Petőfi Népe, 2008. december (63. évfolyam, 280-304. szám)
2008-12-22 / 298. szám
4 PN-POSTA PETŐFI NÉPE - 2008. DECEMBER 22., HÉTFŐ Ne legyen a szegény még szegényebb - tegyünk érte! Nem értem... Nézem a hideg téli ködbe szürkült házakat, és nem értem. Résnyire nyitott ablakokat látok ugyanis: amikor elindulok a boltba, nyitva az ablak csakúgy, mint amikor dolgom végeztével hazafelé tartok. Azt mondják, a lakótelep nem a dúsgazdagok otthona. Szerintem tévednek. Nagyon is gazdagok lehetnek azok, akik hagyják a meleget óraszám kiszökni. S vele együtt pénztárcájukból is a forintokat. Valószínűleg sokszorosan megtérült volna már a fűtésszabályozóba fektetett pénz, ha mérni lehetne, hogy mennyi energia megy veszendőbe a túlfűtött lakásokban. A kicsit is meg kell becsülni. Mert a sok apró segíthet, hogy ne legyen a szegény még szegényebb. Tisztelettel: özv. Kalmárné Köszönjük emberségüket, türelmüket... Hálás köszönetem az „Őszi Napfény” Integrált Szakosított Otthon garai részlege, valamint elődje, a „Napraforgó” Ápoló- és Gondozóotthon dolgozóinak és az intézetbe járó orvosoknak áldozatos munkájukért, segítségükért. Beteg gyermekem húszévi gondozását, ápolását szeretném megköszönni e pár sorral. Egy-egy látogatáskor kicsi kezek kapkodtak, kapaszkodtak simogatásra, szeretette éhezve. Az intézmény gondozóitól kapják meg mindazt a megértést, védelmet, amire mindig is vágytak, és örülnek egy-egy látogatónak, aki a kinti világból érkezik. A vendégvárás hallatán felvillanyozód- va ezek a beteg emberkék kedveskedtek műsorral, maguk készítette ajándékokkal. Ehhez a munkához csak az elhivatott emberekben létezik a türelem és emberiesség. Amit csak ezzel az egyszerű szóval tudok meghálálni: KÖSZÖNÖM. Áldozatos munkájukhoz kívánok sok-sok türelmet, lelkierőt és az apró sikerek örömkönnyeit. Tisztelettel: Dienes Imréné Unokáink látni fogják Rákóczi út A változás kockázattal jár - véli olvasónk A város hajdan szép sugárútja új funkciót kaphat a felújítással. Örömmel láttam, hogy a kecskeméti képviselők elfogadták a Rákóczi út felújítására vonatkozó terveket. A képviselő-testületben még vita sem volt, mindenki igennel szavazott a város egykor szép, de mára elszürkült (írhatom vajon?) lepukkant utcájának megújítására. Bár nem a Rákóczi úton lakom, nagy figyelemmel olvastam az utca sorsáról folytatott vitát a Petőfi Népe hasábjain. Sőt egy-egy lakossági fórumra is elmentem, ahol érdeklődve hallgattam végig a sokszor indulatoktól sem mentes felszólalásokat. Érthetőnek tartottam azoknak a véleményét, akik félnek az újtól. Érthetőnek, de nem elfogadhatónak. A változás kockázattal jár. Vajon hol tartanánk, ha soha nem vállalnánk ezt a kockázatot? A Rákóczi úti üzletek vásárlók nélkül ásítoznak. A rossz gazda gyorsan túladna ezeken az üzleteken. De mit tehet a város, hajó gazda akar lenni? Megpróbálja olyanná varázsolni a környezetet, ahova szívesen mennek az emberek. Szép teraszokkal, kisebb autó- és buszforgalommal. Bízom abban, hogy teljesül a terveket megálmodók várakozása. Ez mindannyiunk érdeke. Persze nem feledkezhetünk meg a fák kérdéséről. Sokan fájlalják, hogy ki kell vágni a Rákóczi úti fák jelentős részét. Engedjék meg, hogy megjegyezzem: 62 éves létemre még soha nem láttam vagy hallottam olyanról, hogy egy ekkora területen minden egyes fát külön-külön megvizsgáljanak, s erről térkép készül, amelyen minden egyes fa élettani állapotát külön-külön jelzik. A Rákóczi úti fák esetén elkészült ez a vizsgálat, az újság is lehozta, a városháza aulájában is ki volt téve. Akit érdekelt, megnézhette. Gyanítom, hogy a legjobban tiltakozók nem tették meg. Biztos nem volt rá idejük. Sajnálhatják. Nemcsak nekünk van jogunk nagy fákhoz, hanem az unokáinknak is. Mi gondoskodhatunk arról, hogy ezt megadjuk nekik. Például azzal, hogy - ha fájó szívvel is, de - kivágjuk a klinikai halál állapotában lévő növényeket, s újakat ültetünk helyettük. Lehet, hogy mi már nem éljük meg, hogy dús lombú fákká cseperedjenek. De az unokáink látni fogják. S közben talán ránk gondolnak. Köszönöm megtisztelő figyelmüket: dr. Tóth Lajos Mindenki látta munkája gyümölcsét Nemrég olvastam az újságban, hogy Csikéria, Bácsszőlős, Máté- telke ne várjon segítséget az OTP-től. Ilyen dolgos népről hogyan is feltételezték, hogy a megfontolt hitelfelvevők nem méltóak a megfelelő fedezetükkel kölcsönre? Én magam is vidéki ember vagyok, és figyelem a környék fejlődését. Gratulálok Kisszállás aszfalttal burkolt új bekötőútjához és új piaccsarnokához. A szomszéd Kelebiáról sem feledkezem meg: itt is egy új, színvonalas, fedett piaccsarnok épült. Majd ezután tovább szépül a település, hiszen a sok-sok beadott pályázat minden bizonnyal eléri célját, ami újabb előrelépéseket tesz lehetővé. Azt álmodtam: Tompa is meg fog szépülni, nálunk is sok minden megváltozik. Milyen jó is volt régen: kígyóztak a sorok a zöldségátvevőknél, hajnalban indultak a disznószállítók, délután vették a nyulakat. Mindenki tette a dolgát: ki paprikát, ki paradicsomot, ki kukoricát, ki virágot, ki pedig almát és gyümölcsöt termesztett. Mindenkinek volt dolga, és látta munkája eredményét. Hitel csak a nagy luxushoz kellett. Újabban azt mondják, már nem kellenek ezek az igazi magyar termékek. Miért nem? Azért, mert jön az olcsó külföldi. Irány a multi, és mi rohanunk? Na nem! Én inkább maradok! És karácsony előtt azon gondolkodom, hogy jövő évre egy új szolgáltatással segítsem önöket. Minden ellenszolgáltatás nélkül! Tisztelettel: Farkas Tibor festőmester, Tompa írja meg nekünk véleményét, hogy mások is olvashassák! PN-Posta című összeállításunkban a szerkesztőségünkhöz érkezett olvasói levelekből közlünk válogatást. Örömteli esemény történt környezetében? Bosszantják a lakóhelyén tapasztalható, sokakat érintő problémák? Témaötlete van, amiről szívesen olvasna lapunkban? írja meg a Petőfi Népének! CÍMÜNK: PETŐFI NÉPE KECSKEMÉT, SZÉCHENYI KRT. 29. 6000 E-MAIL: PETOFINEPE@AXELS.HU KÉRJÜK, LEVELÉRE ÍRJA RÁ: PN-POSTA Óvatos voltam, a bajt mégsem kerülhettem el Nem feladatom, hogy másokat figyelmeztessek, de saját esetemmel szeretnék mégis okulásul szolgálni. Két évvel ezelőtt, egy hideg decemberi reggelen indultam a közeli közértbe, hogy friss kiflit, kakaót vigyek reggelire a még alvó unokáimnak. Hideg volt, s mivel előző este esett, jégpáncél fedte az utakat. Óvatosan lépkedtem úti célom felé, azonban a bajt így sem kerülhettem el: megcsúsztam és nagyot estem. Kis híja volt, hogy a fejemet nem vertem be annak a háznak a lépcsőjébe, amelyiknél elcsúsztam. S amelyiknek a tulajdonosai éppen akkor jöttek ki a házból, így látták, mi történt. A férfi odalépett, majd ahogy a kezét nyújtotta, mérgesen rám mordult: miért nem vigyáz jobban? Azt hittem, rosszul hallok. A járdatakarítás mindig a ház tulajdonosának a feladata. Az ő házuknál nem szórták fel homokkal, nem is sózták le a járdát, a 40-45 év körüli fiatalember mégis engem hibáztatott. Szerencsére megúsztam kisebb horzsolásokkal. Azonban a hideg, csúszós idő beálltával mindig arra gondolok, vajon hány háztulajdonos lesz, aki nem takarítja rendesen a járdát. S hányán hibáztatják közülük a gyalogosokat, ha baj történik? K.-né Éva Sokszor szinte átrepülnek az autósok a sínek fölött Elvakítottak a szép szavak csalók A három nő örömmel jelentette be: ön nyert! Az Izsáki úti kórház melletti Sport utca és környékének közlekedéséről szeretnék írni. A jól látható helyen kitett 30 km/h sebességkorlátozó táblánál 80-100 km/h-val száguldoznak az autósok. A kórházi látogatás idején az autók össze-vissza- parkolnak, akadályozva ezzel a gyalogosok közlekedését. A 22-es busz megállója különösen veszélyes. Bár tábla hívja fel az autósok figyelmét arra, hogy számítsanak a gyalogosokra, ez senkit sem érdekel. Még a kanyarnál is alig lassítanak. Ha ott eléjük lép valaki... - nem is folytatom. A nemzetközi kutyakiállítás idején felháborodva láttam, hogy a gépkocsik egymás hegyén-há- tán álltak az OTP-lakópark kerítésénél, a füvön. Pedig elgurulhattak volna még pár métert, a sportpályánál lévő nagy parkolóig, ahol sok üres helyet találtak volna, és a füvet sem tették volna tönkre. Igaz, a saját autóikat sem féltik. A vasúti átjárónál nem fékeznek, sokszor szinte átrepülnek fölötte. Jó lenne, ha a rendőrség gyakrabban tartana ellenőrzéseket ezen a területen. Egy-egy traffi- pax szerintem igencsak jót tenne az autósok féken tartására. Egy hűséges olvasójuk Hóvirágot hozzon a tavasz, ne szemetet! Arra szeretném felhívni az illetékesek figyelmét, hogy most lenne érdemes még egy utolsó alapos takarítást tartani a városban: felsöpörni a buszmegálló környékét, összesöpörni a soksok eldobált csikket, összeszedni az útpadkák mentén felgyülemlett szemetet. Jó lenne, ha a következő hóolvadás után nem szemétkupacok látványával kellene szembesülni. Kiábrándító élményként őrzöm magamban, a három évvel ezelőtti tavaszt, amikor az első melegfront elér- keztével a hó alól ázott, koszos csikk-kupacok és papírszemét bukkant elő. Hóvirág helyett. Tisztelettel: egy széchenyivárosi lakó Elszomorító, de egyre többen vannak, akik visszaélnek mások jóhiszeműségével, emberségével. A kalandorok egyre nagyobb számban, egyre nagyobb gyakorlattal károsítják meg a hiszékenyeket. Nincs mit tagadni, én is ebbe a csapdába estem bele. Megjelent lakásom előtt egy kocsi, amelyben hárman ültek. Három hölgy. Egyikük becsengetett hozzám, és örömöt sugárzó arccal közölte, hogy a szerencse rám ragyogott, és nyertese lettem egy akciónak, a számítógép az én nevemet sorsolta ki. Felsorolták, mi mindent nyertem, és ezekért rendkívül keveset kell fizetnem, mivel a szerencsés akció kedvezményezettje lettem. Legyünk őszinték! Rengetegen vagyunk, akiknek rengeteg mindenre lenne szükségünk, s igen csekély a havi jövedelmünk. Hát némi kételkedés után a szép szavak sajnos elvakítottak, józan eszem elkalandozott, öröm fogott el. Úgyis több használati tárgyat meg kellett volna vennem, itt az alkalom - gondoltam. Nekem is lehet az életben egyszer szerencsém. Megvettem a felajánlott áron a késkészletet, teflonlábaskészle- tet és egyéb konyhai felszerelést. A „hölgyek” távozását követően érkezett meg fiam, aki azonnal szólt: „Anyu, miért vetted meg ezt a sok kacatot?” Amikor felnyitotta a szemem, megmutatta a termékek hitványságát, a gyártmány silányságát, majdnem rosszul lettem. Azonnal telefonáltam a rendőrségre, ahol udvariasan, de határozottan közölték: becsaptak, megkárosítottak, azonban ebben az esetben azt javasolják, hogy írjam meg történetemet a sajtónak. Talán lesz, aki tanul az esetből, és nem sétál bele hasonló csapdába. Kérem, ne hagyják magukat megkárosítani! Egy kecskeméti olvasójuk ■ A 22-es busz megállója is veszélyes. ■ Sajnos elkalandozott a józan eszem néhány percre.
