Petőfi Népe, 2008. október (63. évfolyam, 230-255. szám)

2008-10-29 / 253. szám

2 MEGYEI KÖRKÉP PETŐFI NÉPE - 2008. OKTÓBER 29., SZERDA Több pénzt hoz a postás nyugdíj Az idei emelést a gazdasági válság még nem érinti Minden fillér jól jön. Novemberben hozza majd a postás a tizenharmadik havi nyugdíj második felét is. illusztráció HÍREK A-TÓL Z-IG Bács-Kista potya A rendőrök őrizetbe vettek egy 37 éves pál mo­nostori férfit. Azzal gyanúsítják, hogy szeptemberben Kecskemé­ten egy benzinkútnál 30 ezer fo­rint értékben tankolt, majd fizetés nélkül távozott. Egy másik férfi jár­művével érkezett, melyre előzőleg felszerelt egy másik rendszámot. Valószínűleg október 3-án Kecske­méten egy másik üzemanyagtöltő állomáson is ez a férfi maradt 10 ezer forinttal adós, de a lista felte­hetően még nem teljes. (M. Gy.) Baja TÁRLAT Az Eötvös József Fő­iskola gyakorló iskolájának galéri­ájában vitéz A. Bak Péter, Corvin- díjas festőművész kiállítása nyílik november 3-án, délután fél 5-kor. A Bajától Budapestig című tárla­tot az alkotó mutatja be az érdek­lődőknek, közreműködik: Bruttyó Ádám, Dervalics Domonkos, Hu- nyák Blanka zongorán. (K. T.) Jakabszáüás bál Idén november 22-én ismét lesz lovasbál a tele­pülésen. A második jótékonysági lovasbált nem csak lovasoknak ajánlják a szervezők. A bálban svédasztalos vacsora lesz. Jegy- rendelés és további információk a 06-20/54-111-66-os telefonszá­mon. (Sz. B. Z.) Kecskemét társasházak a Filantróp Kht. szakemberei tarta­nak előadást ma a közös képvi­selőknek. A Kecskeméti Társas­házközösségek Érdekvédelmi Egyesülete meghívására Süveges Zoltán főmérnök és Schifler Lászlóné műszaki ellenőr a ké­mények, a szellőzők és a szemét- ledobók tisztrttatásának feladata­iról szól majd. A tájékoztató a TESZÖV-székház földszinti ta­nácstermében délután négy óra­kor kezdődik. (G. S.) Tiszakécske TÖK jó Csütörtökön délután három órától Tök jó dél­utánt tartanak a könyvtárban. Töklámpások, tökfilkók és tökből készült ételek versenye lesz. Eh­hez gazdálkodók segítségét kéri az intézmény, hogy tökökkel támo­gassák a rendezvényt. A tökbelet, -magot zsákokba gyűjtik, és állat­tartóknak fogják odaadni. (Sz. T.) KÖZÉLETI HÍR • Zsigó Róbert (Fidesz), Baja és tér­sége országgyűlési képviselője fo­gadóórát tart holnap 10.30-tól 11 óráig Vaskúton, 13-tól 13.30-ig pe­dig Bátmonostoron, a polgármeste­ri hivatalban. Az emelt összegű nyugdí­jat kapják november 1-jé- től az idősek és a külön­böző ellátásokra jogosul­tak. Az 1,1 százalékos emelés január 1-jétől szól, tehát visszamenőle­ges, és szintén november­ben érkezik a 13. havi nyugdíj második fele is. Takács Valentina A gazdasági válság sokakat elbi­zonytalanított: mi lesz jövőre, il­letve idén a nyugdíjemelésekkel. Ez ügyben dr. Gál László, a Dél­alföldi Regionális Nyugdíjbizto­sítási Igazgatóság kecskeméti igényelbírálási osztályvezetője elmondta: az idei emelést a re­cesszió nem érinti. November 1-jétől 1,1 százalék­kal emelkedik a 2008. január 1- je előtt megállapított saját jogú és hozzátartozói nyugdíjak ösz- szege, ideértve a baleseti rok­kantsági nyugdíjat és a baleseti hozzátartozói nyugdíjakat is. Ezenkívül - bizonyos esetekben - ugyanennyivel kell emelni az idén megállapított hozzátartozói, valamint a baleseti hozzátartozói nyugellátásokat is feltéve, hogy az elhunyt jogszerző nyugellátá­sát 2008. január 1-je előtt állapí­tották meg. A mező- gazdasági szövetke­zeti járadékban, a mezőgazdasági szakszövetkezeti nö­velt összegű jára­dékban, valamint a baleseti járadékban részesülők szintén 1,1 százalé­kos mértékű emelést kapnak. Ez azt jelenti, hogy a novemberi ki­egészítő nyugdíjemeléssel együtt az érintettek nyugdíja idén ösz- szesen 7,3 százalékkal emelke­ugyancsak novembertől emel­kedik a nyugdíjszerű rendsze­res szociális ellátások össze­ge. 1,1 százalékkal emelkedik az átmeneti járadék, illetve a havi 85 500 forintot el nem érő egészségkárosodási jára­dék azzal a feltétellel, hogy az emelést követően sem ha­ladhatja meg az egészségká­rosodási járadék összege a dik. A nyugdíjak és a nyugdíjsze­rű rendszeres szociális ellátások összegei egyébként 2008. január 1-jei visszamenőleges hatállyal emelkednek. Szintén novem­berben hozza majd a postás a tizenhar­madik havi nyugdí­jat, pontosabban an­nak a második felét Az első részletet ugyanis már márciusban kifizet­ték. A tizenharmadik havi nyug­díj összegét a novemberben meg­emelt nyugdíj alapján számolják ki. Tehát a tizenharmadik havi nyugdíj nem lehet kevesebb, 85500 forintot. Ezenkívül ha­vi 360 forint emelés lesz a rokkantsági járadéknál, 220 forint a házastársi pótléknál és 150 forint a házastárs utá­ni jövedelempótléknál. A rendszeres szociális járadé­kot 340 vagy 290 forinttal emelik, életkortól ßggöen. Szintén 1,1 százalékkal emel­kednek azok a kiegészítések, mint a novemberi ellátás fele. így a novemberi nyugdíjszelvényen összesen négy összeg szerepel majd: a kézhez kapott ellátás ösz- szesen, majd alatta részletezve a novemberi emelt összeg, a janu­árig visszamenőleg járó külön­bözet, valamint a tizenharmadik havi nyugdíjrész. Dr. Gál László végül hozzátet­te: a posta a nagyobb városokban november 6-án; 'egyéb települé­seken pedig november 11-én kezdi meg a nyugdíjak kifizeté­sét. A bankszámlával rendelke­zőknél a pénzintézeti jóváírás legkésőbb november 12-éig meg­történik. amelyeket a nyugellátásokkal együtt folyósítanak, és ame­lyek a politikai okból elítéltek rehabilitációjához kapcsolód­nak. A nemzeti helytállásért elnevezésű pótlék összeghatá­ra havi 138 800 forintra emel­kedik, de a hozzátartozói jo­gon folyósított pótlék havi ösz- szege a 69400 forintot nem haladhatja meg. A konzorciumnak a munkaügyisek is várhatóan tagjai lesznek A civilszervezetek megerősödé­séről, szerepéről, hatékonysá­guk növeléséről tartottak szak­mai konzultációt tegnap délelőtt szakemberek, civil egyesületek vezetői és érdeklődők jelenlété­ben Kecskeméten, a Porta Egye­sület dísztermében. A Civil Aka­démia címet viselő programsoro­zat meghívott előadója dr. Nagy Ágnes, a Dél-alföldi Regionális Munkaügyi Központ főigazgató­ja volt. A szakember előadásában hangsúlyozta: Magyarországon jelenleg több mint 78 ezer beje­lentett nonprofit szervezet léte­zik, ebből 9 ezer 392 a dél-alföl­di régióban. A főigazgató asz- szony tapasztalatai szerint azon­ban, sajnos, nagyon sok az úgy­nevezett „alvó”, vagyis valójában tényleges tevékenységet nem folytató civilszervezet. ló példa erre, hogy a régió majd’ tízezer nonprofit szervezete közül a munkaügyi központ mindössze 330 civil szerveződéssel van na­pi kapcsolatban. A civilek szá­mát tekintve egyébként Kecske­mét vezető helyen áll a régióban, a megyeszékhelyen van ugyan­is a legtöbb egyesület. ■ A fórumon természete­sen a Mercedes-gyár Kecskemétre települése is téma volt. A tegnapi fórumon természe­tesen a Mercedes-gyár Kecske­métre települése is téma volt. A várható munkaerő-piaci változá­sokkal és a gyár munkaerőigé­nyével kapcsolatban Nagy Ág­nes elmondta: - Ugyan a német fél még nem adott részletes igénylistát, azt már tudni lehet, hogy nagyjából kétezer-ötszáz képzett szakmunkásra - mint gyártósori összeszerelő, hegesz­tő, lakatos, forgácsoló - minden­képpen szükség lesz. A jelent­kező munkaerő-piaci igények ki­elégítésére egyébként már létre­jött egy nyolctagú konzorcium, mely többek között éppen azt a feladatot vállalta magára, hogy fejleszti a gépész szakképzést, valamint a felnőttképzést a régi­óban. A munkaügyi központ egyébként az említett konzorci­umnak egyelőre még nem tagja, de reményeik szerint hamaro­san ők is belépnek a Hírős Kép­ző Konzorcium tagjai közé. ■ M. A. ■ A 13. havi nyug­díj második részlete nem le­het kevesebb, mint a novem­beri ellátás fele. A nyugdíj mellett a szociális ellátások is novembertől emelkednek MŰSZAKI VIZSGÁZTATÁS A LEGJOBB ÁRAKON minden járműkategóriában! • személygépkocsi 12.310 Ft • tehergépkocsi 3,5 t-ig 14.360 Ft • pótkocsi 3,5 t-tól 19.910 Ft • tehergépkocsi 3,5 t-tól 20.440 Ft Személy, teher, nemzetközi szállító, lassú és különleges felépítményű járművek vizsgáztatása, szervizelése. Benzin, dízel, LPG zöldkártya, tanúsítás gázbiztonsági szerelésről, tehergépjármű tachográfok javítása és illesztése, sebességhatároló ellenőrzés, flottakedvezmények. KÉRI KFT. Szentkirály, Alsó 254/A Tel.: 70/331-1348 Kéri József | Kecskemét Hunyadiváros területére napilap terjesztésére vállalkozót keresek. Hajnali, napi 3 órás munka. Érdeklődni lehet: Fórián Szabó András régióvezetőnél Telefon: 06/70-386-6727 Köszönjük Támogatóinknak hogy 2007. évben személyi jövedelemadójuk 1 %-ának felajánlásával: 633.196 Ft-tal támogatták a Hírős Manus Alapítványt. Kecskemét, Nyíri út 38. (adószáma: 19047283-1-03) A kapott összegből a Kecskeméti Megyei Kórház Traumatológia és Kézsebészeti osztály szakdolgozóinak és orvosainak továbbképzését 537.796 Ft-tal támogattuk, eszközvásárlásra 95.400 Ft-ot fordítottunk. Segítő támogatásukra ezután is számítunk. A "KECSKEMÉTI SZÖVETKEZETI ISKOLÁÉRT" ALAPÍTVÁNY ezúton köszönettel tájékoztatja támogatóit, hogy a személyi Jövedelemadóból felajánlott 1% alapján számunkra átutalt összeg cél szerinti felhasználása megtörtént. Alapítványunk a kapott összeget külföldi cseregyakorlatok, az iskolában folyó képzés színvonalának emelésére fordította. Továbbra is kérjük támogatásukat. 3 Adószámunk: 19045669-1-03 A kerekegyházi Móra Ferenc Általános Iskola és Alapfokú Művészoktatási Intézmény tanulói és nevelői köszönetét mondanak azon támogatóiknak, akik az SZJA-juk 1%-át a Kerekegyházi Általános Iskola Gyermekeiért Alapítvány javára ajánlották fel. Az így kapott 297 486 Ft-ot versenyek, tanulmányi munka ösztönzésére használtuk fel. Köszönjük eddigi felajánlásaikat, támogatásukat, segítségükre továbbra is számítunk. 1024725 Adószám: 18342846 1-03 Németországi munkahelyre magyar munkáltató jó kereseti lehetőséggel, tartós kiküldetéssel, azonnali belépéssel keres marhavágó szalagon foglalkoztatandó, gyakorlott szakmunkásokat. Jelentkezni: 06-1/471-9543 és a 06-1/471-9547-es » telefonszámon munkaidőben. 1 Tájékoztatjuk azon Tisztelt Támogatóinkat, akik személyi jövedelemadójuk 1%-át a BKKM. Önkormányzat Kórházáért Alapítvány javára ajánlották fel, hogy (Kecskemét, Nyíri út 38. adószáma: 18351198-1-03) a 2007. évben kapott 520.652 Ft-ot és az előző évről tartalékolt 603.726 Ft-ot vér, laboranyag és egyéb sürgősségi szállítási feladatokat ellátó gépkocsi beszerzéséhez használtuk fel. 1025492

Next

/
Thumbnails
Contents