Petőfi Népe, 2008. december (63. évfolyam, 280-304. szám)
2008-12-29 / 302. szám
4 PETŐFI NÉPE - 2008. DECEMBER 29., HÉTFŐ BŰNÜGYI KRÓNIKA A 2008-as esztendő legemlékezetesebb rendőrség Idén is történtek felejthetetlen események: kiszabták a rendőrök az első 300 ezer forintos Csökkent a halálos balesetek száma, és kevesebb emberölés történt 2008-ban Bács-Kiskun megyében, mint a megelőző években. A határ Bács-Kiskun megyei szakaszán több mint ezer illegális határátlépőt fogtak, ez jóval több az előző években megszokottnál. A Petőfi Népe archívuma segítségével készült összeállításunkban a megyében 2008-ban történt legemlékezetesebb bűncselekményeket, baleseteket és tűzeseteket idézzük fel. Összeállította: Noszlopy N. Miklós Január: AUTÓKAT VITTEK A FINÁNCOK Több mint száz személyautót foglaltak le a vámosok Kecskeméten és Kiskunfélegyházán egy másfél milliárdos adócsalásban folytatott nyomozás miatt. A pénzügyőr nyomozók Kecskeméten a Mindszenti úti, illetve a Szent László körúti telepekről gyűjtötték be a kocsikat. Nemcsak a járműveket vitték el Budapestre, hanem egy kecskeméti és két kiskunfélegyházi férfit is. Egy kiskunfélegyházi gyanúsítottat az ügyben jelenleg is köröznek: G. Tibor a Bamako-rali mezőnyével távozott Magyarországról, és azóta sem tért vissza. kommandósok rontottak éjfél körül a kunszállási Róna panzióban alvó 66 gyerekre, nőre, férfira. Szobaajtókat törtek be, alvókat rángattak ki ágyaikból, és a folyosón mindenkit földre fektettek. Egy nem sokkal később kiadott közlemény szerint összehangolt akciót hajtott végre a panzióban és egy közeli vágóhídon a vám- és pénzügyőrség, valamint a munkaügyi főfelügyelőség. Információik szerint a panzió illegális munkásszállásként működött a vágóhídon dolgozó munkások számára. A közlemény szerint az éjszakai razzia igazolta a gyanút: az elszállásoltak egy része pedig bejelentés nélkül dolgozott a vágóhídon. Tavasszal Kecskemét határában, a 44-es út mellé zuhant a Szentgyörgyi Dezső Repülőbázis egyik MiG-29-es vadászgépe. A pilóta katapultált. DROGFARM AZ ÁRTÉRBEN Két kiló marihuánát ástak ki a rendőrök egy lakiteleki családi ház pincéjében. A kábítószerfogás egy 24 éves férfi, a háztulajdonos vallomásának köszönhető, akit kábítószerrel visszaélés gyanúja miatt tartóztattak le a rendőrök. A gyanúsított nemcsak a drog rejtekhelyét árulta le, hanem azt is, hogy Ausztriában vásárolt 24 kendermagot, majd a Holt-Tisza parton, ártérben ültette el a növényt, és jutott a marihuána alapanyagához. Február: BÉRTOLVAJ AZ ÁRUHÁZBAN Luxus Mercedesszel fuvarozta Budapestről Kecskemétre a felbérelt hajléktalant egy férfi, hogy vidéki bevásárlóközpontokból lopjon. Amíg a megbízó az Izsáki út végénél lévő mező- gazdasági üzlet közelében várakozott, addig a tolvaj az Auchanból próbált fizetés nélkül meglépni. Az elfogott hajléktalan a kihallgatásakor elmondta: a férfi „napidíjat”, rendszeres fizetést ajánlott, ha együttműködik vele. Bevásárlóközpontokból kellett lopnia, a szerencsésen kihozott árut pedig hiánytalanul átadta a megbízójának. KOMMANDÓSROHAM A PANZIÓBAN Aliig felfegyverzett, símaszkos Március: FRONTÁLIS BALESET KÉCSKÉNÉL Mikrobusz és személyautó karambolozott frontálisan a tisza- bögi vasúti átjáró előtt. Egy férfi elhunyt, ketten súlyosan megsérültek. ILLEGÁLIS SZESZGYÁR Mintegy 30 ezer liter cukorcefrét, valamint az illegális szesz- gyártáshoz szükséges 9 ezer kilogramm kristálycukrot, élesztőt, tápsót és am- mónium-bikarbonátot is lefoglaltak a pénzügyőrök egy Kiskun- majsa melletti tanyán. Három férfit értek tetten az akcióban, akik ellen jövedékkel visszaélés miatt indítottak eljárást. Április: HALÁLUGRÁS A MEDENCÉBE Víz nélküli, üres úszómedencébe, három méter mélyre ugrott a sötétben egy 45 éves dömsödi férfi a ballószögi termálfürdőben. A zuhanást nem élte túl: agyhalál állapotában került a megyei kórházba, ahol néhány nap múlva meghalt. ORSZÁGÚT MELLÉ ZUHANT A MÍG Lezuhant a Szentgyörgyi Dezső Repülőbázis egyik MiG-29-es vadászrepülője a 44-es főút mellett. A véletlenen múlt, hogy nem találkozott a főutat keresztező, elszabadult repülő egyetlen földi járművel sem, és szerencsére a katapultáló pilóta sem sérült meg. A vadászrepülő kigyulladt, a tűzoltók fékezték meg a lángokat, a főutat pedig teljes szélességében lezárták Kecskemét határában. A pilótát előbb a repülőbázis gyengélkedőjére, majd kivizsgálásra kórházba szállították. TAXISRA TÁMADT AZ UTAS Késsel szúrtak nyakon egy taxist Kecskeméten. A kocsit egy Zsinór utcában lakó nő rendelte a Kiskőrösi úti MÉH-telephez, ahol a gépkocsivezető felvette a megrendelőt, valamint egy fiatal férfit. Ezután a Zsinór utcába vitte őket, ahol a nő kiszállt, a fiatalember pedig Alsószéktóba irányította a kocsit. Itt azután késsel a fül alatt nyakon szúrta a taxist, kiugrott a kocsiból, és elszaladt. Nem sokkal később a merénylő önként indult a rendőrségre, hogy feladja magát, de útközben elfogták. Május: SEGÍTSÉGRE VÁRTAK - MEGHALTAK Ketten meghaltak, ketten súlyosan, ketten pedig könnyebben megsérültek az M5-ös autópálya lajosmizsei kijárata közelében történt balesetben. Egy magyar rendszámú Suzuki állt defekt miatt a leállósávban, és a műszaki segítséget várta. Eközben Szeged irányából egy osztrák Mazda személyautó érkezett, melynek vezetője jobbra húzta a kormányt, és telibe kapta az autópálya szélén várakozó Suzukit. A magyar autóban hárman utaztak: ketten életüket vesztették, egy ember súlyos sérülést szenvedett. Az osztrák Mazdából egy súlyos és két könnyebb sérültet szállítottak kórházba a mentők. HALOTT CSECSEMŐ Megszülte, majd az udvari vécébe fojtotta csecsemőjét egy 22 éves nő Kecskeméten. A Búzaszentelő utcai házban élő asz- szonyhoz délelőtt 9 óra körül hívott mentőt a családja azzal, hogy erősen vérzik, és nőgyógyászati panaszai vannak. A megyei kórházban azután a nőgyógyász megállapította, hogy nemrég szült, amit azonban tagadott a nő. Ettől függetlenül riasztotta a rendőröket az orvos, majd nyomozók jelentek meg a kecskeméti háznál, és megtalálták a kis holttestet. 300 EZRES BÍRSÁG Kiszabták az első 300 ezer forintos büntetést Bács-Kiskun megyében, gyorshajtás miatt. Egy ezüstmetál BMW 730D pörkölt Kecskeméten, a négysávos Budai úton 50 helyett 134 kilométeres tempóval, ami az új tarifatáblázat szerint kereken 300 ezer forintot ért. Június: TRAGÉDIA A DISZKÓ UTÁN Árokba került, felborult, majd kigyulladt egy Volkswagen Jetta Kiskunfélegyháza és Jász- szentlászló között. A kocsiból kizuhant egy 18 éves jász- szentlászlói fiú, és életét vesztette. A többi utas - egy fiatal férfi és egy nő - könnyebben sé- rült meg: a kiskunfélegyházi kórházba szállították őket. A tűzhöz a kiskunfélegyházi lánglovagokat riasztották, de már nem segíthettek, a kocsi teljesen kiégett. SZÉTVERTÉK AZ ÉTTERMET Mintegy 50 fős tömeg dulakodott, verekedett, sőt fegyverből leadott lövés is durrant az egyik kiskunhalasi benzinkút mellett lévő Halasvár étteremben. A vendéglőhöz állampolgári bejelentésre riasztották a bevetési osztály járőreit, ám a kiérkezésüket követően a verekedők nagyobb része elmenekült. A kiskunhalasi szóbeszéd szerint rivális bandák vesztek össze az étteremben, amiben több millió forintos kárt okoztak. MENTŐBALESET: MEGHALT A BETEG Beteget szállító, megkülönböztető jelzéseket használó mentővel ütközött egy kamion Tiszakécske és Szentkirály között. A baleset során a mentőben fekvő 82 éves férfi kizuhant a járműből és életét vesztette. SZERELMES TÖRÖK Török férfi ellen folytattak fegyveres hajtóvadászatot Kecskeméten a zsaruk. Senol Can (57) egy 9 milliméteres pisztollyal lőtte lábon magyar barátnőjét, majd elmenekült a helyszínről. Egy hónapig bujkált, közben megjárta Szlovákiát, és telefonon tartotta a kapcsolatot a nyomozást irányitó dr. Pólyák Zsolt rendőr őrnagy- gyal, a megyei főkapitányság bűnügyi osztályának vezetőjével. A rendőrtisztnek végül sikerült rábeszélnie a törököt, hogy önként adja fel magát. A véletlenen múlt, hogy a főutat keresztező repülőgép nem találkozott egyetlen földi járművel sem. A kunszállási Róna panzióban kommandósok razziáztak februárban. Az M5-ÖS autópályán a leállósávban várakozókat gázolt el egy mazdás. Egy szerelmes török kecskeméti barátnőjét lőtte térden.