Petőfi Népe, 2008. október (63. évfolyam, 230-255. szám)
2008-10-31 / 255. szám
Ml ÚJSÁG? Előfizetési és terjesztési ügyekkel kapcsolatban várjuk a Széchényi kft. 29. szám alatt! Tel.: 80/480-756 Hirdetésfelvevő és olvasószolgálati irodáink: Kecskemét, Szabadság tér 6., Széchenyi krt. 29., Kápolna u. 2. Telefonos apróhirdetés-feladás: 76/518-250 TÓTH FERENCNÉ 2008. október 31. SZABAD IDŐBEN Ellensége: a villanypásztor és a vasaló Évente átússza a Balatont, tehénben melegedett. A diszkózenétől a falra mászik, egyszer vasalt életében. Húszezer volttal birkózott, elefánt ormányát is gyógyította. Vizsga helyett sítáborra készült, rajong a petróleumlámpákért. Dr. Fáy József már gyerekkorában malacokat heréit édesapjával. Jó tanuló volt, de első nekifutásra mégsem nem vették fel az egyetemre. - A gimnázium után a borászati kutatóintézetben dolgoztam laboránsként, de a személyi igazolványomba pincemunkást írtak. A fizikai munkás státus akkor még előny volt a felvételinél. Az egyetemen mindjárt az első félévben összeszedtem egy utóvizsgát. Az állattan-kollokvium helyett a sítáborra készültem. De aztán normalizálódtak a dolgok. A matkói téeszben kezdett, aztán nyitott egy rendelőt. Egyszer egy csinos hölgy hozta el hozzá a kutyusát. A betegre rá se nézett, de azonnal tudta: egy kezeléssel ezt a bajt nem lehet meggyógyítani. A kislányuk 11 éves, jelenleg a Bányaiba jár.- Egyetemistaként sokat jártam külföldön. Részt vettem a nemzetközi állatorvostan-hall- gató szervezet magyar tagozata megalakításában. Korábban a régi pénzeket és bélyeget gyűjtöttem, most a petróleumlámpákért rajongok. Tíz évig pedig hullámos papagájokat tenyésztettem. Az országban egyedül Fáy dr. vállalja komplett szaporodásbiológiai szolgáltatás mellett a kuGyurci, a kandúr a férfiasságát veszítette el Fáy dokinál. tyák spermájának mélyhűtéses tárolását.- Korábban haszonállatokhoz is kijártam. A januári fagyban ellettem tehenet, próbáltam minél jobban belé bújni - ott legalább meleg volt. Most a betegeink nyolcvan százaléka kutya, de tavaly cirkuszi elefánt ormányát is kezeltem. Az egyik barátom ismerőse pedig a saját derekát röntgeneztette meg velem. A kórházban két hét múlva került volna sorra. Fáy doki először Kecskeméten, egyetemistaként pedig a Fradiban vízilabdázott. Mostanában teniszezget, évente átússza a Balatont, és fut a görko- rizó lánya után.- Moziban utoljára a Harry Potter első részét láttuk, a lányom cipelt el. A színházba bérletünk van, könyvet viszont sajnos alig van időm kézbe venni - nagyon lassan olvasok. Gyakran intemetezem, a tévében a hírműsorokat és a sportot szeretem. Huszonévesen oda voltam a kemény rockért, most mást is szívesen hallgatok. De a lányom hiphop- és diszkózenéjétől még mindig a falra mászok. Fáyéknál két kutya, három macska és egy kanári őrzi a házat. A doki szívesen nyüzsög a bogrács körül, imád a kertben is kapirgálni. De minden más házimunkát nagy ívben kerül. A vasalással egyszer próbálkozott, de a gőz úgy megégette, hogy egy életre elment tőle a kedve. Barkácsolni szeret, bár egyszer egy villanypásztorral alaposan meggyűlt a baja. A húszezer volt egy lórúgással is felért. g. s. SZOLGÁLTATÓHÁZ i 8s mil 1, al! S iéMN MMKSSfea s. m& a ___ . 1 1 .■•«■■II P P PP 1 r-m L I 1 9W S9UE99EKVS 1 mint pénztárcával Zebra TAXI 44.44.44 Meglévő autóhitelek kedvezőbbre váltása szabad felhasználású gépjármüfedezetü költsön a gk. érték s 80%-ára! <kTa>KIA MOTORS Kecskemét, Március 15. u. 3-5. Tel.: 30/9456-333, 76/477-263 EREDETISÉGVIZSGÁLAT Díjmentes helyszíni kiszállással! Tel.: 06-20/983-28-13 Kmét, Mindszenti krt. 2. s Tel./fax: 76/418-214 I ÉKSZERVÁSÁRRAL VÁRJA ÖNT! 2008.10.15-2008.12.31. között! Új és fazon ékszerek árából 20% a kedvezmény és a régi ékszerét az új árába beszámítjuk! Ékszerére záloghitelt minimum 2050 Ft/gramm-tól adunk Önnek! A 30 napos zálogidő kamatmentes! 1 GOLDY KFT. Zálogháza s Kecskemét, Vágó u. 1. Tel.: 76/321-324 képzés indul 2008. november 7-én, 14 órakor Oktatási Centrum Baja, Szent Antal u. 23/B. Tel.: 79/322-629, 30/370-4185 OKÉV: 06-0152-02 AL 340. ■ Beta ü (géúöré)Kí' SZERSZÁMOK KEDVEZŐ ÁRON! IPARI SZERSZÁMÜZLET Kecskemét-Kadafalva (Autóflex-Bosal mellett) Tel.:76/509-681 Fax:76/470-305 szerszamuzlet@vodafone.hu 3 web:www.szerszamuzlet.hu £ SUZUKI SWIFT BONTOTT ÉS ÚJ ALKATRÉSZEK ADÁSVÉTELE! www.slv-car.hu I Nyitva tartás telefonos egyeztetés alapján. 30/943-99-22 i Kecskemét Énekes u. 130.1 (ls^r#HÍRÖS"(§pí Autóüveg kereskedés KÍNÁLUNK ÖNÖKNEK: Keleti és nyugati típusú autókhoz, kisteherautókhoz, kamionokhoz: első, hátsó szélvédőket oldalüvegeket. Szolgáltatásunkat kibővítettük a helyszíni beszereléssel! Nyitva tartás: H-P: 8.00-16.00-lg Cím: Kecskemet, Halas! bt 29. (Agroker területei Telefon: 76/495-323, 30/471-4078 SUPORT Autójavító Kft. SZOLGÁLTATÁSAINK: mindennemű teherautó-javítás, olajcserék, műszaki vizsga (előkészítés és vizsgáztatás) Kecskemét, Kuruc* krt. 22. Nyitva tartás. H-P; 6.00-16.00 óráig. Telefonon: 76/480-837 Rádiótelefonon. 30/9-439-178 AKCIÓS GUMIABRONCSOK valamfü minden gumiabroncs beszerzése és szerelése. Bács-Wheel Kft. Kmét, Halasi út 16/B. 76/506-945 Acs, tetőfedő, bádogos munkálatokat, régi tetők felújítását, mindennemű javítását, új szerkezetek * készítését k gyorsan, szakszerűen vállalom. Válik Ferenc 30/271-89-48 Szivacs Trade Kft. Habszivacs, bútorszövet, kárpitoskellék forgalmazása 6000 Kecskemét, Csíksomlyói u. 15. Tel./fax: 76/484-732 Nyitva: H-P 8-17 óráig g www.szivacstrade.hu | ÁUlŰMJOffiÉSOT NAGY VÁLASZTÉKBAN!- alk&trfesk — «üdkiunulátorsBk — k«a«t>laj©k- antóápoláfll és i&ktmmiéaá cikkek. Szigma-Marker Kfl. Autóalkatrész szaküzlet Kecskemét, Szent M. (Puskin) u. 25-27. Telefon: 76/413-845 A'KC-IÖtS T*É'M-NiY<ÁRI Gl MIABRONCSOK ACÉL- ÉS Al l 1KIMK N'A'G>Y V/ÁLA'SZTiÉKBAN ■ iSziemaÁlarkcr Kftíl PN Autoalkatré: AUTO UUSHUZRT Készítünk 100 féle minőségi anyagból méretpontos üléshuzatot. Ezenkívül gyári minőségű német gumiszőnyegek, textilszőnyegek, csomagtér tálcák, szélterelők kaphatóak. Augusztusi AKCIÓNK Xenon szett 19 900 R-ért Szuper üléshuzat, Kecskemét, Izsáki út 31. Tel.: 76/493-238 Társasházkezelő és Közbeszerzési referens tanfolyamok indulnak 2009. januárban! Az első 10 regisztrált jelentkező ajándékot kap! Öveges Képző Kft. Kecskemét, Rákóczi út 9. § Tel.: 76/505-068. 76/485-466 Al: 0338 Ny. sz.: 03-0029-06 Kereskedő, boltvezető tanfolyam indult 2008. október 29-én. Még lehet jelentkezni. További jelentkezéseket várunk a ruházati és műszakicikk-eladó tanfolyamunkra Is. Az első 10 regisztrált jelentkező ajándékot kap! Öveges Képző Kft. Kecskemét, Rákóczi út 9. 8 Tel.: 76/505-068, 76/485-466 Al: 0338 Ny. sz.: 03-0029-06 Munkavédelmi technikus és Tűzvédelmi előadó OKJ-s tanfolyam indulnak novemberben! Az első 10 regisztrált jelentkező ajándékot kap! Öveges Képző Kft. Kecskemét, Rákóczi út 9. s Tel.: 76/505-068, 76/485-466 Al: 0338 Ny. sz.: 03-0029-06 mm GALAÁG AUTÓ KFT. AUTÓSZERVIZ Kecskemét, Beisönyír 91. Vállaljuk rövid határidőre:- személygépkocsik- kisteherautók (3,5 tonnásig) teljes körű javítását, műszaki vizsgára felkészítését, vizsgáztatását kedvező árakkal, számlaképesen. Bővebb tájékoztatás: 06-20/344-2115 ' 101X739 f¥t UNIVEBZAL autós rrwatőiiskola Kft. A Profi Autósiskola folyamatosan indít járművezetői tanfolyamokat § Tel.: 76/483-155 | Cím: Kecskemét, Vak Bottyán u. 2. HELYSZÍNI EREDETISÉGVIZSGÁLAT Díjmentes kiszállással! Átírási és biztosítási ügyintézés. Tel.: 06-20/279-5687; I 06-20/260-5687 I i*e* TV-SZCRVIZ és TRVIRRNYÍTÓ- ROLT 6000 Kecskemét, Lánchíd utca 9. f Nyitva tartás: H-P: 13.00-17.00 óráig. Tel.: 06-30/61-71-593 PIEDONE EXTRA MÉRETŰ FÉRFIRUHÁZAT 3XL-7XL Zakók 13.000 Ft-tól Öltönyök 17.000 Ft-tól Szövetnadrágok 5200 Ft-tól Pólók 3000 Ft-tól Farmerek 3500 Ft-tól Enzo sportruházat érkezett 6000 Kmét, Akadémia krt. 45-47. = Tel.: 06-20/9-275-960 Nyitva: H-P: 9-12,14-18, Szó: 9-12 óráig www.pledone-extratneret.gportal.hu KÁRPITOZÁS Vállaljuk: Autó- és motorülések, autóbelsők, traktor- és targoncaülések kárpitozását, autóvédő huzat készítését, bútorok teljes körű kárpitozását rövid határidővel. Tel.: 06-76/493-778! 06-30/676-80-50 BAKOS IMRE TEHERFUVAROZÓ *- Önrakodós billenős 5 tonnáig «- Konténerszállítás «- Szennyvízszállítás i o\ Kmét, Klebelsberg Kunó u. 32. Tel.: 06-30/968-63-74; 76/413-572 teljes körű gyors ügyintézése lakásvásárlásra-építésre- felújításraszabadfelhasználásra gyors hitel, fészekrakó lízing önerő nélkül. Végrehajtási joggal terhelt ingatlan hitelek kiváltása. Régi hitelek kiváltása, szoc.pol megelőlegező kölcsön. Biztosítások, befektetések, adósságrendező hitelek. Aktív BAR listán levő ügyfeleket is elfogadunk. ÉRTÉKBECSLÉSI ÉS KÖZJEGYZŐI DÍJ NINCS. T.: 06-30/856-2070 978g67 VALTOZAR UV GRAVÍROZÁS Tel.: 30/31-11-199 www. va ltoza rak.hu Kecskemét Solt JÜZEP iSSi Amire egy házépítésnél szükség van! Építőanyagok alaptól a tetőig, valamint fűtő- és tüzelőanyagok teljes választéka! Vágott akác, tölgy tűzifa 2100 Ft/q-tól eladó! 6000 Kecskemét, Felsőszéktó 175/a. (Hetényi út, Sutusfalu után balra) Tel.: 76/450-190, 30/943-6495, 30/485-5403 e-maíl: tuzep@epkertrio.hu www.epkertrlo.hu SZERSZÁMOK AKCIÓS ÁRON! ÍS Cceddre iE^’ ■ Beta <& HNGTDNT HfefeOuasI SZERSZÁMBOLT Kecskemét, Nyíri út 38/B = (Megyei Kórház és a Korona Patika Között.)'* Tel.:76/489-154 Fax:76/470-142 web: www.szerszamuziet.hu lÓszi szenzációsi . - ' iolilsi akc •Fénymásolás, i ' szkexmelés <n««yot>b méretben , , spirálozás, laminálás • Érdeklődjön áramkróU 1 XWosoTxxia. aÁtfa! Í60Ö0 Kecskemét, Lóverseny u. 1. * * Tel.: 76 / 418-683 70/332-7637 J