Petőfi Népe, 2008. december (63. évfolyam, 280-304. szám)
2008-12-09 / 287. szám
PETŐFI NÉPE - 2008. DECEMBER 9., KEDD KEGYELET / APRÓHIRDETÉS GYÁSZHÍR „Szenvedéstől meggyötört testem sírba pihenni tér. Bűnöktől megtisztult lelkem Isten jóságától kegyelmet kér." Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy TÓTH ISTVÁN kecskeméti lakos, 59 éves korában, 2008. december 6-án elhunyt. Temetése 2008. december 11-én, 15.00 órakor lesz a kecskeméti Köztemetőben. A részvétnyilvánítás mellőzését kérjük. A gyászoló család. GYÁSZHÍR Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy PÁSZTOR JÓZSEFNÉ Tóth Mária volt DUTÉP dolgozó kecskeméti lakos, életének 92. évében elhunyt. Bűcsűztatása 2008. december 12- én, 9.45 órakor lesz a kecskeméti Köztemetőben. Részvétnyilvánítás mellőzését kérjük. A gyászoló család. GYASZHIR Fájó szívvel tudatjuk T mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy SIMON JÓZSEF kecskeméti lakos, életének 63. évében, hosszan tartó, súlyos _ _______ betegség után me gnyugvást talált. Búcsúztatása 2008. december 1 2- H én, 11.45 órakor lesz a kecskeméti Köztemetőben, fi® Minden külön értesítés helyett. A gyászoló család. KÖSZÖNET Köszönetét mondunk mindazoknak, akik özv. MOLNÁR MIHÁLYNÉ Hegedűs Zsuzsanna temetésén megjelentek, sírjára koszorút, virágot helyeztek, mély fájdalmunkban osztoztak. A gyászoló család. KÖSZÖNET Köszönetét mondunk mindazon rokonoknak, barátoknak, ismerősöknek, munkatársaknak, akik FEKETE GYÖRGY temetésén részt vettek, sírjára koszorút, virágot helyeztek, fájdalmunkban velünk együtt éreztek. A gyászoló család. GYÁSZHÍR „Szívedben nem volt más, csak jóság és szeretet, munka és küzdelem volt egész életed." Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy DUGÁR LÁSZLÓ kovácsmester 90 éves korában elhunyt. Temetése 20008. december 10-én, szerdán, 14 órakor lesz a hetényegyházi Köztemetőben. A részvétnyilvánítás mellőzését kérjük. A gyászoló család. KÖSZÖNET Hálás szívvel mondunk köszönetét mindazoknak a rokonoknak, ismerősöknek, szomszédoknak, munkatársaknak, akik ZAJACZ GYULA búcsúztatásán velünk együtt voltak, sírjára koszorút, virágot helyeztek. A gyászoló család. GYÁSZHIRDETÉSÉT, KÖSZÖNETNYILVÁNÍTÁSÁT ÉS EMLÉKEZÉSÉT MUNKAIDŐBEN FELADHATJA A Petőfi Népe ÜGYFÉLSZOLGÁLATI IRODÁIBAN ÉS HIRDETÉSFELVEVŐ HELYEIN. KECSKEMÉT, Széchenyi krt. 29 T.: 76/518-200 Szabadság tér 6. (A Szabadság tér és a Kálvin tér sarka: LAPsarok) T.: 76/481- 220, 76/481-975, 76/506-818, Fax: 76/506 819, Kápolna u. 2. Tel.: 76/505-311, Fax: 76/505-310, Petőfi Sándor ti. 11. Tel./fax: 76/416-180. Hírösgazda Kft. Kecskemét, Béke fasor 71/A. Kecskeméti Köztemető Irodaépületében T.: 76/498-329, 30/4091-627 Fax: 76/501-923 Belvárosi iroda: Csongrádi u. 3. T.: 30/234-1833 Jóindulat Kft. Temetkezés Kecskemét, Csabai G. krt. 2. T.: 30/9639-222 Hírős Temetkezési Kft. Kecskemét, Béke fasor (körforgalomnál) T.: 76/504-947, Református temető, Kecskemét, Irinyi u. 17/b. T.: 76/413-861 KALOCSA, Szent István u. 61. 78/561-849. KISKŐRÖS, Árpád u. 2. 78/413-339. KISKUNFÉLEGYHÁZA, GUKER Kft., Batthyány u. 2/A 76/463-274. Lélekharangok Temetkezési Szolgáltató Kkt, Kkfháza, Horváth Z. u. 28. MÁTÉTELKE, Berki Erika, 20/326-2879 KISKUNHALAS, Szilády Áron u. 5-7. 77/523-852. LAJOSM1ZSE, Attila u. 5. 76/356-162, 06-30/9553-002 TISZAKÉCSKE, Béke út 151/3. (Randevú tér) 76/441-578. KUNSZENTMIKLÓS, Baksay S. u. 3/A 76/351-214 BAJA, Árpád tér 6. 79/522-480, 70/215-2987. BÁCSALMÁS, Oltványi u. 1. Juhász Jenő, 79/343- 761 NAGYKŐRÖS, Miklay Jenő, 20/942-1025. SOLTVADKERT, Hősök tere 2. Átrium Üzletház, 78/482-763 A szavunkat adjuk! _______________________________________________Petőfi Népé A hirdetések szövegét és képanyagét minden esetben a hirdető ügyfeleinktől készen kapjuk, ezért az abban foglaltakért a kiadó semmilyen anyagi, illetve jogi felelősséget nem vállal APRÜ rara m JÁRMŰ www.kismobil.hu-------------------------------------------------------------------------------*999779AS TRA ‘99 kombi 1,4 i piros: 20/244-85-55.-------------------------------------------------------------------------------*1001037BMW 316 1998-as eladó. Telefon: 70/285- 8829.-------------------------------------------------------.-----------------------*1001356* CH EVROLET KALOS újsz. fél áron. Telefon: 76/368-079-------------------------------------------------------------------------------*1001051* CORSA 8 év, ezüst, ár alatt. 70/586-06-60.--------—---------------—---------------------------------------------*1001046* »D UCAT0, friss műsz., '95-ös! 30/2131- 333.-----------------------—-----------------------------------------;--------*1000891* MA ZDA 2-es, 2005. novemberi, 32 E km-rel eladó. Tel.: 30/517-0113------------------------------------------------------------------------:—*1001223* » NIVA 1.7 inj., friss műszakival eladó. (Esetleg kukoricacsere érdekel.) 30/9432-278.------------,---------------------------------------------------------------*1001098* SU ZUKI használt Kecelen. I: 30/3700-808---------------------------------- *969660* GÉPEK ELADÓ traktorra aerelhető kardán hajtásos 700-as körfűrész; DEKT 5-ös szippantó; IH 7,2-es tárcsa; 4-5 fejes Kverneland váltvaforgatós eke, RZ szártépő; 3 és 4 soros silózó; gabonavetőgépek; traktorok 80-240 LE-ig. 30/9855-666.-------------------------------------------------------------------------------*1001194* MBP 6,5 szalmaszállító pótkocsi eladó: 120 E Ft, 20/25-99-605.------------------------------------------------------------------------------*1001208* * MPM-10 talajmaró adapterekkel és motoros alternáló fűkasza eladó. Telefon: 30/205- 0831.-------------------—------------------------------------------------------*932634* ÁL LÁST KÍNÁL A GROUPAMA BIZTOSÍTÓ ZRT. munkatársakat keres kecskeméti és kiskunfélegyházi irodábáiba, Kiskunfélegyháza, Kiskunmajsa, Petöfiszállás, Pálmonostora, Kunszállás, Városföld, Bugac és Tiszaalpár körzetekből. Folyamatos, térítésmentes képzés, induló támogatás. Elvárások: érettségi vagy főiskolai, egyetemi diploma vagy középfokú végzettség + biztosításközvetítői szakképesítés (0KJ), üzleti megjelenés, tanulási hajlandóság. Jelentkezés a Monika.Buzas@groupama.hu e-mail címen, vagy a 06-20/661-6684 telefonon lehet.-------------------------------------------------------------------------------*1001162* BENZINKUTAS vizsgával rendelkező munkatársat keresünk Kecskeméten. T.: 70/362-48-79 .1001ll4. CÉGÜNK felvételt hirdet valuta-pénztárosi állás betöltésére Kecskemét területén. Feltételek: valutapénztárosi végzettség, nyelvvizsga. Jelenkezni lehet: 06-70/380-0208.-------------------------------------------------------------------------------*1000779* KECSKEMÉT és vonzáskörzetében heti 15 órás elfoglaltsággal akár 100 E Ft jövedelem. Ha szeretne jó csapatban dolgozni, hívjon! Érdeklődni: 06-20/214-6891.--------------------------------------------------------------------------------*999549* KE RESKEDELMI cég biztos megélhetést adó területi képviselői állást kínál. Ügyfelet nem kell keresni, szakmai önéletrajzot várunk. kopfjager@indamail.hu — -----------------------------------------------------------------------*1000803* MÉ RLEGKÉPES könyvelő (tanfolyam vagy felsőfokú végzettség), vagy jelenleg mériegképes könyvelői tanfolyam befejezése előtt álló munkatársat keres egy kecskeméti kft. önálló, felelősségteljes munkára. Ajánlatokat a kiadóba kérjük. Jelige: “nyugdíjig”. — --------------------------------*1001112* VÁ LLALKOZÓI igazolvánnyal rendelkező vagyonőrt felveszek Kecsekmét területére. 20/669-44-44.-------------------------------------------------------------------------------*1001369* ADÁSVÉTEL AKÁC fűrészpor füstölésre és tűzifa eladó Kecskeméten. 30/972-7462, 600 Ft/zsák.--------------:--------*-----—*-----*1001201* SP OROUON A GÁZZAL! Vegyen kondenzációs kazánt! Ariston Clas PR 24 kW kombi 252.000 Ft bruttó Régi kazánját 20 OOO Ft-ért beszámítjuk. Szerelvénybolt Kft. 6000 Kecskemét, Ceglédi út 38. Telefon: 76/501-462 § www.szerelvenybolt.hu § AKÁC tűzifa 2200 Ft, vegyes tűzifa 1200 Ft házhoz szállítva. 06-30/8581-352.--------------------------------------------------------------------------------*996777* a ELADÓ bükk tűzifa Nyárlőrincen, rönkben, hasítva, kuglizva. 30/9-859-679.------------------------------------------------------------------------------*1001031* EL ÖLTÖLTŐS automata mosógép megkímélten eladó. 70/273-8830,8 E Ft------------------------------------------------------------------------------*1001202* FE NYŐ tűzifa 7500 Ft/m3. 30/677-6068.-------------------------------------------------------------------1----------*1001222* HU LLÁMLEMEZ (üvegszálas, műanyag) gyártótól év végi akciós áron eladó. 76/471-586; www.benzol.hu .W80S. HORDOZHATÓ cserépkályha, felújítva eladó. 06-20/490-21-86.-------------------------------------------------------------------------------*1001361* S ÚJ T0TYA kazán olcsón eladó. 30/9-635- 296.-------------------------------------------—-------------------------------*1000938* ÁLLAT aANYADISZNÓ, szaláminak való, kb. 250 kg eladó. 06-30/2-535-492.-------------------------------------------------------------------------------*1001364* HÍZÓSERTÉSEK eladók. 30/6233-994.-------------------------------------------------------------------------------*1001089* HÚSSERTÉSEK eladók 80-200 kg, élve v. kettéhasítva, helybeszállítással is, (400 Ft/kg, 550 Ft/kg). Tel.: 20/553-70-38-------------------------------------------------------------------------------*1000554* $ MT üszők 5 db, 200-250 kg eladó. Ár: 110 E Ft, 30/605-13-06.----------------------—-------------------------------------------------*1001052* ® NAGYSÚLYÚ hízó eladó, mezei pulykák eladók. 06-20/217-27-77.-------------------,--------------------------------------------i-------------<1001358* ff i PECSENYEKACSA eladó. 30/232-31-52. *1001002* OKTATÁS B0LVÁRY Security Kft. biztonsági őr tanfolya mot indít Kecskeméten részletfizetéssel NYTSZ. 06022702 Tel.: 30/925-8127------------—-------------------------------------------------------------*999780 KÉ Z-LÁBÁP0LÓ Műkörömépítő OKJ-s tanfo lyam indul Kecskeméten január 30-án 30/376-1702-------------------------------------------------------------------------------*1000743 ÚJ OKJ-S biztonsági őr tanfolyam Kecskémé ten. Nytsz.: 03-0123-04. 06-30/219-0501.--------------------------------------------------------------------------------*943473 PÉ NZPIAC TARTOZÁSOS cégét átvesz- szük! 30/604-56-44. SZOLGÁLTATÁS LÁSZLÓ ÁRNYÉKOLÁS, A TÉRSÉG ÁRNYÉKOLÓJA! Műanyag nyílászárók, árnyékolástechnikai eszközök gyártása, szerelése, javítása. Folyamatos akciók! 30/224-3650, 76/410-254.------------------------------------------------------------------------------*1000884* LA ZÍTÓ masszírozás 16 órától. Telefon: 30/975-9100. TITOKLÁTÓ. 76/412-612.------ *989713* VE LEM masszíroztasson! Telefon: 70/245- 8887.--------------------------------------------------------------------------------*928114* ZU HANYKABIN gyártása egyedi és normál méretben tetőterekbe is karácsonyi akcióval! Érd.: 20/4544-552.--------------------------------------------------------------------------------*994311* TÁRSKERESÉS ABSZOLÚT kedves, mindenre nyitott csinos szőke Gabriella ismerkedne. Telefon: 20/661- 9263.------------------------------------------------------------------------------*1001080* AB SZOLÚT szép, csinos, formás 36-os ismerkedne diszkrét környezetben. Telefon: 30/317-8290.-------------------------------------------------------------------------------*1001078* ANGYALI, aranyos, ápolt, érzéki, szép arcú, igényes lány ismerkedne. Telefon: 06- 30/554-8042.-------------------------------------------------------------------------------*1001025* ANIKÓ, 22 éves, formás szöszi ismerkedne. 30/875-6977.--------;--------------------------------------------------------------------*1001182* BA RÁTNŐK ismerkednének. 70/549-5564.-----------—---------------------------------------------------------* 1000787* CS ALÓDÁST nem okozó, feltűnően szép táncoslány várja hívásod. 06-30/848-3447.--------------------;-----=—I-------------------------------------------*1000981* DÚ SKEBLŰ Marian ismerkedne. 30/308- 5564.--------------------------------------*1001100* DÚ SKEBLŰ, rosszalkodni szerető Viki várja hívásod. Tel.: 06-70/273-0750----------------- *1000981* HA GYOMÁNYT kerülő szőke cica társat keres. Tel.: 06-70/246-4415--------------------;--------------------------------------------------------*1000978* KE CSKEMÉTEN csinos, formás 38-as ismerkedne. 06-30/395-2268.----------------------------------------------------------------------‘--------*1001079* BA CSJOB.HU ÁLLÁSAJÁNLATOK Könyvelő (59707) Feladatok: pénztár kezelése, bejövő számlákhoz kapcsolódó készletmozgások rögzítése, könyvelése, kimenő számlák kiállítása, vegyes könyvelések készítése. Elvárások: mérlegképes könyvelői szakképesítés, tapasztalat, felhasználói szintű számítástechnikai ismeret, gyakorlat, önálló, precíz munkavégzés, terhelhetőség, nagy munkabírás, határozottság, jó kommunikációs készség. Részlegvezető (47585) Feladatok: munkaerő betanítása és szelektálása, input/output tényezők nyomon követése, szerelde vezetői feladatok ellátása, IS09001/2001 standard szerinti folyamatok fenntartása. Elvárások: szerelésben szerzett többéves gyakorlat, szalagrendszerben történő feladatok, folyamatok irányítása terén szerzett tapasztalat, szervezői készség, felhasználói szintű számítógépes ismeret. Területi képviselő (59132) Feladatok: forgalmazás és értékesítés megszervezése, kapcsolattartás a cég már meglévő partnereivel, a lehetséges építők, beruházók, kivitelezők és tervezők felkutatása, a termékek megismertetése az új partnerekkel, műszaki tanácsadás nyújtása. Elvárások: minimum technikusi építőipari végzettség, „B” kategóriás jogosítvány, összeszedett, magabiztos, rugalmas személyiség, önálló munkavégzés, határozottság. Értékesítési termékképviselő (59054) Elvárások: növényvédelmi szakirányú felsőfokú végzettség, biológiai növényvédelemi iránti elkötelezettség, értékesítés orientált személyiség, középfokú angol nyelvtudás, B kategóriás jogosítvány Kereskedelmi ügyintéző (59188) Elvárások: legalább középfokú végzettség, számítógépes alapismeretek, kiváló kapcsolatteremtő és kommunikációs képesség. További információ és megyei állásajánlatok a www.bacsiob.hu weboldalon. KECSKEMÉTEN csinos lány ismerkedne. 70/554-8864.--------------------------------------*1001082* KE CSKEMÉTEN csinos Maya ismerkedne. 70/295-3996.-------------------------------------------------------------------------------*1001082* KECSKEMÉTEN Virág ismerkedne. 20/361- 7897.-------------------------------------------------------------------------------*1000942* TÜNDI ismerkedne. 06-30/8525-337.--------------------------------------------------------------------------------*999966* 19 éves kedves lány Kecskeméten partnerét keresi. 70/307-8553. *1001199* 19 ÉVES Jenny várja partnerét. 30/589-3825-----------------------------------------------------------------------------*976172* 22 É VES bombázó ismerkedne. 30/567-72- 83.---------------1-------------------------------------------------------------*1001083* 23 ÉVES Baby társát keresi.20/354-5631.----------------------------- — --------------*992259* 35 ÉVES nő ismerkedne. 20/462-1454.---------------------------------------------------------------------:--------*1000906* 50-ES, teltkarcsú, de arányos, jó humorú hölgy keresi korban hozzá illő, független barátját. Leveleket “2009” jeligére a PN Kiadó, Kecskemét, Széchenyi krt. 29.-------------------------------------------------------------------------------*1001213* APRÓ-CSEPRŐ CSERÉPKÁLYHA, kandalló olcsón. 30/300- 5089.--------------------------------------------------------------------------------*959922* ME ZŐGAZDASÁG ALETTA simavessző származásival eladó. I: 70/339-5917-------------------------------------------------------------------------------*1001220* a ELADÓ 2 db 52x10 m-es horganyzott csőből készült nagy légterű növényház, fűtő- és öntözőrendszerrel együtt. Telefon: 06- 30/205-08-31.--------------------------------------------------------------------------------*978291* HOMOKI vető- és étkezési burgonya eladó. Érd.: 06-30/419-02-28.------------------------------------------------------------------------------*1000586* HŐ SZIGETELT fal- és tetőpaneleket kedvezményes áron forgalmazunk. Felhasználható hűtőházakhoz, mezőgazdasági épületekhez. 30/436-7404. ;------- *986119* S T RÁGYA, szállítva is eladó. Telefon: 30/348-23-63.-------------------------------------------------------------------------------*1001391* a V ETŐBURGONYA eladó (Kondor, UT-2). 30/596-37-09.-------------------------------------------------------------------------------*1000991* VÁLLALKOZÁS KECSKEMÉT belvárosában bérelt garzonlakáshoz bérlő társat keresek! Irodai, ügyfélszolgálati lehetőség 8-16 óra között. I: 30/601- 8833.--------------------------------------------------------------------------------*660000* Kec skemét belvárosában garzonlakás napközben, oktatás, képzés, korrepetálás, nyelv- tanulás céljára igénybe vehető (10-12 fő). Érdeklődni lehet: 30/601-8833. — *66000* Petőfi Népe Kiadja a Petőfi Lap- és Könyvkiadó Kft Felelős kiadó a kft. ügyvezető igazgatója. Igazgató-főszerkesztő: dr. Tóth Miklós Felelős szerkesztők: Rákász Judit, Tapodi Kálmán Gazdasági vezető: Falvi Krisztina Értékesítési vezető: Juszkó Anita A szerkesztőség és a kiadó címe: 6000 Kecskemét, Széchenyi körút 29. Telefon: 76/518-200 Telefax: 76/481-434 Kiadói telefax: 76/486-539 E-mail-cím: petofinepe@axels.hu Készült: AS-Nyomda Kft. Szilády Üzem Telefon: 76/481-401. Telefax: 76/481-204 Felelős vezető: Boros Gábor ISSN szám: 0133-235 x Az előfizetői példányok kézbesítését a Petőfi Lap- és Könyvkiadó Kft. terjesztőhálózata végzi. Árusítja a Délhír Rt. Terjesztés: Rádiné Kis Gizella Telefon: 76/518-292. Telefax: 76/486-539 Előfizetés: 76/518-270. Előfizethető a Petőfi Népe kézbesítőinél, ügynökségeinken és közvetlenül a kiadónál, valamint közvetlenül, postautalványon és átutalással a KHB 10402506-25020380 pénzforgalmi jelzőszámra. Az előfizetés díja: egy hónapra: 2.145 Ft: negyedévre: 6.435 Ft: félévre: 12.870 Ft: egy évre: 25.740 Ft Telefonos apróhirdetés-felvétel: 76/518-250 Tájékoztatjuk olvasóinkat, hogy a különböző versenyeken, játékokon, akciókon, szavazásokon, rejtvénypályázatokon stb. részt vevők által személyesen, írásban, telefonon, SMS-ben, interneten, e-mailben megadott személyes adatok nyilvántartásunkba kerülnek. Kéziratokat és fotókat nem érzünk meg és nem küldünk vissza. Az újság PANDA szerkesztőségi rendszerrel készült. A MATESZ által auditált. Az adatokat megadva hozzájárulnak ahhoz, hogy azok fel- használásával a Társaságunk érdekeltségébe tartozó cégek, amelyek az adatok feldolgozását is végzik (Axel Springer- Magyarország Kft., Axel Springer-Budapest Kiadói Kft., Harlequin Magyarország Kft., Zöld Újság Rt., Petőfi Lap- és Könyvkiadó Kft., Népújság Kft., Hungaropress Sajtóterjesztő Kft.), előfizetéses megrendelését teljesítsük, akcióira, kiadványaira és egyéb szolgáltatásaira felhívjuk a figyelmet. Az érintettek felvilágosítást kérhetnek az általunk kezelt személyes adataik köréről, felhasználásuk módjáról és céljáról, és bármikor kérhetik azok helyesbítését, felhasználásuk korlátozását, illetve törlését. Lapunkban a cikkek végén megjelenő fekete háromszög fizetett hirdetést jelent. A hirdetések szövegét és képanyagát minden esetben a hirdető ügyfeleinktől készen kapjuk, ezért az abban foglaltakért a kiadó semmilyen anyagi, illetve jogi felelősséget nem vállal. A Petőfi Népe bármely részének másolásával, terjesztésével, az adatok elektronikus tárolásával és feldolgozásával kapcsolatos minden jog fenntartva. Értesüléseket átvenni csak a Petőfi Népére hivatkozva lehet. A lapban közölt adatok tájékoztató jellegűek, azokért felelősséget nem vállalunk. Petőfi GYÖNGY jftv** • Súlykontrolljo megvaltortotjo a nők «letet !tir ' át SO*: Ügyfélszolgálati irodánkban színes magazinokat is árusítunk. pEp* gjyg-4.,-.. .-rl-S£y_r-i** Három vaddisznó PöÄvTSAK .* p* ^ Kecs keméten a Szabadság tér és a Kálvin tér sarkán.