Petőfi Népe, 2008. november (63. évfolyam, 256-279. szám)
2008-11-06 / 259. szám
2 PETŐFI NÉPE - 2008. NOVEMBER 6.. CSÜTÖRTÖK Ahol rémálommá válnak az éjszakák kecskeméti belváros Hiába az ötvenezer forintos bírság, annak sincs kellő visszatartó ereje A NAP TEMAJA Bömböl a zene, törnek a sörösüvegek, nem ritka a verekedés. Ez jellemzi Kecskemét belvárosának egy részét. Takács Valentina Bajáki Zsanett Fesztiválhangulatot idézhet az arra járókban hétvégente éjjel és hajnalban Kecskeméten, a belvárosi Simonyi utca és környéke. A város kikapcsolódni vágyó fiataljainak jó része ugyanis az itt található presszóban csoportosul. Mivel a kávézó kapacitása is véges, így közel félszáz ember álldogál, ücsörög szerteszét az úttesten, a járdákon és a kapualjakban, illetve be-betér az éjjelnappali üzletbe. A legtöbben iszogatnak, beszélgetnek, ám mindenhol akad balhés ember, aki nem bír magával. A leparkoló autókból bömböl a zene, sörösüvegek törnek a betonon. A környéken élők pedig egyre csak panaszkodnak, hogy egymást érik a rendbontások, nagy a hangzavar és nincs éjszaka egy perc nyugalmuk sem. Nyáron fokozódik a káosz, akkor ugyanis napi rendszerességgel megy a randalírozás. Aláírásokat gyűjtöttek Az ott élők már aláírásokat is gyűjtöttek. Számukra a fő bűnös általában a Simonyi utcában működő presszó és éjjel-nappali bolt. ygy gondolják: ha ezek nem lennének, akkor nem kellene minden egyes éjszaka a ricsajra ébredniük. A probléma már a város képviselő-testületét is megjárta, dr. Brúszel László szocialista képviselő napirend előtt tette szóvá a jelenséget. Persze a sorozatos rendbontás a hivatalnak sem új, sőt a rendőrségnek sem.- Az elmúlt hétvégén is érkezett hozzánk bejelentés, így nem ismeretlen előttünk a probléma - tájékoztatta lapunkat Mihály- né Bornemisza Eleonóra, a rendőrség szóvivője. - Az állandósuló panaszok miatt fokozott járőr- szolgálatot működtetünk, melynek során gépkocsival, illetve gyalogosan is kivonulnak munkatársaink. Az ifjúságvédelmi járőrökkel együttműködve civil ruhás nyomozóink is azon dolA kecskeméti térfigyelő kamerarendszert tavaly a Maros megyei főrendőrök (felvételünkön) is megnézték és nagy elismeréssel szóltak róla. Ez a korszerű technika sokat segíthet az éjszakai vandálok megfékezésében is. goznak a hétvégeken, hogy ezek a problémák megszűnjenek. Közterületen való alkoholfogyasztás miatt a helyszínen húszezer forint bírságot szabhatunk ki, ám sokszor találkozni olyan visszaesőkkel, akiket ez az összeg sem tántorít el. Ellenük szabálysértési feljelentést teszünk az önkormányzatnál, ami már komolyabb pénzbüntetéssel jár. A közterületi kamerarendszer is belátja az utca egy részét, így - ha komolyabb bűncselekmény történne - ez is segítségünkre van a tettesek felderítésében. Szerencsére azonban erre még nem volt példa. Amíg azonban a helyzet nem változik, addig továbbra is a két kereskedelmi, illetve vendéglátóegység áll a lakók támadásának kereszttüzében. - Az utcai randalírozóknak és a kávézónak semmi közük egymáshoz - állítja Fekete Éva, a vendéglátóegység üzemeltetője. - Nem a mi fizetővendégeink azok a tizenévesek, akik odakinn bandáznak. Inkább a szülőknek kellene ésZ- be kapniuk, hogy mit keresnek éjjel az utcán kiskorú gyermekeik. Úgy gondolom, ez egy elég aktuális, generációs probléma, ami nem csak a város ezen pontján van jelen. Elég csak végigsétálni esténként a főtéren vagy a Malom Központ előtt, mert mindenütt céltalanul lődörgő fiatalokat látni. Hasonlóan vélekedik az éjjel-nap- paü bolt tulajdonosa is: - Tizennyolc éve nmködtetemaz üzletet, és csak az elmúlt három évben jelentkezett ez a probléma. Konkrétan: egy lakó ideköltözé- sével kezdődött, aki az épület hangadója lett - mondta el Roz- gonyi Andrea. - A fiataloknak szokásukká vált, hogy itt, a körAz Alkotmányba róság szerint a vállalkozáshoz való jog is korlátozható. nyéken gyülekeznek. Szinte generációk nőttek fel így. Noha nem tartom helyesnek a viselkedésüket, úgy gondolom, hogy én a bolton kívüli eseményekért nem felelhetek, nem tarthatom egyedül rendben a várost. Arra is volt példa, hogy a kávézó tulajdonosával együtt felfogadtunk egy biztonsági őrt, aki gátat vetett az esztelen tivornyáknak. Ez azonban nem olcsó mulatság, és nem is a mi feladatunk lenne a köz- biztonságot helyreállítani. Panaszkodni persze sokkal köny- nyebb, mint tenni valamit. Gyakran felmerülő probléma az utca szennyezettsége is, mégis csak az éjjel-nappali előtt áll szemetes... Nagyon nehéz dolguk van Dr. Bodóczky Judit, a polgármesteri hivatal igazgatási osztályvezetője elmondta: - Számos eljárás van nálunfy folyamatban. Egy részük kérelemre indult, egy másik részük hivatalból. A kettő között igen lényeges a különbség. Amikor ugyanis lakossági kérelemre indul egy ügy, akkor a kérelmező ügyfélként segíti a bizonyítást. Például: ott volt, látta, hogy mi történt, erről Közterületen való italozásért 74 esetben róttak ki szabálysértési bírságot A KECSKEMÉTI ÖNKORMÁNYZATNÁL jelenleg hét olyan eljárás van folyamatban, amelyik a belvárost érinti. Ebből kettőnél már megszületett az elsőfokú döntés, de mindkettőt megfellebbezték, így azok másodfokon vannak. A két eljárás kérelemre indult. Ezenkívül három eljárást indítottak hivatalból, azoknál még nincs elsőfokú döntés. Olyan ügy is van, ahol határozat már született, de a jogorvoslati idő még nem járt le. A jelenség azonban nem csak a belvárosra korlátozódik. Ezt jelzi, hogy szintén egy-egy ügy van Katonatelepen és a Széchenyivárosban, két esetben pedig közös képviselők érdeklődtek, hogy mi az eljárás menete. Ezeken kívül az igazgatási osztálynak idén 74 olyan ügye volt, amikor közterületi szeszesital-fogyasztás miatt róttak ki szabálysértési bírságot. Az esetek döntő többsége a főtér környékén és a Noszlopy Gáspár parkban fordult elő. tesz bejelentést. Ez a célravezetőbb eljárás. Ha viszont hivatalból indul az eljárás, akkor nagyon nehéz dolgunk van. A hatóság helyszíni szemlét tart, és ha szükséges, akkor szakértő méri meg az adott vendéglátó- hely zajkibocsátását. Ha az a megengedett határértéket nem lépi túl, akkor azt vizsgáljuk meg, hogy a környéken élőket az adott körülmények mennyire zavarják. Ez az úgynevezett érzékszervi észlelés. Ezekkel a módszerekkel azonban nagyon nehéz bármit is bizonyítani. Ugyanez a helyzet, amikor eljárást indítunk egy-egy vendéglátóegység ellen. Volt olyan ügyünk, melyet azért semmisített meg másodfokon a közigazgatási hivatal, mert vitatható volt, hogy az ittas, randalírozó fiatalok valójában melyik vendéglátóhelyről távoztak. Rendeletet alkothatnának Az osztályvezető hozzátette: ami a randalírozókat illeti, a bevethető eszközök igen kevésnek bizonyulnak. A közterületi italfogyasztás bizonyos eseteket kivéve hiába tilos, hiába rónak ki szabálysértési eljárás keretében akár 50 ezer forintos bírságot, ennek gyakorlatilag nincs visz- szatartó ereje. A szabálysértők rendszerint fiatalok, így még behajtani is alig lehet a büntetést.- Amire még a kereskedelmi törvény lehetőséget biztosít az az, hogy a képviselő-testület rendeletet alkothat a helyi sajátosságok figyelembevételével. Ebben szabályozhatja az üzletek nyitvatartási rendjét este 22 óra és reggel 6 óra között. A lényeg, hogy a rendeletalkotást olyan társadalmi párbeszéd előzze meg, melyben a kereskedelmi és vendéglátóegységek képviselői, valamint a lakosság is részt vesz. Felmerülhet a kérdés, hogy helyes-e a vállalkozók jogait korlátozni azért, mert egyesek nem képesek parancsolni önmaguknak. Az osztályvezető asszony erre így reagált: - Ezzel a problémával már az ombudsman is foglalkozott, sőt alkotmánybírósági határozat is született. Mindkettő arról szól, hogy a vállalkozáshoz való jog ilyen esetekben korlátozható. ► NÉZŐPONT 3. OLDAL HIRDETÉS MAJD? Raiffeisen MOST Személyi Kölcsön 560 000 Ft Hl 7 évre, forint alapon Ü induló havi törlesztőrészlet: 13 900 Ft Bankfiókjaink: Baja • Kalocsa • Kecskemét •..Kiskőrös • Kiskunfélegyháza • Kiskunhalas 4MB? u3 *A kedvezményes töriesztörésxléi kízorólag az: első, 12 hónapos kamatperiódusban érvényes. Az akció a 2008. november 1-jéíől igényelt, fedezet nélküli Raiffeisen MOST Személyi Kölcsön speciális akciós ajánlatára vonatkozik. Az akció visszavonásig érvényes. A THM meghatározása az aktuális feltételek, illetve a hatályos jogszabályok figyelembevételével történt, és a feltételek változása esetén mértéke módosulhat; értéke nem tükrözi a hitel kamatkockázatát. A megadott THM érték tájékoztató jellegű; ö konkrét akciós ajánlatra vonatkozó THM értéket az egyedi kölcsönszerződés tartalmazza, amely eltérhet a jelen hirdetésben feltüntetett értéktől. Az akció részletes feltételei megtalálhatóak a Bank aktuális Lakossági Kondiciós Lístájóban: THM: 32,96%* MOST ^ a tör/&sztSr-AszJ&t &<jy Av'/<j cl//ondó! 2>eVzZA Á^rOLYAMKŐCKÁZAT aíALKŰL! VELÜNK KÖNNYEBB 1UM Raiffeisen AI BANK © 06-40-48-48-48 www.raiffeisen.hu HIRDETMÉNY Az Alsó-Tisza-vidéki Környezetvédelmi. Természetvédelmi és Vízügyi Felügy előség (továbbiakban: Felügyelőség) a Paimon-Növényolajgyárto Kft. (6331 Foklő. hisz. 07.) megbízásából az Akusztika Mérnöki Iroda Kft. (6500 Baja, Csendes u. 16.) által elkészített és 2008. szeptember 10-én benyújtott a Foktő 04/2 és 07 hrsz-ú ingatlanokra tervezett növényi olajsajtoló üzem kapacitás bővítése tárgyában folyamatban lévő környezeti hatásvizsgálati eljárás keretében 2008. DECEMBER 9-ÉN KEDDEN 10.30 ÓRAKOR közmeghallgatást tart Foktő Község Önkormányzat Polgármesteri Hivatalában a 6331 Foktő, Kossuth Lajos u. 2. sz. alatt. A környezeti haásanulmány Fokit) Község Önkormányzó Polgármesteri Hivatalában és a Felügyelőség (6721 Szeged, Fdső-TLsza part 17.) ügyfélszolgálatán tekinthető meg. A hatástanulmánnyal kapcsolatos észrevételeket a közmeghallgatás időpontjáig lehet benyújtani Foktő Község Önkormányzatához vagy a Felügyelőséghez. Megyei napilap kézbesítésére munkatársat keresek területére! Érdeklődni lehet: 70/389-5102 Petőfi Népe Megtiltotta a bíró az élő közvetítést ► Folytatás az 1. oldalról. Délután három órakor már több mint egy órája tette fel kérdéseit Ladosnak Gellér Balázs ügyvéd. A bíró megkérdezte, hány kérdés van még hátra. „Harminc” - volt a válasz, mire az akkor már fáradt Lados feljajdult: „Még...?!” Újra szóba került, hogy Zuschlagnak komoly befolyása volt az MSZP vezető politikusaira. Sándor László ügyvéd rákérdezett: mivel tudja ezt igazolni Lados? A vádat képviselő Német Zsolt közbeszólt: a bíróság birtokában van egy hangfelvétel, amit eddig még nem hallgattak meg, és ami egyértelmű utalásokat tesz erre. Lados meghallgatása pénteken folytatódik. ■ Noszlopy