Petőfi Népe, 2008. november (63. évfolyam, 256-279. szám)

2008-11-21 / 272. szám

18 PETŐFI NÉPE - 2008. NOVEMBER 21., PÉNTEK HIRDETÉS Becsület és dicsőség az érdemesnek! |I katona József gimnázium A diákok 58 százaléka tavaly kitűnőre vagy jelesre érettségizett Jövő héten hétfőn és ked­den a kecskeméti Katona József Gimnáziumban fel­vételi tájékoztatót tart Szabó István igazgató a 6. és 8. osztályos tanulók és szüleik részére. Az iskola bemutatását és a kép­zési formák sajátosságainak is­mertetését követően az érdeklő­dők szerdán és csütörtökön nyílt napokon személyesen is megis­merhetik, milyen egy hétközna­pi katonás óra.- A régió meghatározó gimná­ziumaként, 60 év sikereivel a há­tunk mögött, saját hagyománya­inkra támaszkodva neveljük, ok­tatjuk a tehetséges diákok nem­zedékeit. A magas szintű tudás átadása mellett szilárd erkölcsi alapokon álló, konzervatív érté­keket felmutató nevelési elveket vallunk - hangsúlyozta Szabó István. - Ilyenkor, november kö­zepe táján, mint minden évben felvételi tájékoztatókon és nyílt tanítási napokon mutatjuk be is­kolánkat a képzéseink iránt ér­deklődő hatodikos és nyolcadi­kos diákoknak. Az idén első al­kalommal mindezt kiegészítjük a „Katonás Kaleidoszkóp” elne­vezésű programsorozattal, mely­nek keretében hat különleges előadással szeretnénk egy kis ízeh'tőt adni az iskolánkban okta­tott különböző műveltségi terüle­tekről - tette hozzá az igazgató. A kitűzött pedagógiai célokat hosszú idő óta sikeresen valósít­ja meg a gimnázium, melyet a ki­emelkedő országos, megyei ta­nulmányi-, sport- és művészeti versenyeken elért eredmények is bizonyítanak. A korábbi évek­hez hasonlóan az elmúlt tanév­ben is kiválóan vizsgáztak az érettségizők: kitűnő vagy jeles bizonyítványt kapott a diákok 58 százaléka. A sikeres érettségi alapján a 122 végzős diák 94%-át felvették a felsőoktatásba.- Iskolánkban a hat évfolyamos képzésben külön osztályban ta­nulnak a humán és a reál érdek­lődésű tanulók - kezdett bele a képzések részletezésébe Szabó István. - Minden évben örömmel tapasztalom, hogy a kisdiákok na­gyon hamar megszeretik iskolán­kat. A legjobb tanulmányi ered­ményeket is általában ezek az osztályok érik el. A 2 párhuzamos hat évfolyamos osztályunkban ta­valy 67 diák érettségizett, kö­zülük 66-an bejutottak az általuk első vagy második helyen megje­lölt felsőoktatási intézménybe. A legkiemelkedőbbek az elérhető 480 felvételi pontból 475 pontot szereztek meg, ezzel az ország­ban is a legjobbak közé kerültek - emelte ki Szabó István.- A négy évfolyamos képzé­Fókuszban a gimnázium 6. OSZTÁLYOSOKNAK felvételi tájékoztató: november 24., 17 óra nyílt nap: november 26. 8-12.30-ig 8. OSZTÁLYOSOKNAK felvételi tájékoztató: november 25., 17 óra nyílt nap: november 27., 8-12.30-ig sünkben magyar-angol két taní­tási nyelvű, emelt szintű bioló­gia és emelt óraszámú matema­tika csoportokat indítunk a nyol­cadikosok számára. 1988-ban az elsők között kapcsolódtunk be az országban a két tannyelvű okta­tásba. Itt az angol nyelvet kiemel­ten magas óraszámban tanulják diákjaink, és 20 év tapasztalata azt mutatja, hogy így nem okoz számukra nehézséget a történe­lem, matematika, fizika és bioló­gia tantárgyak angol nyelvű ta­nulása. Tanulmányaik végén a si­keres két tannyelvű érettségi mellé felsőfokú nyelv­vizsga bizonyítványt is szereznek. A bioló­gia tagozatosok több­sége orvosi, egészség- ügyi vagy tudomá­nyos pályára készül. Az emelt óraszámú matematika képzé­sünket döntően olyan tanulók vá­lasztják, akiknek nyolcadikos ko­rukra még nincs kialakult pálya- választási elképzelése. Minden képzésükre érvényes, hogy az utolsó két évben a köte­lező órákon felül emelt szintű tan­tárgyakat választhatnak a diákok a lehető legsikeresebb érettségi érdekében. A gimnazisták az an­gol és német nyelveken kívül franciául, olaszul és spanyolul is tanulhatnak. A tantestületben an­gol, német és francia anyanyelvű pedagógusok is tanítanak. A vá­ros iskolái közül a Katona-gimná­ziumban a legmagasabb a közép- és felsőfokú nyelvvizsgák száma. Az iskola 8. éve vesz részt az Arany János Tehetséggondozó Programban, melyre tehetséges, hátrányos helyzetű vidéki diáko­kat várnak. Az ötéves képzés ke­retében az első év a felzárkózta­tás jegyében zajlik. Az idegen nyelv és számítástechika mellett hangsúlyt kap a személyiségfej­lesztés, az önismeret és a tanulás­módszertan. Az oktató-nevelő munka a Táncsics-kollégiummal közös együttműködésben törté­nik, ezért a diákoknak kollégistá­nak kell lenniük. - A program be­váltotta a hozzá fűzött reménye­ket. Az „aranyos” di­ákjaink országos ver­senyeken is megáll­ják a helyüket, nyelv­vizsgát tesznek, ECDL vizsgabizonyít­ványt és B kategóriás gépjárművezetői jo­gosítványt is szerez­nek - jegyezte meg az igazgató. Az iskola korszerű informatika termekkel rendelkezik, ahol a tananyag elsajátítása mellett ro­botok építésével, programozásá­val is foglalkozhatnak az érdek­lődő tanulók. A tagozatos órák többségét szaktantermekben tartják, a tanárok munkáját zárt­láncú televízió csatorna is segíti. A sportolni vágyókat korszerű, műanyag borítású, többfunkciós sportpálya várja az iskola tágas udvarán. A szabadidő hasznos eltöltésé­re rendszeresen szerveznek gó­lyatábort, sítábort, kerékpártúrá­kat, vízitúrát és tanulmányi uta­Egykori tanítvá­nyaink között szép számmal akadnak neves tudósok, művé­szek, vezető ér­telmiségiek. Katonás Kaleidoszkóp ROBOTINVÁZIÓ AZ ISKOLÁBAN 2008. december 8., 16 óra A MOZGÁS ÖRÖME 2008. december 15., 16 óra FAGGATJUK A TERMÉSZETET (kísérletek) 2009. január 12. KIRÁNDULÓ KATONÁSOK - BARCELONA 2009. január 19. „A MAG ÖRÖK, CSAK A HÉJA más” (egy kis matematika) 2009. február 2., 16 óra SZÖVEGHIÁNY - KÉPREGÉNY 2009. február 9., 16 óra kát Erdélybe, Angliába, Németor­szágba. Éppen a napokban tértek haza diákjaik a hagyományos őszi erdélyi kőrútról. A Katona testvér­iskolái a wassergurgi Luitpold Gymnasium és a zentai Bolyai Te­hetséggondozó Gimnázium.- Társadalmi elismertségün­ket, népszerűségünket és az itt folyó munka értékét mutatja az is, hogy 3-4-szeres a túljelentke­zés iskolánkba. Egykori tanítvá­nyaink között szép számmal akadnak neves szakemberek. Büszkék vagyunk arra, hogy többségük ma sem szakadt el tő­lünk, közülük sokan támogatnak, segítenek bennünket, visszajár­nak egykori iskolájukba, és sze­mélyes találkozókon adják tovább diákjainknak a híres „katonás” közösségi érzést - mondta vége­zetül Szabó István igazgató. ▲ KATONA JÓZSEF GIMNÁZIUM Kecskemét, Dózsa György út 3. Tel.: 06-76/481-583, ww.kjg.hu Ki földjét elveszti, hazáját is elveszti, földönfutó lesz konferencia A résztvevők egyetértettek abban, hogy a tanyákra ma ugyanolyan szükség van, mint a múltban Dongó József szerint a tanya az ő és családja számára nemcsak lakóhelyet, hanem életformát is jelent. A tanyavilág, a tanyasi gazdálko­dói életforma megőrzése és tá­mogatása volt a témája annak a konferenciának, melyet szomba­ton tartottak az Országház zsúfo­lásig megtelt egykori főrendihá­zi termében. Tanyavilág a parlamentben címmel nyílt napot tartottak szombaton a Tisztelt Házban. Az eseményen - melyet a Nemzeti Fórum Egyesület a Magyarorszá­gi Tanyákon Élők Egyesületével közösen szervezett - a tanyás tér­ségek honatyái mellett, számos polgármester, gazdálkodó és ta­nyán élő ember is jelen volt. A résztvevőket a nyílt napot kezde­ményező-Lezsák Sándor, a Nem­zeti Fórum elnöke, egyben a par­lament alelnöke köszöntötte. - Az Országgyűlés történelmi adósságot törleszt azzal, hogy törvénytervezetet készít nemze­ti vagyonunk, a tanyavilág érde­kében - fogalmazott a politikus. A parlamentnek éppúgy köteles­sége képviselni a tanyasiakat, mint a falvakban és városokban élő embereket. Lezsák Sándor utalt arra, hogy a hetvenes évek elején tanyasi tanítóként kezdte pedagógusi pályáját, és választó- kerülete az ország egyik legna­gyobb tanyás térsége. - Nyüván- tartásba kell venni az összes élet­képes tanyát, és ki kell dolgozni egy olyan támogatási formát, amely hosszú távon lehetővé te­szi ennek a családi gazdálkodás­nak a megújulását - hangsúlyoz­ta beszédében az Országgyűlés alelnöke. A több száz résztvevő Csatári Bálint tanulmánya mel­lett kézhez kapta a Tanyatörvény tervezetét is, melyet a Nemzeti Fórum munkacsoportja készített. A tanácskozáson köszöntőt mondott Szili Katalin is. Magyar- országon több mint kétszázezer ember, azaz egy Debrecen mére­tű város népességével azonos számú ember él tanyán. Ezért a tanyasi emberek ér­dekeiket ugyan­olyan fontossággal kell kezelni, mint a városiakét - hang­súlyozta a házelnök asszony. Hozzátette: ahogyan Ausztriá­ban, Franciaországban és Hol­landiában is törvéhyek védik a vidéken élő gazdálkodók érdeke­it, ugyanúgy Magyarországon is elengedhetetlenül szükséges a törvényi szabályozás bevezetése. Egyedül ez jelenti azt a biztos ga­ranciát, amely megfelelő védel­met nyújt a tanyán élők számára, egyúttal biztosítja ennek a jelleg­zetes, ősi gazdálkodási formának a hosszú távú fennmaradását. A tanácskozáson jelen volt és köszöntőt mondott Orbán Viktor, a Fidesz-MPSZ elnöke is. "A ta­nyavilág, a farmergazdaság, a családi gazdaság és a falu Nyu- gat-Európában a jö­vőt jelenti és nem a múltat. Ott fel sem merül, hogy egy konferencián amel­lett kelljen érvelni, hogy ez is a jö­vő életformája" - fogalmazott a volt kormányfő. Orbán Viktor arra is rámuta­tott, hogy Európa-szerte a nemzet alapja a föld. "A magyar nyelv na­gyon pontosan fogalmaz, amikor azt mondja: aki elveszti a földjét, az földönfutóvá, vagyis hazátlan­ná válik. Ezért ki kell monda­nunk, hogy a mi számunkra és a magyar nemzet szempontjából fontos, hogy hazánk megtartsa a termőföldjét. Sem a termőföld, sem az annak megműveléséhez elengedhetetlen víz, amely köz­kincs, nem eladó. Földet, vizet nem adunk el!" - szögezte le a pártelnök-politikus. A reggeltől kora délutánig tar­tó tanácskozáson a meghívott előadók mellett számos tanyán élő gazdálkodó is felszólalt, töb­bek között Szűcs László is: "Az előttünk élő népek tudták, hogy a természetet tisztelni kell, cserébe a természet ad tüzelőt, gyümölcsöket, gabonát, halat, va­dakat és minden jót. Vannak, akik azt mondják, a modern világban nincs szükség a tanyasi életformára, majd elintézi őket a szociálpolitika. Én meg azt mondom, a tanyasi életformán kí­vül egyszerűen nem létezik más ■ A tanyák is a nemzeti vagyon részét képezik. életforma, ami hosszú távon fenn­tartható a környezetünk károsítá­sa nélkül. A tanyán élő ember megtermeli magának az élelmet, melyet nem kell szállítani, nem kell csomagolni, sőt még tartósító­szert sem szükséges hozzáadni. A tanyasi ember alapvetően takaré­kos, nem pazarol, a többlet élelmi­szert el tudja cserélni kézműves termékekre - vélekedett a fiatal bugaci gazdálkodó. Nagyjából azonos véleményen volt a kiskunfélegyházi Dongó Jó­zsef is. Elmondta: feleségével és Iringó nevű kislányukkal Kis­kunfélegyházán, egy önkor­mányzati bérlakásban élnek. Második babájukat áprilisra vár­ják. Az agrár- és környezetvédel­mi mérnök végzettségű fiatalem­ber kijelentette: a szüleitől és nagyszüleitől kapott ismeretei, élettapasztalatai alapján ma már egyértelműen tudja: tanyán sze­retne élni. Mint fogalmazott: ma úgy látja, hogy a tanya az egyet­len lehetőség arra, hogy egész­séges életkörülményeket bizto­sítson családja számára. Ezért úgy határoztak: jövő év tavaszán elkezdik építeni otthonukat a kiskunfélegyházi tanyavilágban. Mert a tanya az ő és családja szá­mára nem csak lakóhelyet, ha­nem életformát is jelent. ▲ Felkért előadók, hozzászólók névsora Ángyán József országgyűlési képviselő, tanszékvezető egye­temi tanár, Bagi Béla ország- gyűlési képviselő, Balogh Jó- ■ zsef országgyűlési képviselő, a Magyarországi Tanyákon Élők Egyesületének elnöke, Balogh Zsigmond gazdálkodó, Bartos Mónika kömyezetgazdász, Bárth János néprajzkutató, ifj. Csáky Béla geográfus, Csáki Béla Fülöpjakab polgár- mestere, Csitári Tibor, Bugac volt polgármestere, Csörszné Zelenák Katalin Falugondno­kok Duna-Tisza Közi Egyesüle­tének ügyvezetője, Dongó Jó­zsef környezetgazdálkodási agrármérnök, Felföldi Zoltán közgazdász, Fodor Tamás biogazdálkodó, Font Sándor országgyűlési képviselő, Fülöp István országgyűlési képvise­lő, Gáspár Ferenc családi gaz­dálkodó, Geredy Péter biogazdálkodó, Horváth Béla közgazdász, volt országgyűlési képviselő, Jakab István or­szággyűlési képviselő, a MAGOSZ elnöke, Kelemen Márk Kerekegyháza polgár- mestere, Kiss-Rigó Fászló Sze- ged-Csanád megyéspüspöke, Makovecz Imre Kossuth-díjas építész, Medgyasszay László országgyűlési képviselő, Nógrádi Zoltán országgyűlési képviselő, Mórahalom polgár- mestere, Olasz Krisztina kör- nyezetgazdász, Szenti Tibor író, néprajzkutató, Szűcs Lász­ló őstermelő, Túri-Kovács Béla országgyűlési képviselő, a Kis­gazda Polgári Párt elnöke.-mmm hl. > A legfiatalabb diákok, a 7/B-sek is vidámak, mint a többi nagy gimnazista.

Next

/
Thumbnails
Contents