Petőfi Népe, 2008. november (63. évfolyam, 256-279. szám)

2008-11-11 / 263. szám

4 PETŐFI NÉPE - 2008. NOVEMBER 11., KEDD MEGYEI KÖRKÉP Jégkorszak a bajai főtéren korcsolyázás Aki nem tud, a műjégen megtanulhatja Három faluban zárattak már be illegálisan működő szeméttelepet Az előrejelzések szerint bízhatnak abban a korcsolyázók és az amatőr hokisok, hogy jeges hétvége köszönt rájuk. Tudja«, hogy miért pont libát szokás enni Márton napján? A Közép-Európában egykor igen népszerű, pannóniai születésű tours-i püspök, Szent Márton emléknapját találhatjuk a nap­tárban november 11-én. A legen­da szerint a keresztényüldözé­sek idején Márton egyszer buj­kálni kényszerült, egy ólba me­nekült, de a libák gágogása mi­att üldözői elfogták - mondta la­punknak Kriskóné Dávid Mária, a kecskeméti Népi Iparművésze­ti Múzeum vezetője. A libák bün­tetése tehát, hogy Márton napján a tányérba kerülnek. Más ma­gyarázat szerint a régi időkben, amikor még nem tömték a szár­nyasokat, s nem befolyásolták a szaporulatukat mesterségesen, a tavasszal kikelt kislibák no­vemberre híztak meg. ■ B. F. I. Tessék az életet komolyan venni! - kérik az orvosok Onkológiai délután lesz ma Ba­ján a Civil Házban, Az élet egyet­len esély, vedd komolyan! mottó­val. Délután két órától Szomor Árpád, a Pécsi Tudományegye­tem belgyógyász főorvosa a leu­kémiák diagnosztikájáról és te­rápiájáról beszél, ezt követően Mészáros Endre, a bajai kórház infektológus főorvosa a kul­lancsok által terjesztett betegsé­gekről szól. ■ R. R. Ha az idő kedvező lesz, néhány nap múlva meg­nyílik Baján a jégpálya. Takács Valentina Pénteken délután öt órától idén is 750 négyzetméteres jégfelület várja majd a a korcsolyázókat a főtéren. Az első napon ingyenes a belépés. A jégpálya megnyitá­sának egyik alapfeltétele az, hogy a tegnapig megszokott no­vemberi meleg véget érjen, és késő őszire forduljon az időjárás. A tavalyihoz hasonlóan reggel 9-től délután 13 óráig a bajai is­kolásoké a pálya, hétfőn és szer­dán délután két órától a környe­ző települések tanulói vehetik birtokukba a jeget. Keddre és csütörtökre korcsolya- és jégko­rongoktatást terveznek a jégpá­lya üzemeltetői. A Fondü Menü Hokikupa mérkőzései keddenként és csü­törtökönként zárás után, este nyolctól lesznek. Az oktatásra, illetve a kupára a 30/610-2307-as telefonszámon és a iegpalva@baia.hu e-mail cí­men lehet jelentkezni. Kiemelt figyelmet fordít a bajai kapitányság a fa- és színesfémlo­pás, valamint az illegális fakiter­melés megakadályozására. Put- nik Zoltán sajtóreferenstől úgy tudjuk, április óta a polgárőrség­gel és a közterület-felügyelettel együtt akcióznak. A közös szol­gálat sikert hozott. A tavalyi év hasonló időszakában nyolc falo­pás volt, idén eddig négy. Színes- fémtolvajlás tavaly kilenc, idén öt esetben történt. Havi rendsze­rességgel zajlanak nagyobb raz­ziák, huszonnyolc település kül­területét vizslatják. A közös munka során több, illegálisan működő színesfémtelepre buk­kantak Madarason, Érsekcsaná- don és Katymáron. Ezeket a pol­gármesteri hivatal jegyzője be­záratta. Hetente ellenőrzik az erdőket - illegális fakitermelőket keres­nek a körzeti megbízottak és a közterület-felügyelők. A Ge­menc Zrt. erdészet munkatár­saival is járőröznek a rendőrök, a fatolvajok mellett az orvvadá­szokat is keresik. ■ -géczy­A gazdák is segíthetnek A BAJAI RENDŐRKAPITÁNYSÁG KÉRI az erdőtulajdonosokat, hogy a területükön maguk is fokozottabb ellenőrzéssel se­gítsék a következő időszakban fatolvajlás és az illegális fakivágás megelőzését. “‘““Tonta MW GPS' Uina?1 jnnaU Különböző VreWS z.ioef''­Töt>t> Vásőr'ó'"*'­nkbó' üe’ blokkját : az°’ nos nna' Kedve® csöpög jutassa ti® a részvét«'^ Gps.t nap°nta Gar ^s_ben alátékszaba'V éK, szobás - o9osu« rmeK' __z.nkné' esrnd in form1 ;ációtkapbat f§3Jg}0& üz\e* a\áooe éWitmtö Tízmilliót nyertek pályázaton speciális iskola Sajátos nevelési igényűek a tanulók Az idei Szakiskolai Fejlesztési Programban közel tízmillió fo­rintot nyert a bajai speciális isko­la, mely 2006 tavasza óta vesz részt az akcióban. Hatmilliót esz­közbeszerzésre, míg 2,7 millió forintot szakmai továbbképzésre kapott a megyei önkormányzat intézménye. Utóbbi összegből képezték ki a kompetenciaalapú oktatás bevezetésére felkészülő kollégákat.- Az élethosszig tartó tanulás jegyében a pedagógusok három­napos tanfolyamokon vettek részt. Júniusban a moduláris képzés, augusztusban az inte­raktív tábla és szavazórendszer, szeptemberben pedig szakértői megbeszélés, a minőségbiztosí­tás volt a téma. Öten informati­kai képzést követően ECDL bizo­nyítványt szereztek. Tanulói mo­bilitás programon, közel 700 ezer forintos pályázati keretből Tiszabercelen és környékén jár­tak a mezőgazdasági szakma- csoportosok Bányai Györgyné oktatóval. Forgó Hajnalka angol nyelviskolai képzésen vesz részt Máltán. Elkészült az új OKJ-s szakmákat felsoroló 2009/10-es tanévi bemutatkozásunk. Bika- Ion négy pedagógus vett részt horizontális tanulás keretében a Szakiskolai Önértékelési Modell II. kialakításában - tájékoztatta lapunkat Tamásné Mészáros Ág­nes projektvezető. A bajai intézményben bevezet­ték a pedagógusok teljesítményé­nek értékelését. Az ezt segítő akkreditált továbbképzésen ‘ Metzinger Péterné és Bányai Györgyné volt jelen. A nyáron alakult társadalom-jelenismereti munkacsoportban Mándics Iza­bella képviseli az iskolát. - Leg­fontosabb feladatunk, hogy a sa­játos nevelési igényű tanulók azon kompetenciáit fejlesszük, melyek segítik őket a megszer­zett ismereteik alkalmazásában, véli a projektvezető. ■ G. Zs. Minősítette a zsűri a népzene növelőit Érsekhalmán rendezték meg a XV. Országos Népzenei minősí­tő versenyt. A zsűri elismerés­sel szólt a színvonalas verseny­ről, a rendezésről, a fellépők fel- készültségéről és a kimagasló produkciókról. Arany Páva díja­sok: Madarasi Harmonika Zene­kar (művészeti vezető Geiger Ist­ván), Univer Bazsarózsa Asz- szonykórus, Bács-Kiskun Dalár­da, Táncos Péter Népzenei Egye­sület (Mónus Ferencné, Kecske­mét), Mónus Ferenc szólóének és citera, Gyöngyösbokréta Ha­gyományőrző Egyesület Női Kó­rusa (Baloghné Medgyesi Zsu­zsanna, Decs), Bátyai Hagyo­mányőrző és Nemzetiségi Nép­zenei Egyesület Rozmaring Nép­dalkor (Fehér Zoltán), Szarvas Lajosné Tamas-kó Teréz (Bátya - egyben Érsekhalma polgármes­tere különdíja). Országos arany minősítés: Zsanai Népdalkor (Visnyeiné Födi Irén), Érsekhal­mi Népdalkor (Takács Lajosné). Ezüst: Mélykúti Asszonykórus (Takács Lajosné), Krammer Je­nő szólóének (Zsana). Térségi ki­váló minősítés: Pöndölös Citera- zenekar (Magyar Magdolna, Já­noshalma), Uj Pávakör (Karsai Ferenc, Jánoshalma). ■ T. G. Testet öltő álom: dán deszkák a porcelánon Nyilván nemcsak a magyar kirá­lyoknak volt szokásuk, hogy ma­guk járjanak, ha a szükség úgy hozta. Hamlet, a legismertebb dán királyfi is kerülte a társasá­got időnként. Álom-vécéülőkék címmel nyí­lik kiállítás ma este hatkor a Dán Kulturális Intézet falai között. Egy formatervezett alkalmatos­ságok gyártására szakosodott dán cég művészeket kért fel ar­ra, hogy alkossák meg ennek a tárgynak az „ideális ” változatát. A tárlat december 5-ig, minden hétköznap 9 és 16 óra között lá­togatható. ■ Bé.zs

Next

/
Thumbnails
Contents