Petőfi Népe, 2008. október (63. évfolyam, 230-255. szám)
2008-10-31 / 255. szám
2008. október 31. 1 Hirdetésfelvevő és olvasószolgálati irodáink: Kecskemét, Szabadság tér 6., Széchenyi krt. 29., Kápolna u. 2. Telefonos apróhirdetés-feladás: 76/518-250 Ji OLÁHNÉ CSÓKÁS ANDREA EGÉSZSÉG Előfizetési és terjesztési ügyekkel kapcsolatban várjuk a Széchenyi krt. 29. szám alatt! Tel.: 80/480-756 Daganatnövekedést gátló természetes anyagok Ma már Magyarországon is több beteg számolhat be gyógyulásról a biológiai daganatkezelésnek köszönhetően. A hagyományos négy onkológiai kezelési irány mellett nyugati szomszédainknál is egyre nagyobb teret nyer az ún. biológiai daganatkezelés. Az elmúlt hetekben a természetes anyagokat alkalmazó biológiai daganatkezelési módokról sok érdekes információt nyújtó nemzetközi konferenciát rendeztek Budapesten. Az előadók több olyan hatóanyagot is bemutattak, melyeknek jelentős szerepük lehet a daganatok kivédésben és azok hatékony kezelésében is. Az egyik előadást dr. Tamasi József, a kecskeméti Bio-Spa Egészségcentrum vezetője tartotta, aki már évek óta alkalmazza a komplementer daganatkezelést. Előadása keretében saját gyógyult betegeinek eseteit is bemutatta.- Miben más a biológiai daganatkezelés, mint a hagyományos onkológiai eljárások? - kérdeztük Tamasi Józsefet.- A nyugati onkológiai gyakorlat a nálunk meghatározó négy - sugár-, kemo-, sebészeti és hormonális - terápia mellett egy ötödiket is alkalmaz, a biológiai daganatkezelést. A különbség abban mutatkozik meg, hogy addig, amíg a négy terápia a daganatot semmisíti meg, addig a természetes daganatkezelés során a szervezetet hozzuk olyan helyzetbe, hogy képes legyen a védekezésre. Emellett hozzásegítjük a beteget ahhoz, hogy jobb életkilátásai legyenek, a kemoterápia után például gyorsabban javuljon az életminősége.- Kiknek ajánlott?- Mint említettem, minden daganatos betegnél hasznos lehet, a hagyományos eljárásokat sikerrel egészíti ki. Emellett azoknak is ajánlott, akik a konzervatív utat nem vállalják, vagy akikről már lemondtak az orvosok. A tapasztalat azt mutatja, hogy sokszor kilátástalan esetben is meggyógyulhatnak betegek. Ugyanakkor hozzátenném, hogy természetesen vannak olyan esetek is, amikor már ez sem segíthet.- Külön is hatékony a természetes terápia?- Ha korszerűen gondolkodunk, akkor az ötféle eljárásmódot egymással kombinálva kell alkalmazni. A biológiai módszert lehet önállóan is használni, de az nem szakszerű és veszélyeket is hordoz magában. Az életben csak akkor fordul elő, amikor a páciens erős meggyőződése alapján - pl. mert fél a kemoterápia mellékhatásaitól vagy a műtét csonkoló következményeitől - elutasítja a konzervatív módszereket. Ez egy nagyon komplex problémakör, és meghaladja egy üyen riport kereteit a megtárgyalása, de azt mindenképp hangsúlyozni kell, hogy a biológiai daganatkezelés nem egyszerűen természet- gyógyászat, hiszen az egyes módszerei közé csak olyanok kerülnek be, melyek külön külön is megállják helyüket a tudományos evidenciákon alapuló vizsgálódás szerint és csupán a szemlélet, a kezelés célja, iránya teszi különbözővé, hiszen nem a daganat megsemmisítését célozza, hanem a szervezet erősítését.- Hazánkban sokan alkalmazzák már?- Bár Nyugaton már régóta általánosan elfogadott szakmai körökben is, nálunk még csak nagyon kevesen ismerik. Egy- egy területén érdekelt vagy képzett kollégák egy-egy részét használják, de komplex módon minden módszerét ismerve tudomásom szerint a BioSpa és a Biovitai központokon kívül nem alkalmazzák.- Miből áll a vizsgálat?- A daganatos betegeket általában már kivizsgálták és pontos dokumentációval keresnek meg minket, de időnként előfordul sajnos az is, hogy nálunk kerül felfedezésre egy-egy kialakult daganat. Persze a biológiai daganatkezelés használható megelőzésre is, és ilyenkor a nálunk alkalmazott megelőző állapotfelméréseknek van nagy jelentősége, melyek nem daganatot találnak, hanem a daganathoz vezető kedvezőtlen folyamatokat. A BETA-teszt, az Enderlein-féle vércseppanalízis, a termovíziós (hőtérkép) vizsgálat, az immuntükör vizsgálat mind alkalmas a daganat irányába haladó folyamatokról információk begyűjtésére, melyeket azután megelőző kezelések követhetnek, és kontroll vizsgálatok. A kezelések annál biztosabbak és eredményesebbek, minél korábbi stádiumban folytatjuk. Vonatkozik ez a még épp csak kialakult kicsiny daganatra is, de a még ki sem alakult daganatokra, csupán a háttérben meghúzódó kedvezőtlen folyamatokra is. A daganatok ellen a közhiedelemmel ellentétben nagyon sokat lehet tenni. A daganat az esetek többségében nem egy repülő nehéz kő, ami bárkit eltalálhat véletlen- szerűen. Mi az esetek többségében meg tudjuk mondani, hogy kinek van nagyobb esélye, hogy ez a kő eltalálja, ha nem változtat életmódján, szokásain, vagy nem kezd megelőzésbe.- Ezt követően a természetes daganatkezelés mit tartalmaz?- Kizárólag természetes anyagokat alkalmazunk: étrend módosítások, meghatározott táplálékok gyakori fogyasztása, vagy sokszor készítményeket. A pácienseknek gyógytermékeket vagy étrend-ldegészítőket kell szedniük, melyek közül példaként kiemelhetnénk a rizskorpából előállított arabinoxylant, mely jelentős antimikrobiális hatással rendelkezik (fokozza a fehérvérsejtek idegensejteket AKCIÓK AZ ÉV VÉGÉIG BETA-TESZT orvosi vizsgálattal 14.900 Ft helyett 11.990 Ft vércseppanalízis orvosi vizsg. 13.900 Ft helyett 10.990 Ft PAJZSMIRIGY ULTRAHANG 7.000 Ft helyett 6.190 Ft EMLŐ UH+ AXILLA (HÓNALJ) 7.000 Ft helyett 6.190 Ft HASI ÉS KISMEDENCEI UH 8.000 Ft helyett 7.190 Ft 4D MAGZATI UH (babamozi) kedvező áron 11.990 Ft AJÁNDÉKKÁRTYA KAPHATÓ! ÜDÜLÉSI CSEKKET ELFOGADUNK! bekebelező képességét és a kóros sejtek lebontását); immunmodulátor (növeli a természetes ölősejtek aktivitását); antio- xidáns tulajdonságai révén eltakarítja a szabad gyököket, fokozza azon interferonok és leukinek termelődését, melyek az idegen sejtek eltávolításáért felelősek; gyulladáscsökkentő (reumás ízületi gyulladásban szenvedő betegeknél a gyulladást az esetek 50%-ában 6-12 hónapon belül csökkentette); mellékhatások nélkül gátolja a tumornövekedést, elősegíti a rákos sejtek szétesését. A gyakorlatban számtalan más készítményt alkalmazunk, melyek mindegyikének ismert a hatás- mechanizmusa. De időnként tanácsoljuk mi is a hőterápiát, az oxigénterápiát, a hematogén oxidációs terápiát. Alkalmazunk megavitaminkezeléseket, néha infúziós formában, és enzimeket. Mindezeket kiegészíti a gyógyuláshoz szükséges pszicho onkológia is, mely bizonyos gyakorlatokkal, meditációkkal fejti ki a szintén igazolt fehérvérsejt aktiváló hatását. Biospa szolgáltatásai • BELGYÓGYÁSZAT • NŐGYÓGYÁSZAT • 3-4D ULTRAHANG • UROLÓGIA • BŐRGYÓGYÁSZAT • FOGÁSZAT • ÁLLAPOTFELMÉRÉSEK • AKUPUNKTÚRA • KIROPRAKTIKA • KOLON-HIDROTERÁPIA • MASSZÁZS • FITOTÉKABio-Spa Melissa Egészség- és Wellnessközpont Kecskemét, Piaristák tere 7. (A rendelőintézet könyvtárielőli oldaán.) Időpont-egyeztetés: 20/971-27-72, 76/322-884 Nyitva tartás: hétfőtől péntekig 8-20-ig web: www.biospa.hu e-mail: biospa@biospa.hu Hozza magát Fit Formába! A Fit Forma Stúdióban nem csak edzeni, de szépülni is lehet. Nem mindennapi őszi akcióval és új szolgáltatásokkal várja vendégeit a belvárosi Fit Forma Stúdió. A kecskeméti hölgyek már több éve ismerik és kedvelik a Fit Forma Wellness Stúdió szolgáltatásait. A terem még 2003-ban nyitott a Petőfivárosban, pár év alatt azonban kinőtték az akkori helyszínt, és a stúdió átköltözött a belvárosba, a Hoffmann János utcába. A kizárólag hölgyek előtt nyitva álló fitness- és wellness stúdió az elmúlt hetekben teljesen megújult. Idén ősztől új, bővített szolgáltatásokkal, de ismerős arcokkal várja régi és új vendégeit a Malom mögött található edzőterem. A fitneszterem vezetőjének, Rossi Juditnak (Jucus) a személyisége, életvidám karaktere garantálja, hogy az edzések mindig jó hangulatban, magas szakmai színvonalon zajlanak. A Fit Forma edzőteremben a megszokott és ismert konditermi gépeken 2008. november 6-8. között ingyenes edzéseken lehet kipróbálni a mozgásstúdió valameny- nyi edzőtermi szolgáltatását. A kívül többféle cardio- és fitness gép is megtalálható, de emellett egyéb fitnesz- és wellness szolgáltatások széles köréből is válogathatnak a terembe ellátogató hölgyek. A Fit Formában garantált, hogy minden hölgy megtalálhatja az aktuális edzettségi állapotának megfelelő, és kedvére való edzésformát. A terem szolgáltatásai között három nap alatt kedvezményes bérletvásárlásra is lehetőség lesz, amivel akár 50%-ot is megspórolhatnak a hölgyek! szerepel: alakformáló- és zsírégető torna, pilates, jóga, valamint gyógytornász által vezetett gerinctorna. A Fit Forma vezetője a kismamákra és a kisgyerekes anyukákra is gondolt! A kismamákat speciális, kímélő kismamatornára várják, a kisgyermekes anyukák pedig nyugodtan formálódhatnak és szépülhetnek, míg csemetéjükre felkészült animátorok és bébiszitterek vigyáznak a gyermekmegőrzőben. Az apróságok a játék helyett választhatják a manótornát is, erre a foglalkozásra 2-6 éves korig várják az izgő-mozgó gyerekeket. Ha pedig valami egészen speciális vagy különleges foglalkozásra vágyna valaki, az is bátran választhatja a Fit Forma Stúdiót. A keleti egzotikum kedvelői Danka Noa Barbara hastánc óráin kapcsolódhatnak ki a mindennapok zűrzavaros világából. A Fit Forma újdonságai közé tartoznak a szépségszolgáltatások is, mint a kozmetika, a fodrászat, a pedikűr és manikűr, a műköröm, a hypoxi, a szolárium, az infraszauna, vagy éppen a pihentető masszázs. Jöjjennek el hozzánk, és tapasztalják meg személyesen, milyen egy igazi női fitneszterem, ahol semmit sem kell takargatni, szégyellni, és a férfiak előtt sem kell zavarban lenni - hiszen ide kizárólag hölgyek járnak! FIT FORMA STÚDIÓ Nyitva: Hétfőtől Péntekig: 7.00-21.00 óráig Szombaton: 7.00-16.00 óráig Vasárnap: 7.00-13.00 óráig Bejelentkezés, információ: 06-20/572-3324 NYÍLT HÉTVÉGE A MEGÚJULT FIT FORMA STÚDIÓBAN m DÍ SZKERT ^'KERTÉPÍTŐ Kft. DÍSZFÁK, DÍSZCSERJÉK, ÖRÖKZÖLDÉ^, TUJÁK, ÉVELŐK ÉS EGYÉB KIEGÉSZÍTŐK nagy választékban! Kerttervezés, kertépítés, zöldterület fenntartás. Faiskolai áruda: 76/504-964, 30/24-99-369 Kivitelezés: 30/96-39-271, 30/22-88-171 Diszkért Kft. Kecskemét, Budai út ________(A Tesco körforgalomtól 200 m-re a város felé)_______ PE DROLLO SZIVATTYÚK, VÍZELLÁTÓK engedménnyel! AGROKER ÁRUHÁZ Kecskemét, Halasi út 29.76/516-161 Most érdemes Petőfi Népe-előfizetőnek lenni! Bármelyik Petőfi Népe ügyfélszolgálati irodában úgy adja fel hirdetését, hogy érvényes Petőfi Népe előfizetéssel rendelkezik, lakossági apróhirdetés esetén Lf|Petőfi Népé, Sr! SSSi sr é Mennyi lesz, doktor úr? Olvasószolgálat és további információ az előfizetési lehetőségekről: 06-80/480-756, 76/480-756 Az ajánlat visszavonásig érvényes, melyet a lap hasábjain közlünk. 30% kedvezményt adunk.