Petőfi Népe, 2008. október (63. évfolyam, 230-255. szám)

2008-10-03 / 232. szám

PETŐFI NEPE ' ..X 20 08. OKTÓBER 3., PENT Felkészült dolgozókra van szükség oktatás Összefogtak, hogy legyen elég és megfelelő munkaerő a Mercedesnél A konzorciumi szerződést nyolcán írták alá: dr. Danyi József rektor, Palotás József igazgató (KKK), Kiing József zrt.-vezérigazgató, Pósfayné Bakota Éva (TISZK Zombor Gabor polgármester, Gaál József kamarai elnök, Bányai Gábor megyei elnök, Knáb Erzsébet, a Magyarországi Németek ÁMKjának igazgatója. Horváth Attilát javasolták a Termostar igazgatójának Horváth Attilát javasolta Kecs­kemét képviselő-testülete teg­nap a Termostar Hőszolgáltató Kft. igazgatói posztjára, zárt ülés keretében. A pályázaton heten indultak, de formailag csak hat pályázat felelt meg. A végső dön­tést a cég tulajdonosi taggyűlése hozza majd meg. A taggyűlést a napokban hívják össze, akkor derül ki, hogy ki vezeti majd a következő öt évben a céget. A Termostarnak egyébként két tu­lajdonosa van: a Démász, vala­mint a kecskeméti önkormány­zat. Ez utóbbi a többségi, 69 szá­zalékos tulajdonos. Horváth Attila jelenleg a társa­ság felügyelőbizottságának elnö1 ke, a szükséges szakmai végzett­séggel rendelkezik. 2002-től 2006-ig fideszes önkormányzati képviselő volt. ■ T. V. Horváth Attila. Kecskeméten közös szer­vezet alakult több ezer dolgozó kiképzése érde­kében. Barta Zsolt A Daimler-Benz AG kecskemé­ti gyára akkor termelhet sike­resen, ha sikerül 2500 olyan dolgozót felvennie, akik képe­sek elsajátítani az autógyár magas szintű követelményeit. Ehhez előtte fel kell készíteni a leendő munkatársakat a fel­adatokra. Ennek érdekében Hírős Képző Konzorcium né­ven alakítottak közös szerve­zetet a Bács-Kiskun Megyei Ke­reskedelmi és Iparkamara gesztorálásával tegnap a me­gyeházán. Gaál József, a kamara elnö­ke elmondta, hogy feladat na­gyobb, mint amekkorának lát­szik. A beszállítókkal együtt csaknem 10 ezer dolgozó napi A Hírős Képző Konzorcium alapítói: Bács-Kiskun Megyei Kereskedelmi és Iparkamara ________________ Ke cskemét önkormányzata Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat Bács-Szakma Szakképzés-fejlesztési és Szervezési Nonprofit Kiemelten Közhasznú Zártkörűen Működé Rt. Kecskeméti Főiskola GAMF Kar Kecskeméti TISZK________________ Kecskeméti Regionális Munkaerö­fejlesztö és Képző Központ_________ Ma gyarországi Németek Általános Művelődési Központja forrás, psjnfo munkáját fogja meghatározni a Mercedes-gyár működése. Azaz hatalmas tömeget kell ki­képeznie idehaza, s ennek a feladatnak az oroszlánrészét annak a konzorciumnak a tag­jai végzik, akik aláírták a szer­ződést. Ehhez korszerűen felszerelt iskolákra van szükség. A pénz­ügyi kereteket sikerült megte­remteni - mondta Bányai Gá­bor megyei elnök. A napokban nyert ugyanis a 20 megyei szakképző iskolát magában foglaló Bács-Szakma Szakkép­zés-fejlesztési és Szervezési Nonprofit Kiemelten Közhasz­nú Zrt. 1,3 milliárd forintot. Ez szolgálja például a Kiskunfél­egyházi Középiskola és Szak­iskola gépészeti szakmacso­portjának fejlesztését, ahol évente többosztálynyi diák olyan ismeretekre tehet szert, melyekkel elhelyezkedhet majd Kecskeméten. A német beruházók is öröm­mel üdvözölték a konzorciumi kezdeményezést, amikor né­hány hete is Kecskeméten ta tózkodtak - mondta Zombf Gábor polgármester. A mi do gunk az, hogy felgyorsítsuk képzési folyamatot. Ha lesz ef gendő képzett szakember, al kor a cég letelepedése nei okoz munkaerő-gondok; Kecskeméten - tette hozzá város első embere. A megújult A- és B-osztály. Most elérhetőbb, mint valaha. Fedezze fel Ön is a Mercedes-Benz által képviselt csúcstechnikát a megújult A- és B-osztály modelljeiben. A két autó új, eddigieknél is lendületesebb vonalvezetése, valamint átformált eleje még magabiztosabb és dinamikusabb megjelenést biztosít vezetőjének. Bármelyik modellünk nyeri is el a tetszését, most akár több mint 600 000 Ft értékű ráadás extrát választhat. További részletek Mercedes-Benz márkakereskedéseinkben. www.mercedeshovany.hu 600 000 Ft értékű extra ráadásként ■ B-osztályhoz választott extrafelszereltség esetén, amennyiben a vásárfást a Mercedes-Benz credit Zrt-vef finanszíroztatja; A-osztályboz vált előbbivel megegyező fínanwiroztatás esetén, a kedvezmény mértéke több mint 590 000 Ft. Kedvezményeink az aktuális extrafeiszereftségt Az ajánlat nem tetjeskörü. Az akció 2008. október 3 Wg érvényes. A kepe* tífuszt rációk é$ extr«fetszeraf tséget tartalmazhatnak, Ag esetleg» felelősséget! Üzemanyag-fogyasztás A-osztály: 4,5-8,11/100 km, B-osztály: 5,2-8,! 1/100 km, C02-kthocsótas A-oszUWy. 1 B< Hovány Premium Automotive Kft. Bács-Kiskun és Békés megye egyedüli felhatalmazott Mercedes-Benz márkakereskedése. 6000 Kecskemét, Szent László krt. 81. Tel.: 06-76/501-900 5600 Békéscsaba, Almáskerti Ipari Park 7. Tel.: 06-66/523-070 www.mercedeshovany.hu íNyerjen Varaus Xaver CD-t! xaver^ A Petőfi Lap- és Könyvkiadó Kft. Varnus Xavér kecskeméti koncertje kapcsán játékot hirdet az alábbiak szerint: Válaszolja meg kérdésünket, és a kitöltött játékszelvényt 2008. október 10-ig küldje vissza címünkre: Petőfi Lap- és Könyvkiadó Kft,, Kecskemét, Széchenyi krt. 29. A borítékra kérjük, írják rá: JÁTÉK - XAVER .... , Mindörökké Milyen haneszeren látszik Varnus Xaver? ................................. BACH A megfejtő neve:.............................................. október 10., péntek, este 6 óra cí me:................................................................... Kecskeméti Evangélikus Templom Nyeremény: Varnus Xaver 2900 forif“ "íSSSÍSÍf J J Alexandra Könyvesboltokban (Malom központ, Midnight, Rain című CD-je. tel.: 76/506-614; Szabadság tér 1., tel.: 76/504-508), valamint a kecskeméti McDonald's éttermekben. Petőfi NépeA További nyerési esélyek növelése érdekében látogasson a www.baon.hu oldalunkra. A játékban a Petőfi Népe előfizetői vehetnek részt. 'unkát adjuk minden, amit a szem megkíván OKTÓBER 11-ÉN, SZOMBATON Ingyenes zöldhályog szűrés

Next

/
Thumbnails
Contents