Petőfi Népe, 2008. december (63. évfolyam, 280-304. szám)

2008-12-30 / 303. szám

12 KEGYELET / APRÓHIRDETÉS PETŐFI NÉPE - 2008. DECEMBER 30., KEDD GYASZHIR „Te, aki annyi szeretetet adtál, Te, aki mindig mellettünk álltái, Te, aki sohasem kértél, csak adtál, örökre elmentél. Szereteted a szívünkben örökké él." Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy özv. BENDE PÉTERNÉ Börönte Ilona hetényegyházi lakos, életének 89. évében, rövid betegség után elhunyt. Temetése 2008. december 30-án, 15 órakor lesz a kecskeméti Köztemetőben. A részvétnyilvánítás mellőzését kérjük. Minden külön értesítés helyett. A gyászoló család. EMLÉKEZÉS 4 „A múltba nézni valami fáj, valakit keresünk, aki nincs már. Lassan minden elmúlik, mindent eltemetünk, de lesz, akit sohasem feledünk: J egy drága Édesanyát, 41 anyóst, nagymamát, dédikét." SZMILKÓ JÁNOSNÉ íNyűl Margit 1 halálának 5. évfordulójára. 1 Szerető családja. 1 KÖSZÖNET 1 KÖSZÖNET Köszönetét mondunk mindazon rokonoknak, ismerősöknek, szomszédoknak, akik PANKOTAI IMRÉNÉ Dunai Erzsébet volt Sinka Sándorné temetésén részt vettek, fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. A gyászoló család. HIRDETMÉNY a Kecskemét, Budai úti Kiskatolikus temető kiürítéséről Ezúton adunk tájékoztatást arról, hogy a Kecskemét, Budai úti ún. "kiskatolikus" temető (4688. hrsz.) 2009. április 30. napján meg­szüntetésre kerül a Római Katolikus Főplébánia Képviselő-testületének 2008. június 3-án meghozott 7. sz. határozata, a temetőkről és temetkezésről szóló 1999. évi XLIII. tv. 10. § (2) bekezdésében foglaltak, illetve a törvény végrehajtásáról szóló 145/1999. (X. 1.) Korm. rendelet 19. § (3) bekezdésében foglaltak alapján. A temetőnek a megszüntetés utáni kiürítését a Római Katolikus Főplébánia megbízása alapján a temető üzemeltetője, a HÍRŐS- GAZDA Városszolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság fogja vég­rehajtani 2009. május 1. napjától kezdődően. Amennyiben a temetőben nyugvó valamely elhunyt hozzátartozója az elhunyt maradványainak más temetkezési helyre történő áthelyezéséről maga kíván gondoskodni, kérjük, hogy szíveskedjék a kapcsolatot a HÍRÖSGAZDA Városszolgáltató Korlátolt Felelősségű Társasággal felvenni (székhely: 6000 Kecskemét, Békefasor 71/A, temetői ügyfél- szolgálat a Köztemető kapuján belül, telefon: 76/498-329, fax: 501-923, ügyintéző: Csongrádi Béla 06-30/6556-318). A hozzátartozók által a temető megszűnéséig át nem helyeztetett elhunytak maradványai a vonatkozó előírások betartásával történő exhumálást követően a Kecskeméti Köztemetőbe (Kecskemét, Békefasor), közös sírba kerülnek áthelyezésre az ismert elhunytak neveit tartalmazó síremlék felállítása mellett. Római Katolikus Főplébánia HÍRÖSGAZDA Városszolgáltat ,024106 Korlátolt Felelősségű Társaság GYÁSZHÍR „Megpihenni tértél fájdalmat elhagyva, melyet türelemmel viseltél magadban. Ha emlegettek, közietek leszek, de fáj, ha látom könnyetek. Ha rám gondoltok, mosolyogjatok, mert én már Istennél vagyok." Mély fájdalommal tudatjuk, hogy SZÓRÁD JÁNOSNÉ Tóth Mária kerekegyházi lakos, életének 78. évében szíve örökre megszűnt dobogni. Temetése 2008. december 31-én, 10 órakor lesz a kerekegyházi temetőben. Minden külön értesítés helyett. A gyászoló család. KÖSZÖNET „Suhanva száll az élet tova, ami elmúlt, nem jön vissza soha, bár lassan mindent elvesztünk, de lesz, kit örökké szeretünk." Hálás szívvel mondunk köszönetét mindazoknak a rokonoknak, ismerősöknek, barátoknak, akik szeretett Édesanyánk, DUDÁS PÉTERNÉ Váczi Anna Katalin temetésén megjelentek, sírjára virágot, koszorút helyeztek. Gyászoló gyermekei. TEMETKEZÉS Ügyfélszolgálati irodák: Kecskemét, Béke fasor 71/A (Köztemető főbejáratán belül) Tel.: 76/498-329 Csongrádi u. 3. Tel.: 76/481-319 Ügyelet 0-24 óráig 30/65-56-321 A hirdetések szövegét és képanyagát minden esetben a hirdető ügyfeleinktől készen kapjuk, ezért az abban foglaltakért a kiadó semmilyen anyagi, illetve jogi felelősséget nem vállal ÁLLÁST KÍNÁL BELVÁROSI presszóba szakképzett eladót fel­veszünk. 20/562-9212.--------------------------------------------------------------——------*1004418* Ál lás kényelmesen az internetről Állások Online önéletrajz Hírlevél JÓ PÉNZKERESETI lehetőség lányoknak, csalá­dias környezetben! 20/912-32-52.-------------------------------------------------------------------------------*1004299* Bács-Kiskun megyei ismeretséggel és kapcsolatokkal rendelkező agrár végzettségű munkatársat keresünk. Elvárások: szakmai felsőfokú végzettség, jó kommunikációs és szervezői képesség. Több éves tapasztalat előnyt jelent. Fényképes szakmai önéletrajzát az alábbi e-mail címre küldje január 10-ig: anita.juszko@axelspringer.hu. LELTÁROZÁSI munka diákoknak, fiataloknak január 02-án Kalocsán és Kiskunmajsán, 06- 20/493-26-96, oneletrajz2@biztospont.hu-------------------------------------------------------------------------------*1004417­NEMZETKÖZIS gyakorlott sofőröket keresek 24 t és 7.5 t-ás autókra. 30/9-531-816.- ----------------------------------------------------------------------978084­PÉ KSÉGBE, Városföldre péket és betanított péket felveszünk. 70/360-85-51.------------------------------------------------------------------------;-----*1003331' JÁ RMŰ www.kismobil.hu--------------------------------------------------------------------------------'999779' _______ADÁSVÉTEL_______ AK ÁC és vegyes tűzifa eladó. Érdeklődni: 30/332-5208.--------------------------------------«1002037* SPÓROLJON A GÁZZAL! Vegyen kondenzációs kazánt! Ariston Clas PR 24 kW kombi 252.000 Ft bruttó Régi kazánját 20.000 Ft-ért beszámítjuk. Szerelvénybolt Kft. 6000 Kecskemét, Ceglédi út 38. Telefon: 76/501-462 § www.szerelvenybolt.hu § AKÁC tűzifa kuglizva 1800-2000 Ft, házhoz szállítva is. 30/85-81-352.-------------,-------------------------:------,--------------------------------*1003199' AK ÁC tűzifa 9000 Ft szállítva. 30/494-7031-------------------------------------------------------------------------------*1003174' ELADÓ faáru: pallódeszka, gerenda, szállítva 39 E Ft/m3. 00-40/744-571-289. ;--------------------------------------------.---------------------------------*1003653' a ÚJ T0TYA kazán olcsón eladó. 30/9-635-296.-------------------------------------------------------------------------------*1000938' S3 m jó állapotú használt szőlöoszlopok, karám fának, kerítésnek is alkalmas, tűzifa áron eladók. 20/9-855-834.-------------------------------------------------------------------------------*1004392* ÁL LAT HÚSSERTÉSEK eladók 80-200 kg, élve v. ket­téhasítva, helybeszállítással is, (400 Ft/kg, 550 Ft/kg). Tel: 20/553-70-38--------------------------,--------:-----------------------------------------4,000554* SZ ILVESZTERI malac Lajosmizsén, 10 E Ft-tól eladó! T.: 30/368-17-39-----------------------------,------------------------------------------------*1004380' HI RDETMÉNY Rendkívüli akciókkal várja Önö­ket a mai naptól január 25-ig a Kert-Kellék Kft. Kecskemét, Hala­si Út 29..,004407' LAJOSMIZSÉN országos állat- és kirakodó vá­sár lesz 2009. január 4-én.-------------------------------------------------------------------------------*1002425* SZOLGÁLTATÁS LAZÍTÓ masszírozás. 30/975-9100.-------------------------------------------------------------------------------*1002438* PALATETŐK mosása, festése, szigetelése bon­tás nélkül, garanciával. Lapostetők szigetelé­se. Tel: 30/204-2144-------------------------------------------'-----------------------------------*969841­MA SSZÁZS kívánság szerint. 20/217-0415.--------------•----------------------------------------------------------------*1003235* OKTA TÁS B0LVÁRV Security Kft. biztonsági őr tanfolya­mot indít Kecskeméten részletfizetéssel. NYTSZ. 06022702 Tel: 30/925-8127--------------------------------------------------------------------------------.999780­TÁRSKERESÉS ABSZOLÚT kedves, mindenre nyitott szőke Gabriella ismerkedne. 06-20/661-9263.---------------­-------------------------,-------------------------------*-----*1003671' AB SZOLÚT szép, csinos, formás 36-os ismerked­ne diszkrét környezetben. 06-30/317-8290.------------------------------------------------------------------------------*1003609' AN GYALI, aranyos, ápolt, érzéki, szép arcú igé­nyes lány ismerkedne. 06-30/554-8042. —------------------------------------------------------------------------*1003669' BARÁTNŐK ismerkednének. 70/549-5564.------------------------------*1003315' BOMBÁZÓ barátnők ismerkednének. 30/567- 7283.-------------------------------------------------------------------------------*1004415* FI ATAL, csinos, babaarcú aktmodell (22) is­merkedne. 70/554-5677.--------------------------------------------------------------------------------*996511* KE CSKEMÉTEN ismerkednék. 06-70/662- 8622.------.-----------------------------*1003620* KE CSKEMÉTEN Jázmin ismerkedne. 70/643-1925-------------------------------------------------------------------------------*1003605* M0LETT Erika ismerkedne. 06-70/651-7941.-------------------------------------------------------------------------------*1004206' ŐSZINTE, nyitott, különlegesen finom érzéki nő ismerkedne. 30/848-3447.-----------------------------------------;-------------------------------------*1003667' TA PASZTALT, csalódást nem okozó érzéki nő is­merkedne. 06-70/273-0750.------------------------------------------------------------------------—*1003668* 19 ÉVES Jenny várja partnerét. 30/589-3825---------------------------------------------------------------------------------'976172' 19 éves kedves lány Kecskemé­ten partnerét keresi. 70/307-85­53.. 1004296' UTAZÁS ANGOLUL beszélő hölgyet keresek tengerentú­li utazáshoz. 30/352-2491. MEZŐGAZDASÁG S KUKORICA eladó Ópusztaszeren, 2300 Ft+kompenzációs felár. 30/5267-387. S UT-II Kondor vetőburgonya! 30/596-3709. Petőfi Népe LAKOSSÁGI APRÓHIRDETÉSÉT telefonon is feladhatja! 76/518-250 Petőfi Népe Kiadja a Petőfi Lap- és Könyvkiadó Kft Felelős kiadó a kft. ügyvezető igazgatója. Igazgató-főszerkesztő: dr. Tóth Miklós Felelős szerkesztők: Rákász Judit, Tapodi Kálmán Gazdasági vezető: Falvi Krisztina Értékesítési vezető: Juszkó Anita A szerkesztőség és a kiadó címe: 6000 Kecskemét, Széchenyi körút 29. Telefon: 76/518-200 Telefax: 76/481-434 Kiadói telefax: 76/486-539 E-mail-cím: petofinepe@axels.hu Készült: AS-Nyomda Kft. Szilády Üzem Telefon: 76/481-401. Telefax: 76/481-204 Felelős vezető: Boros Gábor ISSN szám: 0133-235 x Az előfizetői példányok kézbesítését a Petőfi Lap- és Könyvkiadó Kft. terjesztőhálózata végzi. Árusítja a Délhír Rt. Terjesztés: Rádiné Kis Gizella Telefon: 76/518-292. Telefax: 76/486-539 Előfizetés: 76/518-270. Előfizethető a Petőfi Népe kézbesítőinél, ügynökségeinken és közvetlenül a kiadónál, valamint közvetlenül, postautalványon és átutalással a KHB 10402506-25020380 pénzforgal­mi jelzőszámra. Az előfizetés díja: egy hónapra: 2.145 FI: negyedévre: 6.435 Ft; félévre: 12.870 Ft; egy évre: 25.740 Ft Telefonos apróhirdetés-felvétel: 76/518-250 Tájékoztatjuk olvasóinkat, hogy a különböző versenyeken, játékokon, akciókon, szavazásokon, rejtvénypályázatokon stb. részt vevők által személyesen, írásban, telefonon, SMS-ben, interneten, e-mailben megadott személyes adatok nyilvántartá­sunkba kerülnek. Kéziratokat és fotókat nem őrzünk meg és nem küldünk vissza. Az újság PANDA szerkesztőségi rend­szerrel készült. A MATESZ által auditált. Az adatokat megadva hozzájárulnak ahhoz, hogy azok fel- használásával a Társaságunk érdekeltségébe tartozó cégek, amelyek az adatok feldolgozását is végzik (Axel Springer- Magyarország Kft., Axel Springer-Budapest Kiadói Kft., Harlequin Magyarország Kft., Zöld Újság Rt., Petőfi Lap- és Könyvkiadó Kft., Népújság Kft., Hungaropress Sajtóterjesztő Kft.), előfizetéses megrendelését teljesítsük, akcióira, kiadvá­nyaira és egyéb szolgáltatásaira felhívjuk a figyelmet. Az érintettek felvilágosítást kérhetnek az általunk kezelt személyes adataik köréről, felhasználásuk módjáról és céljáról, és bármikor kérhetik azok helyesbítését, felhasználásuk korlátozását, illetve törlését. Lapunkban a cikkek végén megjelenő fekete háromszög fize­tett hirdetést jelent. A hirdetések szövegét és képanyagát minden esetben a hirdető ügyfeleink­től készen kapjuk, ezért az abban foglaltakért a kiadó semmilyen anyagi, illetve jogi felelősséget nem vállal. A Petőfi Népe bármely részének másolásával, terjesztésével, az adatok elektronikus tárolásával és feldolgozásával kapcsolatos minden jog fenntartva. Értesüléseket átvenni csak a Petőfi Népére hivatkozva lehet. A lapban közölt adatok tájékoztató jellegűek, azokért felelősséget nem vállalunk. Kecskeméten a Szabadság tér és a Kálvin tér sarkán. ;0űél Vectra Hl jp KSH&g mm Mimii Mit EfruiiHi 1121»» H Ér­iMgfift jtes MM 5 ' - MM Jn^si MfelWR * fi

Next

/
Thumbnails
Contents