Petőfi Népe, 2008. október (63. évfolyam, 230-255. szám)

2008-10-20 / 246. szám

PETŐFI NÉPE - 2008. OKTÓBER 20., HÉTFŐ M E G Y E I KORKÉP • VELE ]V[ E N Y 3 Baja rendhagyó Más tészta címmel, Vidovits Iván bajai képző­művész önálló, rendhagyó tárlat­tal várja látogatóit és barátait a Duna Hotel félemeletén lévő kis- galériában. A kiállítást a Hotel Van Csoport tagjaival együtt tárja a közönség elé ma délután 5 órá­tól, tárlatvezetéssel. Tárlata meg­tekinthető november 4-ig. (K. L.) Kalocsa PAPRIKA A város egyik társaságának raktárában járt tol­vaj a minap. Egy zsák igen érté­kes - Szegedi 178. fajtájú - pap­rika vetőmagot lopott el. Az el­tűnt nemes mag értéke eléri a 400 ezer forintot. (P. H.) Kecskemét KIÁLLÍTÁS E hét vé­géig még látogatható a Kecske­méti Ifjúsági Otthonban Gábris Elek: Boldogság című kiállítása. Az elsősorban kismamafotókból összeállított tárlatot hétköznap reggel 9 és este 18 óra között le­het megtekinteni. (M. A.) Kanszentmiklós ötmillió a Városkapu úton ismeretlen tol­vaj a minap egy ott parkoló te­hergépkocsi vezetőfülkéjébe nyúlt be. A tolvaj vagy nagyon szerencsés volt, vagy tudta, mi vár rá, ugyan közel 5,2 millió fo­rintot emelt el. (P. H.) Mátételke/ Baja látássérült Gálát rendez a Mozgáskorlátozot­tak Dél Bács-Kiskun megyei Egyesülete december 7-én, 18 órai kezdettel. Bevételét egy Mátételkén élő látássérült fiú ze­nei tanulmányaira költik. A mű­sorban fellép Vadász Zsolt, Osz- vald Marika, Szeredi Krisztina és Csere László, a budapesti Ope­rettszínház művészei. A gálaest Baján, a Promotion rendezvény- teremben lesz. (J. J.) Szatkszentmárton értékpapír A településen a Mező utca egyik lakásában járt tolvaj a minap. El­lopott 360 ezer forint értékben takarékszövetkezetes értékpapí­rokat és 50 ezer forint értékben ékszereket. A tulajdonosnak így összesen 410 ezer forint kárt okozott. (P. H.) Tompa vissza! A határátkelő­nél pénteken egy szerb és egy horvát állampolgárt irányítottak vissza Szerbia területére. Egyiküknek sem volt érvényes vízuma, sőt, a szerbbel szem­ben a svédek beutazási és tar­tózkodási tilalmat rendeltek el. A határrendészek elfogtak egy koszovói férfit is, aki a zöldhatá­ron érkezett hozzánk. (P. H.) Hatvan év A fülöpháziak a hétvégén ünnepelték a falu önállóságának hatvanéves évfordulóját. A művelődési házban összehívott nagygyűlésen kitüntették a település boldogulásáért legtöbbet fáradozókat, a régiekre pedig helytörténeti kiállítással emlékeztek. A tárlat főként a falusi, tanyasi gazdálkodás eszközeit sorakoztatja fel. Tóth Sándor, a Petőfi Népe nyugállományú fotósa riportképein hozta vissza az öröklétre marasztalt fülöpházi pillanatokat. Akadtak, akik meglepődtek, például Benkovics Lajos és családja (képünkön) a dédpapát fedezték fel a már régen nem létező füstös kovácsműhelyben. Drága utas lehet az ellenőr fogyasztóvédelem A taxisok jó alaposan megkérik a fuvar árát Csótánylakta raktárért és túlszámlázott taxifuva­rért is büntettek a fogyasztóvédelmisek és az élelmiszerbiztonsági ellenőrök. Barta Zsolt A fogyasztóvédelmi ellenőrzések sok keserűséget jelentettek a vendéglátósoknak. A nyáron el­lenőrzött csaknem nyolcezer vendéglő, kávézó, kifőzde kéthar­madának ellenőrzése zárult bün­tetéssel. Taxizni ritkán tudtak úgy az ellenőrök, hogy ne csap­ták volna be őket. Számításaik szerint a 620 túlszámlázó taxis átlagosan 730 forinttal kért töb­bet annál, amennyi járt volna. Wittich Tamás, a Nemzeti Fo­gyasztóvédelmi Hatóság főigaz­gatója egy kecskeméti konferen­cián osztotta meg tapasztalatait a megyei kereskedelmi kamara tagjaival. Wittich szerint tény, hogy sok esetben a vállalkozók nem ismeri a jogszabályokat, ezért térnek el a normáktól. Ijz enyhítő körülmény, de csak az első esetben. Az élelmiszerbiztonsági kér­désekkel is foglalkozó fórumon kiderült, dr. Molnár Zoltánnak, a megyei mezőgazdasági hivatal főigazgatójának is vannak lesúj­tó tapasztalatai. Előfordult, hogy egy élelmiszerraktárban csó­tány lapult egy sarokban. A ki­szabott büntetés alapján ez egy 45 ezer forintos rovar volt. Horváth Zsuzsanna, regioná­lis fogyasztóvédelmi felügyelő­ség igazgatója elmondta, hogy az utóbbi hónapokban a régióban egyre több üzletből, vendéglátó- helyről távoznak úgy az ellen­őrök, hogy nem találnak kivetni­valót. A próbavásárláskor nem csapják be őket. Emberi csontok lapultak a hamuban ► Folytatás az 1. oldalról.- A helyszíni szemle során az egyik helyiségben a falon fröccsenéses vérnyomok, vala­mint a padlón egy farönkbe ál­lított balta felületén vér- és test- szövet-maradványok is voltak. Egyelőre egyik németet sem ta­lálják a rendőrök, viszont az idősebb férfi személyautója, egy Citroen BX a helyszínen maradt. A fiatalabb németnek kocsija pedig nem volt sehol. A „kísértetházban” a beren­dezés nem változott, ám a szek­rényeket valaki kiürítette. A bútorokra pedig védőhuzat ke­rült. A Hitchcock-i rejtélyt a kertben lelt máglyanyom tette teljessé. A mintegy másfélszer két méteres területen „kényel­mesen” elégethető volt egy em­ber. Azt egyelőre nem tudni, hogy ki az áldozat. Az egyik férfi, vagy mindkettő, esetleg egy harmadik? Információink szerint ezért a nyomozók szak­értőket is bevontak, akiktől ezekre a kérdésekre várnak választ a következő napokban. ■ Noszlopy ► KÉPEK: BAON.HU MAGYARVÁRI ANNAMÁRIA Kolbászon nyert zsírosbödön ŐT kecskeméti férfi igazán komolyan veszi a hobbiját. Ők azok, akik szabadidejük­ben kocsma helyett - legin­kább - kolbászt tölteni jár­nak el hazulról. Furcsa lehet ez sokaknak, de a magam részéről nagyon is el tudom képzelni: öten összejönnek, és az olyan témák helyett, mint nők és foci, a töltelék­nek való hús fűszerezési rej­telmeiről, no meg a megfele­lő minőségű töltőbélről el­mélkednek. Mondhatják Önök, hogy a jelenet kissé groteszk és ironikus. Való­ban. Viszont a dialóg simán beleillene egy Hrabal- Menzel film forgatókönyvé­be. De a kolbásztöltős szak­mai értekezés - esetünkben - nem pusztán elképzelt je­lenet. Dr. Ötvöséknek ez ma­ga a valóság. MERT furcsa vagy sem, a kecskeméti kolbásztöltők bi­zony komoly reményekkel néznek elébe a hétvégi bé­késcsabai kolbászparádé­nak. A mesterek eddig két­szer szálltak ringbe - ponto­sabban szólva sátorba - töl­tés-ügyben, és mind a két­szer különdíjjal tértek haza. Nagy tehát a várakozás. az előző évekhez képest az idén némileg változnak a versenyszabályok és a dí­jak. A kolbászkészítés hely­színe továbbra is sportcsar­nok és sátor lesz, a kolbász viszont kolbira rövidül. Centiben mérve ötvenről harmincra. Mármint az a csekélyke rész(let)e a csa­patonként elkészített tízmé­teres kolbásztekervénynek, amit le kell adni kóstolásra a zsűrinek. szombaton este azután eljön a számozott tányérok igazsá­gának órája. A győztes ki­hirdetésével eldől: kinek a kolbásza az idén a legízlete- sebb. A dobogós csapatok mindegyike egy-egy zsíros- bödönnel térhet haza. Mert nem csak Menzel, az élet is nagy rendező. Kolbászostul, zsírosbödönöstül. Kevesebb a panasz a dokikra Kiskőrös Úgy tűnik, bevált az ügyeleti szolgálat új rendszere Az adósság ma már csak rossz álom Ladánybenén Titkos receptben bízik a kecskeméti kolbászcsapat ► Folytatás az 1. oldalról. A fűszereket és a segédeszkö­zöket mindenki maga hozza. A kolbászt két óra alatt kell beke­verniük a csapatoknak. A zsűri tagjai folyamatosan figyelem­mel kísérik a versenyzők mun­káját. Az asztalok díszítéséért, a munkafolyamat szervezetsé- géért külön pontokat lehet sze­rezni. A csapatoknak egy-egy 30 centiméteres darabot kell lead­niuk a versenybíróságnak. A kolbászok számozott tányéro­kon kerülnek a zsűri elé, közü­lük a legjobban sikerült százat megsütik, megkóstolják és pon­tozzák. A végső rangsor a pon­tok alapján alakul ki. Mivel a háziorvosok nem vállal­ták, Kiskőrösön és környékén a budapesti központú Emergency Service látja el az orvosi ügyele­ti szolgálatot. A cég további három kis­térségben tart fenn telephelyet Bács- Kiskunban: Kiskun­félegyházán, Kis- kunmajsán és Tiszakécskén. A kiskőrösi térségben tavaly március óta működik ez a felál­lás. Két orvos látja el az ügyelet­re jelentkező betegeket. A kiskő­rösi önkormányzat rendszeresen beszámoltatja az orvosokat, en­nek keretében tekintették át a legutóbbi ülésen az ügyeleti szol­gálat tevékenységét. Rédei József cégvezető a 2008. január 1-től szeptember 15-ig tartó időszak ta­pasztalatait tárta a képviselők elé. Az ügyeleti ellátásra jelentke­ző betegek száma havonta 590 és 850 között változott a tér­ségben. Általános tapasztalat: a bete­gek a munka miatt a háziorvosi szolgálat helyett este az ügyelethez fordulnak. Klasszi­kusan sürgősségi ellátást csupán az esetek 14 százaléka kívánt a vizsgált időszakban. Domonyi László kiskőrösi pol­gármester megerősítette más képviselők tapasztalatát, misze­rint a kezdeti időszakhoz képest lecsökkent az ügyeleti ellátásra vonatkozó panaszok száma, s ma már el lehet mondani, hogy az új rendszer bevált. Rédei Jó­zsef ehhez annyit tett hozzá, hogy a panaszok egyike sem irá­nyult orvosszakmai kérdésre, minden esetben „kommunikáci­ós zavarról” van szó, miszerint a fáradt és türelmetlen orvos, va­lamint a hasonló beteg olykor nem megfelelő modorban társa­log egymással. Nyugvópontra jutott az a kér­dés is, hogy nincs különválaszt­va a felnőtt- és gyermekorvosi ügyelet. Az esetszám nem indo­kolja külön gyermekorvosi ügye­let fenntartását, az ellátást vég­ző orvosok képzettek ebben a te­kintetben is. ■ Bálái F. István Két év alatt sikerült lefaragni azt a több mint 20 milliós hiányt, ami miatt csaknem csődközeli helyzetbe került az önkormány­zat. Ezt Kardos Attila ladány- benei polgármester mondta a péntek esti falufórumon. Az ugyan vitát váltott ki korábban, hogy mekkora is az örökölt adós­sága az önkormányzatnak, de a település első embere az ügyet a maga részéről lezárta. A költség- vetés csaknem nyolcadát jelentő összeget kifizették, jelenleg nincs hitelük. Ha továbbra is ta­karékosan gazdálkodnak, akkor a következő két évben több mil­liós tartalékot képezhetnek, melyet pályázati önerőre, beru­házásokra költhetnek. A fórumon elhangzott, hogy fi­atalokat kellene letelepíteni a fa­luban. Ezért hamarosan olcsó tel­keket fognak kialakítani, melyek ára a kecskeméti parcellák töre­déke lesz. A munkanélküliség ugyan csekély a faluban, de ez annak köszönhető, hogy az állás­talanok nem regisztrálják magu­kat. így azonban egy vállalkozó, aki munkahelyteremtő támoga­tást venne fel, kevesebbet igé­nyelhet az államtól, mint ott, ahol fenntartják a regisztrációt a pol­gárok. Munka egyébként lenne a faluban: a félig kész óvodát be kell fejezni. A polgármester arra kérte a fórum résztvevőit, hogy segítsék társadalmi munkával az intézményt. ■ Barta Zsolt ■ A panaszok mö­gött fáradtság' és türelmetlenség húzódik meg.

Next

/
Thumbnails
Contents