------------------------------------------;--------------------------------*1002287* PÉ NZPIAC 3150 E Ft-ra lenne szükségem sürgősen, megegyezés szerinti kamattal fizetném vissza rövid időn belül. Érdeklődni lehet: 20/528- 94-79.------------------------------------------------------------------------------*1004220» SZOL GÁLTATÁS MASSZÁZS kívánság szerint. Érdeklődni: 20/217-0415.-------------------------------------------------------------------------------*1003235* TÁRSKERESÉS ABSZOLÚT kedves, mindenre nyitott szőke Gabriella ismerkedne. Érdeklődni: 06- 20/661-9263.------------------------;------------------------------------------... . ;m0367iAB SZOLÚT szép, csinos, formás 36-os ismerkedne diszkrét környezetben. 06-30/317- 8290.-----------------------------------------------------------------------------*1003809* AN GYALI, aranyos, ápolt, érzéki, szép arcú igényes lány ismerkedne. Érdeklődni: 06- 30/554-8042.---------------------------=----------------------------------*1003669* ÁP OLÓNŐ várja hívásod. Telefon: 20/281- 2736--------------------------------------------------*-----------------------------*990028* BA RÁTNŐK ismerkednének. 70/549-5564. —--------------------------------------------------------------------------*1003315* FI ATAL, tísinos, babaarcú aktmodell (22) ismerkedne. 70/554-5677. —---------—---------------------------------------------------------------*996511JÓ KÉPŰ masszőr férfi csinos társat keres. 06- 30/5469-485.-------------------------------------------------------------------------------*1003393KE CSKEMÉTEN ismerkednék. 06-70/662- 8622.-------------------------------:-----------------------------------------------*1003620KECSKEMÉTEN Jázmin ismerkedne. 70/643- 1925-----------------------------------------------------------------------------*1003605* MÓ LÉIT Erika ismerkedne. Érdeklődni: 06- 70/651-7941.---------------------*1004206* 19 é ves kedves lány Kecskeméten partnerét keresi. 70/307-8553.. 100429619 ÉVES Jenny várja partnerét. 30/589-3825----------------------------------------------------------1---------------------*976172* 23 ÉVES lány ismerkedne. 06-20/284-8053-------------------------------------------------------------------------------*1001858* 40 ÉVES hölgy ismerkedne. 20/273-3578.------------------------------------------------------------------------------*1004492* UTAZÁS HAJDÚSZOBOSZLÓI üdülés a Magyar Rádió üdülőben, félpanzióval 18.500 Ft/fő/hét. 06- 30/354-0901.----------------------,--------------------------------------------------------*1002142VEG YES S HÁZI SZÖRP, márványlap, műanyaghordók, kerék alkatrészek, zománcos üst! 76/324- 222.----------------------------*1004478* S KÉZIMUNKA mintagyűjtemény, drukkoló papírok, himzökeret, tű, lemez! 76/324-222.-------------------------------------------------------------------------------*1004478* a MTZ-550 új motor és Hévízen 2x14 napos üdülési jog tulajdonjoga eladó. 30/9531-448.-----------------------------------------------------------------------------*1004509a RÉGISÉGEK, papírok, fényképek, kötőgép fából stb., szabó asztal eladó. 76/324-222.------------------—-----------------------------------------------------*1004478* a VARRÓGÉPEK, alkatrészeik, javítási anyagok, szerszámok, asztali lámpa! 76/324-222.-------*1004478* ELTA RTÓT KERES LEHETŐLEG egyedülálló idős nénit gondoznék tiszaalpári otthonomban. Én is egyedül élek. 76/424-017.-------------------------------------------------------------------------------*1004258* MEZŐGAZDASÁG ALETTA, bianca, cserszegi, kunleány, kékfrankos gyökeres vessző származásival is eladó és 2009 őszi telepítésre rendelhető. Kiskőrös, Budavári. T.: 70/339-5917-----------------------------------------------------------------------------*1003436* ER DŐTELEPÍTÖK! Akác, kőris, kocsányos tölgy, fekete nyár és juhar facsemeték eladók. Tel: 30/231-8159-------------------------------------------------------------------------------*1003367* a KISBÁLÁS lucerna eladó. 30/9-117-197.---------------------*1004442a K UKORICA eladó Ópusztaszeren, 2300 Ft+kompenzációs felár. 30/5267-387.-------------------------------------------------------------------------------*1004216* SÜTŐTÖK takarmánynak eladó. 30/630- 1102.-------------------------------------------------------------------------------*1004502* SZŐLŐKVÓTA eladó. I: 70/339-5917----------------------------------■-------------------------------------------*1003441* Pe tőfi Népe Kiadja a Petőfi Lap- és Könyvkiadó Kft Felelős kiadó a kft. ügyvezető igazgatója. Igazgató-főszerkesztő: dr. Tóth Miklós Felelős szerkesztők: Rákász Judit, Tapodi Kálmán Gazdasági vezető: Falvi Krisztina Értékesítési vezető: Juszkó Anita A szerkesztőség és a kiadó címe: 6000 Kecskemét, Széchenyi körút 29. Telefon: 76/518-200 Telefax: 76/481-434 Kiadói telefax: 76/486-539 E-mail-cím: petofinepe@axels.hu Készült: AS-Nyomda Kft. Szilády Üzem Telefon: 76/481-401. Telefax: 76/481-204 Felelős vezető: Boros Gábor ISSN szám: 0133-235 x Az előfizetői példányok kézbesítését a Petőfi Lap- és Könyvkiadó Kft. terjesztőhálózata végzi. Árusítja a Délhír Rt. Terjesztés: Rádiné Kis Gizella Telefon: 76/518-292. Telefax: 76/486-539 Előfizetés: 76/518-270. Előfizethető a Petőfi Népe kézbesítőinél, ügynökségeinken és közvetlenül a kiadónál, valamint közvetlenül, postautalványon és átutalással a KHB 10402506-25020380 pénzforgalmi jelzőszámra. Az előfizetés díja: egy hónapra: 2.145 FI: negyedévre: 6.435 Ft; félévre: 12.870 Ff; egy évre: 25.740 Ft Telefonos apróhirdetés-felvétel: 76/518-250 Tájékoztatjuk olvasóinkat, hogy a különböző versenyeken, játékokon, akciókon, szavazásokon, rejtvénypályázatokon stb. részt vevők által személyesen, írásban, telefonon, SMS-ben, interneten, e-mailben megadott személyes adatok nyilvántartásunkba kerülnek. Kéziratokat és fotókat nem őrzünk meg és nem küldünk vissza. Az újság PANDA szerkesztőségi rendszerrel készült. A MATESZ által auditált. Az adatokat megadva hozzájárulnak ahhoz, hogy azok fel- használásával a Társaságunk érdekeltségébe tartozó cégek, amelyek az adatok feldolgozását is végzik (Axel Springer- Magyarország Kft., Axel Springer-Budapest Kiadói Kft., Harlequin Magyarország Kft., Zöld Újság Rt., Petőfi Lap- és Könyvkiadó Kft., Népújság Kft., Hungaropress Sajtóterjesztő Kft.), előfizetéses megrendelését teljesítsük, akcióira, kiadványaira és egyéb szolgáltatásaira felhívjuk a figyelmet. Az érintettek felvilágosítást kérhetnek az általunk kezelt személyes adataik köréről, felhasználásuk módjáról és céljáról, és bármikor kérhetik azok helyesbítését, felhasználásuk korlátozását, illetve törlését. Lapunkban a cikkek végén megjelenő fekete háromszög fizetett hirdetést jelent. A hirdetések szövegét és képanyagát minden esetben a hirdető ügyfeleinktől készen kapjuk, ezért az abban foglaltakért a kiadó semmilyen anyagi, illetve jogi felelősséget nem vállal. A Petőfi Népe bármely részének másolásával, terjesztésével, az adatok elektronikus tárolásával és feldolgozásával kapcsolatos minden jog fenntartva. Értesüléseket átvenni csak a Petőfi Népére hivatkozva lehet. A lapban közölt adatok tájékoztató jellegűek, azokért felelősséget nem vállalunk. olcsóbban! Mi megálljuk az esélyt Önnek, hogy ajánlatunk segítségével pénzt takarítson meg! KERESSE A PÁRJÁT ÉS FIZESSENEK EGYÜTT KEVESEBBET! AJÁNLÓSZELVÉNY Ajánló neve: .................................... sz ám