Petőfi Népe, 2008. november (63. évfolyam, 256-279. szám)
2008-11-28 / 278. szám
24 2008. NOVEMBER 28., PENTEK LXIII. ÉVFOLYAM, 278. SZÁM MOZAIK A Valencia leigazolta Hiiago Carletót, a Santos 19 éves futballistáját, akit hazájában Roberto Carloshoz hasonlítanak. IIIISÄS A pedáns feleség kidobta férje dugipénzét Egy rendszerető - naná hogy német - asszonyka egy nagyobb, ünnepek előtti rendcsinálással akarta meglepni a férjét. Csakhogy az alapos házi tisztogatásnak áldozatul esett a férj néhány, a feleség szerint abszolút értéktelen régi könyve is, amik csak a port fogták. A hazatérő embert az infarktus kerülgette, mivel az egyik kikukázott könyvében egy kocsi ára, több ezernyi euró volt elrejtve. A kisemmizett férj azonnal értesítette a rendőrséget, akik - átérezve a válsághelyzetet - az autópályán állították meg a szemétszállítókat. A rakomány alapos átkutatása azonban nem hozta meg a várt eredményt, nem kerültek elő a könyvek. Később kiderült, a bankók a precíz szelektív szemétkezelés áldozataivá váltak: egy papírfeldolgozó már bezúzta az összes könyvet. ■ Teve vonta cápa Nem igazi ugyan, de méretarányos az utánfutóra pakolt műanyag cetcápa. Ez a legnagyobb jelenleg élő halfajta, átlagosan 4-6 méter hosszú, de találkoztak már a búvárok 12 méteres példánnyal is. Minden bizonnyal ezért választotta a Discovery Channel forgatócsoportja ezt az állatot a cápák világnapja alkalmából az indiai partoknál forgatott ismeretterjesztő film egyik főszereplőjének. Szokatlan látvány ugyan a teve vontatta cáparakomány Parbandar kikötőjénél, de lássuk be, figyelemfelkeltésre a lehető legalkalmasabb. •o Kw an% ük V December 12. este 7 Erdei Ferenc Kulturális és Konferencia Központ JEGYEK VÁLTHATOK: a Kulturális és Konferencia Központ jegypénztárában és a Malom Pláza információjában. ma SZUPEREXPRESSZ S AKÁC oszlop Császártöltésen! 30/630-95-61.---------------------*999745* AN YATEHÉN tartási kvótát vennék. 30/960- 6167,30/625-4889.------------------1-------------------------------- *999484* a BS S billenős pótkocsi, IH 6,2 nehéztárcsa eladó. 70/214-80-92. ' *999727* CARB0R0B0T 40 kW-os kazánt keresek megvételre. 06-20/9646-608. *999758* a CLAAS Mega 360 2007-es kiadás eladó. 20/3170-174. —------------------------------------------------------;-------------------*999333* FU VAROZÓ céget vásárolnék autókkal. Lehet hitellel terhelt is. 30/619-1509.-----------------------------------------'-------------------------------------*999633* a HÚSHASZNÚ bikát veszek, 250-300 kg-ig. 20/323-0700.-----'--------------------------------------------------------------------------*999682* KA L0CSA-F0KTÖI ipari parkban többcélú hasznosításra alkalmas 1500 m! alapterületű, 3 szintes ingatlan eladó. 30/619-1509. KUKORICA tört szem szállítva. 30/3821-075.---------------------------------------------------------------------------------*999729* LOVAKAT cserélnék birkára. 30/289-7650.--------------------------------------------------------------I----------------*999563* MA JOR eladó. Érd.: 06-30/289-7650.---------------------------------------------------------------------------------*999563* a MTZ-82 eladó. 20/41-90-664.-----------------------*--------------------------------------------------------*999757* NÉMET JUHÁSZ szukák 8 hetesen eladók törzsönyves szülőktől, oltva, féregtelenítve. Érd.: 06-20/802-4743.-------*------------------ *999721* SA MSUNG hűtőszekrény ezüst színű, italada- golós, 125 cm, 1 éves: 50E Ft, 70/519-8282.------------------------------------------------------------------*999772* SI MSON 51 kevés km-rel eladó. 30/299-9901.---------------------------------------------—-------------------------------*999271* TR ÁGYAHORDÓ farvilla eladó. T: 20/218-2186---------------------------------------------------------------------------------*999669* a VÁGÓTEHÉN eladó. 70/508-19-49. —--------------------------------- - --------------------*999750* VÁ GOTT feketefenyő eladó. 30/299-9901.---------------------------------------------------------------*999271* 100 db sötétzöld Lindab síklemez eladó. T.: 20/9179-741---------------------------------------------------------------------------------*999644* a 200 t árpa és szárított kukorica eladó. 70/214-80-92.-------------------—--------------------------------- -------------*999727* a 3 MILLÓ Ft magánhitelt kérek. 30/521-4552.-----------------;--------------------------------------------------------------*999754* Az egyszerű ember arról ismerszik meg, hogy mindenen csodálkozik; egyszerűsége pedig arról is, hogy egyes dolgokon nem csodálkozik eléggé. Ha gyűlölsz valakit, gondold meg, van-e értelme; ha viszont szeretsz valakit, ne gondolkodj azon, hogy van-e értelme. Lucian Blaga román filozófus, újságíró (1895. május 9. - 1961. május 6.) MÉG TÖBB IDÉZETET TALÁL A WWW.BAON.mj-N. PAPAGAJ és FOKA SHOW Kecskeméten a körforgalomnál lévő McDonald's és az Uszoda mellett felépített fűtött sátorban december 05-től 21-ig! Papagájok és fókák viselkedését bemu oktató tudatosító, neveltető egyedi show' szárazon és vízen! | Előadások időpontjai; hétköznapokon hétfőtől péntekig 18 órakor, 2 szombatonként 11, 15 és 18 órakor, vasárnaponként 11 és 15 órakor. Csoportoknak külön előadás előzetes egyeztetés alapján! Információ és jegyrendelés: 06-30/60-39-925 pénztámyitás: 10 órakor Kellemes szórakozást kívánunk Önnek és Családjának! SEGÍTSÉG Két szociálpszichológus jön ki éjjel a kocsmából. A járdán találnak egy összevert embert, aki vérbe fagyva üvölt a fájdalomtól.- Te, annak aki ezt csinálta, feltétlen segítenünk kellene. DUNA Feleség a férjnek: - Nézd, hogy háborog a Duna!- Persze, mert most dobtam bele a süteményt, amit anyád sütött! KEDVENC ÍRÓ Irodalom órán:- Pistike, neked ki a kedvenc íród?- A papám. Ő szokta írni az igazolásokat, amikor nem jövök iskolába. ihlet A sikeres horror írót megkérdezik:- Mester, honnan veszi ezt a sok rémséget, amit beleír a könyveibe?- Két éve megnősültem. konyak - jean, kóstolja meg ezt a konyakot! Mit talál benne furcsának?- Azt, hogy megkínált vele uram! válóok - Képzeld, anya, a Feri el akar válni tőlem! - szipogja a fiatal feleség.- És miért? - kérdezi az anyja.- Miattad! - feleli a lány.- És miből gondolja, hogy én hozzámennék? SKÓT KARÁCSONY A skót kisfiú megkérdezi az apjától:- Apa, mi lesz karácsonykor a fa alatt?- Parketta, kisfiam. NYOMDA * Kecskemét. print %a) 2000 Végvár u. 71. HIRDETÉS pénzváltó Kecskemét, Dobó krt. 8. (Centrál Passage Üzletház) Pénznem l egységre Vétel Eladás EUR 257.0000 264.9000 USD 198.0000 206.0000 GBP 304.0000 317.0000 CHF 165.0000 172.5000 SKK 8.2500 9.9500 Közületeket is kiszolgálunk! Érvényben: november 27. Napközbeni árkorrekció lehetséges! Tel: 76/418-884. Nyitva mindennap: 8-21 óráig. Feel the difference FordC-MAX FordS-MAX Ford Hovány - Kecskemét, Szent László krt. 79. Tel.: 76/487-300 www.fordhovany.hu A képek illusztrációk. Vegyes átlagfogyasztás modelltől és felszereltségtől függően: 4.8-9.4 1/100 km. C02-kibocsátás modelltől és felszereltségtől függően: 127-224 g/km. Új személygépjárművek vásárlásakor a magánvásárlók részére nyújtott szerződéses garancia részletiről érdeklődjön márkakereskedésünkben. Garancia-ajánlatunk 2008. március 17-től visszavonásig érvényes. ‘Maximálisan adható kedvezmény modelltől és felszereltségtől függően. Az ajánlat 2008. november 25-től december 31-ig vagy visszavonásig érvényes. Nálunk most használt autója akár 700.000 Ft-tal* többet ér! Igazi örökmozgó. A mozgékony C-MAX számos innovatív technológiai és biztonsági megoldásával, rugalmasan kialakított praktikus belső terével, egyedileg sportos megjelenésével biztosítja, hogy a legváltozatosabb körülmények között is igazi élmény legyen a vezetés. A ,,2008-as év buszlimuzinja”. Erőteljes megjelenése tökéletesen kifejezi a modell lényegét: a tágasság és a sokoldalúság fúziója egy sportautó dinamizmusával, divatosan áramvonalas és attraktív karosszériában, amely minden részletében a vezoliis élményét szolgálja! Utazzon első osztályon. Az autó elegáns külseje és luxus kivitelű belseje a minőség, a tágas tér és a rugalmasság eleganciáját sugározzák. Egyedülálló vezetési élménye a stabilitás precizitás, gyorsaság és kényelem tökéletes harmóniájának eredménye.