Petőfi Népe, 2008. október (63. évfolyam, 230-255. szám)

2008-10-21 / 247. szám

14 SPORT PETŐFI NÉPE - 2008. OKTÓBER 21., KEDD Sikeres csólyosi debütálás a műfüvesen labdarúgó poli-farbe megyei is. osztály ÉSZAK Hat perc alatt háromszor találtak a kecskeméti kapuba A Kecskeméti LC-Csólyos- pálos-találkozón mind a két csapatnak égető szüksége volt a győzelemre. Talán a hazaiaknak fontosabb lett volna a három pont, még­sem tudták győztesként el­hagyni a pályát. Szentirmay Tamás Nem a megszokott helyen, a Széktói Stadionban bonyolították le a mérkőzést, a műkertvárosi műfüvesen hangzott fel a meccs kezdetét jelző bírói sípszó. A csólyospálosiak még soha nem fociztak ilyen talajon, ez azonban cseppet sem látszott meg a játé­kukon. A kecskeméüek nem úgy kezdték a mérkőzést, ahogyan azt az edzőjük kérte. Előrevágott labdákkal kísérleteztek, de a KLC - Csólvosoálos 1-5(0-31 Kecskemét Csólyospábs: Bállá Nadrai S.Juhász(Szabó) Andricz (Répás N.) Molnár Orvos Csizmadia Szekeres (Gurdics) Illés (Kiss) Tálas (Boros) Komonyi Mihalkó (Novikov) Kovács (Spitzer) Csikós Nagy (Héjjas) Harkai Szalai Baranya Jónás Paragi (Varga) Hajagos (Engel) Répás S. Edző: Edző: Karakas Ferenc Göczö Zsolt Kecskemét, 50 néző. Vezette: Kiss L. (Pal- csik, Hugyi). Gól: Szalai, ill. Mihalkó 2, Paragi 2, Szekeres. Sárga lap: Szalai, Bállá. Kitűnt: Molnár, ill. Mihalkó, Paragi, Baranya. Ifjúsági eredmény: 3-3. K. Vasutas -Tabdi 0-1 (0-0) Kkfházi Vasutas: Tabdi: Pelikán Nagy Dinnyés Szabó Dongó Doszpod Oroszi (Simó) Horváth Nemcsok (Balogh) Bonea Polgár Molnár Abonyi Galántai Dömötör (Busa) Fábián (Szlovák) Cseh Mezei (Bránya) Gulyás Gaál (Font) Fütyü (Németh) Rumán Edző: Edző: Síber Mátyás Bácsi László Kiskunfélegyháza, 100 néző. Vezette: Kaszala (Szöllősi, Almási). Gól: Szlovák. Sárga lap: Fütyü, ill. Bonea, Horváth, Fábián, Mezei, Né­meth. Piros lap: Abonyi. Kitűnt: Pelikán, Fütyü, ill. Doszpod, Molnár, Mezei, Ifj.: 0-2. Ballószög - Lakitelek 0-2 (0-0) Ballószög: Lakitelek: Nemes Körtvélyesi Turcsányi Oláh (Verebélyi) Sallai Tóth Huber Kalics (Gulyás) Csizmadia Juhász Patai Kovács (Tánczos) Oláh (Füle) Magyar (Budai) Szitás T. Molnár Szitás B. (Szalai) Fórizs Sipos (Sárosi) Mata Molnár (Hortobágyi) Fazekas Edző: Edzó: Máté Gábor Ézsiás Gábor Ballószög, 140 nézó. Vezette: Fülöp (Király, Molnár H.). Gól: Csizmadia (öngól), Fórizs. Sárga lap: Huber, Patai, ill. Kovács. Kitűnt: Sallai, Szitás, ill. Fórizs, Mata, Juhász, Mol­nár. Ifjúsági mérkőzés: 2-9. Bugac - Tiszaalpár 3-2 (3-0) Bugac: Tiszaalpár: Kökény Verebélyi Koncz Győri Grezsa KovácsJ. Szabó L Pásztor Jókai Túri Kovács P. Fábián Szabó N. Tóth Tarjányi Palásti Seregély Babita Szikora Baranyi Szabó Á, Pallos Edző: Edző: Kovács György Kása István Bugac, 80 néző. Vezette: Ámán (Magó, Ta­kács). Gól: Seregély, Tarjányi, Szabó N., ill Tóth, Baranyi. Sárga lap: Szabó L. Tarjányi, Szabó Á. Piros lap: Kovács J. Kitűnt: Sere­gély, ill. Baranyi. Ifjúsági eredmény: 0-3. vendégek gyors játékosai egyre - másra megszerezték azt. Kara- kas edző éppen ezért hamar cse­rét határozott el. Hiába, mert alig telt el a félidő fele, hat percen be­lül háromszor is megzörrent a kecskemétiek hálója. A második félidőben újabb szerkezeti változás történt a ha­zaiaknál, de ez sem vezetett ered­ményre. Szépített ugyan a KLC, ellenben a csólyosiak ebben a já­tékrészben is kétszer találtak a kapuba. Érdekes, hogy három ti­zenegyest végezhettek el a talál­kozón. A kecskemétiek értékesí­tették, míg a vendégeknek meg­ítélt kettőből csak az egyiket. A fegyelmezettebben és na­gyobb akarással játszó csólyos- pálosiak ilyen különbséggel is megérdemelten nyertek a fásul­tan, elképzelés nélkül focizó ha­zaiakkal szemben. így estek a gólok 25. PERC: Mi- halkó a jobb olda­lon kapta a lab­dát, a védők lest reklamáltak, de ő továbbment, beadta Paraginak, aki tiszta helyzetben nem hibázott, 0-1. 28. PERC: Mihalkó 25 méterről vég­zett el szabadrúgást, lövése utat ta­lált a kapuba, 0-2.. 31. PERC: Répás Sándor az alap­vonal közeléből adta be a labdát, az egyik védőről kipattant, ponto­san Szekereshez, aki élt a lehető­séggel, 0-3. 55. PERC: Mihalkó futott fel a jobb oldalon, beadását Paragi estében kotorta a kapuba, 0-4. SO. PERC: Harkai kézzel ért a labdá­hoz a gólvonal előtt, amiért a játék­vezető tizenegyest ítélt. A büntetőt Szalai értékesítette, 1-4. 75. PERC: Bállá felvágta a tizenhato­son belül Répás Norbertét, amiért sárga lap és büntető járt. Az ítélet- végrehajtó Mihalkó volt, 1-5. Mestermérleg karakas FERENC: - Teljesen megérdemelten nyert a nagyon szervezetten játszó csólyospá- losi csapat. göczö zsoiT: - Úgy érzem, hogy a múlt heti vesszőfutá­sunk után talpra állt a csapat, öt gólunk legalábbis ezt jelzi. Nvárlőrinc - Helvécia 1-0 (0-0) Nyáriőrinc: Helvécia: Varga Bálint Forgó Molnár György Bera A. László Torbán PappZ. Bimbó A. CsemákJ. Halasi Vén Garter Hardi Bodor Nyakocza Farkas Mákosvölgyi Barczi Szabó Boros Edző: Edző: Bende József Bodrozsán László Nyáriőrinc, 100 néző. Vezette: Hodován (Csere M. Tamás). Gól: Torbán. Kitűnt: Varga, Torbán, Forgó Z. Ifjúsági eredmény: 0-1. Csapatkapitányok, ha találkoznak... A tapasztalt Szalai Sándor (balra) és a mozgékonyabb Répás Sándor többször is összecsapott a mérkőzésen. Jakabszállás­W CM 3 Ja kabszállás: Kunfeherto: Kovács F. Németh Mellék Hérány Török Berki Baranyi Popén (Brinszki) Kovács A. (Gulyás) Kiss Kánisz Tóth Vörös Maczkó Palásti Horváth Torbavecz Szabó R. Átrak (Víg) Szabó G. Szilágyi (Kálmán) (Mészáros) Edző: Edző: TorbaveczJózsef Bodor László Jakabszállás, 80 néző. Vezette: Berki (Po­gány, Csákó). Gól: Kovács A., Vörös, Palásti, Átrak, ill. Kiss, Tóth. Sárga lap: Szabó R. Ki­tűnt: Baranyi, Vörös, Torbavecz, Kánisz. Ifjúsági eredmény: 6-2. Dunavecse ­Oreovánv 1-4 (1-2) Dunavecse: Orgovány: Berger Jelen Kothencz Csemik 1. Orosz Pócsik Verbóczki Kocsis Polánszki Seres (Sándor) Felföldi (Pandur) Fejes Kövesdi (Csehi) Péntek Gutman Fehér Bárányos (Tilinger) Hugyecz Sallai (Princes) Csemik Cs. Balázsi (Vízteleki Sz.) Szalai Edző: Edző: Sümegi József Vízteleki János Dunavecse, 100 néző. Vezette: Somogyi (Boros, Mikus). Gól: Balázsi, ill. Csemik Cs. 2, Hugyecz, Szalai. Sárga lap: Péntek, Hugyecz, Szalai. Kitűnt: Gutman, Berger, ill. Fehér, Csemik Cs. Hugyecz. Ifj.: 0-5. Labdarúgó PolkFarbe megye II. Észak 1. Orgovány 10 8 1 1 34-10 25 2. Lakitelek 10 8 1 1 27-14 25 3. Pálmonostora 9 8 0 1 21-3 24 4. Kkfh. Vasutas 10 6 1 3 23-15 19 5. Nyáriőrinc 10 6 0 4 23-14 18 6. Városföld 9 5 2 2 28-18 17 7. Tabdi 10 5 1 4 16-19 16 8. Jakabszállás 10 4 2 4 26-21 14 ■ 9. Csólyospálos 10 4 2 4 20-22 14 10. Bugac 10 4 1 5 17-15 13 11. Kunfehértó 10 4 1 5 26-25 13 12. Dunavecse 10 4 0 6 29-22 12 13. Helvécia 10 2 1 7 9-28 7 14. Kecskeméti LC10 2 1 7 12-32 7 15. Tiszaalpár 10 1 0 9 14-38 3 16. Bal lószögi KSK10 1 0 9 8-37 3 Pálmonostora-Városföld: október 23-án LABDARÚGÓ STADLER MEGYE II. DÉL Kelebia - Siikösd 2-2 (1-2) Gara - Mélykút 2-3 (0-1) Nagybaracska - Cs.toltés 0-2 (0-01 Kelebia: Siikösd: Gara: Mélykút Nagybaracska: Császártöltés: Kollár Á. Szabados Szabó Gavlik Mikolás Paplanos Szántó (Révész) Molnár Krizsák Papp Somogyi Z. Árvái Szabó (Erdélyi) Marusz Antal Zs. Kiss Nagy A. Jánosi Gémes Matity Császár Puskás(Doszpod) Fekete Májer Patocskai Koszorús Bácsi Kamara Balics Schindler Ürmös Grúber(Kutyka) Kertész (Balogh) Odor Illés L. Filus A. (Veres) Miklós Halász Csobolya Velez (Kürtös) Somogyi T. Filus G. Dulics Kovács (Balázs) Bakai 0. Kisa (Berkó) Császár (Illési) Herczeg Fodor Kazinczi Varró (Nagy) Bállá Gúnya Varga (Vata) Bereczki Tamás Murinyi (Antall) Beszedics Király F. (Szőcs) Béleczki Ferencz (Kollár A.) Pesti Viszmeg (Holczer) Maczkó Kanizsai (Kubovics) Kovács (Györgye) Edző: Edző: Edző: Edző: Edző: Edző: Dulics József Lógó János Szemerédi Imre Velez Attila Vanó Sándor Verba József Kelebia, 100 néző. Vezette: Rácz (Horváth, Gara, 100 néző. Vezette: FilusT. (Palcsik, Na^baracska, 200 néző. Vezette: Tóth Cs. Nasz). Gól: Ferencz, Szántó, ill. Halász, Tamás. Bánáti). Gól: Bakai 2, ill. Maczkó 2, Kisa. (Mester, Szécsényi). Gól: Filus G., Györgye. Sárga lap: Ürmös, Gémes, ill. Tamás. Kitűnt: Sárga lap: Szabó, Murinyi, ill. Bállá, Maczkó. Sárga lap: Gúnya, Császár, Illési, ill. Schindler, Dulics, Kollár Á., Fodor, Révész, ill. Halász, Kitűnt: Bakai, Csobolya, Császár, ill. Maczkó, Filus A., Béleczki. Kitűnt: Fekete, Balics, Somo­Tamás, Kazinczi. Ifjúsági eredmény: 1-2. Beszedics, Papp. Ifjúsági eredmény: 1-2, gyil, Király F., ill. Májer, Filus G., Jánosi, Ifi: 2-1, Szakmár - Bajaszentistván 1-0 (0-0) Haiós - Felsőszentiván 2-0 (0-0) Katvmár - Faisz 1-2 (0-1) Szakmar: Bajaszentistván: Hajós: Fetsőszentiván: Katymár: Fájsz: Zsinka Petrovácz Tihanyi Péter Palásti Benke Romsics (Bréti) Csabai Ruff Kovács K. (Ördög) Berki Tanyó Kalló Puskás Nádasdi P, Répási Rasztik V. MihalikZs. Greksa Nagy(Bravtigan) Kovácsi (Kohl) Tettinger Rákity Máté (Gáncs) Perity Gugán Huber Blahó Rasztik P, Mihalikl. András Holczer (Gergity) Nádasdi G. Nemes (Mészáros) Győré Varga Gubányi Timer Tamaskó Rezsneki (Kiss) Pilcsuk Póta Nagyapáti (Rab) Hamvas (Juhász) Nasz Schnóbl K. Juhász Anisity Balogh (Varjú) Rigó (Kristolovics) Pesti Kuthi Gulyás Kékesi Szalontai (Szigeti) Török Czuczu Schnóbl A. Ribár(Varga) Szeitz Gillich (Tóth) Radics (Onhausz) Birgány (Gyöngy) Szabó Szalai (Hebők) Szász (Bogdanovics) Edző: Edző: Edző: Edző: Edző: Edző: András Gábor Szólik Gábor Ginál Gábor Szűcs Zoltán Pillér Tibor Szász Zoltán Szakmár, 100 néző. Vezette: Kis, (Kohajda, Hajós, 200 néző. Vezette: Pákolicz (Pólyák, Katymár, 150 néző. Vezette: Tóth (Serdült, Hegedűs). Gól: András. Sárga lap: Rab, ill. Maritó). Gól: Tamaskó, Czuczu. Sárga lap: Prikidánovics). Gól: Juhász, ill. Szeitz, Szász. Csabai, Gubán, Holczer. Kitűnt: Petrovácz, Nádasdi P., Huber, Nádasdi G., Nasz, ill. Sárga lap: Berki juhász, Gulyás, Hebők. Pi­Puskás, Török. Ifjúsági eredmény: 1-3. Rezsneki, Schnóbl A. Piros lap: Szabó. Kitűnt: ros lap: Szeitz, Kitűnt: Máté, Szász. Huber, Nasz, III. Péter, Tettinger. Ifj.: 6-0. Ifjúsági eredmény: 4-0, Szeremle ­Csávolv3-0íl-0) Labdarúgó Stadler megye 11. Dél Szeremle: Csávoly: Ersekcsanád ­Bácsbokod 1-1 (1-0) 1. Császártöltés 10 9 0 1 46-9 27 Tamási Babicz Érsekcsanád: Bácsbokod: 2. Kelebia 11 8 2 1 26-12 26 Kővári Király Székely Kazinczi (Szőke) 3. Hajós 11 8 1 2 27-18 25 Újházi (Palkó) Kiss Aranyos Tettinger 4. Mélykút 10 7 1 2 26-20 22 Csongor Kővári Glavatity (Csőzik) (Dervaderics) 5. Szakmár 10 7 0 3 21-14 21 Mezei Kárpáti K. Kasza Morvái 6, Katymár 11 5 2 4 19-18 17 Sánta Tirpák Pólyák Kárpáti R. Kovács Szabó Anka Papp 7. Szeremle 11 4 3 4 20-15 15 Dányi Gémes Miókovics (Bajnok) Bosnyák 8, Siikösd 9 4 2 3 22-19 14 Koch Bosnyák Szabó (Nagy A.) Győrfi 9. Bácsbokod 10 4 1 5 18-21 13 Pencz Szabó NagyZ Győré 10. Nagybaracska 10 4 1 5 15-18 13 Majoros (Konkoly) Székely (Losonczi) Taba Kovács (Kölcze) 11. Csávoly 10 3 1 6 17-26 10 Kovács (Gyurkity) László 12, Bajaszentistván 10 3 1 6 12-24 10 Edző: Edző: Veverka 13, Fájsz 9 3 0 6 17-23 9 Raffai Rudolf MolnarTamas Szeremle, 200 néző. Vezette: Hegyi (Tatai, Edző: Zrinyi István Edzó: Barákovics István 14. Érsekcsanád 11 236 12-20 9 Bánfi). Gól: Mezei, Kővári, Konkoly. Sárga Ersekcsanád, 200 néző. Vezette: Wittmann 15, Bácsborsód 9 207 18-31 6 lap: Sánta, Palkó, ill. Kárpáti K„ Molnár, Piros (Stefánovics, Vigi). Gól: Taba, ill. Veverita. 16. Gara 10 1 2 7 13-25 5 lap: Szabó. Kitűnt: Mezei, Sánta, Dávid, Kitűnt: Kasza, Csőzik, Taba, III. Morvái, Győré, 17, Felsőszentiván 10 1 2 7 18-34 5 Koch, ill. Kiss. Ifjúsági eredmény: 3-0. László. Ifjúsági eredmény: 2-3. Szabadnapos: Bácsborsód

Next

/
Thumbnails
Contents