Petőfi Népe, 2008. november (63. évfolyam, 256-279. szám)

2008-11-06 / 259. szám

PETŐFI NÉPE - 2008. NOVEMBER 6., CSÜTÖRTÖK KEGYELET / APRÓHIRDETÉS 13 EMLEKEZES „Köszönöm Neked a sok boldog évet. Nagyon szeréttük egymást, e gondolat éltet. Úgy érdemes élni, ahogyan mi éltünk, 50 évig boldog békességben, semmitől sem féltünk. Ha feltekintek a csillagok honába, Kedves arcodat látom egy csillag ragyogásában." Fájdalommal emlékezünk drága, jó férjem, BOGDAN JENŐ halálának 2. évfordulójára. Örökké szerető feleséged, fiad, unokáid, menyed. EMLÉKEZÉS MUCSI SÁNDOR halálának első évfordulójára Addig élünk, míg emlékeznek ránk „Már örökre ott leszel, lent, a sírhantban, Virágot viszünk s gyertya gyűl, irdatlan bánatunkban. Hogy mit vétettél, sohasem tudjuk meg. Csalódtam a világban, az Égben s az Emberekben, ■ Mindenütt - Mindenben. Elvett Ő Téged, egy percet sem hagyott. Aludj csendesen. Óvjuk álmod Hallgatagon." Szerető feleséged és lányod. GYÁSZHÍR „Hirtelen rabolt el tőlünk a halál, távozásod, míg élünk, örökké fáj." Mély fájdalommal tudatjuk, hogy FENYVESI PÁLNÉ Dediczki Julianna kecskeméti lakos, 2008. november 3-án, 75 éves korában, tragikus hirtelenséggel elhunyt. Temetése 2008. november 10-én (hétfőn), 10.45 órakor lesz a kecskeméti Köztemetőben. Minden külön értesítés helyett. A gyászoló család. KÖSZÖNET Köszönetét mondunk mindazon rokonoknak, barátoknak, szomszédoknak, ismerősöknek, akik GÖRÖG ZSUZSANNA temetésén részt vettek, sírjára koszorút, virágot helyeztek, mély fájdalmunkban velünk együtt éreztek. Gyászoló szerettei. GYÁSZHIRDETÉSÉT, KÖSZÖNETNYILVÁNÍTÁSÁT ÉS EMLÉKEZÉSÉT MUNKAIDŐBEN FELADHATJA A Petőfi Népe ÜGYFÉLSZOLGÁLATI IRODÁIBAN ÉS HIRDETÉSFELVEVŐ HELYEIN. KECSKEMÉT, Széchenyi krt. 29 T.: 76/518-200 Szabadság tér 6. (A Szabadság tér és a Kálvin tér sarka: LAPsarok) T.: 76/481 - 220, 76/481-975, 76/506-818, Fax: 76/506-819, Kápolna u. 2. Tel.: 76/505-311, Fax: 76/505-310, Petőfi Sándor u. 11. Tel./fax: 76/416-180. Hírösgazda Kft. Kecskemét, Béke fasor 71/A. Kecskeméti Köztemető Irodaépületében T.: 76/498-329, 30/4091-627 Fax: 76/501-923 Belvárosi iroda: Csongrádi u. 3. T. : 30/234-1833 Jóindulat Kft. Temetkezés Kecskemét, Csabai G. krt. 2. T.: 30/9639-222 Hírős Temetkezési Kft. Kecskemét, Béke fasor (körforgalomnál) T.: 76/504-947, Református temető, Kecskemét, Irinyi u. 17fb. T.: 76/413-861 KALOCSA, Szent István u. 61. 78/561-849. KISKŐRÖS, Árpád u. 2. 78/413-339. KISKUNFÉLEGYHÁZA, GUKER Kft., Batthyány u. 2/A 76/463-274. Lélekharangok Temetkezési Szolgáltató Kkt, Kkfháza, Horváth Z. u. 28. MÁTÉTELKE, Berki Erika, 20/326-2879 KISKUNHALAS, Szilády Áron u. 5-7. 77/523-852. LAJOSMIZSE, Attila u. 5. 76/356-162, 06-30/9553-002 TISZAKÉCSKE, Béke út 151/3. (Randevú tér) 76/441-578. KUNSZENTMIKLÓS, BaksayS. u. 3/A 76/351-214 BAJA, Árpád tér 6. 79/522-480, 70/215-2987. BÁCSALMÁS, Oltványi u. 1. Juhász Jenő, 79/343- 761 NAGYKŐRÖS, Miklay Jenő, 20/942-1025. SOLTVADKERT, Hősök tere 2. Átrium Üzletház, 78/482-763 A szavunkat adjukl______________________________________________ _ Petőfi Népe A hirdetések szövegét és képanyagát minden esetben a hirdető ügyfeleinktől készen kapjuk, ezért az abban foglaltakért a kiadó semmilyen anyagi, illetve jogi felelősséget nem vállal INGATLAN www.panoramaingatlan.hu 20/7737-305.----------------------------------:-------* *992613­HA INGATLAN akkor STOP: www.stopingatlan.hu---*992599* HÁ Z eladó Borota, Felszabadulás u. 91. szám alatt. Ár: 2,2 M Ft, 77/400-490.--------:---------------------------------*992774* KE CSKEMÉT belvárosában 84 m2-es polgári lakás eladó. 30/4460-262.----*989488* KE CSKEMÉT, Dobó krt.-i csendes, erkélyes, nagy étkezős lakás eladó. 30/9532-920.----:-------------------------------------*994409* KM ÉT, belvárosi 90 m2 lakás, egyedi fűtésű, garázzsal eladó: 15,8 M Ft, 20/255-4088.--------:---------------------------------*994448* KE CSKEMÉT, Kuruc krt.-i üzlethelyiség kiadó 150 m2+parkoló és raktár. 30/4567-548.------:-----------------------------------—994384* KE CSKEMÉT, széchenyivárosi 1 szobás, erké­lyes lakás eladó: 7,3 M Ft, 20/915-1132.--------------------------;----------------*994448* LA JOSMIZSÉN mediterrán jellegű 110 m2-es alapterületű, 90%-ban új családi ház, sok ext­rával, 1400 m2-en parkosítva eladó. Ár: 18,5 M Ft, 20/7714-026. •976393* NÉMET-OSZTRÁK ügyfeleink részére eladó in­gatlanokat keresünk! 06-1/210-4904. —---------------i—=---------------------*992347* 8 0 RG0VÁNY0N építési telek eladó 30/487- 1231- *994374* BÉRLEMÉNY KECSKEMÉT központjában az új építésű Köl- csey-házban II. emeleti, 76 m2-es iroda kiadó, Cím: Kölcsey u. 7/A. Érd.: 70/381-1333.---------------------:--------------------*992766* AL BÉRLETET KÍNÁL KECSKEMÉT, Széchenyiváros, Klauzál téri, I. em.-i 67 m2-es lakás kiadó. 20/261-1684.-------------------------------------*974767* KEC SKEMÉTEN, Széchenyivárosban, 2,5 szo­bás, 63 m2-es, erkélyes, hideg-meleg vízórás, redőnyös lakás, jó állapotban hosszú távra ki­adó. Ár: 42 E Ft/hó+rezsi+kaució. 70/290- 37-23.------------------:------------------*994428* a K IADÓ 1,5 szobás bútorozatlan, III. em;-i lakás. Cím: Kecskemét, Ferenczy Ida u. 1. Ár: 30 E Ft/hó+rezsi+1 hó kaució.-------------------------------.-----*994340* KE CSKEMÉT, belvárosban 2 szobás, gázfűté­ses, erkélyes, bútorozatlan társasházi lakás kiadó. 30/6847-243.-------------*------‘-------------‘---*994485* KM ÉT, Forradalom u.-ban I. em.-i, bútorozott lakás kiadó. 30/859-5819 30 E Ft+rezsi.------------------------------------------*992661* KE CSKEMÉTEN a belvárosban (Lordok) nő ré­szére albérleti szoba kiadó. 70/247-3322.----------,--------------------------*994495* KM ÉTEN kertes ház kiadó, több család részé­re is. 35.000 Ft/család. 06-20/953-0663.------------5---------------*994442* SZ ÉCHENYIVÁROSBAN bútorozott 2 szobás la­kás kiadó: 45 E Ft/hó+rezsi. Érdeklődni: 20/9268-618. *---------------------------------:----*989488* KM ÉT, széchenyivárosi 2 szobás, bútorozott lakás kiadó. 76/499-721, 30/209-86-66.---:-------------------------t-------*994173* 1 S ZOBA összkomf. lakás kiadó. 76/495-650.-------------------------------------*994283* AL BÉRLETET KERES BÉRBE adó igényes családi házat keresünk ügyfeleink részére. Érdeklődni: Akropolis In­gatlan Iroda, 76/482-449.------------------------------------------*994254* JÁ RMŰ www.kismobil.hu *992936* CITROEN Berlingo 2002. 5 szem. 70/332- 6477 •994450* CITROEN Jumper 2.5TDÍ Maxxi, kitűnő állapot­ban, '98-as eladó: 1 M Ft, 20/455-39-57.-,-----------------------------------------*992524* a DU CAT0 '95-ös 3,6x2 platóméretű eladó. MTZ és pótkocsi csere érdekel. 30/2131-333.----- — - ------*994368* a El adó duplatengelyes utánfutó jó állapot­ban. 30/33-03-994.----■------------------------------*994352* »L ADA 2105 eladó. Érdeklődni: 20/534- 0888. ..................................- *994228* LA KÓKOCSI eladó. 20/455-39-57.------------------ *992524* MERCEDES Sprinter '99-es 812D, hosszú, magas és Mercedes Sprinter 2003-as 313 CDI, középhosszú, magas eladó. Csere lehet­séges. 70/341-0976.------------------------------------------*992786* MERCE DES Vito 2003-as 110CDÍ 9 személyes eladó. Csere lehetséséges. 70/341-0976.-----------K----------------------*992786* OPEL Astra 2002.1.4 klímás. 70/332-6477.---- -*994450* PEUGEOT 406 MDI 2000 klímás. 70/334- 9815.-------------------------------------------*994179* VW GOLF 2000-es évj. dízel, friss műszaki, 1.9 PDTDi motor, 51 fogyasztás, 6 sebességes vál­tó, digitklíma. 4 légzsák, gyári zene, ASR, köz­ponti zár, riasztó, bőrkormány, váltógomb, BBSK felni+téli gumi acélfelnin. 20/3180- 817. 2,05 M Ft-----------------------------------------<-*994294* GÉPEK GABONAVETŐGÉP 21 soros újszerű állapotban eladó. T.: 70/3311-381 •994231* H0ML0KRAK0DÓS RS traktor eladó. T.: 70/280-3646-------------------------------*994341* a KOMPRESSZOR 4 db 22 kW-os, villanymo­torok, hajtóművek, lánghegesztő-felszerelés, műanyag szárítógép, vasmázsa, terménydará­ló és frekvenciaszabályzók eladók. 30/740- 4890-----:------------------------------------*994224* MER CEDES 307 platós '84-es. 20/5518-983.---------------------(--------------*994377* e RÁBAVERK 5 fejes eke, 2.6-os kombinátor eladó. 30/436-3322.----*994420* SZÁN TÓFÖLDI vegyszerezö 1 m3-es tartállyal eladó. 74/491-569.------------------------------------------*994380* TÉ GLA-VÁGÓ vizes eladó. 20/3934-567.------------------------------------------*994372* a T RAKTOR vontatásé, hátrarakós konténer- szállítót keresek. 30/9551-707.-----------------------------------:------*994205* aT6­os trágyaszórót vennék! 06-30/416- 63-82------------1------------------------------*994342* VÁ LTVAF0RGÓS eke 3 fejes eladó.20/5518- 983--------------------------------*994377* a 3 FEJES IH eke eladó. 70/9676-484.---:------------------------:-------------*994362* a 3 ,5-5 t billenős pótkocsit vennék. 30/2099-711.-------- *994392* ÁL LÁST KÍNÁL A Mekk Kft kecskeméti telephe­lyű céghez géplakatos vagy mű­szaki beállítottságú fiatal férfi munkaerőt keres azonnali kez­déssel gépbeállító munkakörbe. Nagykőrösről, Kiskunfélegyházá­ról, Tiszaalpárról és Lakitelekről céges buszt biztosítunk. Jelent­kezni lehet fényképes önéletrajz­zal: Kecskemét, Kőhíd u. 36. H-P: 9-12 és 13-17 óráig. Tel.: 20/361- 8621; Kiskunfélegyháza, Kész Aréna Sportcsarnok 111-es irodá­ban H-P: 9-12 és 13-17 óráig. Tel.: 20/667-7422.5944,0. GASR0B0X Kft. gépkocsivezetőt keres. 20/959-2755 v. info@gastrobox.hu *994425* ATRENKWALDER Kft. területi képviselői (érett­ségi, tapasztalat szükséges), valamint könyve­lői munkakörbe (mérlegképes végzettség, ta­pasztalat szükséges) keres munkavállalókat. Érd.: 20/414-6363, önéletrajz küldése: HuJobKecskemet@trenkwalder.com, nyilván­tartási szám: 29338/2000-0100.---------------------------------­---------*994397* ÉLEL MISZERÜZLETBE szakképzett, önálló munkavégzésre képes, kecskeméti hölgy el­adót keresek, heti 1-2 alkalomra. 30/9589- 023.---------*994475* KECELI borászat számlázásban jártas jövedé­ki és pénzügyi ismeretekkel rendelkező admi­nisztrátort keres. T.: 20/519-5939-----------*994184* KECSKEMÉTI belvárosi ingatlaniroda keres munkatársat jó komunikációs készséggel, jó megjelenéssel egy vidám, összetartó csapat­ba. Tel.: 76/506-815, 20/252-3840------------------------------------------*994408* KE CSKEMÉTI cég M6-os autópályára tapasz­talt, billencses sofőröket keres. Érd.: 20/501- 01-25.---------------------------;----*994195* KE CSKEMÉTI lakhellyel, heti 4 órában férfi se­gédmunkást keresek. 30/2257-565. ■ -— - -----*994389* Ke cskeméti üzletünkbe talpra­esett, kereskedelmi végzettség­gel és gyakorlattal rendelkező üzletvezető munkatársat kere­sünk. Önéletrajzát várjuk: allasrajelentkezo@gmail.com címre. Tel.: 20/341-8584, H-P 8­16-Íg* *993015* KECSKEMÉTI varrónőt keresünk függönyvar­ráshoz. Tel.: 20/376-6970--------------*993165* KE RESKEDELMI cég biztos megélhetést adó területi képviselői állást kínál. Ügyfelet nem kell keresni, szakmai önéletrajzot várunk. kopfjager@indamail.hu--------------*994233* KER ESKEDELMI vezetőt és gépészmérnököt felveszünk német nyelvtudással Békés megyei gyártóvállalathoz. Korrekt juttatások! 20/401-7059. Eng.sz. 3753-1/2008-5100- 554.---------- — ----*992300* Ki skunhalasi üzletünkbe talpra­esett, kereskedelmi végzettséggel és gyakorlattal rendelkező munka­társat keresünk. Önéletrajzát vár­juk: allasrajelentkezo@gmaU.com címre. Tel: 20/269-8177, H-P 8-16­í&*993015* MALOMBAN lévő gyorsétterem szakácsot ke­res. 30/822-9512.------------------------------------------*991012* NE HÉZGÉPKEZELŐT, gépszerelőt autópálya építéshez Dunaföldvár környékére felveszek. 30/929-2567.----------------------:-------------;-----*994419* NEM ZETKÖZI gépkocsivezetőt keresünk uniós munkára. Angliai helyismeret előny. Fizetés kb. heti 100 E Ft. Érdeklődni lehet: 70/4575- 215.-----*994481* PI ZZÉRIÁBA pultost felveszek. 06-70/286- 0857.-----------*994464* TAKARÍTÓCÉG 12 órás, folyamatos váltómű­szakra havi időkeretbe takarítókat keres Kadafalvára. 70/312-75-70.------------------------------------------*994235* VA GYONŐRÖKET keresünk kiskunfélegyházi üzletbe. 20/779-0665.------------------^------r----------------*994273* ÁL LÁST KERES a IRODAI adminisztáriciós vagy eladói mun­kát keresek. 70/334-10-64.----------------- ----- *994367* a J ANUÁRTÓL megváltozott munkaképessé­gűek részére munkát keresek. Érd.: 30/316- 8181.-------------------------------------*994361* _______ADÁSVÉTEL_______ AK ÁC tűzifa 9000 ft szállítva. Érdeklődni: 30/494-7031 4-----------------------------------------*993040* AK CIÓS tűzifa eladó. 30/283-7618.------------------------------------------*994415* a B ÜKK, tölgy, akác, szilva tűzifa kuglizva, helybe szállítva 2000 Ft-tól eladó. 20/564- 66-96.--------------1--------------------------*984008* a E LADÓ bükk tűzifa Nyárlörincen, rönkben, hasítva, kuglizva. 30/9-859-679.------------------------------------------*994252* FA KONTÉNEREK (80 db) 1,2 m3-es, rakodóla­pok egyutas kivitelben, jó minőségben, 800x1200,1000x1200-as méretekben folya­matosan kaphatók, műanyag rakodólapok is. A helyszínre szállítás megoldott. 76/441-417; 70/311-9538.-------------------------------------,----*994285* FE KETEFENYŐ karácsonyfának 1-3 m-ig eladó. Érd: 30/416-1021.-----------------------------------,---*994279* KEM ÉNY tűzifa eladó. 06-30/214-0389.------------------------------—---------*994440* KO MBI hűtőszekrény, kétmotoros eladó. 30/235-3246. Ár: 12 E Ft------------------------ *994332* SALGÓ, más polcok gyári áron. Érdeklődni: 30/583-5001.-----------------------------*-----*------*975993* TŰ ZIFA olcsón eladó. Tel.: 20/298-5945------------------------------------------*994248* VA STAG, száraz vegyes és akác tűzifa ingyen szállítással 9 E Ft/m3. Érdeklődni: 30/215- 1421.---------------------------------------*---*988051* ÁLLAT a FIATAL, jó vadászó NV kan 130/282-63-64.------------------------------------------*994492* a G ULYÁSKUTYÁT keresek marhákhoz 70/284-8991 ■ *992997* HÍZÓK eladók. 70/5760-117.------------------------------------------*994467* 8 K B. 130 kg-os mangalica hízó eladó. 70/618-0843.------------------------------- *------*994199* a M ANGALICA hízók eladók, 130-250 kg! 76/325-387.------------------------------------------*994473* a NÉM ET vizsla kölykök eladók. 30/347-86- 68.--------*994215* SÜRG ŐSEN áron alul eladó 4 db szürkemarha, illetve 1 db 2 mázsás mangalica koca. Érdek­lődni: 70/377-9957.---------------------------------—------- *66000* VÁ GÓBIRKÁK Izsákon 300 Ft/kg eladók. Vágás megoldható. 20/5772-712; 76/722-727.- -.............._---*994237* VÁ LASZTÁSI póni csikók eladók. Érdeklődni: 30/581-1032 —------------------------ *991246* ® VEM HES- és fejőstehén eladó. 20/3342- 893.-------------------------------------------*994219* 1 DB egyhetes mt bikaborjú eladó. Érd.: 06- 30/579-0973.-------------------------------------------*994426* a 1 DB választási Welsh pónicsődör eladó. 70/342-1375.------------------------------------------*994449* 9 4 db hízó eladó, 350 Ft/kg. 76/371-832.-----------------------:------------------*994463* RE NDEZVÉNY ULTTVERSENY! Baján, a Sorompó sörözőben 2008. nov. 16-án (va­sárnap), 10 óra. Nevezni: 9.30-ig. Érd.: 20/939-8681.. 994359. SZOLGÁLTATÁS BÚTORKÉSZÍTÉS, asztalosmunka! 30/617- 0054.------------------------------------------*992569* CS ALÁDI házak tetőszerkezetének kivitelezé­se, régiek felújítása, párkányozás, lambériá­zás, tetőfedési munkák anyagbeszerzéssel igény szerint. Érdeklődni: 30/376-3168, 76/424-263.-------------------------------------,----*978347* ÉR ZÉKI masszázs. 06-70/560-8439.-----------------------.------:------------*992919* a F RISSÍTŐ, lazító masszírozás. 30/3165- 360.---------------------,-----------1-------*994188* FR ISSÍTŐ masszázs! 06-70/344-6299.----------------------------:-------------*993045* IDŐSEK gondozását, teljes körű egészségügyi felügyelettel, gyakorlott szakápolással, 24 órás felügyelettel vállaljuk. Tel.: 76/473-356, 70/407-2649------------------------------- *992973* LÁ SZLÓ ÁRNYÉKOLÁS, A TÉRSÉG ÁRNYÉKOLÓJA! Műanyag nyílászárók, árnyéko­lástechnikai eszközök gyártása, szerelése, ja­vítása. Folyamatos akciók! 30/224-3650, 76/410-254.-----------------------------------------—*994349* ZUHANYKABIN gyártása egyedi és normál mé­retben tetőterekbe is karácsonyi akcióval! Érd.: 20/4544-552.---------------*-------------------:-------*994311* TÁ RSKERESÉS ABSZOLÚT szép, csinos, formás 36-os ismer­kedne diszkrét környezetben. 30/317-8290.----------------- *992902* ADRIENN K méten ismerkedne. 70/549-5564.-----------------------------------------------------------------------.*992904* ARANYOS, ápolt, 19 éves szexi lány ismerekedne. Érdeklődni: 06-30/554-8042.--------------­---------------------------------------------------------*992697* BE LEVALÓ, formás fiatal lány ismerkedne. 06- 70/603-2070.--------------------------—---------------------------------,-------*994234* CS ALÓDÁST nem okozó, feltűnően szép nő is­merkedne. 06-30/848-3447.------------------------------------------------------------------------*994222* DÚSKEBLŰ franciatanárnő: 20/3975-177.-----------------------:-----------------------------------------------*992876* FI ATAL, csinos, babaarcú aktmodell (22) is­merkedne. 70/554-5677.---------------------------------------------- *982190* FORMÁS, ápolt, kedves, szexi és szenvedélyes lány ismerkedne. 06-20/355-5471.------------------------------------------------------------------------*994299* KECSKEMÉTEN csinos, formás 38-as ismer­kedne. 06-30/395-2268.------------------------------------------------------------------------*992903* KECSKEMÉTEN egzotikus, csini Maya ismer­kedne. 06-70/295-3996.-----------------------------,----------------------*-------------------*994437* KE CSKEMÉTEN vékony, formás ismerkedne. 06-70/230-7222. —-------------------------------------------------*-------------------*994282* KE CSKEMÉTI barna lány ismerkedne. 06- 70/554-8864.------------------------------------------------------------------------*994438* KÉT csini Baby várja hívásodat! 30/677- 1123, 20/587-4623.------------------- *992901* SZ ENVEDÉLYES Erika ismerkedne: 70/6517- 941-------------------------*----------------------------------------------*992873* 23 ÉVES baby társat keres. 06-20/354-5631.-------------- -989869* 35 ÉVES nő ismerkedne. 20/462-1454.------------- *992804* 36 ÉVES Lara ismerkedne. 20/278-7546.------------------------------------------*978444* VE GYES a ÓZ- és nyúlriasztó eladó. Érdeklődni: 20/2156-922.-------------------------------------*992794* HASZONGÉPJÁRMŰ VW T4 1999-es évj, dízel 6 személy+platós, friss műszaki, 2 légzsák, szervo, központi zár, riasztó, vonóhorog+2 garnitúra gumi. 20/3180-817.1,85 M Ft---*---------------------------------*994289* ME ZŐGAZDASÁG Cukorcirok, búza, kukorica, nap­raforgó, trltíkálé, árpa, borsó, kö­les! 2O/98O-4449..993O20* ®D-24 daráló Csepel motorral! 30/2131- 333.------------------------------------------------------------------------*994376* a F ÉMZÁROLT őszi búza vetőmag kapható Solton. 78/486-845.--------------------------------------------:---------------------------*992618* a K IS- és na^bálás lucernaszéna és nagybá- lás fűszéna eladó. 20/3105-304.------------------------------------------------------------------------*994365* ® KISBÁLÁS szalma eladó 1000 db. 20/231- 4807-----------------------*-----------------------------------------------*992995* KIT ŰNŐ minőségű csemege, fehér- és vörös­bort adó szőlőoltványok eladók. 20/540- 9285.----------------------------------------------:-------------------------*992108* B KÖRBÁLÁS fű+lucerna! Érdeklődni: 30/282-63-64.------------------------------------------------------------------------*994492* KUKORICÁT, NAPRAFORGÓT vá­sárolok napi legjobb áron, kamio- nos tételben. Kézpénzben fizetek! 06-30/9553-740.-593,82. a KUKORICA eladó kombájn alól, 2500 Ft/q, zsákolva 2800 Ft/q. Érdeklődni: 70/227- 5630.-----------------------------,---------------------->----------------~*994200* MŰ TRÁGYÁK, ammonium, kálisó 3x15-ös, 0- 24-es eladó! Telefon: 76/704-171,30/82-20- 151------------------------------------------------------------------------*994329* NAGY mennyiségű birkatrágya eladó. 06- 20/9771-700.------------------------------------------------------------------------*994370* B SAVANYÍTANI való káposzta! T.: 30/945- 9994--------------_------------------------4-----------------------------*994402* SZ ŐLŐTELEPÍTŐK, beruházók! Gyökeres bor- és csemegeszőlő-vesszők na$ választékban kaphatók és megrendelhetők. 30/300-7733, 30/3306-869, 70/6363-097.----------------- - — *990986* SZ ŐLŐKVÓTA földterülettel. Érdeklődni: 20/3934-567.--------------------------------------------------------------—-----*994372* a Ú J terményhordó csigák eladók, többfajta méretben. 30/412-4704. (Hízócsere.)---------------------------------------------------------------*-------*994395* a Z AB eladó. 30/21-31-333.--------------------------------------------------------r------------*994368* a 3 00 q birkatrágya eladó. 30/370-2530. —------------------------------------------------------------------*994454* Pe tőfi Népe Kiadja a Petőfi Lap- és Könyvkiadó Kft Felelős kiadó a kft. ügyvezető igazgatója. Ügyvezető igazgató: dr. Tóth Miklós Felelős szerkesztők: Rákász Judit, Tapodi Kálmán ..* Gazdasági vezető: Falvi Krisztina Értékesítési vezető: Juszkó Anita A szerkesztőség és a kiadó címe: 6000 Kecskemét, Széchenyi körút 29. Telefon: 76/518-200 Telefax: 76/481-434 Kiadói telefax: 76/486-539 E-mail-cím: petofinepe@axels.hu Készült: AS-Nyomda Kft. Szilády Üzem Telefon: 76/481-401. Telefax: 76/481-204 Felelős vezető: Boros Gábor ISSN szám: 0133-235 x Az előfizetői példányok kézbesítését a Petőfi Lap- és Könyvkiadó Kft. terjesztőhálózata végzi. Árusítja a Délhír Rt. Terjesztés: Rádiné Kis Gizella Telefon: 76/518-292. Telefax: 76/486-539 Előfizetés: 76/518-270. Előfizethető a Petőfi Népe kézbesítőinél, ügynökségeinken és közvetlenül a kiadónál, valamint közvetlenül, postautalványon és átutalással a KHB 10402506-25020380 pénzforgal­mi jelzőszámra. Az előfizetés díja: egy hónapra: 2.145 Ft; negyedévre: 6.435 Ft; félévre: 12.870 Ft; egy évre: 25.740 FI Telefonos apróhirdetés-felvétel: 76/518-250 Tájékoztatjuk olvasóinkat, hogy a különböző versenyeken, játékokon, akciókon, szavazásokon, rejtvénypályázatokon stb. részt vevők által személyesen, írásban, telefonon, SMS-ben, interneten, e-mailben megadott személyes adatok nyilvántartá­sunkba kerülnek. Kéziratokat és fotókat nem őrzünk meg és nem küldünk vissza. Az újság PANDA szerkesztőségi rend­szerrel készült. A MATESZ által auditált. Az adatokat megadva hozzájárulnak ahhoz, hogy azok fel- használásával a Társaságunk érdekeltségébe tartozó cégek, amelyek az adatok feldolgozását is végzik (Axel Springer- Magyarország Kft., Axel Springer-Budapest Kiadói Kft., Harlequin Magyarország Kft., Zöld Újság Rt., Petőfi Lap- és Könyvkiadó Kft., Népújság Kft., Hungaropress Sajtóterjesztő Kft.), előfizetéses megrendelését teljesítsük, akcióira, kiadvá­nyaira és egyéb szolgáltatásaira felhívjuk a figyelmet. Az érintettek felvilágosítást kérhetnek az általunk kezelt személyes adataik köréről, felhasználásuk módjáról és céljáról, és bármikor kérhetik azok helyesbítését, felhasználásuk korlátozását, illetve törlését. Lapunkban a cikkek végén megjelenő fekete háromszög fize­tett hirdetést jelent. A hirdetések szövegét és képanyagát minden esetben a hirdető ügyfeleink­től készen kapjuk, ezért az abban foglaltakért a kiadó semmilyen anyagi, illetve jogi felelősséget nem vállal. A Petőfi Népe bármely részének másolásával, terjesztésével, az adatok elektronikus tárolásával és feldolgozásával kapcsolatos minden jog fenntartva. Értesüléseket átvenni csak a Petőfi Népére hivatkozva lehet. A lapban közölt adatok tájékoztató jellegűek, azokért felelősséget nem vállalunk.

Next

/
Thumbnails
Contents