Petőfi Népe, 2008. december (63. évfolyam, 280-304. szám)
2008-12-13 / 291. szám
2008. DECEMBER 13., SZOMBAT ELETMOD Hagyományápolás és ünnepi készülődés babonák Luca napjához sok népszokás kapcsolódik, néhányat érdemes kipróbálni Remek családi móka a népi hagyományok közös felelevenítése. Jó, ha a gyerekek életében is megvan ezeknek a helye. Wlcsek Anna Luca alakja a népi hiedelmekben több módon is megjelenik. A monda szerint Szent Lúcia imádkozott Istenhez, hogy gyógyítsa meg beteg anyját. Miután édesanyja meggyógyult, a szüzességet fogadott lányt férjhez akarták adni. Azért, hogy vőlegénye elutasítsa őt, megvakította magát. A Luca-napot gonoszjáró napnak is tartották eleink. A Gergelynaptár bevezetése előtt december 13-a volt az év legrövidebb napja. Ekkor szelleműző praktikákat hajtottak végre az egészség és a termés megóvására. „A legrövidebb nap számos jóslásra is okot adott - mondja Csesznák Éva etnográfus, múzeumpedagógus. - A legelterjedtebb ezek közül a Luca-búza ülteCetlikre írva jósolják meg a lányok, hogy hívják majd a jövendőbelijüket MÁR A KAMASZLÁNYOK IS szeretik jósolgatni, hogyan hívják majd vajon a férjüket, illetve kivel ismerkednek meg a következő évben. Ehhez tizenkét nevet kell felírniuk kis cetlikre. A papirosokat például gombócba lehet rejteni, s főzés közben amelyik elsőként jön a vízfelszínére, az lesz a keresett fiú. Aki nem akar főzni, dobjon tűzbe (vagy akár a kukába) mindennap egy cédulát Amelyik legutoljára marad, a keresett fiú nevét mutatja meg. HIRDETÉS vasárnap gran prix 19“ LCD-televízió beépített DVD-lejátszóval' • 19" (kb. 48. cm) LCD-TFT-képernyő • kb. 16,2 millió szín • képformátum: 16:10 • dinamikus kontrasztarány: kb. 4 000:1 • HD^ready • Slot-in DVD-lejátszó multiformátumos lejátszással • Multi Media USB és SD-kártyaolvasó • Progressive Scan • digitális zajszűrő • automatikus állomástárolás • többnyelvű OSD-menü • lehívható hangképek • falra szerelhető motion Női alkalmi felső* “viszkóz-elasztán anyag, hosszú csatlakozások: • HDMI (HOCP-vel) • S-videó-bemenet • Videó In • PC-bemenet • Scart • Component In fazont színek I méret méretek és súlyok (talppal együtt): kb. 47,5 x 39,3 x 15,3 cm (szé x ma x mé), bruttó súly: kb. 6,6 kg Jv TU. távirányító Üfíéá (elemekkel együtt) motion Női viszkóz stretch nadrág* 2 299 F,/db a viszkóz kevertszálas anyagnak köszönhetően kényelmes viseletét biztosít, méret: 36-44 2A990 Ft/db ROYAL CLASS Férfi téli bőrkabát* bárány-nappabőrből. kivehető, részben szőrme jellegű belső bélés, méret: M - XL ALDI tájékoztató /darab 24990 SLOT-IN DVD- LEJÁTSZÓVAL IeVíon USB Memory Stick* 8 GB. USB2.0-csatlakozás, kompati bilis Windows 2 000, XP és Vista, valamint MAC OS 10.x és ennél újabb operációs rendszerekkel ICHICtCI I, OHBVOUIC, -------------------------------------5 400 rpm, USB 2.0 csatlakozás, 17 990 Ft/d b USB-kábellel együtt Távirányítós autó* 1:14 méretarányú autó, Mercedes M-osztály vagy BMW X5,2-csatornás távirányító, menetfény a menetiránynak megfelelően, gumikerekek, elemekkel együtt 6 999 Ft/db 1 ■ ■ vilmoskörte párlat* dél-tiroli specialitás. gyümölccsel. 40% alkoholtartalom, P 0.7 l/üveg 4 499 Ft Óra- vagy ékszerdoboz* exkluzív kivitelben, külön utazódobozzal, kivehető rekeszekkel, belső tükörrel, különböző színekés modellek tartatom nélkül 3 499 Ft/db ROYAL CLASS Férfi pamuting 100 % pamutból, rendkívül könnyen vasalható, különböző színek és minták, méret: 39-44________ •I» 4799 Ft/db KOVÁI CLASS Férfi merino pulóver* kívül finom merino-gyapjú, belül tiszta pamut, V-kivágással, kerek nyakkal vagy garbó-fazonban, méret: M - XL 4 499 Ft/db TOVÁBBI AJÁNLATAINKAT i az ALDl üzleteiben! <§hi&&inúo' Női hálóruha „Silky Touch“* selymes tapintású ,4:| anyagból, karcsúsított'■; szabással és oldátíá|B vágással. méret: 36 - 46 m ^bissimiov Női csipkés body* áttetsző tüli anyagból, párnázott kosarakkal, több színű hímzések különféle részletkidolgozásokkal, kapcsos és csatos zárral a betoldás területén és a hátrészen, méret: 75 B-85 C Férfi kordnadrág* Női melltartó* Portói Tawny Port, 0,751* Férfi alsónadrág, duopack* Férfi póló* 2 299 Ft/darab 2299 Ft/db 1499 Ft/darab H99 Ft/db 1499 Ft/üveg 1998,67 Ft/I 1299 Ft/csomag 6A9.50 Ft/db 999 Ft/darab 999 Ft/db Férfi hosszú ujjú póló* 9qqq Garnélakoszorú, 300 g* Téli desszertszósz, 300 ml* ^96^7pf/?** Mintás otthoni zokni* 399 Ft/pár 399 Ft/pár Ajka, Fő út 31. • Baiatorriefle, Rákóczi Ferenc út 295. • Bonyhád, Deák Ferenc u. 10/B • Budakeszi, Szőlőskert u. 2. • Budaörs, Kandó Kálmán u. 1 • Budapest, XVL kér., Bokényfökü út 102. • Cegléd, Pesti út 93. • Újt Dabas, Domb út l • Debrecen, Kishatár út 9. • Debrecen, Ozmán ul» Dunafötdvár, Füzes sor 2-4. • Dunaújváros, M6 autópálya. Dunaújváros centrum lehajtó • Esztergom, Dobogókői út • Főt, Fehértó u. 5. • Gárdony, Szabadság út 21 • Gyula, Bicére u. 15/A • Hajdúböszörmény, KíHső-Szoboszlói út 2/B • Halásztelek, Korbuly u. 1 • Hódmezővásárhely, Kaszap u. 31 Jászberény, Nagykátai u. 22/C • Kalocsa, Bátyai út 5/A • Karcag, Kisújszállási út 90. • Kazincbarcika, Hadak útja 9. • Keszthely, Tündériak út 2. • Mohács, Pécsi út 53. • Mosonmagyaróvár, Királyhidai út 63. • Nyíregyháza, Káliói út • Nyíregyháza, Pazonyi út • Nyíregyháza, Törzs u. 2. • Pápa, Celli út 71. • Pécs, Árnyas u. 25. • Pifocsaba, Fő út 2. • Siklós, Harkányi út 59. • Siófok, Attila u. 74. Székesfehérvár, Szent Flórián tat. 11. • Szentes, Csongrádi út 65. • Szombathely, Szent GelJért u. ó9. • Törökbálint, Süssen u, 1. • Veszprém, Domyai Béla u. 5. • Veszprém, Észak-keleti útgyűrű 6. tése. Egy kis cserépbe vagy pohárba a gyermekek is tudnak búzaszemeket ültetni, amelyeket karácsonyig ők gondozhatnak.” A kihajtott búza a hiedelmekben az életet és a jövő évi termés bőségét jelentette. Az asztalon szokás volt piros szalaggal átkötni, a szellemek elriasztására. „A búzafű ráadásul nem csak átvitt értelemben jelenti az életet és az egészséget - folytatja Csesznák Éva. - A hajtások salátába is keverhetők, így vitaminokban gazdag étel lesz belőle.” A gyerekekkel jósolni is lehet Luca napján, például a jövő évi időjárásra. Karácsonyig még tizenkét nap van hátra. A babona szerint amilyen az időjárás e napokon, olyanok lesznek a hónapok jövőre. Gyorsabb eredményt hoz, ha egy hagymát félbevág, és tizenkét szeletébe egy-egy csipet sót tesz. Amelyik levél átvizese- dik, az a hónap esős lesz. „Ezek a játékok mind az ünnep hangulatát erősítik a gyermekekben, és a mai modern világban is egyszerűen átörökíthetők.” Életmód rovatunk heti oldalainak témái KEDD AUTÓ & MOTOR SZERDA UTAZÁS CSÜTÖRTÖK EGÉSZSÉG PÉNTEK ÍNYENCSÉGEK ► SZOMBAT család & nevelés Hetvenévesen szülte meg első gyermekét mesterséges megtermékenyítés után hozta világra első gyermekét Indiában egy hetvenéves nő. Rajo Devi ötven éve él házasságban, de ez idáig nem született gyermekük. Mindketten egészségesek. Egyedül neveli két fiát Ricky Martin BÉRANYÁTÓL SZÜLETETT négy hónapos gyermekeit továbbra is egyedül kívánja nevelni Ricky Martin énekes. A sztárról és fiairól most jelent meg EB az első képsorozat a People magazinban. A 38 éves zenész azt nyüatkozta a lapnak, hogy dada segítségét sem kéri a gyerekek neveléséhez. Ada az ikrekkel készül a karácsonyi vacsorára kis kukták nagy ünnepe lesz az idei karácsony Adáéknál. Részletek a tvr-hétben. @ további érdekességek: www.reggel.hu A MikulásGyár ismét megnyitja kapuit December 13. és 21. között kerül megrendezésre Magyarország legnagyobb karácsonyi adománygyűjtő akciója. A MikulásGyár egy gigantikus, karácsonyi ajándékelosztó központ, amely látványos elemekkel és szórakoztató programok mellett fogadja a lakosság ajándékait. A szervezők a budapesti Felvonulási tér mellett a budapesti Csepel és Duna Plazában, valamint Debrecen, Győr, Kaposvár, Miskolc, Nagykanizsa, Nyíregyháza, Pécs, Sopron, Szolnok, Szombathely, Szeged, Székesfehérvár, Veszprém, Zalaegerszeg plázá- jában várják az adományozókat. A kezdeményezés célja az, hogy karácsony közeledtével ajándékot gyűjtsön a rászorultak számára. Tavaly a MikulásGyár nyitva tartása alatt 10 000 láda adomány gyűlt össze. Az ajándékokat száz kamion szállította el a Felvonulási térről, és összesen csaknem húszezer fő részesült belőlük. A Magyar Telekom vállalati kultúrája szerves részének tekinti a társadalmi felelősségvállalást, és kiemelt figyelmet fordít a hátrányos helyzetben élő gyermekek, családok és a rászorulók támogatására. Éppen ezért a cég idén is csatlakozott a karácsonyi adománygyűjtő akcióhoz. A Magyar Telekom öt budapesti telephelyén munkatársi adomány- gyűjtést is szervez. Az összegyűjtött ruhákat, tartós élelmiszereket, higiéniai termékeket és játékokat a Magyar Telekom által biztosított autók szálbtják a Felvonulási téren álló központi MikulásGyárba, ahol a vállalat dolgozói önkéntes munkájukkal is hozzájárulnak az akció sikeréhez. Idén új kezdeményezésként a Magyar Telekom mobilszolgáltatásainak márkája, a T-Mobile, egy, a helyszínen élvezhető új interaktív SMS-alkal- mazással szórakoztatja a MikulásGyár látogatóit. A most bemutatkozó karácsonyi üzenetküldő szolgáltatásból befolyó összeget a Magyar Vöröskereszt segítségével a hátrányos helyzetű családok és gyermekek támogatására fordítja a cég. ▲ Cs. E. ■ Interaktív SMS szórakoztatja a látogatókat.