Petőfi Népe, 2008. december (63. évfolyam, 280-304. szám)
2008-12-17 / 294. szám
Négyesztendős betörőre csaptak le a zsaruk Sok mindent nem lehet elég korán kezdeni, de talán mégsem sorolható ezek közé a betörés. A minap mégis egy négyesztendős betörőt füleltek le a rendőrök. Még szerencse, hogy a kis bajkeverő legalább fegyvert nem fogott a zsarukra. Az amerikai kisfiú nem a pénzre „hajtott”, hanem a játékokra: önfeledten játszadozott, amikor rátaláltak a rendőrök - írta az MTI. A biztonsági kamera felvételein helyi idő szerint hétfőn hajnali három óra körül érkezett a texasi üzlethez az apróság. Minden bizonnyal sejtette, mi vár rá a boltban. Megpróbálta nyitogatni az ajtókat, és talált is egyet, amelyik nem volt bezárva. Bement és nekiállt szórakozni a játékosztály árukínálatával, a mozgásérzékelő néma riasztója pedig beindult. A helyi rendőrség közlése szerint a gyerek nyilvánvalóan elszökött hazulról a hajnali órán. A vegyesbolt közel van ugyan otthonához, de egy többsávos úton is át kellett kelnie. A gyermekvédelmi hatóság az eljárás idejére átveszi a kis betörő felügyeletét, és rokonoknál helyezik el, mert szerintük a szülőkkel nem maradhat. HIRDETÉS Tel.: 70/363-58-93 Fax.: 78/412-792 | e-mail: janza@freemail.hu 2 ' :----—.r--------------Halas Szépe 2008 A városi filmszínházban vasárnap este rendezték meg az I. Halas Szépe-versenyt. A döntőben tizenkét fiatal, csinos lány sétált végig a kifutón. A szépek legszebbje idén a szegedi Szőke Linda Kata lett, két udvarhölgye pedig pedig a tázlári Tóth Nóra és a kiskunhalasi Antóni Diána. □3311333333Wm ACÉLSZERKEZET 12 m fesztávú. 20/9568-048.----------------------------------------------------------------------- *1003319* AKÁC szőlőtámfa új és akác tűzifa eladó Bócsán. 30/518-4623.------ — *999911* a E LADÓ MTZ-550 homlokrakodóval, MTZ-80, Warinszky forgó-rakodó, Heston M-1300 körbálázó. 30/502-72-42.-------------------------------------------------------------------------------*1003202* GY ÖKÉR zöldség eladó. 70/232-1782.-------------------------------------------------------------------------------->1003308* HW-8011-ES pótkocsik javításra szorult állapotban eladók. 20/286-80-88.-------------------I-----------------------------------------*1003303* B RÁBA 5 fejes Condor eke, IH eke, Ciklon 800 vetőgép, KSP gabonarakó, SPC kukorica- vető, EB-7 egytengelyes pótkocsik és kombiná- torok eladók. 30/289-49-50.-----------------—---------------------------------------------------------*1003327* TA KART fűszéna szállítva. 30/2785-439.-------------------------------------------------------------------------------*1003306* TRÁGYAHORDÓ farvilla eladó. T: 20/218-2186---------------------------------------------------------------------------*1003275* ÚJ, SZERKEZETI vascsövek eladók fóliaházak építéséhez. Zártszelvények is. Tel.: 06-30/93- 58-708------------------------------------------:-------------------------------------*964538* VW PASSAT 1.9 PDTDI9 éves. 30/249-6777.------------------ *1003287* a 8 DB választási malac, 1 db 30 kg-os süldő (húsjellegű) eladó. 76/350-167.-------------------—-*1003249* Mi nden várakozást felülmúl. Az új GLK-osztály. Ismerkedjen meg a vadonatúj, formabontóiul egyedi GLK-osztállyal, amelyben eddig elképzelhetetlen módon egyesülnek egy kompakt családi autó és egy vérbeli luxus- terepjáró előnyei. Dinamikus teljesítmény, lenyűgöző biztonság, páratlan kényelem, kompromisszumot nem tűrő dizájn és stílusvilág. Minden, amit egy Mercedes tői elvár. De teljesen másképp, mint a megszokott. Lz az új GLK. További részletek a márkakereskedéseinkben, www.mercedeshovany.hu Az esetleges nyomdahibákért nem vállalunk felelősséget! I zemanyag-fogyasztás: 6.9- 14,6 k 100 km, CO kibocsátás: 1K3-251 g/km. Mercedes-Benz Hovány Premium Automotive Kft. Bács-Kiskun és Békés megye egyedüli felhatalmazott Mercedes-Benz márkakereskedése. 6000 Kecskemét, Szent László krt. 81. Tel.: 06-76/501-900 5600 Békéscsaba, Almáskerti Ipari Park 7. Tel.: 06-66/523-070 www.mercedeshovany.hu HUMORZSÁK praktikus Fiatal, csinos nő a cipőboltban az eladóhoz:- Teljesen lapos, sarok nélküli cipőt keresek.- Az ilyen már nem divatos. Mihez kellene?- Alacsony, kövér milliomoshoz! szép szavak - Drágám? Szeretsz engem testestül-lelkes- tül?- Ühümmm...- És engem tartasz a világon a legszebbnek?- Ühümmm...- És szerinted gyönyörű az alakom?- Ühümmm...- Jaj, drágám, olyan szépeket mondasz nekem! békés válás Kovácsot megszólítja a szomszédja:- Látom, mégis kibékültél a feleségeddel, Józsi!- Miből gondolod?- Tegnap, kint az udvaron olyan egyetértésben fűrészeltétek azt a darab fát.- Az nem fa volt, hanem a konyhaszekrény... kor A fiatalabb férj mindent megtesz, hogy felesége közeledő negyvenedik születésnapjának súlyát tompítsa. A kisebbik lányuk észreveszi a szándékot, és ő is megpróbálkozik:- Anya, apa hány éves?- 39 - válaszolja az anyja.- És te hány éves leszel?- 40 - mondja letörten az anya.- Ne légy szomorú, anyu - szól a kislány -, te győztél! SÉRTŐ VALLOMÁS Az ügyvéd így szól a tanúhoz:- Kérem, hölgyem, hogy szó szerint ismételje el, mit mondott önnek a vádlott! A hölgy kicsit habozva szól: - De kérem, ha szó szerint elmondom, az minden tisztességes embert sérteni fog.- Akkor - szól az ügyvéd - egyszerűen csak súgja a bíró úr fülébe. NYOMDA • Kecskemét, pnnt 2000 Végvár u. 71. MŰSZAKI VIZSGÁZTATÁS A LEGJOBB ÁRAKON minden járműkategóriában! • személygépkocsi 12.310 Ft • tehergépkocsi 3,5 t-ig 14.360 Ft • pótkocsi 3,5 t-tól 19.910 Ft • tehergépkocsi 3,5 t-tól 20.440 Ft Személy, teher, nemzetközi szállító, lassú és különleges felépítményű járművek vizsgáztatása, szervizelése. Benzin, dízel, LPG zöldkártya, tanúsítás gázbiztonsági szerelésről, tehergépjármű tachográfok javítása és illesztése, sebességhatároló ellenőrzés, flottakedvezmények. Ünnepi nyitva tartás: dec. 20-án 7-15-ig, 22 és 23-án 7-16-ig, 29 és 30-án szünnap. KÉRI KFT. Szentkirály, Alsó 254/A Tel.: 70/331-1348 Kéri József 1 trotil uvTi i 16 iÍm ülni 4 W Csak áltattam magam, hogy elmúlt, pedig azért is nem tudtam senki mást szeretni, mert még magam elől is titokban az övé maradt a szívem. Ha minden barátod ugyanazt mondja, amit a szíved is sugall, és csak a félelmeid tántorítanak el, légy úrrá magadon. Ne hagyd magad eltántorítani. Az élet korántsem tökéletes, de (...) mégsem annyira reménytelen. Laurell Kaye Hamilton amerikai horror és sci-fi író 1963. február 19MÉG TÖBB IDÉZETET TALÁL A WWW.BAOW.HU-N. Az Erdei Ferenc Kulturális és Konferencia Központ (6000 Kecskemét, Deák tér 1.) pályázatot hirdet színpadi fénytechnikai eszközök, anyagok beszállítására A pályázattal kapcsolatosan érdeklődni lehet a műszaki osztályvezetőnél a 76/503-880-as telefonon. Pályázatokat 2008. december 19-íg lehet a műszaki * osztályvezetőnél leadni. s $9* KARÁCSONYI KABÁTVÁSÁR IZSÁKON! A Kovács butik december 16-17-18-án (kedd, szerda, csütörtök) hatalmas választékkal, rendkívüli árengedménnyel kínálja a női- és férfi kabátokat. Cím: Izsák, Bajcsy-Zs. u. 17. sz. alatti raktár. Nyitva: 8-12, 13-18 óráig. | (Információ: 30/955-0823) 3 A Pharmainvest Csoport gyógyszerészeket, gyógyszertári asszisztenseket keres Baján hamarosan nyíló Pingvin patikájába! Jelentkezésüket várjuk a 62/550-532-es telefonszámon vagy az allas@pingvinpatika.hu e-mail címre. 'Táplálékunk legyen az orvosságunk!” ( Hipftokra tész) Rendeljen 15 I O CSIRÁKAT! Házhoz visszük! A Barcelonában futballozó Alekszander Hieb lett az év játékosa Fehéroroszországban.